2014. december 31., szerda

Született december 31-én: Marie d'Agoult


Marie d'Agoult írónő, eredeti nevén Marie Catherine Sophie de Flavigny, írói álnevén Daniel Stern, 1805-ben született Frankfurtban. Apja francia katonatiszt, édesanyja híres bankárcsalád lánya. Iskolái elvégzése után, egy időre kolostorba vonul, hogy ott továbbtanuljon. 22 éves, amikor   Charles Louis Constant d'Agoult grófhoz férjhez megy. Két lányuk születik, de hét év házasság után mégis elválnak, hiszen a frigy nem szerelmi, hanem érdekből megkötött, és Marie kibírhatatlannak értékeli. A sors íroniájaként nagyobbik lánya meghal egy magas lázzal járó betegségben, és Marie ezt úgy értékeli, hogy egy kötelékkel kevesebb lett, ami férjéhez köti. Dacolva a korszellemmel és az ebből fakadó előítéletekkel elhagyja férjét. A történést az is katalizálja, hogy Liszt Ferenc szeretője lesz. Mikor megszökik férjétől, már gyereket vár.  Házasságon kívül három gyereke születik, második lánya Cosima, aki később Wagner felesége lesz. A legkisebbik gyereke, egyetlen fia születése után, meglazul a kapcsolatuk Liszttel, és 39 éves, amikor végleg elválnak útjaik, és magára marad négygyerekes anyaként három zabigyerekkel. Ellenségessé vált kapcsolatukban Liszt ugyan apasági nyílatkozatot tesz, de csak távolról neveli és pénzeli a gyerekek tanítattását. Ekkor már tanulmányokat, és tárcaregényeket ír és publikál, tehát van valamennyi önálló keresete. Megírja szerelmi drámáját is, ami botrányos viselkedésére nem puszta magyarázatnak szán, hanem heves társadalom kritika is. 70 évesen hal meg megérve azt, hogy tüdőbajban meghal fia és Lisztől született nagyobbik lánya. Születési képletében a Mérleg aszcendens kapcsolatfüggőségét, és az itt tartozkodó Uránusz és Szaturnusz együttállás a hirtelen elhatározások utánni nehézségeket vetíti előre. Mindez nehéz fényszöget alkot az anyaságot jelképező Holddal a halál házának is nevezett nyolcas házban. A négyes ház Napja és a Rák Mc mutatja, hogy karrierje az anyaság és az érzelmek családon belüli kifejezése. Az írás a saját családi életéről a szintén négyes ház Merkúrjának műve, ami a Marssal együttálva, sok szenvedélyt is hozzáad a kifejezésmódhoz. Irodalmi sikereit a hármasház Jupiterének helyzete garantálja. Ma 209 éve született.

2014. december 30., kedd

Született december 30-án: Patti Smith



Patti Smith énekesnő, eredeti nevén Patricia Lee  Smith, 1946-ban ezen a napon született Chicagóban. Édesanyja pincérnő,aki Jehova tanújaként elkötelezett hittérítő,  apja gyári munkás. Patti szigorú erkölcsi és vallási nevelésben részesül bátyjával együtt, ennek ellenére, vagy pont ezért hamar lázadni kezdett, és hangosan hirdetni kezdte, hogy lehet, hogy Jézus mindenki bűnéért meghalt a kereszten, de nem az ő bűneiért. 11 éves, amikor rátalál a tibeti buddhizmusra, és az általa kínált életstratégia sokkal közelebb áll hozzá, mint a kereszténység. A középiskola elvégzése után elkezd ugyan dolgozni egy gyárban, de beilleszkedési zavarai vannak, nem találja a helyét, ezért folyamatos összetűzésbe kerül a konvencionalitásokkal. 21 évesen egy alkalmi kapcsolatból lánya születik, akit még abban az évben örökbe ad. New Yorkba költözik. Lázadásai a punk és rock felé sodorják, és a zenében találja meg a legjobb kifejez módot arra amivel gondja van a világban. A zene mellett sokféle önkifejezéssel próbálkozik, többek közt képzőművészettel, performanceokkal. Robert Mapplethorpe fotóssal romantikus kapcsolatba keveredik és bekerül a punk világában, ahol kiállításokra és rengeteg önkifejezési módra van lehetősége. Megalapítja saját csapatát. Nemcsak zenél, hanem verseket ír és fest is. Új kapcsolata Allen Lanier gitárossal új zenei inspiráció. 34 évesen férjhez megy egy másik gitároshoz  Fred Smithez, aki a házasságuk tizenötödik évében infartusban meghal. Ké t gyerekük születik, 36 évesen a fia, és 41 évesen a lánya. Közben szeretett bátyját is hirtelen elveszíti, és régi barátai közül is szinte mindenki meghal. Új életet kell kezdenie, új hangon kell megszólalnia, ezért újra zenélni kezd és a szövegek is újak, korszerűbbek. Az életéről közben film készül. Mára gyerekei felnőttek és ő mint punk nagyi sok zenész példaképévé vált. Születési képletében a Nyilas aszcendens adja lelkesedését és a hit iránti elköteleződést, főleg, hogy itt tartozkodik a Merúr is, aki minden elköteleződést, meggyőződést újra fogalmaztat vele. Erős elsőházában tartózkodik még a Nap és aMars is, ami kissé férfias jellegét adja és erőteljes érvényesülési képességeit is kihangsúlyozza, sőt magyarázatot ad arra is, hogy miért saját magáról nevezte el a zenekarát. A descendensen tartózkodó Uránusz változatossá teszi színpadi megnyilvánulásait, és felgyorsítja kilépéseit a kapcsolataiból, erős szabadságvágyát helyezve előtérbe. Barátai segítségére számíthat és rengeteg pártfogója, támogatója van. Ma 68 éves. 

2014. december 29., hétfő

Született december 29-én:Marianne Faithfull


Marianne Faithfull énekesnő, 1946-ban ezen a napon született Londonban. Édesapja brit őrnagy, édesanyja magyar származású bárónő, aki fiatalon Max Reinhard társulatában táncol. Gyerekkora egy részét kommunában tölti, amit apja alapít, miután doktorátusát megszerezve otthagyja Londont. Hat éves, amikor szülei elválnak. Anyjával visszaköltöznek a városban és elkezdi az iskolát. Romai katolikus leányiskolában jár, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a társadalmi konvenciókat felrúgó társaságba keveredjen. Kamaszként tbc-és rohamai vannak, többször kerül életveszélybe. Sokat énekel, hogy tüdejét erősítse, például kávéházakban népdalokat. Finom kontraalt hangja elvarázsolja a zenész szakmát. 18 éves, amikor az akkor már ismert Mick Jagerrel megismerkedik, aki ír neki egy dalt, amit nagy sikerrel énekel fel az albumukra. 19 évesen férjhez megy John Dunbar színészhez, házasságuk egy évig tart, és miután megszületik a fia, elhagyja a férjét, hogy Jaggerel éljen. Több kislemeze és albuma jeleneik meg. Jaggerrel való szakítás után drogelvonó kúrán vesz részt. Pár hónapos gyerekét elhagyva botrányos nyilatkozatokat tesz, és állítja, hogy mindenkivel lefeküdt a zenekarból, míg dönteni tudott, hogy az énekessel a legjobb. 22 éves, amikor újra gyereket vár, de a kokain miatt elvetél. Nemcsak a Rolling Stones múzsája, hanem a Metallica együttes háttérénekese is egy ideig. Színészettel is megpróbálkozik, és úgy alakul, hogy filmtörténelmet írhat, hiszen ő mondja ki először filmvásznon a fuck szót. 33 éves amikor újra férjhez megy a rocker Ben Brierlyhez, akivel hét évig bírja. 42 évesen megy férjhez Giorgio della Terza íróhoz, akivel három évig él.  48 évesen már megírja az önéletrajzát, amiben őszintén vall a zenei kapcsolatairól, drogfüggőségéről és biszexuális próbálkozásairól. Nagy teljesítményének tartja, hogy túlélte a hatvanas éveket,hiszen például akkori pasija Jean de Breteuil nevű díler szállította le a végzetes heroin adagot Jim Morrisonnak. De feküdt az utcán hajléktalanként meztelenül a hidegben és zuhant már le a lépcsőn is összetörve az arcát. Öngyilkos lesz miatta egy kábítószeres férfi, akivel együtt vannak a rehabon. Hangja jelentősen megváltozott a mértéktelen alkohol, drog és cigaretta fogyasztás következtében. Zenei karrierje többször újraindul, kisebb nagyobb sikerekkel. A könnyed popdaloktól eljut végül az irodalmi igényű zenéig. Közben hepatitisz C vírust találnak a szervezetében és 50 éves, amikor mellrákot állapítanak meg nála, de meg tud gyógyulni. Ezután vállalja el a nagysikerű Irina Palmer című filmben, a címszerepet. Egy  nagymamát alakít, aki unokája megmentése érdekében arra kényszerül, hogy férfiaknak szolgáltatósokat nyújtson. Ez a film színészi karrierjének csúcs és végpontja. Jelenleg Párizsban él. Születési képletében a Bika aszcendens adja teljes talajvesztettségében az alapot, a biztos pontot, és végül az erőt, hogy túl tudja élni. Karrierjét a másik föld jegy a Bak teszi biztossá és megfoghatóvá. Az Mc közelében levő Mars és Nap tovább fokozza életerejét, amit a nevében rejlő hit szócska is segít, hiszen a kilences ház világnézetének megerősödését, a szellemi kapaszkodok keresését is jelzi. A hetesház őrzi a Vénusz által jelképezett szépséget és a Jupiter azokat a sikereket, amiket a színpadon és a nyilvánosság előtt el tudott érni. A tizenkettes ház Holdja mutatja, hogy anyasága elrejtve, elkendőzve a tudatalatti fényében van a lehető legnagyobb sötétségben, pedig az érzékeny Halak jegyében áll, aki együttérző és gondoskodó. Itt az érzelmek az ábrándok ,elkendőzések fele tartanak, ahol a drogok és a bódító szerek játsszák a főszerepet. Az ötösház Szaturnusza, mutatja a gyerekekkel való zord és rideg viszonyt, amit csak az idő és a Plútó által jelképezett önismeret tud feloldani. Ma 68 éves. 

2014. december 28., vasárnap

Született december 28-án: Maggie Smith


Maggie Smith színésznő, eredeti nevén Margarete Natalie Smith, 1934-ben ezen a napon született az angliai Essexben. Édesanyja titkárnőként dolgozik, apja az orvosi egyetemen tanít. A családi legendárium szerint, a szülei találkozása egy vonaton történt, ezért gyerekkorát átszövik a nosztalgikus vonat utazások.  Négy éves, amikor szüleivel Oxfordba költöznek. Két iker bátyja van, akik később mindketten építészek lesznek. Maggie otthagyja a középiskolai tanulmányait, hogy 16 évesen az Oxford Playhouse Schoolban tanulhasson. 18 évesen egy revűben lép fel először. 22 évesen a Brodway-en is bemutatkozhat. 24 éves, amikor először filmszerepet kap. Ötször nyeri el a legjobb női alakítás díját, először 28 évesen. 30 éves, amikor szerződteti a Brit Nemzeti Színház és filmszerepeivel párhuzamosan színházban is játszik. Első férje, Robert Stephens, akivel 33 évesen találkozik és hét évig élnek együtt. Tíz nappal első fia születése után házasodnak össze. 35 éves, amikor második fia is megszületik. Mindkét fia később szülei nyomdokában lép és színész lesz. Rögtön a válása után 41 évesen újra férjhez megy, férje Beverley Cross forgatókönyvíró, akivel 23 évig élnek együtt. Vele végre boldogságra talál. Együtt nevelik a fiait, és munkája miatt főleg Kanadában élnek. Kapcsolatuk kiegyensúlyozott és szoros. Munkakapcsolatuk is nagyon erős, kölcsönös inspiráción alapul. Több filmjének forgatókönyvét a férje írja. Halála megviseli, ezért a munkába temetkezve, karitatív munkát végez és karrierje a hetvenen túl is lendületes. Többször Oscar díjra jelölik, és 55 évesen az angol királynő lovaggá üti, vagyis ennek női megfelelőjeként használhatja a Dame előnevet. Grammy díj, kétszeres Golden Globe, két Oscar díj is díszeleg otthonában. Több mint hatvan éve aktív színésznő, és sikerei mindvégig töretlenek, mélypontok és zuhanások nélkül. Több évvel ezelőtt tüdőrákkal diagnosztizálták, de ő töretlenül forgat. Mára hatszoros nagymama. Születési képletében a Kos aszcendens adja lendületét, erős életerejét, a gyors reakciókat, a lelkesedést és fiatalos tettre készségét. Ezt a lendületet szellemi síkra tereli az Uránusz az első házban, ami a függetlenség iránti erős vágyat megerősítve, mindig új utakat kerestet vele. A munka házában tartózkodó Mars, Hold és Neptunusz segíti őt, hogy fizikai szellemi és lelki síkon is készülni tudjon napi feladatként a szerepeire. A Bak aszcendens hosszú karriert, a rajta álló Nap személyiségének kibontakozását rendeli a sikerei mellé. A hetesház Jupitere a nyilvános szereplésekben való sikereket jelzi és a jó házasság egyik záloga. Ma 80 éves. 

2014. december 27., szombat

Született december 27-én:Marlene Dietrich


Marlene Dietrich színésznő, eredeti nevén Marie Magdalene Dietrich, 1901-ben ezen a napon született Berlinben. Rendőrtiszt apja és a poroszos nevelési módot támogató anya mellett, szigorú szabályok szerint élnek. 7 éves, amikor meghal az apja. Hat évig élnek családfenntartó nélkül, amikor is anyja, hogy neki és nővérének biztosítsa  a régi megélhetési színvonalat, újra férjhez megy egy másik rendőrtiszthez. 17 éves, amikor felveszik a zeneakadémiára, és hegedűművésznek készül. Ígéretes zenei karrierjét egy makacs ínhüvelygyulladás akadályozza, majd töri ketté. Úgy gondolja. ezek után is az előadói pályán kell maradnia, ezért színésznőnek készül. 22 éves, amikor végre egy kis szerepet kap, és ennek kapcsán Rudolf Sieberel megismerkedik. Férjhez megy és a következő évben lánya születik. A 168 cm magas Marleneben Max Reinhard látja meg a lehetőséget, és azt a vonzó nőt, akinek a filmszakmában van a helye. 29 éves, amikor Amerikában szerződést ír alá és első jelentősebb szerepét megkapja. Teljes külső átalakuláson megy át, és tudatosan ikonikussá teszi a külsejét egy sejtelmes titokzatosságot sugalló arckifejezéssel, búgó hanggal, öltözködéssel. Innentől kezdve felgyorsulnak az események, és két év alatt rengeteget forgat. 31 évesen Oscar díjra jelölik. Az egzaltált munka és érzelmi körülmények között kiderül, hogy biszexuális. Elválik férjétől, és beleveti magát az új tapasztalatokba. Szeretői között tartják számon Hemingwayt, Sinatrát és számos színészt és színésznőt. Megalkuvást nem ismerő természete miatt, több összetűzésbe keveredik a hatóságokkal és a második világháborúra készülő Hitlerrel is. Legendás elköteleződése a szabadság, emberi jogok mellett, arra készteti, hogy akarata ellenére figyelje és lereagálja a hazájában egyre erősödő fasizmust. A háború alatt járja a frontvonalakat, hogy a harcban megfáradt katonákat szórakoztassa és kitartásra buzdítsa. Hitler közvetlen ajánlatát, hogy visszatérjen és hazája nemzeti színésznője legyen, határozottan visszautasítja. A zenei ambícióit sem tudja teljesen feladni, hiszen miközben a katonákat szórakoztatja, mindenki úgy kezd rá tekinteni, mint énekesre, aki filmekben játszik. 60 éves korában felhagy a filmezéssel, de még tovább énekel. Ekkor már alkoholpróblémái vannak. A problémakört egy combnyaktörés fejeli meg, ami miatt tolószékbe kényszerül. Még így is szerepel egy filmben, pedig már nagyon elvonultan él és közel 80 éves. 91 évesen szív és veseelégtelenségben hal meg Párizsban, amire állítólag egy kis altató túladagolással is rásegít. Születési képletében a föld jegyek nagyon hangsúlyosak, hiszen Bak Napja mellett a Merkúr, Szaturnusz, Jupiter és a Mars áll,  Szűz aszcendense és Bika Mc-je van. Ezek erős kötődést adnak a praktikus, megfogható dolgokhoz és ambiciózussá, koraéretté, stabillá teszik. Földhözragadságát oldja a levegős jegyekben álló Vénusz, Plútó és Neptunusz, ami fellazítja, beszédesebbé teszi. A tüzes jegyek pozitív részvételére is számíthat, hiszen Holdja és Uránussza lelkessé elkötelezetté, érzelmileg szenvedélyesebbé teszi. Kreatív ötösházában olyan erők mozdulnak, amelyek erős önkifejezést, sikereket és nehézségeket egyaránt hoznak. A vampság a Bak jegy erőteljességéből és az Oroszlán Hold visszafogott ragyogásából fakad, amit újszerűvé fokoz a Vízöntőben levő Vénusz. A Merkúr a vélemények sarkalatosságát és alapos megfontoltságot jelez, amit karrierje során is hasznosít. A vízöntő Vénusz a szerelem szabadosságát, és a nemek közötti éles vonalak eltűnését is mutatja.  Ma 113 éve született. 

2014. december 26., péntek

Született december 26-án: Meera anya

Meera anya spirituális tanító, eredeti nevén Kamala Reddy, 1960-ban ezen a napon született Indiában.
Szegény, mélynyomorban élő szülők gyermeke, akik a hindu vallás törvényei szerint élnek. Hat éves, amikor van egy olyan révülés élménye, amit rokonai, és a közelében levő ismerősei megvilágosodásként értékelnek. Ez a szamádinak mondott élmény eltart pár napig, és erős nyomokat hagy a kis Kamalában. 12 éves, amikor meglátogatja egyik nagybátyja, akivel addig soha nem találkozott, és akinek az a felismerése van, hogy ő Shakti istennő megtestesülése, avatára. Innentől kezdve úgy tekint Kamalára, mint segítő istennőjére, akinek tanácsaira, álmaira hagyatkozhat. Az ő rajongása kultuszt csinál a kislány köré, amihez egyre többen kezdenek el csatlakozni. 14 évesen elviszi őt egy asramban, ahol Kamala, Meera anya néven, tanítani kezd. Ezek az átadások először az asram tagjainak szólnak, majd egyre több kívülálló is csatlakozik, főleg nyugati emberek. 19 éves, amikor meghívják tanítani Kanadában. Itt nyilvános előadásokat tart. Két évvel később Németországba utazik, ahol egy éven keresztül folyamatos kurzusokat és eladásokat tart. 22 éves, amikor Németországban férjhez megy, és ugyanebben az évben meghal nagybátyja is. A tanításai egy rítus szerint zajlanak teljes csöndben. Az emberek hozzá járulnak, ő megérinti a homlokukat és mélyen a szemükbe néz. Ezalatt állítólagosan a személy tudatalattijával kommunikálva, megtölti azt fénnyel, kiiktatva a rossz gondolatokat, a félelmeket. Szóbeli tanításai korlátozottak, nem az értelem segítségével, hanem a mélyebb élményalapú információ átadással kommunikál. Ezekért nem fogad el pénzbeli juttatást, ingyen és ellenszolgáltatás nélkül folynak ezek az átadások. Szerinte a boldogság, a teljességben megélt élet, akárcsak a fény úgy van jelen körülöttünk, de úgy működik, mint az elektromosság, hogy aki nem tud magának villanyt kapcsolni, annak fel kell azt kapcsolni. Nem gondolja magát gurunak, állítja, hogy nincsenek követői, ő csak teszi, amit jónak lát, és most azt látja jónak, hogy a sötétségben utat mutasson. Több könyv és kritika is megjelent az ő tevékenységéről. Születési képletében az elsőház négy bolygója jelentősen a személyisége kibontakoztatására helyezi a hangsúlyt. A Bak Nap mutatja kitartó és erős elhivatottságát arra, hogy elképzelései szerint éljen, és ezt másoknak is irányelvül adja. A Nyilas aszcendens erős hitet ad ehhez és elegendő lelkesedést, hogy ezt meg is valósítsa. A hetes ház Marsa gyors házasságot és a közvélemény előtti tevékenységet vetíti előre, a Mérleg Mc pedig a harmonikus csendes, diplmmatikus kommunikációt. A kilences ház csúcsán álló Uránusz a spirituális megújhodásra, a Plútó pedig a teljes lelki és szellemi átstrukturálódásra ad lehetőséget. Ma 54 éves.

2014. december 25., csütörtök

Született december 25-én: Sissy Spacek


Sissy Spacek színésznő, eredeti nevén Mary Elizabeth Spacek 1949-ben ezen a napon született Texasban. Édesanyja lengyel zsidó, édesapja cseh, aki kerületi mezőgazdasági képviselő. A középiskola alatt fotó modellként dolgozik. Így találkozik Andy Warhollal, akinek egy kisebb performance filmjében jelenik meg először nagyközönség előtt. Először úgy gondolja, hogy énekesnőként gitározgatva keresi meg a kenyerét, de közben, szeretett bátyja 18 évesen meghal leukémiában, így merészebben akar élni. Végig kísérve bátyja szenvedéseit, sokat tanul belőle életről, halálról. Úgy tekint erre az eseményre, mint életének legmeghatározóbb történésére, amiből a legtöbbet tanulja.  Így kissé koraéretten kezdi karrierjét a filmszakmában, nem is meglepő, hogy rögtön olyan karakterek eljátszásával, ahol az érzelmek játsszák a főszerepet. A kissé texasi akcentussal beszélő Sissyt 24 évesen válogatják be az első filmjében, ahol egy kisebb szerepet játszik, és a történetet is maga narrálja. A krimik neki való műfajnak látszanak, hiszen miközben az életedet mented, vagy nem szokványos helyzetekben kavarodsz kiderül valódi természeted. A filmért BAFTA díjat kap. Ezután több Stephen King adaptáció következik. Sissy ezeket egyfajta önismereti útnak tekinti, ahol megismerheti saját félelmeit, és belső motivációit, megoldási kényszereit. 25 évesesn férjhez megy Jack Fisk fimproducerhez, aki rendezőként rendezi őt több filmben is. 33 éves amikor első lánya születik, aki később előadóművész és énekes lesz, édesanyja nyomdokaiban lépve, hiszen Sissy a filmezés mellett énekel is. Két zenei albuma is megjelenik. 39 éves, amikor kisebbik lánya is megszületik. Több DePalma és  Altman filmben játszik, ez időben többször is a legjobb női alakítás díjára jelölik. Akadémiai, Golden Globe, Filmkritikai és Emmy díj tulajdonosa. 63 évesen megírja önéletrajzát. Születési képletében az elsőházas Mérleg adja karakterének diplomatikus finom jellegét, míg az aszcendesen álló Mars a tűzes, erőszakos filmekben hiteles karakterét. A négyes ház Napja mutatja, hogy személyiségének kiteljesedése a családban várható, és ide helyezi szellemi energiáinak nagy részét is. A gyerekek, a nevelés és az alkotás a legfőbb örömforrása, és ebben nagyon szerencsés is. Az Mc közelében levő Uránusz jelzi karrierje üstökös jellegét, és azt, hogy szabadságvágyát ide helyezve, a filmezésen keresztül fejezi ki énjének korlátokat nem tűrő részét. A hétköznapi életben elsősorban anyaként éli meg magát. Szüksége van egyedüllétre, elvonulásra, magányos feltöltődésre. Ma 65 éves. 

2014. december 24., szerda

Született december 24-én: Ava Gardner


Ava Gardner színésznő, 1922-ben ezen a napon született az Egyesült Államokban. Édesapja ír és tuszkaróra indián, édesanyja ír és skót ősökkel rendelkezik. Hét gyerekük születik, a legkisebb lányuk Ava. Dohányfarmon nőnek fel, jószerivel mezítláb. Kislányként pocsék tájszólással beszél, iskoláit sem fejezi be. Az Atlantic Christian College tanulója, amikor növére fényképész férje lefotózza és képét kiteszi a boltja kirakatában. Ezt a képet látja meg egy filmes, aki megszerzi elérhetőségét, és a168 cm magas szépséget behívja meghallgatásra az MGM stúdiójába. Ma már ez elképzelhetetlen, de akkor még egy kép alapján szerződést ajánlottak. Fel sem tudja fogni, hogy mi történik vele és máris színésznő. Beleveti magát a filmes élet sűrűjébe. Ekkor ismerkedik meg Mickey Rooney színésszel, aki addig ostromolja, amíg feleségül nem megy hozzá. Ez a házasságkötés rögtön a karrierje kezdetén óriási baklövésnek bizonyul, hiszen alacsony, csúnyácska férje rögtön a mézeshetek alatt megcsalja. Egy év kínlódás, veszekedés után elválnak. Először statiszta szerepeket kap, majd egyre feltűnőbb megjelenését kisebb filmszerepekre váltja.  23 éves, amikor másodszor is férjhez megy. Ekkor már főszerepeket játszik. Második férje, Artie Shaw a szvingkorszak neves zenekarvezetője, a kor egyik legnagyobb dzsesszklarinétosa, egy undok pasas, aki módszeresen gúnyolja tudatlanságáért. Megalázza, rászoktatja az ivásra, kis híján tönkreteszi biztatóan alakuló karrierjét. Ez a kapcsolat sem bír egy évnél többet. A válás után, új erőre kap. Díjakra és sztárszerepekre jelölik. Így lesz pár év leforgása alatt szexszimbólum és hollywoodi sztár. A megelőlegezett bizalmat megszolgálja, hiszen 31 évesen Oscar díjra jelölik, és addig is rendkívüli tehetségről tesz tanubizonyságot ösztönös játékával. Még a díjra jelölés előtt találkozik Frank Sinatrával, akihez 29 évesen megy feleségül. Kapcsolatuk viharos egymásra találás, életük egy olyan pontján, amikor Sinatrának éppen nem megy a karrierje, Ava viszont fürdik a népszerűségben. Mindketten sikerre törő személyiségek, akiknek erős egója és konok elképzelése van az életről. A házasság ugyan eltart hét évig, de rengeteg megszakítással , kibéküléssel, egymás marásával, bántásával. Szerették egymást, ezért is tudták apróságokkal állandó ingerületben tartani a másikat. Válásuk után jó barátok maradtak. Ez a válás már nagyon megviseli, és elfárad mindenben, ami a filmszakmához köti. Spanyolországba költözik, barátságot köt Hemingway-el és együtt jár vele bikaviadalokra, és szerzi meg azt a műveltséget, aminek hiányát minden férje felrótta neki. Közben a sapnyol adóhivatal rászáll a vagyonára, és hogy a kellemtenségeket elkerülje Londoban telepedik le. Itt él kutyáival, és írja életrajzi könyvét. Állandóan fáradt. 67 évesen hal meg tüdőgyulladásban. Születési képletében az Oroszlán aszcendens karaktere erős bélyeget nyom személyiségére, hiszen erőteljes megjelenése, tündöklő ragyogása és konok egója egészen nyilvánvaló. Ezt lágyítja valamelyest az elsőház Neptunusza, álmodozóvá, valóságtól elszakadóvá téve. A hármasház Sárkányfeje jelzi nehézségeit az írásban olvasásban, sőt azt is jelöli, hogy időre van szüksége, hogy az általános műveltség alapjait megszerezze. A Szaturnusz a négyesház csúcsán mutatja a családdal kapcsolatos nehézségeket, sőt a szegénységet és ridegséget is ami körülvette. Ezzel ellentétben a Jupiter mutatja szerencséjét is ,amit ennek a családnak köszönhet. A nőiességért feláldozott anyaság adja sajátos karakterét, ami az állatokkal való foglalatosságban nyert egérútat. A Kos Mc gyors karriert, a Halak Mars gyenge életerőt jelez. Ma 92 éve született.


2014. december 23., kedd

Született december 23-án: Carla Bruni

Carla Bruni énekesnő, eredeti nevén Carla Gilberta Bruni Tedeschi, 1967-ben ezen a napon született Torinoban.Apja gazdag iparmágnás, operaszerző és műgyüjtő, anyja zongoraművész, aki színészként is fellép. Egy nővére és egy bátyja van. Mindannyian öröklik a zeneszeretetet és előadóművésznek készülnek. Öt éves, amikor Olaszországból elköltöznek Franciaországba, mivel megfenyegeti a családjukat a Vörös brigádnak nevezett terrorszervezet. Szülei attól félnek, hogy valamelyik gyereküket elrabolják váltságdíj fejébe. Carla franciául tanul meg írni és olvasni, és itt kezd el zongorázni is. Középiskolásként gitározni kezd, és mivel nagyon jó érzéke van a szöveg íráshoz, a dalok szövegét is ő írja. Magánintézetekben tanul Svájcban. Az egyetemen építészet szakra jár, de nem sokáig, hiszen 19 évesen modellkedni kezd, és mivel ez meglepően jól megy abbahagyja tanulmányait. 23 évesen ő az egyik legjobban fizetett modell Franciaországban. 27 éves, amikor Robert Altman egyik filmjében szerepet kap, majd ezután még pár éven  keresztül színésznőként is foglalkoztatják. 29 éves, amikor úgy dönt, hogy befejezi a modellkedést és teljesen a zenélésnek szenteli az idejét. Több zenei díjat is begyűjt, több versét nemcsak ő, hanem zenésztársai is megzenésítenek. A 2006-os torinói téli olimpián ő viszi az olasz zászlót, mint az olaszok egyik jelképe. Carla jó indítást kap a szülői házból, de tény, hogy soha nincsenek gondjai az önmenedzseléssel.  Topmodellként a férfiak epekedtek utána, és hüvös eleganciája miatt megközelíthetetlenül a vágyodás tárgya. Férfifaló hírében áll, talán ezért kapja a Pillangó becenevet. Mick Jagger, Donald Trump, Eric Clapton férfigyüjteményének díszpéldányai. Éppen egy francia irodalmi szerkesztővel él együtt, amikor beleszeretett annak filozófia tanár fiában, akitől 34 évesen fia születik. Mint oly sok minden az életében, ez is botrányos események lavináját indítja. Alig csitulnak el a kedélyek, aminek kapcsán egy könyvet is ír róla a filozófia tanár volt felesége, máris újabb események borzolják a kedélyeket. Carla találkozgatni kezd a frissen elvált Nicolas Sárközy francia elnökkel, és egy év múlva 41 évesen a nyilvánosságot kizárva feleségül megy hozzá. Közben kiderül, hogy apja, csak nevelőapja, és biológiai apja egy brazil klasszikus gitáros, akivel születése előtt az édesanyja hat évig együtt élt. 44 évesen szüli második gyermekét, egy kislányt. Nem politizál, de többször fellép a bevándorlók védelmében. Születési képletében a Rák aszcendens visszahuzódová és érzékennyé teszi, olyanná aki erejét nem kívül, hanem belül hordozza. Ezt az érzékenységet a harmadik ház területén tudja kibontakoztatni, vagyis a kommunikáció, az előadó művészet területén. Ebben a házban gyülekeznek a bolygói, ami jelzi, hogy elhívatottsága is ilyen jellegű, és ezen a téren tud sikereket is elérni, köszönhetően az alapos, megfontolt  Szűz Jupiternek. A napi rutin munka, a feladatok és kötelezettségek elvégzése is fontos számára, ez adja személyiségének alapját, és önmaga továbbképzésének lehetőségét. A tízesház Szaturnusza a Kos jegyében a megfontolt sikerek, és az akadályok könnyű legyőzését vetíti előre. A Vénusz a Skorpió jegyében adja megbabonázó és magnetikus szépségét, és azt a tényt, hogy ezért sokak ne akarják szeretni. Ma 47 éves.


2014. december 22., hétfő

Született december 22-én: Vanessa Paradis

Vanessa Paradis színésznő, eredeti nevén Vanessa Chantal Paradis, 1972-ben ezen a napon született Franciaországban. Édesapja belsőépítész, édesanyja a művészetek nagy kedvelője. Kiskorától táncórákra jár, és mivel nagyon hamar kiderül, hogy szép hangja van, énekesnőnek készül. Nagybátyja segítségével, 8 évesen bekerül egy gyerek talk show műsorban. Énekhangjára is felfigyelnek, és 13 évesen már slágereket énekel a színpadon. 16 évesen otthagyja a középiskolát, hogy teljesen a karrierjére tudjon koncentrálni. Belép az életébe az első szerelem Florent Pagny francia énekes személyében. Testvérével együtt most már színésznőnek készülnek. 19 éves, amikor a Chanel márka arca lesz, és számos divatbemutatón fellép. Innentől kezdve beindul a filmszínészi karrierje is. Nem szerepel túl sok filmben, de még abban az évben megszerzi első Cézar díj jelölését. Ekkor már Lenny Kravitzal él, aki segíti zenei karrierjét. Gainsbourg ír neki nagy sikerű dalokat. Ugyanebben az évben megjelenik első önnálló albuma. Turnéra indul, sikeres előadó lesz. 25 éves, amikor Stanislas Merhar színésszel összeköltözik, de a kapcsolat nem ér meg egy évet sem. 26 évesen találkozik Johnny Deppel, egy kávézóban, és a találkozás nemvárt érzelmeket kavar mindkét részről. Mindketten otthagyják kapcsolatukat és összeköltöznek. Legendás együttélésüket nem pecsételik meg házassággal. Egy év múlva megszületik a lánya, majd 30 évesen a fia is. Tizennégy év együttélés után elválnak útjaik, talán Depp alkohol problémái miatt, talán csak ennyi volt ez a kapcsolat. Tény, hogy Depp azóta eljegyezte új barátnőjét és házasságra készül. Vanessa nehezen kezd új életet, sokáig elhanyagolja magát, de aztán sikerül túllépnie a szakításon és ma már Benjamin Biolay popénekessel él. Születési képletében a Skorpió aszcendens szenvedélyes nőről beszél, akinek érzelmei erőteljesek és mélyek, ezt erősíti meg a Hold a Rák jegyében és a Mars az első házban. Erőteljes megnyilvánulásai sok nyugtalanságot és meggondolatlanságot okoznának, ha nem tudná belefektetni őket a művészetébe, főleg az éneklésbe. Elsőházas Vénussza jelzi, hogy a külalakja, szépsége, erőteljesen meghatározza karakterét. A testi védjegyek hangsúlyosak lehetnek. A kettesház Napja jelzi, hogy fontos a számára az értékek meghatározása és az anyagi jólét. Pénzügyekben sikeres, ezt a Jupiter  helyzete mutatja. Ezt a sikert a színpadon is kamatoztatja, hiszen fényszögben van a hetesház Szaturnuszával. A  Szaturnusz, a házasságban jelezhet nehézségeket és időbeli eltolódásokat. Talán nem véletlen, hogy nem törvényesítette egyik kapcsolatát sem. Ma 42 éves.

2014. december 21., vasárnap

Született december 21-én:Julie Delpy

Julie Delpy színésznő 1969-ben született Párizsban. Szülei színészek, akik szorosan együtt dolgozva, avantgárd színházat hoznak létre. Apja a színház igazgatója. Julie már öt évesen színpadra lép, de minden megnyílvánulását ováció kíséri, és az önkifejezés összes formájában támogatják. 14 éves, amikor kilép a család kis köréből, és a filmszakmában szerencsét próbál Godard egyik filmjében. 16 éves, amikor a Beatrice passiója című film főszerepében elindul a világhír felé. Ez a korai indulás már hosszú évek színpadi rutinjából táplálkozik. Ez a film szakmai és pénzügyi siker, így eljuthat végre New Yorkban, ami álmai városa, később oda is költözik. Itt filmezést tanul és leforgatja az Európa, Európa című újabb nagysikerű művészfilmjét. A kilencvenes években 12 filmet forgat, mindegyik sikeres. Ezek a művészfilmek olyan események köré szerveződnek, amelyek a hétköznapok világát idézik. Valós idejű, valós érzéseket közvetítő filmjeiben a hatásvadászat kizárva, inkább a lassú beszélgetős spontán improvizáción van a hangsúly. Ezért is tudnak történetek egymásra épülni, a jobb megértés érdekében, anélkül, hogy sorozatnak tűnnének. Az utóbbi 10 évben a filmjei forgatókönyveit is ő írja. Kreativitása a film szakmában nagyon erős. Hiteles tud maradni abban, amiben hisz, hiszen nem szerepel olyan filmben, ami pusztán szórakoztat, vagy csak pénzt hoz. Nőként is a természetességet képviseli, és gyakran nyilatkozik arról, hogy milyen negyven felett sem aggódni az öregedés miatt. A szépséget eszköznek és nem célnak tartja, ezért az öregedést nem félelmekkel párosítja, ez látszik a témákon is, amit forgatókönyv íróként is körbejár. Bátory Erzsébetet játszva,( aki a szűzlányok vérében fürödve mindent megtesz az örök fiatalságért), is éppen ezt fejtegeti. Közben zenélni is elkezd, 34 éves, amikor kijön az első lemeze. A szövegeket is maga írja. Magánéletét védelmezi.Talán ez annak köszönhető, hogy szinte az összes gondolatát megosztja a filmekben, miközben szülei is részesei a már már valóvilágszerű önboncolgatásainak. Élettársi viszonyban él, és 40 évesen szült egy kisfiút. Születési képletében az Mc közelében levő Hold az Ikrekben mutatja erős közléskényszerét az érzelmekről, amit a társadalom előtt is vállalni akar és tud. A négyesház Neptunuszával alkotott fényszög jelzi, hogy a család az álmok és a képzelet világából befolyásolják karrierjét. A Nap és Vénusz szintén a négyesházban azt is mutatja, hogy a család mennyire fontos a számára, hiszen egész személyisége ebben tud kiteljesedni, ezzel van átszűrve. A harmadik ház Jupitere eredményessé teszi közlés kényszerét. A hetesház Marsa felgyorsítja a kapcsolatait. A Szűz aszcendens kissé visszafogottá teszi a karakterét, olyan nőt mutatva, akinek nagyon fontos az intellektuális kihívás. Ma 45 éve született.


2014. december 20., szombat

Született december 20-án: Audrey Totter


Audrey Totter színésznő, 1917-ben ezen a napon született Illinoisiban. Vegyes nemzetiségű szülők gyermeke, hiszen apjának osztrák és szlovén szülei vannak, anyja pedig svéd és amerikai felmenőkkel rendelkezik. A különböző kulturális szokások keveredése nem túl sikeres, hiszen a két világháború között eltöltött gyerekkora kissé talajtalannak bizonyul. Viszont, jó alap arra, hogy nyitott maradjon és másképpen lásson bizonyos szociális, nemzetiségi, politikai és emberjogi kérdéseket. Már elég hamar kiderül róla, hogy előadóművésznek született. Szép beszédhangja először a rádiózás fele tereli. 20 éves, amikor először megjelenik a filmvásznon egy apró mellékszerepben, de ez olyan sikeres debütnek bizonyul, hogy a Metro Golden Mayer leszerződteti hét évre. E szerencsésen induló karriert ragyogó szépségének és a kornak megfelelő törékeny testalkatának köszönheti elsősorban, de tény, hogy Audrey nagyon tud helyezkedni, hiszen megvan hozzá a kellő intelligenciája. Ragyogását tovább fokozza hangjának és testtartásának csiszolásával, hajának festésével, szemöldökszedéssel, erős sminkkel. Ebben a korai gyors sikerben elfelejti továbbképezni magát, mégis rajonganak érte. Őstehetségnek bizonyul. 28 éves, amikor főszerepet kap, és végre beírhatja magát a negyvenes évek film noir történetébe. Szinte minden évben kap egy főszerepet. Sikeres színésznő, aki remek filmekben szerepel, és akit szeretnek a nézők. Az ötvenes évek, már nem azokat a szeleket fújják, amelyek szárnyalva tartják, és röpke 10 év alatt leszálló ágba kerül a karrierje. A családi filmek, amelyek elkezdenek divatba jönni, nem illenek a karakteréhez. 36 éves, amikor férjhez megy Leo Fred orvoshoz, akitől nemsokára egy lánya születik. Így, bár a filmvásznon nem, de a való életben egy saját készítésű családi filmet forgat. Igazából otthagyja a filmezést, és a lánya nevelésével foglalkozik. Talán csak felmérte a lehetőségeit, talán csak nem kapott már lehetőséget, de tény, hogy éppen jókor adódik számára a lehetőség, hogy az utolsó percben gyereket szüljön. Pár kisebb szerepet elvállal krimikben és detektív filmekben, de életének már nem ez a központi része. A hatvanas években pár western film, a hetvenesekben sorozatok epizodszereplője. Karrierje már csak élmény gyűjtés, nevét nem jegyzi a közönség. 78 éves, amikor meghal szeretett férje. Magas kort ér meg, teljesen elfelejtve a filmszakmában. Soha semmilyen díjat nem kap, pedig a negyvenes évek filmcsillagaként megérdemelné, hiszen kulcsfigurája egy sejtelmes filmkorszaknak. Nyolc nappal a 96-dik születésnapja előtt kap agyvérzést és meghal.  Születési képletében a Bika aszcendens adja praktikus, nem az álmok világában élő gyakorlatias énjét, akinek viszont nagyon fontos a saját szépsége és a biztonságának megalapozása. Gyorsan fel és leívelő karrierjét a tízesház Marssa fémjelzi, aki az eseményeket gyorsan elindítja, és gyorsan le is zárja. A belső élet, a dolgok sokféle szempontból való értékelése, a sejtelmes életérzés a nyolcas ház Napjához kötődik, aki nem a direkt kommunikációt helyezi előtérbe. A négyesház Holdja az Oroszlánban mutatja, hogy a család az ideális terep az érzelmek kimutatására, az álmodozásra. Az ötösház Szaturnusza késleltette a gyerekvállalást, ami az Uránuszal alkotott fényszöge miatt váratlan fordulatra enged következtetni, és arra, hogy a szabadság és gyereknevelés nála konfliktust okozott. Nehezen tudott volna szakmában maradni gyermeke születése után. Habár nem tudunk sokat róla a karrierje után, mégis valószínű, hogy sokat utazott, emberi sorsok és más kultúrák érdekelték, nem magányosan és megkeseredve fejezte be az életét. Ma 97 éve született.

2014. december 19., péntek

Született december 19-én:Édith Piaf

Édith Piaf énekesnő,eredeti nevén Édith Giovanna Gassion, 1915-ben ezen a napon született Párizsban. Apja utcai artista, anyja bárénekesnő. Mindketten a mélyszegénységből próbálnak talpra állni, amikor találkoznak. Anyja külföldi ajánlatot kap és otthagyja pár éves kislányát a nagymamára, aki történetesen egy kuplerájt vezet. Az örömlányok között eltöltött gyerekkor legfontosabb momentuma, hogy egy szembetegség miatt elveszíti látását. Éveken keresztül imátkozik Szt Terézhez, hogy csodát tegyen vele, és újra láthasson. Mindenki nagy megdöbbenésére, egyik reggel arra ébred, hogy újra lát. Csodájára járnak, és ő, hogy ezt az örömet jól befektesse, rögtön kiáll artista apja mellé az utcára énekelni. 142 cm magas kis szürke verebecske, aki szakadt rongyokban jár teljes önfeledtséggel énekel, és akkor is tenné, ha nem volna jó hangja. De nagyon szép és különleges hangszíne van, amire fel is figyel egy bártulajdonos, és elszerződteti őt a bárjában énekelni. A Piaf (veréb) művésznevet is tőle kapja. Alig 16 éves, amikor egy szintén kiskorú kifutófiútól gyereke születik. Egy kislány, akinek viszont nem szánt hosszú életet a sors, és kisgyerekként elviszi egy járvány. Az éneklés jó befektetésnek tűnik, de a bárban éneklés csak arra elég, hogy étlen ne haljon. Edit lázadni kezd ez ellen, és amikor a bártulajdonost egy nap meggyilkolják, többen őt gyanúsítják. Végül tisztázza magát a vádak alól, de soha nem derül ki, hogy mi is történt igazából. Közben elkezdődik a második világháború, mindenhol nagy az éhínség, és az embereknek kell a dal és a biztató szó, így katonáknak énekel. Erőteljes személyisége, nyers modora és őszinte szókimondása egyfajta példaképpé teszi, főleg, hogy éneklési stílusa is elragadó. Éppen kibontakozóban van egy új énekes generáció, akik maguk fölé emelik ezt a rendkívüli hangot. Yves Montand-al is egy fellépésen ismerkedik meg, és rögtön egymásba szeretnek. Kapcsolatuk csak egy évig tart, mert Edith úgy gondolja, hogy neki egy igazi férfira van szüksége, akire felnézhet, nem egy kölyökre, akinek ő a példaképe. Ekkor már nagy közönség előtt lép fel, és teltházas koncertjei vannak. Egy este egy férfi, Marcell Cerdan bokszoló hívja fel őt ismeretlenül, és randira hívja. A randiból szerelem lesz és végre megvan az igazi, akire annyira vágyik. A férfi házas, gyerekei vannak, nem akar válni. De Edith sem akar feleség lenni, nem bírja a konvenciókat. Kapcsolatuk így is tökéletes, egészen addig, míg le nem zuhan a repülő, amiben Marcell hozzá siet. Edith vigasztalhatatlan, főleg, hogy az ő könyörgésére ült fel erre a gépre, átíratva a másnapra szoló jegyét. Rászokik a morfiumra, és nagyon sokat iszik. Menekülve a magánytól, összeházasodik egy régi jó baráttal Jacques Pills sanzonénekessel. Az esküvői tanúja Marlene Dietrich. A házasság négy évig tart. Karrierje szárnyal, hiszen ez a lelassult és misztikus aura, ami körül lengi megsokszorozza erejét és kifejező készségét a színpadon. A felfokozott érzelmeknek, azonban nagy ára van, megromlik az egészsége, és rákkal diagnosztizálják. Pár hónap után áttétes lesz. Eltiltják a színpadtól, kórházba kerül, de ő hogy életerejét bizonyítsa újra férjhez megy. Most egy rajongójához, Theo Sarapóhoz. Alig egy évig tart ez a végjáték, amikor is 47 évesen meghal. Születési képletében a Skorpió aszcendens zord, magábaforduló, szenvedélyes, és érzelmileg túlfütöt énjét helyezi előtérbe, akit egyfajta misztikus légkör leng körül. Ehhez társul lelkes, optimista, bizakodó és hívő énje, amit a Nap jegye jelez. A hetes ház Holdja mutatja, hogy nőként a teljes odaadást választotta a kapcsolataiban, és amiben ez nem valósulhatott meg abban nem is tudott elköteleződni. A férfiakkal való együttlét nemcsak a magányára gyógyír, hanem erőteljes spirituális élmény, amiben a valósággal való kapcsolata teljesen eltűnik. A szerelem elvesztése ezért is olyan fájdalmas. A nyolcas ház Rák jegyében álló Plútó, jelezhet hajlamot a rákkal kapcsolatos megbetegedésekre. Az itt levő Szaturnusz mutatja, hogy érzelmeit befagyaszthatják a sérülései, és elszívják életerejét a veszteségek. Ma 99 éve született.


2014. december 18., csütörtök

Született december 18-án: Giovanna degli Albizzi

Giovanna degli Albizzi, 1468-ban ezen a napon született Firenzében. Gazdag olasz család gyermeke. Pápák, kereskedők, földesúrak vannak a felmenői között. Családja a Medici család nagy vetélytársa, harcban, tekintélyben, társadalmi pozíciók elérésében, a hatalom és a gazdagság megtartásában. Giovanna egy olyan kórban született, amikor a hatalomnál és gazdagságnál csak egy dolog értékesebb és az a szépség. Azért van mindennél nagyobb hatalma, mert ő a lehetőségek hordozója, egy olyan ígéret, aminek a fiatalság a záloga. Ez az időbe zártság adja szépségének erejét. Giovanna tudja ezt, hiszen kislánykorától arra készítik, hogy hogyan adhatja el a legjobban ezt az ígéretet. Mindennek csúcspontja maga a férjhez menetel. A szépségét akkor tudja hatalomra váltani, ha abba fekteti be, ami a legtöbbet ér: a férfi rangjába, gazdagságába esetleg tehetségébe. Lorenzo Tornabuoni éppen megfelel rangjának és a család nyomására férjhez megy hozzá 18 évesen. Ebben a korban alkot Firenzében két tehetséges festő Domenico Ghirlandaio és  Sandro Botticelli. Mindkettőjüket megragadja a tizenéves Giovanna szépsége, és mindketten modellnek kérik fel. A házasság kötés előtt egy nőnek nem illett egy idegen férfival egy szobában kettesben tartózkodni, ezért jól jött a házasságkötés, és így ő felváltva áll modellt mindkét festőnek. Ekkor már várja első gyermekét, így a képek tulajdonképpen egy kismamát ábrázolnak. A fia születése után hamar újra teherbe esik, így nincsen még 20 éves és már második gyerekét várja. Botticelli kisajátítja magának, és róla festi egyik leghíresebb portréját. Alig fejezi be a képet, és máris eljön a szülés ideje. Giovannanak nehéz szülése van, fertőzést kap és 20 évesen belehal a szülésbe. Halhatatlanságát nemcsak a róla készült híres festmények, hanem a családi kriptában létrehozott kis múzeum is biztosítja. Születési képletében a Rák aszcendens erős késztetést ad az anyaságra, a hagyományok őrzésére, a családi szabályok betartására. Ezt tovább erősíti a kötelesség tudó Szűz négyesház, ahol a Plútó jelenthet komplikációkat, rejtélyes történéseket a szüléssel, születéssel kapcsolatban. A gyerekeket is jelző ötösházban van az Uránusz ,ami hirtelen változást, gyors fordulatot hozhat. Személyisége erőteljesen kötődik a nyilvánossághoz, ezt mutatja a hetes ház Napja. Ez a házasság háza is, így a Merkúr jelenléte megerősíti, hogy férjét nem a szerelem vezérelte hozzá, hanem inkább az észérvek. A halált is jelző nyolcasházban tartozkodó Hold utalhat a szüléssel kapcsolatos életveszélyre. Ma 546 éve született.

2014. december 17., szerda

Született december 17-én: Rebecca Welles

Rebecca Welles, 1944-ben ezen a napon született Kaliforniában. Édesanyja Rita Hayworth színésznő, apja Orson Welles rendező. Mindkét szülőnek ez a második házassága, de sajna egyiküknek sem az utolsó. Anyja zaklatott gyerekkora miatt, amikor is nevelőapja többször zaklatta, nem nagyon tud mit kezdeni elsőszülött gyermekével, akit császármetszéssel szül és aki ráadásul lány. Apjának már van egy lánya az első házasságából, aki velük él. Amíg sikeres a házasság, nagyon örömteli a gyerekkora. Aztán apja elkezdi nagyon látványosan mellőzni a őt és az anyját, először a munkája miatt, majd később a következő felesége miatt. 3 éves, amikor elválnak a szülei. Anyja az italba menekül, és nem törődik többet a lányával, aki a nagy jólétből, és teljes figyelemből, egyszer csak a teljes mellőzöttségben találja magát. Az apjára külsőre nagyon  hasonlító Rebecca apjával innentől kezdve alig találkozik, anyja pedig újraházasodva egy dúsgazdag sejkkel már második gyerekét várja. 9 éves, amikor az elhanyagolása olyan méreteket ölt, hogy anyjától a gyámhatóság el akarja venni. A fölöslegessé érzése és az elhanyagoltság miatt komoly önértékelési zavarai vannak, szorong és evési zavarokkal küszködik kamaszkorában. Úgy nő fel, hogy anyjának folyamatos hisztériás rohamai vannak és a kezdődő Alzheimer kor tüneteit produkálja , mindezt alkohollal és öt házassággal spékelve. 11 éves, amikor apja újraházasodik és végre eszébe jut, hogy az összes gyerekét magával vigye egy vakációra. Egy két ilyen ritka alkalomtól eltekintve nincs kapcsolatuk, és az is a médiának szól, vagy hirtelen felindulásból születik. Együtt szerepelnek például egy kis reklám filmben. 20 éves, amikor Michael Flores olasz színésszel eljegyzik egymást, de a házasságra már nem kerül sor. 21 éves, és alig felnőtt, amikor egy alkalmi kapcsolatból gyereke születik, amiről apja egész életében nem is értesül. A gyereket azonnal örökbe adja. A kisfiú egészen felnőttkoráig nem is tudja, hogy kik a szülei és nagyszülei. Nemcsak fiatalsága okán, hanem rossz gyerekkora miatt sem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy gyereket kell nevelnie. A művészetek minden formája vonzza, és többször is abbahagyja majd újrakezdi ezírányú tanulmányait. 25 éves, mikor Perry Moede szobrásszal találkozik és a felesége lesz. Elkezdődik a kissé hippi, kissé drogos, kissé kaotikusra sikeredett házasságuk, a hetvenes évek szellemében. 14 év múlva válnak el, de kapcsolatuk már a hetvenes évek közepén megromlik. Rebecca közben rajzolni kezd, reklámfilmekkel próbálkozik. A szülői hírnév mindenhol segítségnek látszik, de sehol sem az, sőt gúzsba köti, hiszen nem találja a helyét de átlagos élethez nincsenek meg a mintái. 41 éves, amikor apja meghal, és 43 amikor az anyja, de mítoszuk a haláluk után még erősebb lesz. Nemsokkal szülei halála után újra férjhez megy. Férje Guy Manning háborús veterán nagy vadász és halász. Ezzel a kapcsolattal végre önmagára talál. Írni kezd, egyfajta memoárt és kisebb történeteket. Életük ezeknek a tevékenységeknek a mentén zajlik, egészen haláláig. 60 évesen hal meg a rák egy nagyon agresszív és gyors lefolyású változatában. Születési képletében egy olyan nő képe bontakozik ki, akinek visszafogott természete nem a csillogásra született, hanem, hogy  szürke eminenciásként mások életét a háttérből segítse. A tízes ház Szaturnusza akadályként, egyfajta küszöbként őrködik afelett, hogy a saját képességei alapján ismerje el a társadalom, és ne mások fényét használja. Az Ikrek Mc és a rajta levő Uránusz mutatja változékony megítélését, és azt, hogy a társadalomtól szabadulni akar. A négyesházas  Mars, Nap és Merkúr mutatja, hogy milyen nagy szerep jut a családjának. Innen nyeri és ezzel veszíti erejét.  Az ötösház Holdja és Vénusza a kreatívitáshoz köti nőiességét, amit ő nem tudott teljesen felhasználni arra, hogy örömben élje le az életét, és valami maradandót hagyjon hátra. Ma 70 éve született.


2014. december 16., kedd

Született december 16-án: Jane Austen

Jane Austen írónő, 1775-ben ezen a napon született Winchesterben. Édesapja anglikán plébános. Édesanyja nyolc gyereknek ad életet, ő a sorban a hetedik. Gyerekkorában, apja tekintélyes keresetét feléli a soktagú család, ezért fontossá válik, hogy a fiúk jó állást találjanak, és a lányok jól menjenek férjhez. A nem túl tehetős családban viszont, szeretetteljes légkör uralkodott, amit anyja vidámsága és apja bölcs természete alapozott meg. Kiterjedt rokoni kapcsolatok révén sokat utazgattak, és sok olyan helyszínt meglátogathatott, ahol későbbi regényeinek történetei játszódnak. A család sok baráti kapcsolattal rendelkezik és köztisztelet övezi. 8 éves amikor nővérével egy női rokonukhoz költöznek Oxfordban, és ott járnak iskolában, egészen addig, míg egy járvány kitörése, haza nem kényszeríti őket. Jane számára ez egy nagyon élményteli időszak. 10 éves, amikor nővérével egy kollégiumban beíratják. Ezt a bentlakásos időszakot mindketten nehezen viselik ezért nagyon közel kerülnek egymáshoz. Szövetséget kötnek, és így minden gondjukat és bajukat megosztják egymással, és jó testvérekhez méltóan védelmezik egymást egész kamaszkorukon át, amikor is Cassandra férjhez megy. 25 éves, amikor a tengerpart közelébe költöznek, és itt találkozik egy férfival, akibe beleszeret. Egy nyári kalandjuk leánykéréssel folytatodik, de a férfi titokzatos körülmények között eltűnik. Nem sok idő múltán kiderül, hogy meghalt. Jane nem tudja kiheverni a történteket.  Ugyan eljegyzi magát egy Harris Bigg-Wither nevű fiatalemberrel, de az eljegyzést rövid idő után felmondja. Az írásba menekül, hogy fájdalmának történetek írásával értelmet adjon. Történeteinek középpontjában házassági bonyodalmak állnak, de mégsem a szenvedély a fontos, hanem az, hogy hogyan telitődik a boldogság érzésével a kapcsolat, ha az két olyan ember között zajlik, akik hasonlóan gondolkodnak. Minden regényének nő a főszereplője, és legtöbbször olyan aki egyébbként nem szerelmes természetű, és egyfajta lakonikussággal szemléli a saját és mások szerelmi ügyeit. Abban a korban a szerelem amúgy sem egyéni, hanem inkább dinasztikus, vagyis családi ügy. Jane tudta ezt, mégsem kívánt részt venni benne, ahogy hősnőinél sem szempont a családi nyomás. 30 éves, amikor édesapja meghal, és nem marad a családnak fenntartója. Szerencséjükre egyik bátyja jelentős örökséget kap és Jane önállóságát meg tudja őrizni. 36 éves, amikor első regénye megjelenik. Ebben az időben fedezik fel, hogy egy Addison nevű betegségben szenved, amitől nagyon erőtlen és teste folyamatosan elfeketedik. Visszavonultan él és alig mutatkozik emberek előtt. Nővérével levelezik és folyamatosan ír. Hat regényt ír: Büszkeség és balítélet, Emma, A klastrom titka, A mansfieldi kastély, Értelem és érzelem, Meggyőző érvek. 41 évesen legyűri a betegség. Születési képletében a Szűz aszcendensen álló Neptunusz megadja jellemének csendes, kifinomult és büszke jellegét. A hármas ház Merkúrja a Nyilas jegyében mutatja erős késztetését az írásra, és annak romantikus jellegét. A négyesház Napja jelzi, hogy személyisége kiteljesedésének fontos része a család és a közvetlen rokoni kapcsolatai. Az itt tartózkodó Mars és Plútó mutatja, hogy innen merít energiát és ide is fekteti be. Történeteinek családi jellegei is ezt mutatják. A kilencesház Jupitere és Uránusza jelzi, hogy erős tanulási vágya, és más emberek életének megismerése fontos a számára. A Hold és Szaturnusz együttállása jelzi, hogy nehézségei voltak abban, hogy anyaként megélje önmagát. Ma 139 éve született.


2014. december 15., hétfő

Született december 15-én:Julie Taymor

Julie Taymor rendező, 1952-ben ezen a napon született Massachusetts-ben. Apja nőgyógyász, édesanyja a politika tudomány tanára. Már kisgyerekkorában megnyilvánult elhívatottsága a színház iránt, hiszen hét évesen két lánytestvérével egy kis darabot rendezett. Szülei támogatásával ez az érdeklődés formát is önthetett, hiszen alig kilenc éves, amikor a bostoni gyerekszínház tagja lesz. A középiskolában kis kitérőt tesz a nemzetközi kapcsolatok irányában, amikor is sokat kezd el utazni, és más népek életvitele iránt érdeklődik. Bejárja Indiát és Sri Lankát.  Közben színházi workshopokon vesz részt. Alig tizenöt éves, amikor egy  társulat tagja lesz. A középiskola befejezése után Párizsba költözik, hogy a pantomim művészetéről, a legjobb tanároktól tanulhasson. A mozdulat és a test összhangja, a  gondolat átvitel érdekli. Pontosan abban a korban van, amikor a lelki rezdüléseknek szükségük van a megnyilvánulásra, ezért sokat tanul saját magáról és az emberi természetről a színpadi játék kapcsán. Joseph Chaikin színházához szerződik, ahol újra ő a legfiatalabb tag. A performancok és a nyitott színház lehetőségeit kihasználva, egyre tágul látóköre. Indonéz szertartások, sámán táncok, maszk készítések világába tekinthet be, amelyek később mind hozzájárulnak filmjei sikeréhez. A mitológia és a folklór lenyűgözi, ezt kívánja ötvözni a kísérleti színház elemeivel. 22 éves, amikor e témakörben szerez diplomát az Ohio-i egyetem rendezői szakán. Első munkájáért, ami Az oroszlán király musical változata, máris díjat nyer. Ezután Shakespeare adaptációk következnek. Innovatív munkájáért, ezekre is különböző díjakat kap. Színházi rendezései után, számos opera filmet rendez, és úgy néz ki, hogy ennek a műfajnak szinte mestere lesz. 36 éves amikor találkozik Elliot Goldenthal zeneszerzővel, a Carnival Mass című filmje forgatásán. Aki innentől kezdve minden filmjének a zeneszerzője, és nem mellékesen immár közel harminc éve a társa az életben is. 47 éves, amikor első nagy játékfilmjét megrendezheti, és éppen 50, amikor a Frida Kahlo életéből készült másodikat. Ez utóbbit sok előkészítés előzte meg, és azt a tényt, hogy csodálatosra sikeredett, mutatja a két Oscar díj is, amit kap. Születési képletében a Vízöntő aszcendens adja újszerű látásmodját, érdeklődését más kultúrák és emberi sorsok iránt. Az első ház Marsa, keménnyé, elszánttá, gyors gondolkodásúvá teszi, akinek nagy a munkabírása is. A tízes házas Hold, Merkúr jelzi, hogy az ezek által képviselt gondolati és érzelmi energiákat a társadalom szolgálatában kívánja helyezni. A Nap helyzete a segítő közösségeket, barátokat, kultúrákat, támogatókat szerzi meg ehhez a munkához. A változatos munkarend és a nem konvencionális munkamódszerek jellemzik a hatos ház Uránusza révén. A nyolcas ház Szaturnusz Neptunusz együttállása fogékonnyá teszi olyan inspirációkra, amelyeket hosszú idő alatt ugyan de kellő alapossággal tesz láthatóvá. Ma 62 éve született.


2014. december 14., vasárnap

Született december 14-én: Jane Birkin

Jane Birkin színésznő, 1946-ban ezen a napon született London egyik negyedében. Apja a haditengerészet kémtisztje, aki hadifogoly volt a második világháború idején.  A francia ellenállás háborús hőse.  Édesanyja színházi színésznő Judy Cambell, akinek családja több szálon is kötődött az angol királyi családhoz. Kamaszkora a lüktető Londonban, a szexuális felszabadulás jegyében telik. Modellkedni kezd, és nyúlánk alakja, fotogén arca hamar pénzt hoz a konyhára. 19 éves, amikor férjhez megy John Barry zeneszerzőhöz. 20 éves, amikor első jelentősebb filmszerepét megkapja Antonioni Nagyítás című filmjében. 21 évesen megszületik első lánya. 22 évesen elválik és úgy dönt Párizsban próbál szerencsét egy szereplőválogatáson. Nem beszél franciául, mégis megkapja a film főszerepét. Serge Gainsbourg énekes, zeneszerzővel is e film kapcsán találkozik. A munkakapcsolat, ami későbbi hírnevét is megalapozza, egy újabb házassággal pecsételi meg kapcsolatukat. Kiderül, hogy jó hangja van. Fátyolos, gyerekes, de pontosan ezért egyedi. Közösen elénekelt daluk a Je t'aime a slágerlista elején lenne, ha nem volna betiltva fullasztó erotikájú légköre miatt. Egycsapásra kultikus párrá lépnek elő, akiknek a meztelenkedés, és  életük intim részeinek kiteregetése nem okoz gondot. Sokat szerpelnek a médiában, egyfajta francia Yoko- Lennon párosként. 25 éves, amikor megszületik közös lányuk Charlotte. Dekadens életüknek vannak hátrányai is, nem látványos elemként ott van mindjárt a közös drogfogyasztás, és Serge egyre súlyosbodó alkoholizmusa. 39 éves, amikor elválnak és még abban az évben férjehez megy Jaques Doillon rendezőhöz. Eddig a filmekben meztelen vagy üresfejű nőket játszik, most azonban végre valaki komolyan veszi és meglátja benne a tehetséget, amit A tékozló lány című filmben be is bizonyít. Nemzeti kitűntetések, akadémiai díjak is bizonyítják egy angol lány is lehet francia színésznő. 41 éves, amikor harmadik lánya megszületik. Ekkor találkozik a Hermés vállalat igazgatójával, aki a híres Birkin táskát neki találja ki. A történet szerint éppen egy vonaton utazott, amikor kiborult a táskája, és arról panaszkodott az éppen ott ülőknek, hogy nincsen egy jó bőr hétvégi kézitáskája, és az utasok között ült a híres táskamárka vezetője is. Birkin szakaszosan alkot. Vannak énekesnői, modell és színésznői időszakai, amelyek közül a mai napig sem zárult le egyik sem, pedig már lassan hetven éves. Lányai követik a pályáján. Két kisebb lánya színésznő, nem is kevés sikerrel. Nagyobbik lánya viszont fotós volt nemrég bekövetkezett haláláig, amikor is állítólag drogos állapotban kiesett a negyedik emeletről, mintegy illusztrálva azt a zűrös időszakot amiben anyja mellett a gyerekkorát eltöltötte. Jane harmadik férjétől is külön él. Az AIDS és az Amnesty International nagykövete. Több szegénység felszámolására irányuló ügyet is felkarol. Születési képletében a Vízöntő aszcendens megadja erős kötődését a vízöntőkor szabadelvű hippi gyermekeihez, akik körében fiatalkorát eltöltötte. Nyilas Napja és Marsa mutatja lelkesedését a sokféle önkifejezés irányában. Változó családi életét, és újszerű párkapcsolatát jelzi az Ikrek Uránusz. Jellegzetes vonzerejét a Skorpió Vénusz, az ezzel elért sikereket a Jupiter mutatja, ezt csak megerősíti az Oroszlán Plútó a hetes ház csúcsán. Ma 68 éves.


2014. december 13., szombat

Született december 13-án: Dulcie Deamer


Dulcie Deamer írónő, eredeti nevén Mary Elizabeth Kathleen Dulcie Deamer, 1890-ben ezen a napon született Új Zélandon. Édesapja fizikus, édesanyja nevelőnő. Nem jár iskolába, édesanyja otthon tanítja őt. 9 éves, amikor először fellép egy komédiás társulatban, amolyan tömeg gyerekszereplőként. De a dolog nagyon megtetszik neki, ráveszi szüleit, hogy beírassák balett órára. Közben kitalálja, hogy beszédtechnika órákat vegyen. 17 éves, amikor egy krimiszerű írásával egy kisebb vetélkedőt megnyer. Az véres történetet illusztrálva megjelenteti, lesokkolva a szüleit. A következő évben beáll egy színházhoz, és elkezd beletanulni a színész szakmába. Itt találkozik Albert Goldbergel, akihez feleségül megy. Hat gyereket szül sorban egészen 34 éves koráig. A gyerekek ellátása nem tölti ki az életét. Folyamatosan ír és a utazik. Közben két fiát el is kell temetnie még csecsemőkorukban. Több novellája és kisebb története jelenik meg, és így szabadúszó újságíró lesz. A gyerekek születése után elválik férjétől. Dulcie nyugtalan és úgy érzi, hogy nem hat gyerekes anyának született, hanem nagy dolgok várnak rá. Amikor édesanyja a válás után hozzáköltözik, rábízza a gyerekeket és elmegy dolgozni. Szabadúszó újságíróként, és színésznőként keresi a kenyerét. Mindkettőben egyre sikeresebb, mivel van egy egyéni stílusa, ami az írásaiban és előadói stílusában is megjelenik. Bátran ötvöz egymásnak ellentmondó stílusokat, és önkifejezésében is merész és szókimondó. Különböző bárokban, éjszakai lokálokban, éttermekben szórakoztatja a közönséget, ahová rengetegen csak azért mennek, hogy lássák a bohém királynőnek kikiáltott Dulcie-t. Testhezálló leopárd kosztümje például a védjegyévé válik. Közben betölti a 40-et, és elkezd színházi darabokat is írni. Több darabját el is játssza a Tom Thumb Teatre. Ezzel párhuzamosan arra is futja, hogy két verseskötetét megjelentesse. Versei misztikus világa, egy teljesen más ember képét és lelki világát mutatja. Életpályája önéletrajzának megírásával fejeződik be. 82 évesen hal meg. Születési képletében a Kos aszcendens adja karakterének nyughatatlanságát.  Az új dolgok, események keresése, az energiák összegyüjtése, majd szétaprózása jelemzi. Az ötös ház Szaturnusza mutatja, hogy gyermekei nehézséget jelentenek a számára, és mivel negatív fényszöget alkot a Nappal, személyiségének kibontakozását akadályozhatják. Mindez természetesen fordítva is igaz, hogy az ő jelleme akadály a gyereknevelésben. A hetesház Uránusza, mutatja nyugtalanságát a kapcsolatban, sőt a válását is. Sikereit, a tízesház Jupitere jelzi a Vízöntő jegyében, aki az új dolgok és emberek megszervezése köré összpontosítja ezeket a sikereket. A kilencesház Nap ,Hold, Merkúrja mutatja vonzalmát a misztikusabb költői és filozófikusabb írások fele, ami mellé igényként fellépnek a hosszabb utazások is. Ma 124 éve született.

2014. december 12., péntek

Született december 12-én: Helen Frankenthaler


Helen Frankenthaler festőnő, 1928-ban ezen a napon született New York-ban. Művelt zsidó család gyermeke, akik már korán elkezdik gyerekeik képzését.  Édesapja a legfelsőbb bíróság elnöke, édesanyja német bevándorlók gyermeke. Öt és hat évvel idősebb növéreivel Manahattanben tölti a gyermekkorát. A középiskolában derül ki ,hogy vonzzák a vizuális művészetek, és ezen belül a színek világa. A Bennington College óráit hallgatva a kompozíciók, a formák ragadják meg a figyelmét. Az ötvenes évek világában ezek hirtelen amúgy is fontossá válnak, de Helen egy másik szempontból, az esetlegesség és véletlenszerűség szempontjából foglalkozik a színekkel és az általuk kialakított formavilággal. Clement Greenberg íróval 22 évesen ismerkedik meg, nemsokkal a főiskola befejezése után. Ő indítja el karrierjét, vezeti be alkotóművészek körében, ahol megtanulhatja a szakma eladhatóságának alapjait is.Öt évig élnek együtt, és alkotnak, egymást inspirálva. Ebben az időben több festészeti magánórára is jár, tanárokhoz és saját kiállításokkal rendelkező művészekhez. 26 éves, amikor első önálló kiállítását megrendezheti, ahol egyedi módon a nézők előtt festi a képeit, egyfajta performance keretében. Híres képét, a Hegyek és tenger címűt is ebben az időben festi. Vászonra fest, olajfestékkel, de sokféle technikát alkalmazva. Közben 30 évesen férjhez megy Robert Motherwell festőhöz, akivel közösen alkotnak, vesznek részt alkotó táborokban több mint húsz éven keresztül. Mivel mindketten gazdag családok gyermekei, soha sem festenek pusztán a megélhetésért, és tulajdonképpen reggeltől estig azzal foglalkoznak amihez kedvük van, kísérletezve és örömet lelve az alkotásban. A kritikusok a képeit kidolgozatlanoknak és koncepció nélkülieknek mondják, de mégis több akadémiai díjat is megkap. Hosszú élete során jelképe és emblematikus figurája lesz az absztrakt festészetnek. Szinte minden évben kiállít vagy műhelymunkát vezet. Saját studiója is egyfajta állandó kiállító terem. Jól használja a médiát, hiszen hírnevét elsősorban a televizónak köszönheti, ami a kezdetektől végigkísérte munkáinak születését. Nem szül gyereket, de felneveli férje két lányát, akik szintén művészet közeli életet élnek és anyjukként tekintenek rá. 83 évesen hal meg. Születési képletében a négyesházban csoportosulnak a bolygók a Nap köré. A Merkúr élessé teszi elméjét, és intelligenciáját a folyamatos tanulás köré rendezi. Lendületét a Szaturnusz fékezi ugyan, de csak annyira, hogy komolyságra és megfontolt döntésekre kényszerítse. Vénusza az ötösházban az alkotás örömét jelzi a Vizöntő jegyéhez kapcsolható absztrakt művészetekben. Szinte gyermeki örömét az alkotásban tovább fokozza a mozgékony és kíváncsi  Ikrek Mc. A tizesház Marsa sok energiát ad neki arra, hogy önmagát a társadalmomban megvalósítsa. A hetes ház Uránusza szépen jelzi, hogy házasságában szüksége van a változatosságra és a folyamatos megújjulásra. Ma 86 éve született.

2014. december 11., csütörtök

Született december 11-én: Ursula Bloom

Ursula Bloom írónő, 1892-ben ezen a napon született Essexben. Édesapja lelkész, de családfakutatással is foglalkozik, így már kiskorában nagyon sok történetet hall a családjáról. Édesanyja, nem szokványos karakter, akinek óriási szabadságvágya van. Két évre például elköltözik férjétől és egy moziban a némafilmek alá zenét játszik zongorán. Gyerekkorát egy olyan birtokon és házban tölti, ami hét nemzedéken keresztül a család tulajdona. Első írása nyolc évesen jelenik meg egy újságban. Formális tanítást sohasem kap, hiszen édesapja, aki egy magániskola tanára is, magántanulóként oktatja. Dickens a kedvenc írója, 10 éves koráig kiolvassa az összes könyvét, majd tinédzserként újraolvassa. 24  évesen megy férjhez először Arthur Brownlow Denham-Cookes katonatiszthez, és ekkor kezdi el írni romantikus szerelmes regényeit. Egy év múlva fia születik. A házasságból sok inspirációt kap. Az elején a szerelemre, később a csalódásra. Férje egy járvány következtében ugyanis nemsokára meghal, és ő egy kisgyerekes húszonéves nőként, özvegyen marad. Újságíróként kezd el dolgozni, és érdekes módon a bűnügyi újságírás berkeiben találja magát, ahonnan szintén sok ihletett szerez. Az ebben az időben írt könyvei között számos krimi található. A 33 évesen kötött második házassága egy szintén katonatiszt szomszédjával, Charles Gower Robinsonal nagyon sikeresnek bizonyul. Közben több családtagjának is megírja az életrajzi regényét, például az apjának, a nagymamájának. Ez utóbbiról olyan könyvet sikerül írnia, amivel megalapozza hírnevét. Nemcsak regényt és novellákat ír, hanem több rádiójátékot és reklámszöveget is. Az ötvenes években, amikor még a reklámnak óriási hatása volt a közgondolkodásra, a Ford cég számára megír egy reklámszöveget. Ebből egy több mint öt perces kisfilm készül, amit ő maga narrál. A kisfilm tulajdonképpen egy modern nő életéről szól, akinek nem hiányozhat a mindennapjaiból egy autó vezetése sem, hiszen az emeli ki szép ruháját, ott érvényesül személyisége, sminkje, karcsúsága és szépérzéke. Az autóban nem csak a saját élete felett szerezhet hatalmat, vagyis vezetői szerepet, hanem egyben olyan régi hagyományokat is új nézőpontból vizsgálhat meg, mint a házasságkötés. Ez a kisfilmhez megírt szöveg szépen összefoglalja Ursula hittvallását koráról, amiben nőként él. Írásai is ezt a korszellemet követő vonalat tartják követendőnek. Boldogan él ebben a technikailag és szociálisan felpörgetett eseményekkel teli húszadik században. Bekerül a Rekordok könyvében is, hiszen ő az egyetlen nő, aki ötszáznál több könyvet ír. A különböző írói álneveken megjelent könyvei (Sheila Burns, Mary Essex, Rachel Harvey, Deborah Mann, Lozania Prole és Sara Sloane) nagyrésze romantikus életrajzi regény, amelynek többnyire női főszereplője van. Imád írni. Ezt az élményét úgy írja le, amit mai szóhasználatban flow élményként lehetne azonosítani. A szavak bűvöletében, egyfajta áramlás érzésben alkot, ahol eltűnik az idő, a tér, sőt a saját élete is. Egyfajta szerepeket játszik írógépe kattogása közben, hiszen éli annak a szereplőnek az életét, akiről ír. Vannak olyan írásai, amelyeket három hét alatt ír, mintegy sugallatra. Természetesen tény, hogy írásaiban a könnyed megoldások dominálnak és az érzelmek hangolására helyezi a hangsúlyt, de az is tény, hogy némely írása egészen kiváló íráskészségről tanúskodik. Erőteljes grafomán hajlamából kézimunkával kapcsolodik ki, és a kor divatjának megfelelően ruhákat köt. 92 évesen hal meg, egészen addig aktívan publikál. Születési képletében a Rák aszcendens érthetővé tesz ezt a romantikus regényírói hajlamot, és a családról írt írásait, de még a kézimunka szeretetét is. Azt a tényt, hogy sokat és gyorsan írt, sőt, hogy a karrierjében már nagyon korán vívódások nélkül belevágott, mutatja Kos Mc-je. A tizesházban álló Jupiter a sikereit jelzi, és az ötös házban levő Vénusszal alkotott fényszöge, azt, hogy az írást kreatív örömforrásként élte meg. A hatos házcsúcson tündöklő Nap és Merkúr a napi rendszerességet igénylő írást személyiség kiteljesítőként, önismereti forrásként jelöli meg. A negyedik házban levő Hold mutatja erős kötődését a családhoz, a gyökerekhez, a Szaturnusz pedig annak a kényszerét is, hogy ezekről írnia, tanúvallomást kell tennie. Ma 122 éve született.

2014. december 10., szerda

Született december 10-én: Emily Dickinson

Emily Dickinson költő, 1830-ban ezen a napon született Massachusetts állambeli Amherts-ben. Itt tölti szinte az egész életét. Édesapja egy helyi politikus, édesanyja pedig egy olyan nő, aki szinte alig beszél, és folyamatosan betegeskedik. Egy bátyja és egy húga van. Mindketten támogatják és nagyon szeretteik. Bátyja, Emily legjobb és egyetlen barátnőjét veszi feleségül, és a birtokuk szomszédságában telepednek le. 10 éves amikor olyan iskolába íratják, ahol irodalmat is tanulhat. Iskolatársaival egy titkos irodalmi társaságot alapítanak, és saját verseiket olvassák. Alig két éve telik el azóta, hogy hivatalosan lányok is tanulhatnak, de ezt Emily különösképpen nem díjazza. Az ő temperamentuma nem lázadásra, akaratérvényesítésre, hanem kontemplatív életre hívatott. Azért 17 évesen még tesz egy próbát, hogy az alap irodalmi ismereteit kiegészítse és beiratkozik egy vallásos iskolába. A sok elvárás, és zaj, tumultus és törtetés zavarja. Otthagyja az iskolát. Olyan erőteljes honvágya van, ami felülírja tanulás iránti vágyát. Innen kezdve csak ritkán szakad el otthonról, amikor nagy ritkán valamelyik rokonát meglátogatja. Több kérője is akad, de ő mindegyiket elutasítja. Igazából érdekelné a társasági élet, lenne ő emberek között, de a csevegések értelmetlensége, és felületessége fárasztja. Ezeket átgondolva úgy dönt, hogy befeleforduló, szinte hermetikus életet él. Napjainak nagy részét a kertészkedés adja, amiben szenvedélyesen beleveti magát. A zöldséges kert gondozását a lugasban való álmodozás váltja. Majdnem két ezer verset ír, minden idejét a kert gondozásnak, költészetnek, és a szűk családi körnek szentelve. Verseinek sorsa, esetleges publikálása nem érdekli. Egyszer egy kritikus véleményét kikéri ugyan a verseiről, de amikor az túldíszítettnek, romantikusnak mondja, felhagy azzal, hogy véleményeket hallgasson, arról amin ő munkálkodik. A csendes elvonultságban élt életéről  és gondolatairól, nemcsak költészete árulkodik. Versek írása mellett leveleket is ír. A Mesterhez írott levelei, egy titokzatos idegenhez szólnak, akit apja barátjaként azonosítanak később, aki egy újság szerkesztője. Ezek a levelek nem kerülnek elküldésnek, inkább csak amolyan vallomások, amelyekhez kell egy megszólított. Amit nem tud versben kifejezni, azok megjelennek ezekben a levelekben, de az is feltételezhető, hogy ez egy titkos egyoldalú szerelem dokumentációja. 28 éves korában kis csomagocskákban kezdi rendezni a verseit, amelyeket selyemszalagokkal köt át, és fehér ruhába jár egésznap, mint mondja, azért, hogy az alkotás átragyoghasson rajta. Vállalt cölibátusa több, mint egyszrű szexuális önmegtartoztatás, és nem vallási hanem inkább tudatosan átgondolt vállalás.  Talán nem véletlen, hogy a párkapcsolati problémákat jelző veséje betegszik meg, és végül veseelégtelenségben hal meg 55 éves korában. Halála után a kritikus és a húga segítségével versei nem várt visszhangra találnak. Igazából költészete e szomorú esemény után teszi őt híressé, egyes verseit megzenésítik, bizonyos irodalmi körökben állandóan idézgetik. Születési képletében a tízes ház Szaturnusza mutatja  megnyílvánulási nehézségeit. E bolygó fényszöge az ötös ház  Mars Plútó együttállásával mutatja, hogy az idő és tehetség eltolódásban lehet egymással. Költészete, amit a tizenkettes  ház magányos Holdja is jelez, a személyiségéhez olyan erősen kapcsolódik, hogy szinte egy vele, ezért sem lehetett publikálni csak halála után. A Vízöntő Uránusz a hármas házban új szemllet kibontakozását, és az írás újszerűségét mutatja. A megfogalmazásainak szokatlansága is innen eredeztethető. A házcsúcson levő Jupiter Neptunusz együttálás jelzi álmodozó megnyilvánulásait, és azt, hogy elfoglaltságainak nagy része meditatív állapotot igényelnek. Sikert az hoz neki, mi nem megfogható, le nem mérhető, ami lírikus és titokzatos. Ma 184 éve született.