Tarthatatlan most a helyzet,
nem bírod a rondát, szennyet.
Régi magból csíra erjed.
Ne akarjál most kitörni,
két malomban is őrölni.
Nyugalmat kell örökölni.
Mindent mi nyom, most lerázol,
de a sietséggel ártól.
Lépjél hátra, maradj távol.
Újabb köröd most bezárult,
végpontra futott míg tágult.
Mit szorítottál, elájult.
Törékeny most minden levés,
körbezár az újrakezdés.
Csíra lett a befejezés.
Ami volt annak van árnya,
ami lesz az van kitalálva.
Minden gyökere a mába.
Csak kicsit lépj, sűrű csendben,
értsd, hogy most vagy átmenetben.
Mértéket hagyj minden percbe.
Késztetéseid légvárak,
összetörik bomló szárnyad.
Nem építik, bontják házad.
Nagy dolgokra ne áldozzál,
kis dolgokkal foglalkozzál.
Az elégre áhítozzál.
Éberséged most a szikra,
mi a középpontod nyitja.
Lelked igazságát szítja.
Tartsd most tisztán éberséged,
tartsd most ébren tisztességed.
Képzeld drámába az éned.
Mágnesed állítsd varázsra,
alkalmas légy társulásra.
Magadra várj, sose másra.
Kavargó érzésen csúszkálsz,
ködös álomban rohangálsz.
Megnyugszol, ha most nem ugrálsz.
Félelmeiden megbotlasz,
most kérdezd meg hova tartasz.
Ahol zavar ott a torlasz.
Sejtenként építet testet,
formának adott keretet.
Így született a szeretet.
Oldódnak a jéghegyeid,
megemelnek örömeid.
Kitágulnak évköreid.
Ne azt keresd mi elválaszt,
ne azt mondjad mi a vádad.
Húzd mosolyra most a szádat.
Légy a tettben időszerű,
áradásban nem tervszerű.
Szabadságod így nagyszerű.
Most kell lépni, most kell menni,
másokkal most együtt lenni.
Amit adnak mind elvenni.
Megoszthatod örömödet,
kitágíthatod körödet.
Minden arat, úgy ahogy vet.
Lelked legmélye megrezdül,
elmédre jókedv penderül.
Lehetetlen is sikerül.
Ne vidd döntésre a dolgot,
ne akard, mit más elrontott.
Aki hajlik, az most boldog.
Ahogy a fák közt jár a szél,
szelíd erőd magadhoz tér.
Megmutatja mi is a cél.
Érzéseink sugároznak,
minden embert behálóznak.
életerők köré fonnak.
Gyökeredtől vagy most távol,
fejed érez, szíved számol.
Átutazóban vagy bárhol.
Futótűzként lángol léted,
zavarossá téve képed.
Be kell húznod most a féked.
Tervedet tedd rövid távra,
aggodalmad kevés számra.
Otthonod nem evilágba.
Megállítva kerekedet,
új kört kell most elkezdened.
Régiekkel számot vetned.
Mára megvalósítottál,
látva mit fantáziáltál.
Képen van mit exponáltál.
Tükörben látod a szemed,
a fát gyümölcsről ismered.
Ami kint, az ott van benned.
Álmaidat elcseréled,
erőidet szétfecsérled.
Mások irányítják lépted.
Vágyakból ábrándot fontál,
másokért átalakultál.
Önmagadtól elsodródtál.
Térj vissza méltóságodhoz,
saját üvöltő hangodhoz.
Légy hűséges önmagadhoz.
Folyó fakad a forrásból,
tenger egy kis duzzadásból.
Jövő minden képe mából.
Lassú minden ősfolyamat,
de ha indul duzzad, arat.
Teljesedik az akarat.
Csak te, más most nem siethet,
Húzd magadra a türelmet.
Így, amit vársz megérdemled.
Esztelenül rohangálva,
elérkeztél a határra.
Innen új kör indul mára.
Nincs idő az öröklétben,
tér sincs a számkivetésben.
Nem vagy múltban, sem jövőben.
Jelenben kell megnyugodni,
régiségtől szabadulni.
Félelmeken túlhajolni.
Amitől most sorsod zilált,
megrendítő mozgásra vált.
Lábaidra pörgést kiált.
Minden kezdet megrendítő,
szemet éberre feszítő.
Halált életté merítő.
Ha megtanulsz hittel várni,
nem ijeszthet meg téged bármi.
Vízen kezdesz majd el járni.
Áldás rímel áldozatra,
időhúzás a szavakra.
Hívj segítséget magadra.
Gyökereid fenn az égben,
a fényt hozzák sötét éjben.
Sorsod teremtik a létben.
Ki lefele tér, teret vét,
ki felfele néz látja a célt.
Lefele küzdj, felfele élj.
Ideje a fordulásnak
ideje a választásnak.
Ideje az újulásnak.
Bőrét a kígyó ledobja,
mustot az idő kiforrja.
Régit az új hanyagolja.
Se túl korán, se túl későn,
se sietve, se ráérőn.
Átléphetsz így téren, időn.
Középen áll a lélek kút,
felé rohan most minden út.
Célod lentről felfele fut.
Értéked az, minek látod,
tudva benned van világod.
Ha eldobod, magad bántod.
Most már keresd közösséged,
kösd meg velük egyezséged.
Velük meglátod szépséged.
Veszteségeidnek okán
merülésed csendes orkán.
Üvölt a halálnak torkán.
Süket fülek száma megnőtt
nincs ahonnan meríts erőt.
Aki öreg, az sem felnőtt.
Súlyok húznak le a mélybe,
semmi nem illik mesébe.
Hiány van a szív terébe.
Vasat feszít a szorgalom,
emelkedésed jutalom.
Föléd terül, mint oltalom.
Kiderült már nem aggódol,
lassan kinősz a föld alól.
Minden dúsul, kedved dalol.
Sorsod árad a huzalon,
mitől feszültél már nagyon.
Magasság lesz a szavadon.