2015. augusztus 31., hétfő

Született augusztus 31-én:Maria Montessori

Maria Montessori, orvos pedagógus1870-ben ezen a napon született az olaszországi Anconában. Édesapja pénzügyi minisztériumban dolgozik, édesanyja egy jó nevű nemesi család tanult leánya. 5 éves, amikor szülei felköltöznek Rómában, és itt kezdi el az iskolát. Már kisiskolásként is megmutatkozott különleges érdeklődése a természettudományok és a biológia iránt, ami ebben az időben eléggé szokatlan érdeklődésnek bizonyul egy lányszámára, főleg úgy, hogy minden mást háttérbe is szorít. Középiskolásként rendkívüli tanulóként egy fiúknak fenntartott reálközépiskolában tanul. Itt dönti el, hogy orvos lesz, annak ellenére, hogy előtte még nő nem végzett Olaszországban orvosi egyetemet. A szaktárca akkori miniszteréhez fordul, aki kijelenti, hogy az orvosi szakma férfiaknak való. Maria ekkor megígéri magának, hogy úgyis bejut az egyetemre, ha emiatt megaláztatást, megvetést kell elviselnie. Végül az akkori pápa segítségével felveszik az egyetemre, ahol csak a férfi hallgatók után mehet be a terembe, sokszor állva kell végig hallgatnia az órát, az anatómiát egyedül kell gyakorolnia, mindenről elkésve értesül és efféle ínyencségek. De az egyetemet elvégzi és 26 évesen lediplomázik. Egy pszichiátriai osztály gyerekrészlegén kap munkát. Itt találkozik először értelmi fogyatékos gyerekekkel és a velük kapcsolatos előítéletekkel. Elhatározza, hogy ezen változtatni fog. Rengeteg gyerekekkel és fogyatékkal élőkkel kapcsolatos tanulmányt elolvass, és arra jön rá, hogy a képességek fejleszthetőek, és amit az orvostudomány nem tud elvégezni, azt megteheti a pedagógia. Közben szerelmi viszonyt folytat az intézmény igazgatójával, Giuseppe Montessanoval, aki támogatja az ötleteit, és segíti, hogy azokat az intézménye keretein belül megvalósítsa. Maria a viszonyt titokba akarja tartani, mert nem kíván férjhez menni,de az események nem várt fordulatot vesznek. Teherbe marad. Szerelme miután megtudja, hogy gyereket vár, feleségül kéri, de Maria ismerve kora feleségeinek helyzetét ellenáll. A szülése után szerelme feleségül vesz egy másik nőt, így kapcsolatuk teljesen más súlypontokat kapva elhidegül. A gyereket szülei nyomására, de saját elhatározásából örökbe adja egy farmer családnak. Nehezen birkózik meg az örökbe adás fizikai és lelki terhével, főleg, hogy folyamatosan mások gyerekeivel foglalkozik, akik emlékeztetik döntésére. A gyereket évente meglátogatja, de nem árulja el neki, hogy kicsoda.  Beleveti magát a munkába. Pár hónappal az adoptálás után, 28 évesen elmegy a pedagógiai kongresszusra, ahol felszólal, azt hangoztatva, hogy sajátos igényű iskolák létrehozására lenne szükség, ahol a speciális nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozni lehetne. A javaslatát a kongresszus elfogadta, és még abban az évben a tanügyminiszter megbízta őt egy gyógypedagógiai intézet létrehozásával. Ennek az intézménynek a számára fejlesztette ki az érzékszeri fejlődést elősegítő eszközeit. Tanítás közben, és a kiváló eredményeket látva elhatározta, hogy továbbtanul, hiszen ha ez a módszer működik a fogyatékkal élőkkel, akkor működnie kell a normális gyerekek között is. Így hallgat pszichológiát és pedagógiát és szerez filozófiai és természettudományi doktorátust. 34 évesen a római egyetem tanára, és közben egy olyan iskolát szervez, ahol egyre fejlődő pedagógiai módszerét  gyakorlatba rakhatja. 37 éves, amikor első Gyerekházát megnyithatja a külvárosban. Itt a gyerekek szabadon, fenyítések nélkül tanulnak és környezetük inspiratív és rájuk méretezett. Itt írja meg első könyvét a módszeréről. 39 évesen már tanfolyamot szervez olyan tanítónőknek, akik érdeklődnek a módszere iránt. Több mint százan vesznek végül részt rajta és viszik hírét az egész világban. Immár felnőtt fia is csatlakozik anyjához, hogy munkáját segítse, és halála után, ami 82 éves korában következik be a módszerét továbbvigye.
Születési képletében a nagy célokért küzdő, nagyvonalú és törekvő Oroszlán aszcendens adja karakterének alapjait. A négyesház csúcsán álló Hold a tipikus anya képét vonultatja fel, annak ellenére, hogy saját gyerekét csak megszülni tudta, felnevelni nem. Valószínűleg ezt a Hold energiát valamiben bele kellett fektetni, és nem is véletlen, hogy karrierje azután vett irányt magának,amikor gyerekéről le kellett mondania. Az ötösház Szaturnusza a gyerekekkel kapcsolatos nehézségeket és a azt a magas szintű felelősség érzetet is jelöli, amit ebben a témában képviselni tudott. A lélektani kérdések újratárgyalására inspiráló Pútó a tízesházban jelzi, hogy karrierjének sikerét ez a pszichológiai mély búvárkodás fogja megalapozni. A tizenegyes ház Jupitere révén segítőkre is talál ehhez. Ma 145 éve született.

2015. augusztus 30., vasárnap

Született augusztus 30-án:Mary Shelley

Mary Shelley írónő, eredeti nevén Mary Wollstonecraft Godwin 1797-ben ezen a napon született Londonban. Édesanyja a híres írónő Mary Wollstonecraft, aki az ő születését követően meghal gyermekágyi lázban. Apja a filozófus William Godwin. Anyjának egy előző kapcsolatából még születik egy lánya, így édesapja kettejüket magányosan neveli. 3 éves, amikor megjelenik a szeretett dadus az életükben, akit viszont apja egy szerelmi ügy miatt kénytelen elbocsátani. Látja, hogy lányai mekkora anyahiánnyal küszködnek, ezért úgy dönt, hogy a kedvükért másodszor is megházasodik. Egy szintén két gyerekes mostohaanya kerül a családban, de az mint a mesékben, igazi mostohaként is viselkedik. Mary gyerekkora e gyűlölködő mostohától eltekintve békésen telik. Iskolában nem jár, de mégis megtanul írni olvasni és elkezdi kiolvasni apja elképesztően nagy könyvtárát. Házukban a kor több lángelméje megfordul. Parázs viták, szenvedélyes eszme futtatások közepette szerzi ismereteit a világról. Kamaszlányként ő is beleszólhat ezekbe a beszélgetésekbe. Időközben viszont annyira megromlik apja és mostohaanyja között a viszony, hogy apja úgy gondolja, jobb ha pár hónapig a lányok egy békés családhoz költöznek. Ez az időszak az amikor Mary elhatározza, hogy írni fog, és pár hónap után egy rövidebb írással tér vissza apjához, aki rögtön ki is adatja. 15 éves, amikor az akkor még nős Shelleyvel találkozik, és rögtön egymásba is szeretnek. Édesanyja sírjánál találkozgatnak és már két éve tart a viszonyuk, amikor kiderül. Közmegbotránkozást megelőzendő,  közösen Francia országba szöknek. Előtte még Shelley a feleségét megpróbálja rávenni, hogy hármasban éljenek, de micsoda meglepetés a feleség nem fogadja el ezt a nagylelkű ajánlatot. 19 éves, amikor az anyagi helyzetük tarthatatlansága miatt felkeresik az akkor Svájcban élő Byront akinek a házában kezdi el írni Mary a Frankenstein című művét. Közben sorozatban szörnyű és nemvárt események történnek. Először is testvére öngyilkos lesz, majd két hónapra rá Shelley felesége is önkezével vet véget annak az áldatlan helyzetnek, amibe a szerelem miatt belekerültek. Időközben a mostohaanyja egyik lánya is teherbe esik Byrontól és kész a családi káosz. Mégis, miután ezek az események lezajlanak össze tudnak házasodni. 20 éves korában megszüli első gyermekét, amit két másik követ gyors egymásutánban. Alig 25 éves, amikor férje meghal hajótörést szenvedve, otthagyva őt fiatal özvegyként három kisgyerekkel, akik közül kettőnek a halálát szintén át kell élnie. Egy gyerekkel maradva 27 évesen visszatér Londonban és itt ír több regényt, egészen 53 éves korában bekövetkező haláláig.
Születési képletében az anyához szorosan kötődő, érzelmes és romantikus Rák aszcendens adja karakterének alapjait. Az elsőházban elhelyezkedő Szaturnusz jelzi, hogy rengeteg aggodalommal kellett megbírkoznia, és hamar fel kellett nőnie. Ez a komolyság nemcsak a filozófiai viták során bizonyosodott be, hanem akkor is, amikor tragédiák sorát kellett feldolgoznia. Az Mc közelében álló Plútó mintha csak a frankensteini valóságot idézné, ahol az újkort jelképező Vízöntő jegyében egy alkímiai folyamat következtében megvalósulhat az addig lehetetlen. Édesanyja halála a házcsúcson levő Marssal elképesztő világosan jelzi, hogy valami váratlan, gyors esetleg erőszakos, fordulat közepette kell megszületnie. A négyesház telítettsége jelzi a családi halmozódásokat is, amiben az anyai örökséget neki kell az írással tovább vinnie. Ma 218 éve született.

2015. augusztus 29., szombat

Született augusztus 29-én:Temple Grandin

Temple Grandin autista tudós, 1947-ben ezen a napon született Bostonban. 4 éves koráig nem beszél. Ekkor édesanyja elviszi egy pszichoterapeutához, aki azt javasolja, hogy adja intézetben és ugyanakkor közli vele, hogy a lánya súlyos autista, és sohasem fog önálló lenni, de még beszélni sem. De Temple Harvardon végzett anyját nem olyan fából faragták, mint azt aki feladja. Felvesz lánya mellé egy dadust, aki egész nap csak játszik vele, és mindennap beszélni tanítja olyan képek segítségével, amelyekre ráírja azt a szót is, amit a kép mutat. Temple nemcsak írni, olvasni és beszélni tanul meg, hanem nemsokára sikerül elvégeznie az általános, majd a középiskolát is, és 19 évesen felveszik a főiskolára. A legfőbb gondot az jelenti, hogy nehezen tud kapcsolatokat kialakítani, és nem viseli el az érintést sem. A lovaglás és az elektronika jelenti a menekülési útvonalat az iskolatársai zaklatása elől. Az, hogy a fizika érdekli a legjobban és képekben gondolkodik, hamar kiderül. Tulajdonképpen olyan fotografikus memóriája van, amely minden fogalmat képformájában rögzít, és úgy is hív elő. Például az ajtó képét használja, hogy megértse a következő lépés elvont fogalmát. Elképesztő akaraterővel, kitartással és éleslátással viseltetik a saját állapota iránt. Egyfajta öngyógyításba kezd. A nagynénje marhafarmján tölt el egy nyarat mielőtt megkezdené a főiskolát. Itt jön rá arra, hogy az egyetlen dolog, ami valóban meg tudja nyugtatni az a marhaszorító kennelben való relaxáció. A főiskolán a kis bentlakási szobájában is épít magának egyet. Ezen a farmon jön rá arra is, hogy a marhák szemével tudja látni a körülményeiket és ezt senki más nem tudja megtenni a környezetében. Hívatására talál és úgy dönt, hogy állat tenyésztő mérnök lesz, majd a doktori disszertációját is a marhák tereléséről és fürdetéséről írja. Felfedezi ugyanis, hogy a marhák stresszes tartási körülményei megemeli a kortizon szintjüket és a húsban emiatt méreganyagok halmozódnak fel, ami az emberben szabadul fel, amikor azt megeszi. Ezért lényeges a jó tartás és ennek feltételeinek levágásuk pillanatáig fel kell állnia. Jelentős találmányai és elgondolásai alapján rengeteget változtak azóta a vágóhidak és az állat tartás körülményei. Mára Temple előadásokat tart a speciális világlátással bíró Asperger szindrómáról, amivel végül diagnosztizálják. Autistaként elsőként ír könyvet az autizmusról. Életéről Claire Danes főszereplésével már film is készült. 
Születési képletében az elkötelezett és optimista Nyilas aszcendens adja karakterének alapjait. A Nap mellett szorosan álló Vénusz és Merkúr jelzi, hogy a képi világ és a kommunikáció különösen meghatározza majd a világlátását, annál is inkább, mert mindez a kilences házban van. A tízesház Neptunusza mutatja, hogy erőteljes belső világát a társadalom előtt is ki kell kommunikálnia. Ez a sajátos képi világ erőteljes intuícióban ágyazva követeli meg magának az érvényesülést. Az érzelmek, a belső világ a hármasház Holdja révén is ezt a kommunikációt erősíti, amiben az újszerűség és a másság a Vízöntő jegy által új megközelítéseket követel magának. Ma 68 éves.

2015. augusztus 28., péntek

Született augusztus 28-án:Shania Twain

Shania Twain énekesnő, eredeti nevén Eilleen Regina Edwards, 1965-ben ezen a napon született a kanadai Windsorban. Szüleinek második gyermeke az öt közül. Anyja ír francia, míg apja angol és kanadai indián. Ojibwe indián nevelőapa neveli fel, miután apja 2 éves korában elhagyja őket. Gyermekkorában megtapasztalta azt a mély szegénységet, ami oly sok indián rezervátum sajátja. Itt az emberek elhagyják hagyományaik egy részét, olyan civilizációs pótlékokért, mint a tévé és a könnyen beszerezhető alkohol. Ezt tetőzendő szülei között viharos a kapcsolat, többször összeverekednek és anyja erős depresszióval küzd. A zene és a tánc tudja már csak emlékeztetni arra, hogy kik és honnan jöttek. Az éhezés és kilátástalan gyökértelenség kitermeli mindig a maga tehetségeit, akik innen merítve erős sokra viszik. Tudja ezt Shania édesanyja is, aki meglátja a jó ritmusérzékű, szép hangú bájos kislányában a jövő énekesnőjét. 8 évesen gitározni tanítja és úton útfélen szerepelteti. Először nyugdíjasklub, majd közösségi ház, végül éjféltől hajnalig bárokban énekel, hogy legyen a családnak kenyérre való pénze. 10 évesen a rádióban sikerül bejutnia, majd 13 évesen televízióban is énekel. Kamaszként gyakran vonul vissza és az éneklés mellett dalokat is ír. 21 éves, amikor anyja és nevelőapja váratlanul meghal egy autóbalesetben. Ez az iszonyatos tragédia hozadékaként félre kell raknia minden énekesnői ambícióját és három kisebb testvérének a nevelésével és ellátásával kell törődnie. 24 éves koráig szinte kizárólag háztartást vezet és gyereket nevel. Már 28 éves, amire debütáló albuma elkészülhet, de az album nem sikeres, viszont van rajta egy dal, ami megragadja Robert Lange zenei producer figyelmét. Elkezdi egyengetni karrierjét és még ebben az évben feleségül veszi. Shania country énekesnőként első kislemezével viszont a slágerlista elején landol. Ezután több önálló lemez, majd turné következik, és nemcsak Kanada ismeri, hanem lemezei keresettek a világ minden részén. 36 évesen fia születik. 43 évesen viszont elválik férjétől, miután megtudja, hogy az a legjobb barátnőjével csalja. A sors iróniája, hogy egy év múlva viszont összejön ennek a barátnőjének a volt férjével Frédéric Thiébaud svájci üzletemberrel, akivel  46 éves korában összeházasodnak.
Születési képletében az optimista, a dolgok jó oldalát hamar meglátó, sportos és erős lelkületű Nyilas aszcendens adja karakterének alapjait. Az Mc közelében álló Vénusz és Hold mutatja karrierlehetőségét a női oldal kihangsúlyozásával, szépségének és érzékenységének segítségével. A kilencesház telítettsége jelzi, hogy erőteljes belső spirituális életet él, melynek része a zenéje is. A tizenegyes ház csúcson levő Mars mutatja a gyors és férfias segítséget, amire olyan nagyon szüksége volt. A Neptunusz Jupiter fényszög pedig gondoskodik arról, hogy közvetítői képességével a zenén keresztül sikereket érjen el. Ma 50 éves.

2015. augusztus 27., csütörtök

Született augusztus 27-én:Jeanette Winterson

Jeanette Winterson írónő 1959-ben ezen a napon született az angliai Manchesterben. Születése után nem sokkal anyja elhagyja és egy szigorú nevelési módszerekkel ügyködő szülőpáros veszi magához 1 éves korában. Az evangelizálást mindenek elé helyező szülei a látványosan végzett jó cselekedetek nagymesterei. Kezdetben Jeanette imádja  a folyamatos párbeszédet, amit az ige hirdetése közben az eltévedettekkel lefolytatnak. 6 évesen még ő maga is ilyen hiterősítő beszédeket fogalmaz , és amint megtanul írni, papírra is vet. Később viszont már unalmassá válik a folyamatos elgondolkodás nélküli hivatkozás, és lázadozni kezd más könyveket is olvasva, mint amit szülei megengednek neki. Nevelő anyja azzal tiltja meg neki az olvasást, hogy kijelenti:" a könyvekkel az a baj, hogy csak akkor tudod meg, hogy mi van bennük, ha már kiolvastad". Ezt a ballépést megelőzve ő maga olvassa fel neki a Jane Eyre-t, aminek a végét kissé átalakítva a főszereplő misszionárusnak megy. Minő meglepő Jeanette-t is misszionárusnak szánják. Ezek a közvetett módszerek az élet minden területén utolérik, de valahogy az információ szerzés lehetőségeit korlátozzák a legjobban. Természetesen Jeanette megtalálja a módját, hogy könyveket olvashasson. A matracok közé rejtett könyveket anyja viszont felfedezi, és miután kidobálja az ablakon, felgyújtja őket. Természetesen a hatás nem marad el. 16 éves, amikor megszökik otthonról,és mindenféle munkákat elvállal, azért, hogy továbbtanulhasson. Elvégzi a középiskolát és beiratkozik az oxfordi egyetemre, ahol az első időszakban reggeltől estig csak olvas. Itt szembesül először nemi identitásával is, és konstatálnia kell, hogy leszbikus. Londonba költözik, ami végre olyan közegnek bizonyul, ahol önmagára találhat. 21 évesen viszonyt kezd Peggy Reynold-al, aki a BBC rádió munkatársa, és több mint tíz évet él vele. Úgy érzi írnia kell.25 évesen megírja első könyvét, ami Nem a narancs az egyetlen gyümölcs címet viseli és egyből nagy siker. Az életrajzi ihletésű könyvben nyíltan beszél traumáiról és a szexualitásról. Még ebben az évben ez lesz a legjobb angol regény és mire 30 éves, már meg is filmesítik. Ekkorra már  megjelenik következő könyve is. Írásaira jellemző a mindennapok rejtett analízise. A szenvedélyek poklait is kedélyesen felmutatva írja meg A szenvedély című regényét is.Regényéből színházi darab is készül, amit bemutat a londoni színház. A könyv inspirációja Pat Kavanagh irodalmi szerkesztőnő, akivel még szinte kamaszként folytat egy rövid viszonyt. Deborah Wagner színházi rendezőnővel, majd Susie Orbach terapeutával él együtt. 43 évesen kertes házba költözik és az organikus táplálkozás elkötelezett híve lesz. Maga termeli meg minden élelmiszerét és igyekszik a lét minden szintjén tisztán élni, egyfajta missziónárusként, csak nem abban, amit a szülei álmodtak meg neki.
Születési képletében a szenvedélyes, a lét legalsó fokáig leásni képes, meg nem alkuvó, makacs és elkötelezett Skorpió aszcendens adja karakterének alapjait. Ezt lágyítja álmodozóvá és hitperérzékennyé az aszcendensen álló  Neptunusz. Az elsőház Jupitere segít neki abban, hogy missziót teljesítsen és a hit fontos szempont legyen az életében. Az Mc közelében álló Merkúr segíti abban, hogy az írás a társadalom előtt életcéllá válhasson és az Oroszlány jegyében az egót bátran előtérbe helyezze. A szokatlan hangvételt az Uránusz adja. A tízesházas Nap Plútó együttállás gondoskodik arról, hogy önmagát a világ előtt a lehető legmerészebben feltárhassa. Ma 56 éves.

2015. augusztus 26., szerda

Született augusztus 26-án:Teréz anya



Teréz anya, eredeti nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu, 1910-ben ezen a napon született a macedón Szkopjeben. Sikeres albán építési vállalkozó gyermekeként, katolikus családban éli a gyerekkorát, ahol fontos főszereplő a pénz és isten szolgálata. 18 évesen jelentkezik az írországi Loreto nővérek rendjébe, hogy velük Indiába mehessen missziós nővérnek. 18 évig tanít a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek a háború végétől, 34 évesen az igazgatója lesz. 35 éves, amikor a szegényekkel, betegekkel zsúfolt vonaton utazva először érzi, hogy elhívása a szerencsétlen sorsú, nyomorgó emberek felé való szolgálat.38 éves, amikor engedélyt kér XII. Pius pápától, hogy független apácaként Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. 40 évesen megalakítja a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet, amelynek küldetése az, hogy „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nem kívánatosak, szeretetlenek, a társadalomból kitaszítottak és akiket mindenki elkerül.” A rend számos otthont nyit Indiában, majd pápai engedéllyel világszerte. Teréz anya, ahogyan az privát levelezéseiből kiderül rengeteg hitbeli kétellyel küszködik, úgy érzi, hogy Jézus nem él a szívében és egy sötét mély alagútban bolyong évek óta. Nem szűnő kétségeit még több munkával próbálja kipótolni. Számos rangos nemzetközi elismerést követően 69 évesen Béke Nobel-díjat kap. A díj átvétele utáni beszéde rövid: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét? Menjünk haza és szeressük a családunkat.” A díjjal járó összeget Kalkutta szegényeire fordítja. A Szeretet Misszionáriusai kalkuttai rendházát II. János Pál pápa is meglátogatja. Ezt a napot a 76 éves Teréz anya, élete legboldogabb napjának nevezi. A  II. János Pálnál tett látogatása során szívrohamot kap.Néhány évvel később pacemakert ültetnek a szívébe, és ezt követően egyre többet betegeskedik. Kilenc nappal 87. születésnapja után, meghal. Annak ellenére, hogy India nem keresztény ország, halálakor háromnapos nemzeti gyászt rendelnek el, és az idős apáca állami temetést kap. 2003-ban II. János Pál pápa csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatja. Jelenleg folyik a szenté avatása.
Születési képletében a hitet fontosnak tartó, szabadságszerető és nagylelkű Nyilas aszcendens adja karaktere alapjait. A társadalom előtti szerepkörét ugyanezekre a tulajdonságokra építő Jupiter bolygó segíti, megtéve sikeresnek az ezekben való munkát. A segítés és támogatás, a szegénység és a nyomor felvállalása adja az otthonosság érzését a számára, ezt mutatja a négyesház Szaturnusza is a tápláló, fizikai szükségletek kielégítésére törekvő Bika jegyében. Hitbeli kételyeit nagyon szépen illusztrálja az Uránusz Neptunusz szembenállás problémaköre. Ez felöleli a személyi szabadság és a teljes önfeladás közötti konfliktust, amiben a belső lelki érzékenység és az akarat lendületesen találkozik, és súrlódása állandó feszültséget teremt a lélekben. Ma 105 éve született.

2015. augusztus 25., kedd

Született augusztus 25-én:Claudia Schiffer

Claudia Schiffer szupermodell, 1970-ben ezen a napon született a németországi Reihnbergben. Édesapja ügyvéd, és Claudia kiskorától kezdve az apja nyomdokain akar haladni. Két fiú és egy lány testvérével együtt nő fel jól szituált családi körülmények között, ahol a nagyratörés fontos érvényesülési szempont. Népszerű lányként telnek középiskolás évei, hiszen a hirtelen 180 cm magasra nőt nyakigláb hirtelen szőke lány, a magasságából fakadó gátlásait, jópofaságokkal próbálja legyőzni. Testét szégyelli, és ebben az időben sokat szenved miatta. 17 évesen egy diszkóban figyel fel rá a Metropolitan modellügynökség vezetője, és rögtön szerződést ajánl neki. Claudia ezen nagyon meglepődik, és a hirtelen visszanyert önbizalmával rögtön igent is mond. Az elkövetkezendő években azon van, hogy hátrányából előnyt kovácsolhasson. Gyorsan befejezi a középiskolát és Párizsba repül, hogy az Elle címlapjára fotózhassák. Ő az első modell, aki a Vanity fair borítóján megjelenhet. 20 évesen már a Guess majd a Revlon reklámarca és Lagerfield kedvenc modellje. Gyors karrierjét a Brigitte Bardohoz való elképesztő hasonlósága is nagyban segíti, de az is tény, hogy Claudia miközben egy átlaglány benyomását kelti a hétköznapokban, a képeken egy dögös vamp, aki elképesztően sok arccal kelti azt az illúziót, hogy szépsége utolérhetetlen. Bűvészkedik, ezért nem véletlen a vonzódása az illuzionisták iránt. 23 éves, amikor megismerkedik David Copperfield bűvésszel, akivel hat évig alkotnak egy párt. 25 éves, amikor szupermodell barátnőivel Elle Mcpersonnal. Cristy Turlingtonnal és Naomi Campbellel a Fashion Cafét megalapítják. Az üzlet sikeres, de közel sem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Ekkor már ő a L'Oreal arca, és a Versace, Chanel és Valentino divatbemutatók fő kifutó modellje. Kisebb szerepekben filmekben is játszik, többnyire a fiúk álmaiként, önmagát. 29 éves, amikor Tim Jefferis nőcsábász playboyjal kezd el járni. Ekkor már listáján olyan hírességek szerepelnek, mint Bon Jovi, Peter Gabriel, Albert monacói herceg és Richie Sambora. 30 évesen őt választják a világ legszebb asszonyának. Mentálisan sérült és fanatikus férfiak is megtalálják.Többek közt egy olyan férfi is zaklatja, aki meg van győződve, arról, hogy a pápa kérésére el kell vennie őt feleségül. Rengeteg rajongói levelet kap és egyfajta kultikus ikonná teszi a körülötte kerekedő hisztéria. 32 éves, amikor férjhez megy Matthew Vaughn producerhez, akitől három gyermeke születik, 33, 34 és 40 évesen. Gyermekei születése után egy kasmír kollekciót tervezve, belép a divattervezők elit kasztjában is. Több jótékonysági rendezvény díszvendégeként támogatja a különböző gyermeksegélyező és állatvédő akciókat, de ismeretterjesztő és történelmi dokumentumfilmek konferálása is kötődik a nevéhez. Tavaly leégett több millió dolláros háza, rengeteg emléket és relikviát a tűz martalékává téve. Claudia igyekszik már nem a külsőségek által meghatározni saját magát, gyerekeire és férjére koncentrálva éli a mindennapjait.
Születési képletében az erős akaraterővel rendelkező, magnetikus hatással bíró Skorpió aszcendens adja karakterének alapjait. Az elsőházában álló Neptunusz lágyítja vonásait, és egyfajta éterikus finomságot ad neki. Az egy méterrel a föld felett jellegű lebegés, és a valóság talajától való elrugaszkodás a szupermodellek kis kasztjában is jól jelezve van e bolygóhelyzet által. Karrierjének gyors ívelését az Mc-n álló Mars lendíti, míg fontosságát és személyiség formáló erejét az itt levő Nap biztosítja. Számtalan támogatás és a nagy rajongói tábort a tizenegyesház telítettsége jelzi, míg szépségének harmóniáját a Mérleg Vénusz. Ma 45 éves.

2015. augusztus 24., hétfő

Született augusztus 24-én:Nancy Spero

Nancy Spero festőművész, 1926-ban ezen a napon született Clevelandben. 1 éves, amikor az akkor művészileg és szociálisan is nagyon pezsgő Chicagóban költözik a szüleivel. Gyerekkorát itt tölti és az iskolás évek után a helyi Művészeti Egyetemre iratkozik be. Itt ismeri meg a nála négy évvel idősebb Leon Golub festőt, aki éppen akkor tér haza a második világháborúból. Megalapítják a Monster Roster csoportot, és kiállításokat szerveznek. Együtt működésük gyümölcsözőnek bizonyul, nemcsak művészileg, hanem párkapcsolatban is. 23 éves, amikor befejezi az egyetemet és  Párizsban megy továbbtanulni egy évre. Amint visszajön összeházasodnak. Három fiúk születik. A nagyobbikból közgazdász professzor, a középső a politika professzora. Csak a legkisebb fiú választja szülei inspirációját is beépítve a munkáiban a művészetek világát, és lesz színházi rendező. 30 éves, amikor egy évre Olaszországba költöznek új inspirációkért. A kubisták expresszionisták absztrakt világa izgatja mindkettőjüket, és ezen az irányvonalon próbálnak modernista elgondolásokat  megfogalmazni a festészet segítségével. 33 éves, amikor Párizsba költöznek, hogy az ott jelenlevő művészeti fő áramlatban megmerítkezzenek. Öt évig élnek itt, és itt kezdődik el az úgynevezett mitikus korszaka. A félig ember, félig állat alakok festése mellett anyát a gyermekével és prostituáltakat fest, kiragadva őket megszokott környezetükből. 38 éves amikor visszatérnek Amerikában és New Yorkban telepednek le. Nancy érzékenyen reagál a politikai eseményekre, ezért kiállításainak témája az éppen ekkor zajló vietnami háború is. Női művészeket toboroz, és együtt performance-szal tiltakoznak a háború ellen. A vietnami események után fókusza más kultúrákban élő nők felé fordul, akik szintén a különböző férfiak által vívott háborúnak a szenvedő alanyai. A test hieroglifákban való megfestése és a tipikusan lány női vonalvezetés teszi képeit olyan különlegessé. Közel száz kiállítás után 83 éves korában hal meg.
Születési képletében a megbotránkoztatástól sem idegenkedő, a dolgokat megváltoztatni kész Skorpió aszcendens adja karakterének alapjait. Az aszcendens közelében álló Szaturnusz megcsontosítja alakját és megkeményíti vonásait, és komolyságot ad személyiségének. A kilencesház telítettsége arra utal, hogy erőteljes késztetés él benne, hogy más kultúrákat megismerjen, és az élet minden kérdésében állást foglaljon. Az itt álló Nap és a közelében levő intuitív Neptunusz jelzi, hogy a művészetek személyiségének támogatói és segítenek abban, hogy a társadalom előtt nevet szerezzen magának. Ma 89 éve született.

2015. augusztus 23., vasárnap

Született augusztus 23-án:Rita Pavone

Rita Pavone énekesnő, 1945-ben ezen a napon született az olaszországi Turinban. 17 évesen jelentkezik egy olasz dalversenyre. Ez az amatőr énekeseknek rendezett verseny, meglepetésszerűen az ő győzelmével zárul. A verseny alatt ismerkedik meg a nála húsz évvel idősebb Teddy Reno énekessel, aki a verseny egyik szervezője is. Ő veszi szárnyai alá. Egy év alatt nemcsak kiadja első lemezét, hanem a nemzetközi figyelem fókuszába is helyezi azzal, hogy lemezének szövegeit angolra fordítja és turnézni viszi őt Amerikában. Itt olyan énekesekkel énekel együtt, mint Diana Ross, Ella Fitzgerald, Paul Anka, Tom Jones és Duke Ellington. Ő a jövő hangja, a kis olasz lány, akinek énekesmadár van a torkába. Még a híres Carnegie Hallbanis felléphet. Ha kell rekedtes hangon, ha kell a legédesebb kislány hangon énekel. Ezen kívül bátran nyilatkozik és a közönség szívében már azelőtt belopja a szívét, mielőtt gyönyörű hangját meghallanák. Tudja ezt Teddy is, ezért minden kapcsolatát megmozgatja, hogy a hamvas lánykát érvényre juttassa. Kapcsolatuk nem pusztán üzleti, habár akkor Teddy már házasságban él, és a törvények értelmében nemhogy egy kiskorút nem vehet el, hanem el sem válhat. A közfelháborodás ellenében együtt élnek és több közös szerelmes duettjük után, három zenés filmben is együtt játszanak. Rita 23 éves, amikor úgy döntenek, hogy egy semleges országban, történetesen Svájcban összeházasodnak, vállalva a kiutasítást saját országukból. Egy évvel a házasság kötésük után Olaszországban is engedélyezik a válást, így 26 évesen újra összeházasodnak, nagy médiafelhajtás közepette. Rita kislányos megjelenésével és alig 160 cm magasságával, rövidre nyírt frizurájával, impertinens és szókimondó természetével egyfajta jelképe lesz az elektra komplexusnak. Miközben milliók rajonganak érte és első lemeze is aranylemez, addig folyamatosan bizonyítania kell, hogy férje iránti szerelme nem puszta karrierépítgetés, és esetleges reklámfogás. Ennek eredményeképpen számos talk showban fellép. Párosuk igazi főnyeremény minden tévés műsornak, hiszen viccesek és nem utolsó sorban nagyon jó énekesek mindketten. Állandó filmfelvételek és lemezfelvételek között sikerül három fiúgyereket szülnie és felnevelnie. Férjével, aki nemsokára a száz évet is betölti, a mai napig együtt élnek.
Születési képletében a nagyvilági életre született, csillogást és feltűnést kedvelő Oroszlán aszcendens adja karakterének alapjait. Az aszcendensen álló Plútó arra enged következtetni, hogy e feltűnésre vágyó élet  mögött sok lelki vívódás és titok lappang. Az elsőház Merkúrja jelzi elképesztő beszélőkéjét, amivel show-ját felkonferálta, és kiváló énekhangját is, hiszen ez az Oroszlán jegyében a hetesházas  hírnevet is jelző Holddal szemben áll. Ez a Hold a Vízöntő jegyében érzékennyé teszi őket a közönség igényeire és arra a vágyakra is, amivel a korszellemet megelőzve reagálni tud. Ezt a kapcsolatot a hármas házban álló Jupiter is megerősíti. Gyors karrierívelését a Kos jegyű Mc igazolja vissza, akinek uralkodó bolygója a tizenegyesházban állva szerzi meg a támogatókat ahhoz, hogy ez az ív tartós emelkedés lehessen. Ma 70 éves.

2015. augusztus 22., szombat

Született augusztus 22-én: Leni Riefenstahl

Leni Riefenstahl filmrendezőnő, eredeti nevén Helene Bertha Amalie Riefenstahl, 1902-ben ezen a napon született Berlinben. Gazdag protestáns szülők gyermeke, aki fiatalabb fiú testvérével együtt, nagy jólétben nő fel. Apja a már fiatal korában megmutatkozó ambíció miatt úgy gondolja, hogy az üzleti életben majd lánya fogja követni, de Leniben másfajta törekvések lapulnak. 4 évesen festőnek készül, majd titokban verseket ír. Hamar érdeklődni kezd a többi művészetek iránt is és mivel kiváló úszó, úgy gondolja, hogy a mozgás művészete a legjobb kifejezésforma amivel érvényre tudja juttatni a gondolatait. Anyja, ellentétben apjával nagy szövetségese és legfőbb támogatója. Kamasz lányával beutazza egész Európát, hogy az a legjobb balett iskolákban tanulhasson. Leni 22 éves, amikor egy filmplakát kapcsán úgy érzi, hogy neki a filmiparban kellene ezután érvényesülni és négy éven keresztül  több kisebb filmben is szerepel. Első filmszerepe a Korda Sándor rendezte Tragédia a Habsburg házban című film. Ennek kapcsán ismerkedik meg Balázs Béla filmrendezővel, akivel egymásba szeretnek. Közös munkájuk a Kék fény című, amit együtt írnak és rendeznek is. Leni ekkor már tudja, hogy megtalálta igazi hívatását a filmvászon másik oldalán. 30 éves, amikor először hall Hitlerről és lenyűgözi a férfi erős akarata és ellentmondást nem tűrő személyisége. Levelet ír neki, amire Hitler egy találkozással reagál, ahol megtetszik neki Leni ambiciózus tehetsége és okos szépsége. Úgy döntenek, hogy ennek a kölcsönös lenyűgözöttségnek az eredményeképpen létre kell jönnie egy propaganda filmnek. 31 éves amikor A hit győzelme, majd Az akarat diadala című filmekkel beírja magát a filmtörténetben, sőt a 35 évesen az Olimpiáról összevágott filmje egyenesen olyan technikákat alkalmaz, amit azóta is tanítanak a filmművészeti egyetemeken. Nemcsak ő az első aki légifelvételt és teleobjektívot használ, hanem sok olyan eljárást is alkalmaz, ami ma már rutinnak számító kamerakezelési mód. A háború kitörésekor lengyelországi tudósítóként, a háború első napjait rögzíti.  Nagyon lelkes egészen addig, amíg meg nem kapja a hírt, hogy testvére meghalt az orosz fronton. Innentől megszakít minden kapcsolatot a nácikkal és 42 évesen a háború vége előtt férjhez megy egy Peter Jacob nevű egyszerű férfihez. A háború után, kollaborációval vádolták, de ezt élete végéig sikerült tagadnia, annak ellenére, hogy bizonyítékként ott vannak a propaganda anyagai. A filmezéstől hivatalosan eltiltják. Férjétől elválik, és teljesen új életet kezd. Afrikában megy és az ottani narubi törzset fotózza. Körbeutazza nemcsak Afrikát, hanem a Csendes Óceán térségét is. Az elsők között készít vízalatti képeket. 60 éves, amikor egy forgatás közben úgy megsérül, hogy kómába esik,alig sikerül megmenteni az életét. De ő felépül, sőt 66 évesen újra férjhez megy egy Horst Kettner nevű úriemberhez. A két házassága között sem unatkozik afrikai férfiakkal múlatja az időt, vállalva ennek minden megbotránkoztató részletét. Életéről könyv, életrajzi film lát napvilágot. 101 éves korában bekövetkezett haláláig faggatják az újságírók náci múltjáról, annak ellenére, hogy utána hatvan éven keresztül rengeteget tett az emberiségért, és állítja, hogy semmit nem sejtett a koncentrációs táborok meglétéről.

Születési képletében a titokzatos, erőteljes élni akarással bíró, és a halált megvető Skorpió aszcendens adja karakterének alapjait. Az Mc közelében álló Napja  az oroszlánban jelzi sikerre született és ragyogást, elismerést igénylő, ambiciózus énjét, amelyik helyet követelt a társadalomban. Valószínűleg tudott a koncentrációs táborokról, csak tehetségének törekvései segítettek neki abban, hogy ezeket a morális kérdéseket ne tartsa szem előtt, hanem elnyomja és háttérbe szorítsa, ezt mutatja a nyolcasház Neptunusza is. A kreativitás házában álló Hold mutatja, hogy érzelmeit az örömnek és az alkotókedvnek vetette alá, és ez a Kos jelleggel nem a gyereknevelésnek, hanem az új utak kitaposásának kedvezett. A kilencesház Marsa viszont a Rák jegyében mutatja megalkuvásait is. Ez a bolygócsere egymás mellett tartja a megalkuvást és a törtetést, aminek terepét egymástól jól különválasztva hordozta a tudatában. Ma 113 éve született.

2015. augusztus 21., péntek

Született augusztus 21-én:M. M. Kaye

Mary Margaret Kaye írónő, 1908-ban ezen a napon született az indiai Simlaban. Édesapja Indiában állomásozó katonatiszt, aki családjával éveken keresztül él itt, miközben a család összes férfitagja a hajótengerészetnél szolgál.  A gazdag és előkelő telepesek életét élik, kihasználva a hely egzotikusságát, de magukkal hozva a kor nyugati kényelmét. A műveltség olyan alapkövetelmény, ami megkülönbözteti őket a helyiektől. Az olvasás, a hangszeren tanulás mind azt szolgálná, hogy felsőbbrendű státuszukat megerősítsék. Mary is élné az angol úrilányok életét, ha 4 évesen, apja merő meggondolatlanságból nem olvasná fel neki Kipling Dzsungel könyvét. Ez olyan nagy hatással van rá, hogy ezek után úgy érzi, ő is csak a civilizációtól távol érezné magát teljesen otthonosan. Ez a konvenció mentes letisztult törvényekre épülő természeti világ az ő igazi otthona. Az ehhez a világhoz kötődő történetek lenyűgözik. Delhi bazárjaiban is azért jár, hogy történeteket hallgasson. Teljesen el van varázsolva az itteni emberektől, és a ezért nem is meglepő, hogy hamarabb megtanul hindiül, mint angolul. 10 éves, amikor egy évig Angliában egy művészeti iskolában tanul, de nem igazán tetszik neki, és amikor apját visszavezényelik újra Indiában, szinte megkönnyebbül. Indiában tölti nemcsak a gyerekkorát, hanem kora fiatal éveit is, és itt is megy férjhez Goff Hamilton ezredeshez. Már a házasság kötés előtt is írogat, de mégiscsak később, 32 évesen jelenik meg első novellás kötete. Nemsokkal házasság kötésük után húsz évig tartó vándorlás következik, amikor is férjét követve él Kenyában, Zanzibáron, Egyiptomban, Cipruson és Németországban is. Utazásai közben kezd el bűnügyi regényeket írni, amelyek mindig ahhoz a kultúrához kötődnek ahol éppen él. Így a Halál Kasmírban, Halál Cipruson, Halál Kenyában, Halál Berlinben és társai jó mutatói annak, hogy éppen hol él. Halál sorozatnak nevezett könyvei egyből nagyon sikeresek, hiszen pontosan arról szólnak ami Maryt is a legjobban foglalkoztatja. Az erőkről amelyek felszabadítlanul ott lappanganak az előkelően visszafogott külső mögött, csak az alkalomra várva, hogy felfedjék magukat, és ezáltal romba döntsék az illúziókat. Az elsőt 42 évesen kezdi írni és hat év alatt hat regénye jelenik meg. A sorozat után történelmi novellákat ír, majd 70 évesen megírja leghíresebb könyvét a The far pavillions-t. Ezután egy három kötetes könyvben leírja kalandos inspiratív élettörténetét. 95 éves koráig él.
Születési képletében a sokoldalú, történetek mesélésére érzékeny, intelligens és jó képzelőerővel megáldott Ikrek aszcendens adja karaktere alapjait.  Az elsőházban álló a halál jelképeként is számon tartott Plútó behozza személyiségének bűvkörében a bűnügyéket, a dolgok titkos, elrejtett oldalát. A nyolcasház Uránusza jelzi, hogy a halállal kapcsolatosan sikerül új fogalmakat és elképzeléseket meggyökereztetnie. A négyesház Napjával együtt álló Mars személyiségének erőszakos és impulzív oldalát a véres és erőszakos jelenetek leírásába önti, ami a velük szorosan álló Merkúr segítségét megkapva írás formájában szublimálódik.  Ma 107 éve született.

2015. augusztus 20., csütörtök

Született augusztus 20-án: Jacqueline Susann

Jacqueline Susann írónő, 1918-ban ezen a napon született Philadelphiában. Édesapja portréfestő, édesanyja pedig tanárnő. Kispolgári életüket az irodalom és a művészetek szeretete szövi át, amit apja bohém természete csak tovább árnyal. Bár Susann-t kivételesen magas IQ-val rendelkezik, nem nagyon érez motivációt a tanulásra és ezért kifejezetten rossz tanulónak számít. Anyja mégis már iskolás korában megjósolja neki, hogy nagy író lesz majd belőle, de őt az írás ekkor még nem érdekli, és minden erejével azon van, hogy színésznő lehessen. A középiskola elvégzése után 18 évesen New Yorkban költözik, hogy beindítsa színésznői karrierjét. Itt utoléri a party élet, és bár kap egy pár kisebb szerepet is, mégis karrierje nehezen indul. Egy időre el is merül az alkohol és a drogok világában. 21 éves, amikor találkozik Irvin Mansfeldel, aki elkezdi egyengetni a színészi karrierjét. Segít  bejutni a tv show világába, és szerepelni a Broadway színpadára. Itt kezdi el írni az első színdarabját a Love me-t. Házasságuk szerelem nélküli társulás, mégis igen gyümölcsözőnek és eredményesnek mutatkozik. 30 éves, amikor a saját nevén futó Nyitott ajtó című önálló showja beindul. Közben 34 évesen megszületik a fia, akiről kiderül, hogy súlyos autizmusban szenved. Ezért egy elmegyógyintézetben nevelkedik miközben ő az éjszakai beszélgetős műsorok háziasszonya egészen 43 éves koráig. Ekkor már írni is komolyabban kezd és megjelenik első könyve a Minden éjjel Josephinnel. Josephine a kutyájának a neve, akivel az éjszakai műsorokat vezeti. Judy Garlandról, Grace Kellyről és Marilyn Monroe-ról megmintázott nők a második könyvének a Babák Völgyének főszereplői. A szex, drogok, pénz, New York és Hollywood kulcsszavakra felépített regény majdnem egy évig vezeti a bestseller listát, mint minden idők legsikeresebb és olvasottabb irodalomkönyve. 49 éves, amikor a regényből film is készül a tragikus Sharon Tate színésznővel az egyik főszerepben, aki ezért a legígéretesebb színésznő díját viheti haza. Két könyvet ír még, az egyik a The Love masine, a másik az Once is not enough. Truman Capote íróval évekig folyik a rivalizálása, mivel kölcsönösen megvetik egymás írói stílusát, miközben mindkettőjükért rengetegen rajongnak. Tíz éven keresztül él tüdőrákosként, de nem sikerül legyőznie. 53 éves koráig tudja csak elodázni a halállal való végső találkozást. Életéről film készül Isn't she great címmel, amelyben Bette Midler játssza  a sikert hajszoló, valódi tehetségét későn kibontakoztató énjét. .
Születési képletében az újdonságokra kész, új idők új szeleivel haladó, társaságkedvelő, okos Vízöntő aszcendens adja karakterének alapjait. Ezt tovább erősíti a technikai vívmányokat kedvelő és vibráló idegrendszert biztosító Uránusz az aszcendens közelében.  A hetesház csúcsán álló Szaturnusz olyan személy jelenlétét is jelölheti, aki idősebb vagy a pártfogó szerepét játssza. A nap a közönséggel való kapcsolatot létfontosságúnak tartja, ahol az önmeghatározáshoz mások véleménye is szorosan odatartozik. A Szűz Merkúr a szorgalmat az írás területére is terjeszti és alapossá teszi a gondolkodást egy témán belül. Ma 97 éve született.

2015. augusztus 19., szerda

Született augusztus 19-én:Coco Chanel

Coco Chanel divattervező, eredeti nevén Gabrielle Bonheur Chanel, 1883-ban ezen a napon született a franciaországi Saumurban. Öten vannak testvérek, és igen szerény körülmények között telik a gyermekkora. Apja vándorkereskedő, édesanyja varrónő, aki meghal amikor még Gabrielle 12 éves. Ezután a két fiútestvére egy tanyára kerül dolgozni, ő meg két lánytestvérével együtt egy árvaházban. Apját anyja halála után nem is látja többé, így tulajdonképpen őt is elveszíti. 16 éves koráig gyászruhába jár, és azt híreszteli, hogy apja Amerikába emigrált, és nemsokára gazdag kereskedőként eljön utána. A cisztercita kolostorban eltöltött évek minden szempontból mély nyomot hagynak benne. Nemcsak az érzelmek, hanem az érzékszervek szintjén is. Az apácák letisztultan egyszerű ruhája, a kikeményített gallérral, a tarka üvegablakok közé beépített dupla c betű, egymásnak háttal, az épület vonalvezetése, a fekete fehér macskakövek váltakozása. Hat év után varrónőnek tanul és egy kelengye varró üzemben helyezkedik el. De ezt a munkát unalmasnak találja, és jobban vonzza a helyi éneklő kávéház kabaré műsora és ezért esténként ő is odajár egy két dalt elénekelni. Két dal van ami tetszik a közönségnek, így hát szinte minden este azt énekli. Ko ko ri ko és a Ki látta Cocot? című dalok révén ragad rá a Coco név. Ebben a kávéházban ismeri meg Etienne Balsan gazdag földbirtokost, akinek szeretője, majd jó barátja és az előkelő körökben kalauza lesz. Sok időt töltenek együtt, és ő mutatja be neki nagy szerelmét Boy Capelt is , aki meglátja különös viselkedése és fiús öltözködése mögött az üzleti lehetőséget és támogatni kezdi, hogy a munkásnőknek és később úriasszonyoknak szabott egyszerű és kényelmes ruháival boltot tudjon nyitni. Szerelme mellett, aki az irodalomba és az ezotériába is bevezette Coco szárnyakat kap. Nemsokára visszatérül a beruházás, sőt olyan sok vevője lesz, hogy nem győzi egyedül, és mire felúcsódik már több száz alkalmazottat foglalkoztat, hogy az úri dámák igényeit ki tudja elégíteni. A lerövidített szoknya, a fűzőtől megszabadított szabásvonal új lehetőséget kínál a nőknek, hogy újrafogalmazzák saját magukat. Coco nem akar férjhez menni, szabadságát a karrierjében látja. 38 éves, amikor szerelme, aki közben megházasodott, de a szeretője maradt, meghal egy autóbalesetben. Halála teljesen összetöri, Velencébe utazik vigasztalódni legjobb barátnőjével Misia Sertel, aki Proust múzsája, és aki új embereket mutat be neki, többek közt Touluse Lautrec, Renoir, Ravel, Picasso, Cocteau és Sztravinszkij személyében. Coco új életre kell, és rengeteg inspirációval telítve tér vissza Párizsba és lát újra munkához. Jelmezeket tervez és újabb üzleteket nyit, ő maga is megihletve korának művészeit. A szerelem is újra beköszönt az életébe Dimitrij orosz herceg formájában, aki a bolsevik forradalom elől menekülve talál támaszt benne. Az ő hatására Coco az orosz népviseletből merítve alkotja meg egyik kollekcióját, hímzett mintákkal, szőrmékkel és bizánci ékszerekkel.Rajta keresztül ismeri meg Ernest Beaux-ot, akivel megalkottatja parfümjét a híres Chanel 5-öt. Életében ezután lép be Westminster hercege, aki Anglia leggazdagabb embereként Coco legnagyobb hódolója és támogatója lesz. Ő ihleti a tweed kabátot és a matróz stílust. és a híres kis feketét. Hollywood is az ő ruháit akarja. Közben kitör a második világháború és be kell zárnia az üzleteit, hogy utána még nagyobb erővel ihletője lehessen a háború utáni divatnak. Életmódjában is új utakat jár. Lakása saját tükörképe, nem a kor szellemet utánozza, hanem meghatározza azt. Üzletei 87 éves korában bekövetkező halála után is virágoznak és értéket teremtenek.
Születési képletében a lendületes és fáradhatatlan, kreatív és elkötelezett Nyilas aszcendens adja karakterének alapjait. Az elsőház Bak jegye is nagyban meghatározza karaktere jellegét, hiszen a letisztultság és egyszerűség ennek a jegynek a sajátja. A Mérleg Mc szépérzékét, és a mértéktartást teszi meg karrierje alapjának, amiben a harmónia iránti vágy és a lírai könnyedség adja meg az alaphangot. A nyolcasházas Nap szereti a titokzatosságot, és szereti homályban tartani életének részleteit, miközben képes magából is legendát faragni. Holdja a kettesház Halak jegyében túlérzékennyé teszi, ami miatt nem is hagy magán támadási felületet. Azt a tényt, hogy a munka az élete a hatosház csúcsán álló Szaturnusz is megtudja erősíteni. Ma 132 éve született.

2015. augusztus 18., kedd

Született augusztus 18-án:Elsa Morante

Elsa Morante írónő, 1912-ben ezen a napon született Rómában. Zsidó származású édesanyja már házasságban él, amikor kiderül, hogy egy postai alkalmazottól teherbe maradt. Ennek eredményeként egy kissé göröngyösen indul útnak a kis Elsa, még akkor is, amikor anyja férje saját gyerekének ismeri el, hiszen a környéken mindenki tudja, hogy balkézről született. Nevelőapja egy javítóintézetet vezet, és ennek közelében nő fel két öcsével és a húgával. Egyik öcsével, akiből szintén író lesz már kora gyerekkoruktól meséket találnak ki és mondókákat költenek át. Gyerekkorának három meghatározó eleme az írás mellett, a zene, a könyvek és a macskák iránti szeretete. Kedvenc könyve a Don Quijote, Achilleusz története és a Hamlet. Ezek az írások adják történeteinek az alapját is, hiszen alapvetően olyanok a történeteinek szereplői, mint akiknek élete csak önmaguk körül forog. Ezek az egoista, narcisztikus karakterek aztán a saját érdekeik alapján alakítják nemcsak a maguk, hanem a mások életét is. 21 éves, amikor első novellái megjelennek a helyi lapokban. Egészen a második világháborúig publikál folyamatosan, és sikerül megjelentetnie első regényét is, ami kamaszoknak szól. 24 éves, amikor megismerkedik Alberto Moravia íróval, akivel öt évvel később házasodnak össze a háború forgatagába. Baráti körükhöz tartozik Pier Paolo Passolini rendező is, aki sokat inspirálódik Elsa írásaiból, és egyik filmjében, az Accattonéban fel is kéri egyfajta szimbolikus szereplésre. A háború kitörése azonban alaposan megváltoztatja az életüket, hiszen Elsa zsidó származása miatt életveszélyben van. Férjével úgy döntenek elmenekülnek Rómából vidékre. Itt élnek és írnak a háború forgatagában. Míg férje az Egy asszony meg a lánya című regényét írja, addig Elsa fordítja Katherine Mansfield naplóját, ami nagy hatással van rá. Ennek hatására kezdi el írni első felnőtt regényét, a Menzogna e sortilegio-t, ami 36 éves korában jelenik meg először. Második regénye 45 évesen írja Artur szigete néven. Ezt a regényt meg is filmesítik, és számos díjat nyer. Folyamatosan ír, és miután elválik Moraviától csak annak szenteli az életét, hogy a háborús élményeket az írásain keresztül feldolgozza, hiszen, ahogy írja: "Az emberiség természeténél fogva arra törekszik, hogy megmagyarázza magának a világot, amelybe beleszületett. Ez különbözteti meg a többi fajtól. Mindenki, még a legnehezebb felfogású, legalantasabb pária is már gyermekkorában kiagyalja a maga világmagyarázatát. És ehhez alkalmazkodva él. Enélkül megtébolyodna." 70 éves, amikor eltöri a combcsontját, ezért öngyilkosságot próbál meg elkövetni, hogy a kiszolgáltatottságot elkerülje. 73 évesen hal meg infarktusban.
Születési képletében a meggyőződéséért harcolni kész, az összefüggéseket kereső, optimista, állatszerető Nyilas aszcendens adja karakterének alapjait. A tízesház Mérleg jellege mutatja különös vonzódását a művészetekhez, és hogy a társadalom azt értékeli benne, ami a vizualitáshoz, a harmóniához, a szép szavakhoz, a szerelem és a nárcizmus leírásához köti. Ezzel a nárcisztikus vonással ugyanis az Oroszlán Nap révén neki is meg kell küzdenie. A nyolcasház telítettsége arra utal, hogy miközben írt az élet és halál nagy kérdéseire kereste a választ, és erre volt terápia minden történet, amit kitalált. Ma 103 éve született.

2015. augusztus 17., hétfő

Született augusztus 17-én: Bingeni Szt.Hildegárd

Bingeni Szt. Hildegárd misztikus, eredeti nevén Hildegard von Bingen  1098-ban ezen a napon született a németországi Alzeyban. Szüleinek tízedik gyermekeként jön a világra, ezért felajánlják őt istennek. Nemesi származású népes családja körében úgy nő fel, hogy az élete és további sorsa az isteni gondviselés jóvoltából a lelki és erkölcsi tisztaság kegyelmét megkapja. Különösnek tűnhet, de e szent elhivatottság olyan erősen él benne, hogy szinte természetes, hogy apáca legyen. Családjukban már van egy apáca nőrokon, aki később Boldog Jutta néven vonul be az egyháztörténetben, és ekkor éppen egy kolostor apátnője. Hildegárd nagyon szereti őt és felnéz rá. Példaképéhez hasonlóan ő is szívesen készül a kolostori életre, nem akar mást, mint Istennek szentelni az életét. A korabeli szokásoknak megfelelően a bencés apácák kezdik el nevelni 8 évesen. Ekkor kezdődnek látomásai is, amelyek hol álomképek, hol misztikus élmények formájába átjárják. Mivel az emberek bűnei mélyen megviselik, szüntelenül imádkozni akar ezért fizikai állapota  romlani kezd. Gyenge, betegeskedő de erős lelkületű kamaszlánnyá növi ki magát,akinek a test fájdalmai a lélek megerősítői.  A keresztes lovagok kora zajlik éppen és Európát egyházpolitikai ellentétek osztják meg. A pápa és a császár háborúznak, az egyházfők és papok között sok a lezüllés, az emberek babonásak. Ebben a külső környezetbe töltődik meg a lelke azzal a kegyelemmel ami életét nemcsak gondolataival, hanem cselekedetével is  hitelessé teszi. 15 évesen szerzetesnővé avatják. Boldogsága határtalan, és szent meggyőződése, hogy az összes készségét és tehetségét annak szolgálatában kell állítania, amiben hisz. Így először csak énekelget, majd egyházi zenét kezd el szerezni. Először csak megfigyeli isten teremtményeit a természetben, füvek, fák, virágok és állatok formájában, majd igazi természettudóshoz méltóan elkezdi tanulmányozni és leírni őket. Az írás is az elején egyfajta szórakozás, hogy végül komoly teológiai értekezés legyen belőle.  Írásai közül legjelentősebb a látomásaira épülő misztikus trilógiája: a rupertsbergi Scivias-kódex, Az Úr utainak ismerete (dogmatikus tartalmú), Az érdemszerzés könyve (erkölcstannal és erényekkel foglalkozik) és Az isteni művek könyve (a misztikus kozmológiát tárgyalja). Látnoki adottsága miatt ,,a német prófétanő'' nevet kapja, ami nem annyira a jövendőmondást, mint a jelen események megértését jelenti. Éppen ebből fakadt sok fájdalma, vajúdása, mert különleges látása következtében egészen más tanácsokat kell adnia, mint amilyeneket az emberek várnak tőle. Hosszú levelezéseket folytat a hívekkel, akik mindenfajta problémával megkeresik. Később hercegek, papok, is írnak neki, és ő lelkiismeretükhöz szólva tanítja őket. 38 éves, amikor a meghalt Jutta apátnő helyére, akarata ellenére őt választják. Míg ereje a szellemben határtalan, addig fizikailag sokszor gyenge. Érdekesség, hogy amikor elkezdett beteg lenni, mindig azon kezdett el gondolkodni, hogy hol nem cselekedett isten akarata, vagy a lelkiismeret szavára, így az elsők között van, aki a betegségek forrását a lélek megakadásai között keresi. Eközben gyógynövényes kertet tart fenn, ahol a testi bajokra a közvetlen gyógyírt elkészítheti. Mint orvoshoz is jönnek hozzá és kérik a segítségét. Tudják, hogy itt olyan gyógyítóra találnak, aki elsőkézből ismeri a fájdalmat. Egész életét ez a sokoldalú istenszolgálat jellemzi, amiben a szeretet és a másokra való valódi odafigyelés a főszempont. 81 évesen éri a halál.
Születési képletében a sokoldalú, sokfelé figyelő, intelligens és erős képzelő erővel bíró, fáradhatatlan Ikrek aszcendens adja karakterének alapjait. A tizenegyesház Holdja mutatja a példakép anyai jellegét és azt is, hogy a gondoskodással nyújtotta a többi embernek a legfőbb támaszt. Ezt tovább erősíti a négyesház erőteljessége, és főleg a benne levő Nap. A hatosház Marsa adja fáradhatatlanságát a munkában, és erejét az egészségügyi problémák elviseléséhez. A látomásait a hármasház Neptunusza jelezheti, aki az ismereteket nemszokványos, ködös és közvetett formában közvetíti. A Vízöntő Mc jelzi korát megelőző gondolkodását és azokat az újításokat, amelyet az egyházi gondolkodásban sikerült elültetnie. Ma 917 éve született.

2015. augusztus 16., vasárnap

Született augusztus 16-án: Madonna

Madonna énekesnő, eredeti nevén Madonna Louise Ciccone 1958-ban ezen a napon született az egyesült államokbeli Bay Cityben. Apja első generációs olasz amerikai, akiben túlteng a bizonyítási vágy és az érvényesülési szándék. Karosszéria lakatos a Generals Motorsnál, hogy nyolc gyermekét el tudja tartani. Édesanyja francia származású, erős katolikus gyökerekkel rendelkező nő, aki emlőrákban meghal, amikor Madonna 5 éves. Mivel Madonna csak a harmadik gyerek, ezért elképesztő azt tudni, hogy öt év alatt öt gyereket szül, miközben már beteg. Gyermekei számára ő maga a női mítosz, kevésbé férje számára, aki inkább praktikus okokból, mint szerelemből elveszi feleségül a házvezetőnőjüket és még két gyereket nemz a meglévő nyolc mellé. A helyzet néha néha tarthatatlan, hiszen az új feleség nehezen jön ki az anyukat elvesztő gyerekekkel, és főleg a gyűlöletét nyíltan kimutató Madonnával, akivel minden iskolában baj van. A helyzet okozta traumák fixációkat és nem szokványos, megbotránkoztató viselkedésbe kényszerítik. Az általános iskolában állandóan a bugyiját mutogatja, míg a középiskolában már extrém ruháival hívja fel magára a figyelmet. Közben tagja egy tánccsapatnak és ösztöndíjat kap a táncművészeti főiskolára. Balett tanára biztatja, hogy próbáljon ki új utakat is, ezért ennek hatására New Yorkba utazik. Mivel apja nem engedi, ezért elszökik. Az utcákon kóborol és éhezik több hónapon keresztül egy sufniba húzza meg magát és guberál. 20 éves, amikor meztelen fotósorozat készül róla ,annyi pénzért, amiből egy hónapra kitudja fizetni a lakbérét. Eladóként kezd el dolgozni, majd sikerül háttértáncosként bekerülnie egy zenekarba. Itt beleszeret Dan Gilroy zenész és Madonna gitározni tanul. Zenekart alapítanak és demót is kiadnak, amivel házalni kezd a kiadóknál. A Sire Records kiadónak megtetszik a hangja és szerződést köt vele. 24 évesen megjelenik első kislemez az Everybody. Ebben az időben már Jean-Michel Basquiatal él együtt, aki viszont sokat drogozik. De Madonnában erős vágy él apai örökségként, hogy vigye valamire, ezért elhagyja és a Like a Virgin nevű albumán kezd el dolgozni. Ekkor már megvan jellegzetes neccharisnyás, kis kalapos, stílusa, amit a tinilányok el is kezdenek utánozni. Albuma a slágerlisták elejére kerül, és ő  beírja magát a szexuális felszabadulás történelmébe is. Filmajánlatokat kasp, és 26 évesen forgatja le a Vision Quet és utána a Kétségbeesetten keresem Susant. A 27 születésnapján köt házasságot Sean Penn színésszel és turnéra indul. Több filmben is szerepelnek együtt, de játékát lehúzzák a kritikusok, mondván inkább énekeljen. Sorba jelennek meg a lemezei és valóságos kultusz alakul ki a személye körül. Házassága megromlik 30 évesen elválik.Közben a katolikus egyházzal is összetűzésbe kerül, több szponzora is visszamondja szponzorálását. De a sikerszámok egymást követik Material Girl, Like a Prayer, Express yourself, Cherish, Papa don't preach, Vogue. A Dick Tracy filmben kapszerepet és ebben azidőben a harmincas évek zenéiinspirálják. A forgatás alatt együtt él Warren Beattyvel. Majd Tony Ward pornószínész és Vanillia Ice énekes következik. 33 éves,amikor leforgat egy dokumentumfilmet magáról, Madonnával egy ágyban címmel. 34 évesen megalapítja saját film és lemezkiadó cégét a Mavericket. Turnéit mindenhol vagy botrányok, vagy közfelháborodás követi,provokatív szövegei, ruházata és főleg olyan jelenetek miatt, mint a nemzeti zászló combok közötti dörzsölése. 34 éves, amikor megismeri Carlos Leon fitneszedzőt. Elvállalja az Evita főszerepét, és a budapesti forgatás alatt kiderül, hogy gyereket vár. 36 évesen kislányt szül. A film jó kritikát kap, és ennek hatására több másik filmszerepet is megkap. Ambivalens megítélésére jellemző, hogy egyszerre jelölik a legjobb és a legrosszabb filmzenei díjra is. Ekkor kezd el a kabalával foglalkozni. 42 éves amikor Guy Richie rendezőtől is születik egy fia, pár hónappal a házasságkötésük előtt. Két szülés után 46 évesen fittebb, mint valaha, sőt a róla készült, nyakatekert pózokban készült fotóiból kiállítás is nyílik. Dokumentumfilmet forgat a maláji emberekről és örökbe fogad egy kisfiút. Közben 50 évesen elválik férjétől, és egy újabb kisfiút fogad örökbe. 53 évesen újabb filmet rendez W.E címmel. Jelenleg azt rebesgetik, hogy újra összejön Sean Pennel.
Születési képletében a visszafogott, állandó szellemi kihívásokra vágyó Szűz aszcendens adja karakterének alapjait. Az elsőház Holdja adja valódi belső madonnaságát. Excentrikusságát és megbotránkoztató viselkedését nemcsak az Oroszlán Uránusz, hanem pontosan ez az elsőházas Hold adja azzal,hogy érzékenyen minden külső hatást magába szív és azt visszatükrözi. Az elmélyülés iránti igénye    óriási, ezt mutatja a tizenkettes ház bolygó tömörülése is. A pénzzel kapcsolatos sikereket a kettes ház Jupitere biztosítja, a családi nehézségeket pedig a négyesház Szaturnusza, aki gondoskodik arról is, hogy nehezen tudjon elszakadni a saját gyökereitől. Ma 57 éves.