2014. október 27., hétfő

Született október 27-én: Sylvia Plath


Sylvia Plath költőnő, 1932-ben ezen a napon született Bostonban. Anyja, egy elsőgenerációs amerikai, osztrák felmenőkkel. Apja Németországból települt be, főiskolai tanárként dolgozott, és a méhek ismert szakértője volt. Csaknem 20 évvel idősebb feleségénél. Öccsével együtt a nagy gazdasági világválság árnyékában töltik a gyerekkorukat.  Sylvia nyolc éves, amikor apja orvosi mulasztás következtében meghal. A szeretett apa elvesztése feldolgozhatatlannak tűnik. Első verse ezután jelent meg a Boston Herald c. napilapban. Innentől kezdve harcban áll minden érzelemmel, és magával Istennel is. Verseiben gyakran megjelenik a szeretett apafigura, többek között a méhekhez kapcsolódó motívumok használatán keresztül. Iskoláit Amerikában kezdi el, de végül Angliában folytatja. A főiskola harmadik évét követő nyáron felajánlanak neki egy állást. Így lesz vendégszerkesztő a Mademoiselle magazinnál, és egy hónapot tölt New Yorkban. Az itt szerzett tapasztalatait negatív élményként éli meg. Kilátásai saját magával és az élettel kapcsolatban elindulnak egy elég pesszimista irányba. Ezek után követi el az első orvosilag dokumentált öngyilkossági kísérletét. A házuk pincéjében elbújik és altatóval túladagolja magát. Anyja rátalál és megmentik az életét. Rövid ideig egy elmegyógyintézetbe vonul, ahol többek között elektrosokk-terápiával kezelik. Ezek után Fulbright-ösztöndíjasként a Cambridge Egyetemen folytatja tovább tanulmányait, ahol továbbra is aktívan írja a költeményeit, amiket alkalmanként publikál is. Egy cambridge-i partin ismerkedik meg az angol költővel, Ted Hughes-sal. Rövid udvarlás után, házasodnak össze. Tanítani kezd, majd mivel gyereket vár London mellett letelepednek. Sylvia depresszió mentes időszakaiban vicces, érdekes és végtelenül nagylelkű ember, akit nagyon érdekel a politika, Jung tanításai és Dr. Spock gyereknevelési módszerei. Két gyerekük születik, de Sylvia közben többször elvetél, amit nagyon nehezen dolgoz fel. Szinte belemenekül az írásba, gyereknevelésbe és a zöldségeskert gondozásába. Közben publikál. Versei jó kritikákat kapnak.  Szenvedélyes házasságuk díszharmonikus és botrányokkal kísért. Kiderül férje megcsalja. Sok tétova kísérletre kerül sor, hogy soraikat rendezzék. Amikor mégis újrakezdenék, kiderül, hogy a másik nő gyereket vár a férjétől. Sylvia végletesen elkeseredik. Alig egy hónappal azután, hogy első és egyetlen regénye, "Az üvegbura" megjelenik, módszeres öngyilkosságot követ el. A gyerekeknek előkészíti a másnapi reggelit, férjének levelet ír. Miután teljesen elszigeteli a szobát közte és az alvó gyerekei között nedves törölközőkkel és ruhákkal, kinyitja a gázt és a fejét a sütőbe teszi. A történtek tovább gyűrűznek, és a férje szeretője is ugyanígy lesz öngyilkos pár évvel később, csak ő magával viszi azt a közös gyereket is, akinek Sylvia férje az apja. Születési képletében a Skorpió Nap a titokzatos élet halál házban tartózkodik. A Szaturnusszal alkotott fényszög a magány házából lehetőséget ad arra, hogy az ember a maga számára is veszélyessé váljon, ha egyedül marad. A Mérleg Hold nagyon gyenge és sérült a párkapcsolat házában, ahol a Vénusz, Jupiter és a Neptunusz is terhelten áll. Ez is mutatja, hogy életének legfontosabb területe, és emiatt a legsérülékenyebb a férfi, a társ megtalálása. A szövetség amit keres a támogatás hiányából fakad, amit a rideg Bak jegy jelképez a tizenegyes házban. A hatos ház Oroszlán Marssa sok életerőt ad, de sok impulzivitást, hisztit, akarat érvényesítő magatartást, erőszakot is. A Nyilas Mc a humoros, életszerető, optimista természetéből fakadó szemléletét hangsúlyozza, amit tragikus halála ugyan eltakar előlünk, de élete része volt. Ma 78 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése