2014. november 25., kedd

Született november 25-én: Helen Gahagan Douglas

Helen Gahagan Douglas színésznő és politikus, 1900-ban ezen a napon született New Jerseyben. Skót és ír felmenőkkel rendelkező prominens család sarja, akiknél nem idegen a lázadó vonás és a reflektorfény szeretete sem. Apja  hídépítő mérnök, anyja tanárnő, akinek minden álma, hogy az operában énekelhessen. Két bátyja, egy öccse és egy húga között nő fel jómódban. Tízévesen egy new yorki leányiskolába kerül, majd a Barnard College-on színész órákat vesz. 22 évesen már a Brodway-en játszik, sőt ő az év egyik felfedezettje, hiszen a szépsége tehetséggel társul. Szép hangja és karcsú magas alakja, hamar kiemeli a tucat színésznők közül. Könnyedén és természetesen veszi a sikereket, elhatározva, hogy a 30-dik születésnapjáig nem megy férjhez, hogy sikereit kiélvezhesse. Melvyn Douglas színész nagyon jól időzít, mert egy forgatás kapcsán pontosan ekkor lép be az életében. Egymásba szeretnek, és pár hónap után összeházasodnak. Felveszi a nevét, és 33 évesen fiút szül neki. Ezután, még egy rövid időre visszatér a filmezéshez. Európában a fasizmus terjedni kezd, és ő erőteljesen elkezd felszólalni a Hitleri politika ellen. Kezdetben csak énekelve és verseket szavalva, majd egyre több meggyőződéssel politizálva. Közben éli a hollywoodi dívák személyzettel és drága autókkal, fogadásokkal teli életét. Férje is aktivizálja magát a politikában, így egyre erőteljesebb inger éri, hogy hivatalosan is tenni tudjon valamit az emberi jogokért, és a fasizmus ellen. 38 évesen még szül egy kislányt, de már politikusként él és gondolkodik. Karácsonyi ajándék osztást szervez szegény gyerekek számára, emigránsokat látogat és a demokraták színeiben elindul a választásokon. 44 éves amikor a kongresszusban beválasztják, miközben gyerekei még kicsik, 11 és 6 évesek, a férje meg a háborúban harcol. Nixonnal fej fej mellett kampányolnak a szenátusi székért. Állítólag Nixon közel sem annyira népszerű és támogatott, mint Helen. Pink Ladynek kezdik el nevezni a vetélytársai, mivel úgy akarják beállítani, mint kommunista szimpatizánst, pedig csak haladó demokrata, akinek fontosak a szociális kérdések. Végül Nixon nyer. A választásokról írt publikációkból, kiderülnek azok a piszkos választási trükkök is, amelyekkel vele szemben megnyerték a szavazatokat. Később a watergate ügy kipattanásakor sokan mentegetőztek azzal, hogy ők Helen Gahaganra szavaztak, mintegy jelezve, hogy Nixon nem az ő szavazatukkal kerül végül az elnöki posztra. A szenátusi kudarc után, kilép a politizálásból. Boldog házassága a családi élet örömeivel, kitöltik hátralevő éveit. 72 éves, amikor mellrákot állapítanak meg nála, de Helen úgy érzi nem hallhat meg anélkül, hogy az emlékíratait megírhatná. Nyolc év alatt sikerül neki, és így 80 évesen otthonában éri a halál. Férje egy év múlva követi. Megbecsült közéleti személyként, és nagylelkű elkötelezett politikusként, ezrek mennek el a temetésére. Születési képletében a Vízöntő aszcendens az új eszméket, és a szociálisan hátrányos csoportok iránti érzékenységet mutatja, amit a tizenegyes ház Holdja és Szaturnusza is megerősít. A tízes ház teltsége arra utal, hogy életét a közszereplés és a nyílt terepen zajló élet hatja át, ahol a személyisége is megmutatkozhat, hiszen az Mc-n rajta áll a Napja. Ez egyébbként egy tipikus politikusi bolygóállás. Az Uránusz és a Jupiter jelenléte itt, arra is utalhat, hogy sikerei forgandóak, gyorsan változóak. A kilences ház Merkúrja a világnézetért, a politikai és filozofikus gondolkodásért felelős, míg a Vénusz helyzete a szép és a harmónia megteremtésének erős igényét mutatja. A hetes házas Mars mutatja, hogy házassága egy erős harcias férfi jelenlétét igényli. A négyes ház Plútója a család megteremtésének igényét realizálja. Ma 114 éve született.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése