Trendkivüli vélemény a boldogságról

Mint mindenkinek, akinek vállára már egyszer odarepült a boldogság kékmadara, nekem is van egy olyan kényszerképzetem, hogy tudom, hogyan lehetnénk boldogok. Tudom az önismeret tapasztalataival, hogy mi kell hozzá, mi nem kell hozzá, ki kell hozzá, ki nem kell hozzá. Tudom, a tanulmányaim kapcsán, hogy milyen génkifejeződési programot hogyan aktiválhatok. Tudom ezt a boldogságot ilyen-olyan hellyel-közzel, apróságokban és nagyságokban, mert nyomon követhetőnek látom a zsigereimben, a hangulataimban..... Vagy mégsem?...Hiszen, bármennyire is tudom a módjait, mikéntjét, mindez csak a fej alkalmassága a boldogság feltérképezésére. És ahogy ezeket leírtam, el is követtem az összes hibát. Bizony, mert a boldogság nem a fejé, és mégcsak nem is a testé.  Mindkettőé úgy, hogy egyiké sem külön külön. Valamiféle átéltség a kettő felett, között, amit viszont nem lehet elérni, megszerezni. Amit megszerezni lehet a fej és a test részére azt én sok minden másnak hívom, de nem boldogságnak. Nem, nem  barátom, aki szembeülsz velem a tükör előtt. A boldogság nem móka kacagás, de lehet móka kacagás természetű. Leginkább a Most és az Út szavakkal  körbefogható. Merthogy ez egy szigorúan jelenidőben átélhető, kör természetű jelenség. Mivel nem vezet hozzá út, ő maga az út. Nincs múltja, nincs elhalasztható változata, ilyenképpen a Most gyengéd karjai között feküdhet csupán. Nem fordulhat elő olyan, hogy boldog voltam, de már nem vagyok az, mert a boldogság ragadványnév, ha megszerezted rajtad marad. Nem lehet a jövőben sem, mert nincsenek olyan tényezői, amelyek megszerzésre szorulnak. Feltétele csupán a jelenlét. Itt és most. Kérdései: Ha nem most, akkor mikor? Ha nem azzal aki éppen ott van, akkor kivel? Ha nem azzal, amid van, akkor mivel? A boldogság az elégedettség szobatiszta formája. Az elégnél, nincsen elegebb. Az elégben nincsenek kétes felhangok, tisztázatlanságok, maradékokkal élt életek. Az elégben, az van ami van, és annak ami Van, fény természete van. Mindent megvilágító, megvilágosító. A boldogság tehát az, amikor megszabadulok, attól a sötétségtől, amit én halmoztam fel. Most, hogy mindenkor.