2015. január 9., péntek

Született január 9-én: Simone de Beauvoir



Simone de Beauvoir írónő, eredeti nevén Simone-Lucie-Ernestine-Marie Bertrand de Beauvoir, 1908-ban ezen a napon született Párizsban. Húgával együtt, akiből később festőnő válik, szigorú neveltetésben részesül egy olyan katolikus családban, ahol a férfi és női szerepek le vannak osztva. Szüleinek sok bosszúságot okoz, azzal, hogy nem preferálja a nőiesnek mondott viselkedésmódot, sőt határozottan férfiaknak fenntartott gondolati és cselekvési szférák peremén egyensúlyoz. Korai lázadásait késeik követik, hiszen folytatja a női és férfi szerepek felülvizsgálatát, és aknamunkáját a sztereotípiák ellen. Tanulmányait a École Normale Supérieure iskolában kezdi, ahol matematikát és irodalmat tanul, majd a Sourboune-on folytatja filozófia szakon. Itt ismerkedik meg Jean Paul Sartre-al, aki megkéri a kezét, de a házasságot mégsem követik el. 22 éves, amikor évfolyam másodikként (Sartre az első) leteszi a masteri fokozatot. Tanítani kezd. Egy női tanítványa megvádolja szexuális zaklatással. Felfüggesztik állásából. Tény, hogy Simone biszexualitását nyíltan vállalja, és nem rejti véka alá a vonzódásait, nyitott és szabadelvű, aki a határokat is önkényesen kitolja. Tény az is, hogy több lánytanítványát Sartrenak is bemutatta, és egyesekkel szemben kitüntetett figyelemmel viseltetett. Több középiskolában is tanít egészen 35 éves koráig, amikor úgy dönt, irodalmi sikerein felbuzdulva, hogy teljesen az írásnak szenteli az életét.  Hat év alatt nyolc könyve jelenik meg. Közben Sartre-al, mindent megbeszélnek. Így a műveikben ott a másik befolyása is. Az egyetemi évek után  együtt élnek, de később sem házasodnak össze. Közös elvek és az ellentétek alapos megvitatása, a közélet és a politika, a nők társadalmi helyzetének egyre égetőbb problémái, közös terepet hoz létre a számukra. Sartre szabadságfogalmát kiterjeszti a nőkre, és sajátosítja is azt a női természetnek megfelelően. A nő történelmileg kialakult alárendelt helyzetén mindketten változtatni akarnak, mégha a módszerben nem is mindig egyeznek meg. Simone meghatározó nézőpontja a morál, vagyis, hogy alapjaiban kell az értékrendűnkön változtatni, hogy nézőpontjaink is változni tudjanak és a dolgok a helyükre billenhessenek. A második nem című könyve feminista biblia, ebben a témában azóta sem írtak a nőről összefoglalóbb könyvet. Az anyaságellenessége nagyon szembetűnő, mintegy ellene menve minden hagyományos női szerepnek. Szerinte a magzat véletlen burjánzás a nőben, léte igazolhatatlan. Mindezek ellenére, vagy talán ezekkel együtt, munkássága nagy hatással volt a nők mostani helyzetére is, hiszen a szólás, a választás szabadságának akkor is kell léteznie, ha egy nő nem akar választani, vagy a hagyományos szerepben akarja magát újragondolni. 78 évesen éri útol a halál otthonában Párizsban. Születési képletében a Nyilas aszcendens a filozófiai gondolkodású karakter jegyeit hordozza, aki lelkes és elkötelezett mindannak, amiben hisz. Az élharcosság és a meggyőződéses tantételek megfogalmazása is innen ered. A kettes ház Napja az értékek a morál háza is, és mint tudjuk ide tartozik a test biológiai funkciója is, aminek leírásában szintén nagyon jó volt. A gyors gondolkodás a Merkúr és Uránusz együttállásából, szinte a szédülésig fokozhatta a feltorlódó gondolatokat. Idegrendszerét is megviselhette, főleg, hogy a Nap közelében vannak. A négyes ház Holdja a kemény Szaturnusz és az önkényes Mars közé ékelődve hathatós elméletekben fojtotta megkeményedett anyaságtól való félelmét. A Szűz Mc alapos, a dolgokat részleteire szétszedő, aprólékos munkára képes és ez hasznos egy olyan életmű megírásában, amit megalkotott. Ma 107 éve született. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése