2014. október 20., hétfő

Született október 20-án: Joyce Brothers

Joyce Brothers pszichológus, eredeti nevén Joyce Diane Bauer, 1927-ben, ezen a napon született New Yorkban. Szüleinek közös ügyvédi praxisuk van, így adott, hogy ő is továbbtanuljon, de ő jogi pálya helyett, a pszichológiát választja. Huszonhat éves, amikor a Columbiai egyetemen doktorál. Már az egyetem alatt férjhez megy. Amikor megszületik a lánya, feladja az egyetemen a tanári állását, hogy a gyerekkel otthon maradjon. Egy kzműsorba jelentkezik versenyzőként. A műsorban megnyeri a 64 ezer dolláros fődíjat. Ennek  a hirtelen jött népszerűségnek az is velejárója, hogy maga is elkezd mindenféle műsorokban feltűnni. Állandó vendége a legnépszerűbb talk show-knak. Kiderül, hogy nagyon jó érzéke van a műsorvezetéshez, az emberek figyelmének lekötéséhez és a közvélemény befolyásolásához. Először sportriporter, szerepel sitcomokban, de a legnagyobb népszerűséget azzal éri el, hogy a televízióban párkapcsolati, érzelmi kérdésekre válaszol a nézőknek. Személyisége és instant tanácsai hiánypotlóak ebben az időben. 1960 és 2013 között, vagyis 53 éven át állandó, saját rovata van a Good Housekeeping című magazinban. Ő maga azt vallja, hogy nem tanácsokat ad, csak elmondja az embereknek, "mi az, amit tudunk". De azt viszont nagyon jó érzékkel teszi. A tavaly halt meg, 85 éves korában, miután felnőtt az ő tanácsain egy egész amerikai generáció. Születési képletében a kilencesházas Hold a nagy világnézeti tanácsadó, aki nagy szociális érzékenységgel lélektani problémákat old meg. Mindezt a Bak jegyében teszi, aki köztudottan a keménységéről és egyfajta hidegségről és szenvtelenségéről híres, de alapos és megfontolt. Az ötösház csúcsán levő Neptunusz ad egyfajta szerencsejáték hajlamot, a  kettes házas Mars pedig a pénz megkeresésének gyorsaságát. A Szűz Merkúr éles elméjével és a hetesház Vénuszával a nagyközönség előtt is megmutathatta azt a belső munkát, amit az ember önmagán belül egyedül oldott meg addig. Népszerűségét Vízöntő Mc-je azzal erősíti, hogy a korszellemmel egy lépéssel a nagy többség előtt sikerül azonosulnia. Ma 87 éve született.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése