2016. február 10., szerda

Hamvazószerda

Létünk végtelen körforgásában megvan az ideje mindennek. Ideje van a szántásnak, és ideje van az aratásnak. Ideje a születésnek, ideje a halálnak. Nem kívülről nyomás által, hanem belülről, a belső tér összerendeződő erői által. Mint két körbe forgó fogaskerék, ahol az egyik a kozmikus teret spirálisan tágítja, a másik meg a személyes teret ehhez alakítja. Erőszaknak helye csak azért nem lehet, mert ez a sok személyes forgolódás úgyis addig tart, amíg meg nem történik az összehangolódás. Évek múlhatnak úgy el, hogy az ember, a kozmikus időbe görbült térhez tartózva forgatja létkerekét. Mert őrzi felmenői hagyományait. Aztán kibillen ebből. Talán betegség, talán sérelem, talán kíváncsiság által. Talán ez, talán az. Talán csak. Talán mert útnak kellett indulnia meseszerűen, hogy a tudását ehhez a hangolódáshoz személyessé tehesse. Nem tudni. Találgatással telhetnek az évek, amiben a hagyomány otthonmaradottjai rosszalanak. Bűntudatok tépáznak, és a honvágy gyötör. Pedig tudjuk, hogy szükségszerű a magunk körforgásában, a kozmikus rendhez igazodást egyedivé tenni. De ehhez el kell mozdulni abból a szögből, ahol nagymama a kezünket fogta. Egyik kézzel visszanyúlni, a másikkal a messzelátót megragadni.  Ebben a gesztusban ideiglenesen a rendnek is meg kell bomlania. A hagyományt sem mindig az tartja, aki kényszerülten másolja, hanem aki magára, a mostanra tudja szabni, anélkül, hogy az lényegi elemét elveszítené. Ma hamvazószerda van. A régi dolgok meghaladásának napja. A fölöslegből ilyenkor válik kibonthatóvá a lényeg. A sokból az elég. Ma van a feltámadás alaplépése. A kályhától indulás ünnepe. A kályhától, ahol ott áll minden anyám, aki a hamuból a szappant kifőzte. A mélyben most kapja a csíra az erőt, ahhoz, hogy minden szennyet ledobjon magáról. Az összázsiai népek is innen veszik a bátorságot, hogy új évet indítsanak. Lelkünk csíráiban is véget érhet most egy álom. A lehetőség a szunnyadásban valamire rányithatja a szemét, amit a megvalósulásban látni szeretne. De csak talán. Lehetőségként. Soha nem kényszeres kötelességként. Itt a böjt, az önmeghaladás csakis önkéntes és szabad lehet. A felismerésben történő. A felismerésben, a megértésben, hogy az élet végtelen körforgásában most van ideje a tisztulásnak. Több lehetőség közül ez az egyik, amiben az ember a teremtés természeti erőit is segítségül kaphatja. Világunk az állandó lehetőségek világa. Ahol a tudatosságban élt napjaink kitermelik a megvalósulást. Pontosan úgy ahogyan a csíra is megvalósítja a benne levő lehetőséget a természet többi részére hagyatkozva. A megvalósulásához szükséges erők, a megfelelő időben pont azzal fogják megtámogatni, amire szüksége van. Ha meg elmarad a májusi eső, akkor más lehetőségeket kap, hogy a világ minden évben az aratást megünnepelhesse. Ma ha tudsz mag lenni a földalatti energiák erejét használva, és nem a napsütötte déli szél után várakozva, akkor húsvétkor a megvalósulásod szárba szökkenhet, hogy ott újabb erők kíséretébe burkolózva a feltámadást megtalálhasd. 

3 megjegyzés:

  1. Hangoddal hallom megírt soraid. Köszönöm. Minden írásod csoda. Különleges odafordulás és látásmód.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés