2015. szeptember 3., csütörtök

Született szeptember 3-án:Jeraldine Saunders

Jeraldine Saunders írónő, 1923-ban ezen a napon született Los Angelesben. Anyja a gazdasági válság kellős közepén egyedül neveli öt gyermekét, miután férje elhagyja. Jeraldine hamar megtanulja, hogyha érvényesülni akar akkor cselekednie kell és megragadnia minden lehetőséget arra, hogy az életből örömöt csikarjon ki. Kamaszként varrónők modellje, majd mivel az asztrológia kezdi el érdekelni, elhatározza, hogy az összes fellelhető ezoterikus írást elolvassa és képezni fogja magát nemcsak az asztrológia, hanem a numerológia, tenyérjóslás grafológia és arcismeret területén is. Ennek kapcsán kezd el foglalkozni a saját lelki és testi egészségével is. Anyja az első tanítómestere, aki a legnehezebb időkben is arra biztatja, hogy azt az életet élje amit akar, és ne alkudjon meg soha csak azért mert mások elvárják tőle. Jeraldine szép lány és okos is, hiszen tudja hogyan kell kamatoztatni az adottságait. Ezoterikus tudásának köszönhetően sikerül jó időben jó helyen lennie ahhoz, hogy a mélypontokat elkerülje. Első lépésként férjhez megy Artur Andrews gazdag hajótulajdonoshoz,akitől egy lánya születik és akinek halála után ő lesz az első sétahajózási intézmény igazgatónője. Időközben romantikus regényeket kezd el írni, mintegy kedvtelésből. Történeteinek középpontjában minő véletlen egy sétahajó áll. A könyv Szerelemhajó néven nagysikert ér el, és egy tíz éven keresztül futó tévésorozat is készül belőle. Több, mint tíz könyve jelenik meg. Közben e sorozat kapcsán kiderül személyiségének rejtett, ezoterikus oldala is,aminek kapcsán érdeklődni kezd iránta a média. Körülbelül ezer körül mozog a tévés és rádiós szerepléseinek száma. Időközben meghal a lánya cukorbetegségben, aminek kapcsán létrehoz egy alapítványt és figyelme a biotáplálkozás fele fordul. Egy könyvet is ír erről, ami akkoriban sok cukorbetegnek segít. 63 évesen ismeri meg jelenlegi párját, aki akkor még nincs húsz éves. Jeraldine és Donaldo Monroy, aki közben testépítő bajnokként a Mr California címet is elnyeri igencsak meglepően jó elvan. Ez a kapcsolat szép példája az idősebb nő fiatalabb férfi tartósságában oly ritka kapcsolatának, főleg, hogy mindketten boldogan beszélnek még mindig aktív szexuális életük örömeiről.
Születési képletében a fiatalos, kíváncsi szellemű, sportos és a hosszú életre berendezkedett Nyilas aszcendens adja karakterének alapjait. Ezt fokozza tovább a kilencesház telítettsége. Az itt levő Nap jelzi, hogy fontos számára az utazás és az emberek közötti kapcsolatok megfigyelése. A mellette álló Vénusz a szépséget és a fiatalság megőrzését helyezi helyezi előtérbe, ahol az élet könnyebbik oldala felé törekvés játssza a főszerepet. A tízesház Merkúrja mutatja, hogy karrierjét az írás alapozza, ami a Mérleg jegyének köszönhetően a könnyed hangvételű romantika felől érkezik. Ma 92 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése