Általad szabott az élet korlátokat, de bizonyára nem azért, hogy tiedet lemásoljam.
Valószínűbb, hogy a te tapasztalataid nem rámszabottak, a sajátomra kell támaszkodjak, mint ahogy te is a tiedre. Mindketten a saját lelkünk impulzusa szerint.
Általad ismertem meg az életet, de bizonyára nem azért, hogy ugyanúgy éljem. Valószínűbb, hogy ismereteidet tovább kell gondolnom másfajta összefüggésekben, mint ahogy te is tovább gondoltad az apádét. Mindketten a saját lelkünk impulzusa szerint.
Te vagy a kiindulási pontom, amihez igazodom, de a te elképzelésed nem lehet a célom. Ezt nekem a te koordinátáidon kívül kell megkeresnem.
Te vagy az alapok lerakója viszonyaimban és életérzésemben, de nem maga az építmény. A te beleegyezésed nélkül is tovább kell építkeznem, hogy az valóban a sajátom lehessen.
Te lehetsz az aki a munkát felügyelheti, ha akarja, és megköszönöm, hogy megteszed, de nem tervezheted nem végezheted, mert az nem általad hanem a Teremtő által van elrendelve.
Megértem tehetetlenséged fájdalmát.
Megértem elveszettséged ürességét.
Megértem magányod bizonytalanságát....de bíznod kell a Teremtő munkájában, amit általam végez. Engedetlenségeimmel, érthetetlenségemmel kiszolgáltatlak a tehetetlenségnek, elveszettségnek.
Én lettem a hited próbája, és most, hogy minden más próbát kiálltál, szavazz bizalmat annak a másságnak is, ami az én életemet mozgatja.
Legyen áldott a munkád abban, ahogy élem az életem.
Legyen hálám abban, ahogy szívtelenségnek álcázom az eltökéltségemet.
Legyen szereteted abban, ahogy visszaadsz önmagamnak az elvárásokból kimenekítve.
Hálás vagyok a vállvonogatással eltakart támogatásodért.
Hálás vagyok az aggodalomnak álcázott gondoskodásodért.
Hálás vagyok azért amilyen vagy és főleg, hogy vagy.
