2015. augusztus 3., hétfő

Született augusztus 3-án:Martha Stewart

Martha Stewart üzletasszony, eredeti nevén Martha Kostyra, 1941-ben született New Jerseyben. Szülei lengyel bevándorlók, akik nagy szegénységben hat gyermeket nevelnek és mindenen spórolniuk kell, hogy az amerikai álmot éltetni tudják magukban. Ruháikat maguk varrják, és a legegyszerűbb alapanyagokból is, amit saját kiskertjükben termelnek, csodás ételeket készítenek maguknak. A sok ötlet, amit szüleitől és nagymamájától les el, benne is újabb ötleteket táplál. Olcsón mutatósat készíteni, mindenben fantáziát látni ez nemcsak gyerekkorának mottója, hanem fiatal nőként is ez szerint sikerül élnie. 15 évesen egy szappanmárka arca lesz, hiszen szép arca és jó ízlése már akkor feltűnik egy modellügynökségnek. 17 évesen már napi ötven dollárt keres, ami ebben az időben nagyon jó pénznek számít. De a modellkedés kiszámíthatatlan szakma, ezért bébiszitterkedni kezd, és egy híres baseballjátékos négy fiára vigyáz. Mintegy ráadásként főz is rájuk, majd különleges meglepetés bulikat szervez nekik, persze tortával. Félkézből megy neki, hogy háziasszonykodjon és élvezi is a házias teendőket. Már ekkor megérzi, hogy ehhez van a legtöbb motivációja, de nem gondol arra, hogy ezzel esetleg karriert is lehet befutni. Úgy gondolja, hogy az ilyen lányok férjhez mennek és saját lakásukat szépítgetik gyermeket nevelve. 19 évesen férjhez is megy Andrew Stewarthoz, akivel az egyetemen találkozik, ahová művészettörténet szakra beiratkozik. Természetesen az egyetemet otthagyja és férje tanácsára, aki éppen akkor végezte a jogi kart inkább tovább modellkedik, merthogy abban több a pénz. 23 éves, amikor megszületik a fia, és végre sikerül saját lakásba költözniük. Egy picike házikót vásárolnak, amit Martha szinte a semmiből gyönyörűen felújít. Amint kész a ház kitalálja, hogy étel kihordásra szakosodik, hiszen fantasztikus ételkölteményeinek máris számos rajongója van. Férje időközben egy könyvkiadó cég vezetője lesz ezért a könyvbemutatók pazar lakomák helyszínei lesznek, és cikkezni kezdenek a lapok receptjeiről és híres díszítéseiről. Ezek a biztatások adják az ötletet, hogy recepteskönyvet írjon. A könyv sikerét tévés megjelenések követik, és egy napon azon kapja magát, hogy félórás műsora van a tévében, amit már egy órásra kell bővíteni, a nagy érdeklődésre való tekintettel. Így lesz saját tv showja, márkaneve, és ő maga is fogalom és szinonima a tökéletes született feleségre. A sors iróniájaként házassága időközben tönkremegy és 49 évesen elválik. Az üzleti életben viszont szárnyakat kap, ötletei elképesztő visszhangra találnak, mintha a nők nagy része csak egy ilyen példaképre várakozott volna.  Befektetései is számosak, és már Amerikán kívül is igény van arra amit ő eladni olyan jól tud. Évekig Amerika legbefolyásosabb asszonyai közé tartozik, akinek véleményére milliók adnak. Vannak természetesen rossz döntései is. Befektet egy rákgyógyszerben például, ami megbukik, de ő egy belső füles segítségével kiveszi a pénzt belőle még az összeomlás előtt, ezért megvádolják bennfentes kereskedelemmel és fél év börtönre, majd házi őrizetre ítélik. Alig, hogy letölti büntetését, már tévéstáb várja és lendül a kerék tovább. Már nemcsak konyhai eszközökön, és dekorációs termékeken van rajta a neve, hanem a fürdőszoba és hálószoba is ötleteinek célpontja. Mára már lecsengett a neve, és nyilvánosan sem gyakran mutatkozik, de tény, hogy a ma nőjének is jó példa arra, hogy hogyan kell kevés pénzből gyönyörű és élvezetes tárgyakkal körülvéve örömtelien tevékenykedni a konyhában.
Születési képletében az intuitív, belső ösztöneire bátran hagyatkozó, öntörvényű Skorpió aszcendens adja karakterének alapjait.  Az Mc közelében levő Napja jelzi pályájának felívelését, és azt is, hogy az ötletgazdag Oroszlán jegyében valamiféle művészetben fog kiteljesedni. A konyha művészete a kettesházas Hold által van képviselve a pénz házában, míg az erejét és lendületét adó Mars a Kos jegyében a munka házában áll, ahová a házimunka is tartozik. A hetesház Uránusza válásokat és a publikummal való változatos viszonyt engedi láttatni. A tízesház Vénusza a szépség és  kifejeződéseit teszi meg a társadalmi elismerés eszközévé és célpontjává. Ma 74 éves.
harmónia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése