Március 1: Ölelj meg egy könyvtárost világnap

A mai nap úgy híresült el, mint international hug a librarian day, vagyis ölelj meg egy könyvtárost nemzetközi világnap. Mivel beírhatom az önéletrajzomban, hogy dolgoztam az országgyűlési könyvtárban, tippelgetem e nap jelentőségét. Jobban mondva a cselekvés sorét, amire felszólít ez a nap. Nem jutna eszembe megölelni egy könyvtárost. Ez persze igazságtalan, hiszen megölelnénk a szülészorvosunkat, a pizza futárt, a számítógép szervizelőt, a lakberendezőnket, a lefolyószerelőt, a pszichológusunkat, a nyugdíjt hozó postást. Mindenkit a jó munkavégzés végén, de akkor rögtön. Kisebb nagyobb vehemenciával és megvalósulási rátával, de ölelésre készen állunk bizonyos szakmavégzések eredményessége láttán. De valahogy a könyvtáros nem jut az eszünkben. Mert ő amolyan kiszolgáló személyzetnek tűnik. Személytelen és láthatatlan embernek. Nem olyannak, akinek fontos gyakorlati szaktudása van. Hiszen mit is kell tennie? Különböző szám és betűsorok alapján eligazítani az agy információra éhes részét, majd az elbarangolt könyveket a polcra visszapakolni. Most, hogy már az információk kattintásra vannak, a könyvtáros amolyan régimódi könyvtári kelléknek tűnik. Ahogy a pult mögött bóbiskol, vagy kis kerekeken a félbevágott polcot tolja, inkább tűnik vintage darabnak, mint korszerűnek. Pedig a könyvtáros, ha nem is korszerű, de korhű, hiszen napi rendszerességgel kell követnie korának irodalmi eseményeit. Persze ettől még nem tűnik nélkülözhetetlennek. Kreatívnak, bájosnak is ritkán. Inkább komor, szakszerű és szolga. A komorat, a szakszerűt és a szolgát az ember nem ölelgeti. Ölelje őt a bánat, és a könyvtár szellemfrissítő csendje. Szóval ezzel a gondolatmenettel máris zsákutcába fordultam. Nem mintha, a kultúraközvetítő szerepét, a legváltozatosabb formában és a legnagyobb gyakorisággal nem ajánlanám elismerésre, de az öleléshez mégiscsak kell egy alapérzelem. Egy legalább a hat alapérzelem közül. Vagy öröm, vagy bánat, vagy düh, vagy  meglepődés. Talán a félelem és az undort most hanyagolhatjuk, mint olyan érzelmet, ami ölelés után ritkán kiállt. Nyilván ha az alapérzelmek valamelyike pont a könyvtárban utolér, akkor egye fene jó lesz egy ölelésre a könyvtáros is. Annál is inkább, mert ölelni jó. Karolni, felkarolni a kultúrszolgát még inkább. Annál is inkább mert a könyvtáros Hamvas Béla szerint :"úgy nyúl a könyvhöz, oly csendesen és lassan, ahogy az ember csak örök dolgokhoz nyúl: tengerhez, asszonyhoz, földhöz". Itt van tehát egy képesség az érintettségre. Lehet, hogy nincsen erő és idő ezt az érintettséget beteljesíteni, de ez ott ölelhető meg benne. Hát tegyétek és vigyétek. Hátha.