2014. december 17., szerda

Született december 17-én: Rebecca Welles

Rebecca Welles, 1944-ben ezen a napon született Kaliforniában. Édesanyja Rita Hayworth színésznő, apja Orson Welles rendező. Mindkét szülőnek ez a második házassága, de sajna egyiküknek sem az utolsó. Anyja zaklatott gyerekkora miatt, amikor is nevelőapja többször zaklatta, nem nagyon tud mit kezdeni elsőszülött gyermekével, akit császármetszéssel szül és aki ráadásul lány. Apjának már van egy lánya az első házasságából, aki velük él. Amíg sikeres a házasság, nagyon örömteli a gyerekkora. Aztán apja elkezdi nagyon látványosan mellőzni a őt és az anyját, először a munkája miatt, majd később a következő felesége miatt. 3 éves, amikor elválnak a szülei. Anyja az italba menekül, és nem törődik többet a lányával, aki a nagy jólétből, és teljes figyelemből, egyszer csak a teljes mellőzöttségben találja magát. Az apjára külsőre nagyon  hasonlító Rebecca apjával innentől kezdve alig találkozik, anyja pedig újraházasodva egy dúsgazdag sejkkel már második gyerekét várja. 9 éves, amikor az elhanyagolása olyan méreteket ölt, hogy anyjától a gyámhatóság el akarja venni. A fölöslegessé érzése és az elhanyagoltság miatt komoly önértékelési zavarai vannak, szorong és evési zavarokkal küszködik kamaszkorában. Úgy nő fel, hogy anyjának folyamatos hisztériás rohamai vannak és a kezdődő Alzheimer kor tüneteit produkálja , mindezt alkohollal és öt házassággal spékelve. 11 éves, amikor apja újraházasodik és végre eszébe jut, hogy az összes gyerekét magával vigye egy vakációra. Egy két ilyen ritka alkalomtól eltekintve nincs kapcsolatuk, és az is a médiának szól, vagy hirtelen felindulásból születik. Együtt szerepelnek például egy kis reklám filmben. 20 éves, amikor Michael Flores olasz színésszel eljegyzik egymást, de a házasságra már nem kerül sor. 21 éves, és alig felnőtt, amikor egy alkalmi kapcsolatból gyereke születik, amiről apja egész életében nem is értesül. A gyereket azonnal örökbe adja. A kisfiú egészen felnőttkoráig nem is tudja, hogy kik a szülei és nagyszülei. Nemcsak fiatalsága okán, hanem rossz gyerekkora miatt sem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy gyereket kell nevelnie. A művészetek minden formája vonzza, és többször is abbahagyja majd újrakezdi ezírányú tanulmányait. 25 éves, mikor Perry Moede szobrásszal találkozik és a felesége lesz. Elkezdődik a kissé hippi, kissé drogos, kissé kaotikusra sikeredett házasságuk, a hetvenes évek szellemében. 14 év múlva válnak el, de kapcsolatuk már a hetvenes évek közepén megromlik. Rebecca közben rajzolni kezd, reklámfilmekkel próbálkozik. A szülői hírnév mindenhol segítségnek látszik, de sehol sem az, sőt gúzsba köti, hiszen nem találja a helyét de átlagos élethez nincsenek meg a mintái. 41 éves, amikor apja meghal, és 43 amikor az anyja, de mítoszuk a haláluk után még erősebb lesz. Nemsokkal szülei halála után újra férjhez megy. Férje Guy Manning háborús veterán nagy vadász és halász. Ezzel a kapcsolattal végre önmagára talál. Írni kezd, egyfajta memoárt és kisebb történeteket. Életük ezeknek a tevékenységeknek a mentén zajlik, egészen haláláig. 60 évesen hal meg a rák egy nagyon agresszív és gyors lefolyású változatában. Születési képletében egy olyan nő képe bontakozik ki, akinek visszafogott természete nem a csillogásra született, hanem, hogy  szürke eminenciásként mások életét a háttérből segítse. A tízes ház Szaturnusza akadályként, egyfajta küszöbként őrködik afelett, hogy a saját képességei alapján ismerje el a társadalom, és ne mások fényét használja. Az Ikrek Mc és a rajta levő Uránusz mutatja változékony megítélését, és azt, hogy a társadalomtól szabadulni akar. A négyesházas  Mars, Nap és Merkúr mutatja, hogy milyen nagy szerep jut a családjának. Innen nyeri és ezzel veszíti erejét.  Az ötösház Holdja és Vénusza a kreatívitáshoz köti nőiességét, amit ő nem tudott teljesen felhasználni arra, hogy örömben élje le az életét, és valami maradandót hagyjon hátra. Ma 70 éve született.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése