Trendkívüli vélemény a csoportszellemről

Magatartásomat, rajtam kívül álló dolgok jelentősen meghatározzák. Több szempontból, külső függvények hálójában élek. Ez sok élménnyel megerősített tapasztalat magamról. Igazából túl sok szempontból. Másképpen viselkedem ugyanis ha a helyzet úgy kívánja. Másképpen ha az alkalom. De akkor is, ha a közösség, ahová éppen tartozom. A közösség lehet pillanat közösség, és lehet mirelit, lehet baráti és idegen, mindig valamiféle hirtelen felállított diagnózis alapján alkalmazkodom a szellemhez, ami a csoportot  belengi. Mert kétségkívül, egy csoport sem tagadhatja le csoportszellemét. Van neki. Valami összeadódik, kivonódik, szorzódik és osztódik ilyenkor. Az alapműveletek egyfajta aurát képeznek, és valahonnan a tudat mögötti helyekről kijön a végeredmény. Amit aztán senki nem tud megfogni, és főleg számszerűsíteni, de tény, hogy van. Befolyásol, meghatároz. Engem nagyon is. Alakítja a mondandómat, löki a lépéseimet. Formázza a mondatott a számban. Még a köhintésemet is képes lennék ehhez igazítani. Nem tudom, hogy csak nekem van-e ilyen lesújtó tapasztalatom a saját behódolásaimról, vagy mások is így vannak vele, de tény, hogy mindig hozzáigazodom a csapathoz. De ha nem mindig, akkor sokszor. Nagyon sokszor.

Zárt közösségben születtem. Olyan helyen, ahol támogatták a saját gondolatot, de közben elvárták a közös hanghoz való feltétlen igazodást. Hagytak rügyezni, majd a megfelelés metszőollójával körbenyesegettek. Bár, e messzi évek árnyékait már felitatta az idő, mégis okoz bennem némi nemű ambivalenciát ez az elvárás. Későbbi éveim közösségeiben, már dicséret járt az önálló gondolatért, de büntetés az olyan cselekedetért, ami ezt megakarta valósítani. A kiemelkedő teljesítménynél, a metszőolló ugyan ritkábban csattogott,de ami a közösségben nem talált gyökerekre, nem torkolhatott cselekvésbe. Példa erre, hogy egy kamaszkori nyáron kitaláltam, hogy a faluban létrehozok egy nyári óvodát. A parlagon heverő gyerekeknek. Olyanoknak, akiknek a szülei a mezőn végig dolgozzák a nyarat. Az ötlet meg is valósult. Az elején mindenki támogatta, és én győzedelmesen vonultam végig a falun kis csapatommal. Berendezkedtünk egy régi iskola termében, amit a plébánostól kaptam. A gyerekek el voltak ragadtatva, és este amikor hazatértek részletesen ecsetelték engedékeny játszadozásaikat, amihez én voltam az ötletadó. Hogy lehetett krétával a padlóra írni. Hogy a nagy tölgyről milyen messzire lehet ellátni. Nem kell mondanom, hogy pályafutásom, mint Maria Montessori hamar véget ért. A szülők nem a gyereküket féltették egy esetleges fáról leeséstől, hanem megijedtek a gyerek lelkes és feltétlen kötetlenségétől. Az új gondolatoktól, az új szemlélettől. Amit majd nem lehet visszafogni. Amivel majd gondjuk lehet, ha megkezdődik az óvoda és iskola. A gyerek túl jól érezte magát. Nem volt tudatos a módszerem, nem is tudtam, hogy van ilyen, csak tettem amit jónak láttam, figyelve és engedve. A szülők végül meggyőzték egymást, hogy a gyereknek jobb, ha nem játszik annyit, mert később nem lehet majd a munkába belenevelni. Ezt meg is mondták nekem. A csoport szellem bedarálta ezt a kezdeményezést. A közösség lázadó, újító szavaimat egekbe emelte, megvalósításuktól viszont mindenki elhatárolódott. Így nagyon korán megtanultam, hogy beszéd és cselekvés más más ítélet alá esik. Később sikerült olyan helyekre vetődnöm, ahol a nem szokványos viselkedés parttalan áramlatai betüremkedtek addigi szárnyletöréseim mögé, és felemeltek. Már éppen elfogadtam, hogy bele kell nyugodnom, amikor megingattak alkalmazkodási kényszeremben. Ők az önálló gondolkodással bíró, nem birka emberek a csoportszellem új dimenzióit tárták fel előttem. Itt lehetett furának lenni. Sőt ez szinte elvárássá sűrűsödött. 
Hangsúly feküdt, minden olyan cselekedeten, ami kiemelt a tömegből. Értékes cselekvéssé vált mindaz, ami előjelekből nem volt kivehető. A szokatlan. Ha a csoporthoz való hozzátartozásomat gyengülni láttam, nagy biztonsággal dobhattam be egy hirtelen szócsavart, cselekvéssort, neki vetkőzést, vagy írhattam egy verset. Felnövésre buzdító idők voltak ezek ahol bátran vetkőzhettem azzá, akinek akkor gondoltam magam. Bevallom, én nem csodálkozom az olyasmin, hogy csoportos garázdaság, és csoportos nemi erőszak. Én főleg az egyénileg elkövetett erőszak felett gondolkodnék. Mert a csoport, a langy meleg, a birkaság elveszi az embertől az arcát. Eltűnik a személyisége, és a meg nem élt életét, kificamodott lelkületét a csoport mögé behelyezheti. Maszkja kiéli gazdája csonkaságait. Megfeszíti Krisztust. Máglyát rak Salemben. Lefejezi a burzsoázia diszkrét bájait. Hitlerért üvölt 135 fokos kéztartással. Vagy Sztálinért. Majd bárkiért. Bármiért.Végül akármiért. Mert csoportban lenni, ősrégi igényt elégít ki. Erőt, és védelmet jelent. Az egyén, mint egy szál vessző könnyen megtörhető. De kötegben nem lehet eltörni, először szét kell szedni. Azért alkotunk csoportokat, és életünk során nem is egyet, mert ez tart bennünket alapvető szükségleteink megszerzése felett.  Ha ettél, ittál, nem vagy lekötözve és és eleget aludtál, mindig odaakarsz fordulni valakihez. Ezért az emberi élet legnagyobb drámája nem a fájdalom és nem a halál, hanem a magány. A magány nem pusztán egyedüllét hanem félresikerült kapcsolat a külvilággal. Számtalan formában. A csoport feledteti magányunkat. Sokféle ürügyünk lehet a csoportosulásra, de mindegyik mögött a megosztás, elismerés utáni vágy, vagy a magánytól való félelem munkál. Pszichológiai értelemben azok a személyek képeznek csoportot, akik egymás viselkedését kölcsönösen szabályozni tudják. Állítólag nincs kivétel. Aki nem tud dinamikát kelteni, az kilép, vagy kiesik. Természetesen ebben a dinamikában nem kell feltétlenül aktívnak lenni, hiszen sokszor a csapatot csak az tartja össze, hogy egy beszél, a többi hallgat. Viszont, ilyenkor is érvényes, hogy egy csoporttag cselekedete, amelyet mások magatartása is irányít, minden más csoporttag viselkedését befolyásolja. Nincsen olyan, hogy hatástalan maradhatsz egy csoportra. Hatással vagy még akkor is,ha a háttérben ülve meg sem mozdulsz. A közös szorzásban úgy is részt veszel. Már csak azért is, mert a csoportban értékek, és normák vannak használatban, amihez akár hallgatólagosan is, de te is hozzáteszel a puszta jelenléteddel. A magatartásunk összessége megadja ugyanis azt a légkört, amiben végül nem véletlenül hangzik el az ami elhangzik, és nem véletlenül történik meg az, ami megtörténik. Az attitűdök adják a csoport motivációját is arra, hogy csoport maradhasson. Van amikor ehhez felszabadultnak és optimistának kell lennünk, de van amikor a nyomott és pesszimista légkör adja a közös tevékenység értelmét. Az önzőség alapjain szerveződött csoportszellem szinte követeli a panaszos hangvételek összeadottságát. Igényli a szorongás sok fajtájának jelenlétét, a "kikérem magamnak" jajkiáltásait. A szerető, és felszabadult jelenlétre nem minden csoportban van szükség. Gondolnánk, hogy minden csoportnak jól jön egy kis humor és vidámság, pedig nem. A halott siratás, politikai elemzések simán tudják ezt a megnyilvánulást nélkülözni. Ami tehát a csoportban történik vagy arra hat, a csoportot sajátos motivációs állapotba hozza. Nyilván a csoportlégkör kialakulásában nagy szerepe van a vezetői stílusnak is. A hangadó személyiségének, mondanivalójának és motivációjának. Aki a legtöbbször szóhoz, vagy cselekvéshez jut nagyban meghatározhatja a tagok pszichés közérzetét. Viszont azt is tapasztalhatod, hogy ha beszélni kezdesz, akkor mondandódat befolyásolja a hallgatóságod. Azt érezheted, hogy nem tudod elmondani amit szeretnél, nem úgy mondod, vagy azt is elmondod, amit nem is akartál. Aki előtudja vezetni az eszméit úgy is, hogy nem érdekli az azonnali visszajelzés semmilyen formája, az vagy tiszteletet érdemel, és nem is keveset, vagy egészen örült. Igen. Fürdünk vagy fuldoklunk a visszajelzésektől. Mivel bennünket embereket, erősen befolyásolnak mások gondolatai, tettei, ezért rendszerint kialakítunk olyan gondolkodás-, érzés- és cselekvésmódokat, amelyeket a csoportban mindenki helyesnek és követendőnek tart. Általában, valahová minden ember csatlakozik. Kényszerből, meggyőződésből vagy behódolásból. Nem akarunk, de nem is tudunk kívülállók lenni. A normákhoz való csatlakozás annál intenzívebb, minél zártabb egy csoport, és minél többre tartják az emberek a csoporttagságukat. Minél zártabb közösségben vagyunk, minél több interakcióba keveredünk a csoportunkkal, annál hasonlóbbá válnak az érzéseink, vélekedéseink, viselkedéseink a többiekével. Ez odáig mehet, hogy egyenesen kivetközhetünk magunkból. Minél összetartóbb és zártabb egy csoport, annál inkább hajlamosak vagyunk szélsőséges döntéseket hozni és szélsőségesen cselekedni, anélkül, hogy ez ténylegesen tudatosulna. Attól, hogy mindenki ugyanúgy cselekszik, az adott pillanatban még a legbrutálisabb tetteknek is kisebbnek tűnik a súlya.Nem akarom a stanfordi börtönkísérlet példáját részelteiben elemezni, de tény, hogy átlagos egyetemisták öt nap alatt végzetes kínzásokra lettek volna képesek, csak azért mert a kísérletvezetők levették a vállukról a felelősség terhét.Ez a személytelenség anonimmá tesz bennünket a csoportban. Ha valaki nem felismerhető, ha nem egy különálló egyén, ha beleolvad a csoportba, akkor sokkal szélsőségesebben viselkedik, mint egyébként tenné.

Az ember ilyenkor kis lépésekben, vagy éppen nagyokban úgy lép az saját értékrendje alá, hogy azt a csoport közös indokaival támogatja, magyarázza és értékeli. Elég csak passzívan tolerálni, mindazt amihez arcunkat soha nem adnánk. A csoportszellem szerencsére nemcsak dehumanizál, hanem jelentősen meg is emelheti a tudatszintünket. Karizmatikus erőket mozgósíthat, ahol erőnkön felül  teljesíthetünk, és a semmiből is jelentőset alkothatunk. A csoportot mi alkotjuk. Mi adjuk hozzá az összetevőket. Van, hogy mi vagyunk az alapanyag. A brokkoli levesben maga a brokkoli. Vagy csak egy összetevő, mondjuk a hagyma. De van, hogy mi a só vagyunk, és ezért a csipet is elég belőlünk.Vagy úgy veszünk részt a csoportban, hogy elpárolgunk ott láthatatlanul, mint a fedő alatt a víz. Nincs olyan, hogy a csoport hibás, és az egyén ártatlan maradhat. Ezért igaz a fordított állításban az a gondolat is, hogy olyan lesz a csoport, amilyen mi vagyunk. A dolgok alulról szerveződnek, alulról romlanak, és alulról épülnek újjá. Az egyén legkisebb köreiből indulnak. A mai kor ezt szépen mutatja, hiszen segítséget lehet szervezni a kilakoltatás ellen, és választást nyerni a facebook-on. Elindul belőled egy csoport, és ha van táptalaja, országos megoldássá nőheti ki magát. Ha nincsen mágnese, elhull hamvaiban, vagy valahol útközben. A csoportszellem nemcsak antropológiai, politikai, szociológiai és pszichológiai kategória, hanem egyben tükör is. Tükre a kornak amiben élünk, de főleg az alapvető motivációknak, ami bennünket embereket mozgat. Szeretem hinni, hogy e szellem minden szempontból tökéletesedésre hajlik, még ha zsákutcákat kell is megjárnia. Szeretem hinni, hogy olyan csoportszellemeket támogatok, amelyek megfordítanak a zsákutcában. Szeretem hinni, de aztán ki tudja? Aki tudja, az mindenképpen szóljon nekem is, a csoportszellem nevében.