2015. június 12., péntek

Született június 12-én: Anne Frank

Anne Frank, 1929-ben ezen a napon született Frankfurtban. A zsidó származású jómódú család Hitler hatalomra kerülésekor  Hollandiában emigrál. Anne ekkor 10 éves. Alig egy évvel ezután Hollandia is német megszállás alá kerül. A sárga csillaggal ellátott ruhák ellenére megpróbálnak normális életet élni, iskolában és dolgozni járnak. Szülei két lányuk neveltetésére különös gondot fordít, hiszen Montessori iskolában járnak és Anne írónő szeretne lenni, míg három évvel idősebb nővére orvos. 13 éves, amikor születésnapjára egy naplót kap ajándékba. Naplójában egy képzeletbeli barátnőjének címezi bejegyzéseit, akit Kittynek nevez el. Nemsokkal ezután nővére, Margot, behívót kap egy munkatáborba, ami deportálást jelentene. Jól tudja ezt az apjuk, ezért a család a bujkálás mellett dönt. Egykori munkahelyének egy irodaépület hátsó részébe költöznek. A bujkálásban négy korábbi dolgozója segíti őket. Tőlük kapnak mindent, ami a létfenntartásukhoz szükséges, élelmet, ruhát. Később újabb bujkálók csatlakoznak hozzájuk, a Van Daan család, majd Dussel úr, egy fogorvos. Úgy tervezik, hogy innen tovább mennek majd Svájcba, de az idő valahogy sohasem alkalmas rá.  Több, mint két évig bujkálnak Amszterdam belvárosában. Anne folyamatosan írja bejegyzéseit a családjáról, érzéseiről, a titkos "Hátsó traktus" mindennapi életéről. Egy napon megjelenik a rendőrség, felfedezik a titkos ajtót, a rejtőzködőket megtalálják és elhurcolják. Anne a bergen-belseni koncentrációs táborban halt meg tífuszban nővérével együtt. Apja túléli a háborút és ő adatja ki a naplóját két évvel a háború befejezése után. A naplót majdnem száz nyelvre fordítják le.
Születési képletében az optimista társaságkedvelő Oroszlán aszcendens adja karaktere alapjait. Az elsőházas Mars szenvedélyes természetét tovább erősíti, és arra készteti, hogy a mának éljen. A hatosház Szaturnusza mindennapi rutinjában sok nehézséget okoz, és ő felelős a bezártságért, az akadályokért. Az Ikrek jegyében a Nap közelében levő tizenegyesházas Merkúr jelzi, hogy az írás a segítője és a pártfogója. Írásának könnyedségét is ez a jegy adja. A tizenkettesház Plútója mutatja, hogy az önismeret, és a belső lelki folyamatok elzártságot és magányt igényelnek. Ma 86 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése