Amit mindennap megmarkolhatsz

Érdemes lenne rögtön a felkelés után egy munkatervet készíteni. A napi programnak, az lehetne az értelme, hogy felismerjem, mennyire vagyok tudatában a 24 óra határainak és kereteinek. A másik értelme, hogy megtudjam, mi az amire bár szeretnék időt szakítani, de valahogy mégsem tudok . Ha ezt a pontot megfogtam, akkor máris indulhat a nap igazi feladata, vagy ha úgy vesszük a szőrszál hasogatása. Évek óta kényszerem van megírni a napi programomat, néha a hetit és a havit is. Felsorolok benne vagy 30 tevékenységet. Amolyan 10 perces blokkokat, amiben jól elfér a tibeti öt gyakorlat az arc masszázzsal, a rongyvágás a naplózással.

Viszont még ha a 10 percet meg is szoroznánk 30-al, akkor is szükséges 300 perc aktív rohangálás a feladatsorok között, amit ha követni is tudok egy napig, soha nem  pontos időbeosztásban. Látva a korlátaimat, mégis minden programozott napban belefutok a saját lehetetlenségeimbe. Miért is követem én el, minden alkalommal ezt a hibát? Miért nem tudom felmérni, hogy ami programozható, az nem mindig kivitelezhető? Eltévedek a magam elé állított feladatok útvesztőjébe. Rendszeresen, és kivétel nélkül.Mindig. És mégis. És újra és újra nagy a lista és az eredmény egyre viccesebben sanyarú. Lehetnék olyan is ,aki reggel elhatározza, hogy ír ma hat oldalt és estére beéri a négy és féllel, na de én nem ilyen vagyok. Vagy sokat és egyszerre, vagy egyszerűen nem tervezek. Olyan ez mintha ezzel kínoznám magam. Mintha az este rám nehezedő sikertelenség érzésével kívánnám alátámasztani az eredményességem lehetetlenségét. Gyerekkoromban járta az a mondás, hogy aki sokat markol keveset fog. Amikor

szólás mondásokat gyűjtögettem, éreztem, hogy valahol sántíthat ez a mondat, mert aki keveset markol, az vajon mennyit markol? Az is ugyanannyit, mint aki sokat markol. Ezen kívül esélye sincsen többet megfogni a markolásból, de ha eleve sokat markol, akkor mindig van egy kis esély arra, hogy sokat fog. Így hát markolászom a napi 300 percet, ha alkalmam van rá, azért is, mert úgy gondolom, az embernek a boldogságra nincs más esélye, mint olyan tevékenységekkel megtámogatni magát, amiket szeret. Amit megmarkolsz az a tied....

A szombatom fő bűne a : Fösvénység

"Ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek."-mondja minden idők ősi bölcsessége. De mondhatná ezt a hétköznapok praktikuma is. Mondhatná, hiszen ahol megállunk, ott megkövesedhetünk. Ahol ragaszkodunk, ott elveszíthetjük egyensúlyunkat. Ahol védekezünk, ott megrekedhetünk. Ahol a legerősebb az ellenállásunk ott tudunk a legjobban eltörni, ott tudunk megtörni. Megtörni pedig nem túl praktikus, ha úgy vesszük akkor egyáltalán nem is gazdaságos. Ami meg nem gazdaságos, abból nincsen nyereség, ergo abból veszteség van. Tehát: ami megy ,engedjétek. Nekem aki nehezen fogadok be új dolgokat és ezzel együtt ha megszerettem nehezen is engedem el, ez a tanács kész gyötrelem. Úgy is mondhatnám, hogy lehetetlen, de nem akarok visszavonhatatlan mondatokban fogalmazni. Nem, mert tény, hogy havi rendszerességgel kiszelektálom a ruháimat, rendszeresen végzek önkéntes munkát, szívesen szabadulok meg a plussz kiloktól is, de az is tény, hogy ezeket a lehető legtöbb esetben nehéz szívvel teszem és nagyon lassan. Meggondoltan. Szó szerint, ugyanis sokszor meggondolom magam és például visszarakom  szekrényemben a rongyaimat és elgondolkodom, hogy nem-e vagyok teljesen agyament, hogy bérezés nélkül szolgáltatok. Így hiába látszik úgy, hogy jó fej vagyok, mindig maradnak kétségeim a saját érdekmentességem iránt. Miközben évente több zsáknyit elajándékozok, mégis  több átmeneti zsákom van annak a biztonságérzetével, hogy azokat bármikor visszapakolhatom a szekrényembe, vagy átvarrhatom, felvághatom rongyba a szönyegeimhez. Ragaszkodunk. Nem engedjük. Még akkor sem, ha tudjuk. Valahogy az ember össze van zavarodva: mi ez az egész fösvénység dolog ?A kapaszkodásban  hűséget feltételezünk. Nem engedjük el, mert a mienk, mert az őseink is így gondolták, nekünk szerezték, értünk küzdöttek. Minden küzdelmek előrevisznek? Minden ragaszkodásunk hűség? Hűség, vagy csak annak becézünk egy tehetetlenséget. Becézzük, de sokszor csak a változást akarjuk vele elkerülni. A hűség folyamatos munka, a ragaszkodást, meg a fejlődéssel együtt járó munka elkerülésének látom. Hogy jön ehhez a fösvénység? Mintha jó messziről indítanám most a gondolatot. A fösvénység számomra ugyanis maga a ragaszkodás, és mint ilyen többre vonatkozik, mint pusztán a tárgyak továbbadásától való félelem, vagy a pénz és érzelmek megosztására való képtelenség. A fösvénység olyan bűn, aminek nagyon nehéz ellenállni, mert ha már mindent tudást felhalmoztunk, nehéz ezt megosztani. Hadd küzdjön meg más is érte. Ingyen, és bérmentve átadni valamit magunkból, amiért megküzdöttünk? Azt hiszem a fösvénységet leginkább az ellentétéből kiindulva tudom megérteni. Nem vagyok fösvény, amikor tovább tudok adni olyasmit, amit nehezen szereztem meg, legyen az tudás, vagy egy tárgy, egy életérzés, egy kapcsolat. ,,Nézz meg mindent és utána menj tovább" Amikor elengedek valamit, valakit aki már nem tud, vagy nem akar hozzám tartozni akkor bizonyosan nem esem a fösvénység bűnében. Ha minden bűnünket felül is írtuk nehezen engedjük el a jutalmat, amit ezért kaphatunk. Ha nem is értem, hogy miért kellene az erényeim megszerzése után feladnom az érte szerezhető előnyöket, akkor nem is érdemes a fösvénység problémakörével foglalkoznom.
A szűk értelemben vett fösvény ember nem ad másoknak a javaiból és a tudását is csak pénzért, elismerésért adagolja. Nemcsak vigyáz a pénzére, hanem óvatosan arra költi csak, amiből neki is haszna származik. van akinek az autójában mindig van néhány forint, hogy a kéregetőknek odanyújtsa. Van aki rendszeresen adakozik, vagy félretesz a vagyonából a szegényeknek, vagy éppen a rászorúlóknak. Van aki megunt bútorát, ruháit, játékait fölajánlja a nincsteleneknek.Mindenki elszeretné kerülni a fösvénységnek még a látszatát is. Ha éppen nem ad az utcai kéregetőnek akkor, mindezt egész kimerítő módon is meg tudja magának indokolni, és persze nagyon sokszor igaza is van. Igaza mert a szegénység külső jelei mögött maffia lapulhat és döbbenetes tragédiák nem kiválthatóak sem pénzzel sem egyéb anyagi támogatással. Mégis.  

 A jótékonykodásnak hatalmas ereje van, és nem engedi, hogy belesüppedjünk az önérdek mocsarába. Az erényes tettek valóban jók és magasba röpítik a lelket, de a jótékony célú adakozás mégis az anyag spiritualizálásának legnagyszerűbb módja, mivel azt jelképezi, hogy saját lényünkből – azaz képességeinkből adunk másnak. Aki a kevésből add, még a szent írások szerint is sokszorosan ad, ahhoz képest aki a sokból ad. Aki ad ismeri az adakozásnak azt az örömét, amit szinte semmi mással nem lehet kiváltani.  Ez az az öröm, amit te idézel elő. Aki egyszer is megtapasztalta nem felejti ezt az együttérzésből fakadó, lelkesedéssel tovább burjánzó és végül szinte emberfeletti erővé duzzadó életérzést. Jó annak aki adja, jó annak aki kapja. És kik is vagyunk mi? A kiszolgáltatottságban elfogadók, vagy a többlettel rendelkező adakozók? Soha sem lehetünk csak az egyik oldalon. Nincsen olyan szegény ember, aki valamit ne tudna továbbadni , és nincsen olyan gazdag ember, akinek ne lehetne még adni, vagy ne lenne szüksége még valamire. Jó szóra, elismerésre, lelki nyugalomra.Van amiből én adhatok, én tehetek szolgálatot és van amiből a másik, talán olyan ember akinek látszólag nem sok mindene van. A birtoklással szerzett hatalom illúziójával mégsem lehetünk sehol máshol mint középen, ott ahol minden csak egy átfutó fogyasztási cikk a kezünk között. Mindig lesz nálunknál szegényebb és bármennyire is gazdagok vagyunk , mindig lesz nálunknál gazdagabb. Fösvénységünk nem énvédelmi mechanizmusunk része, hanem csakis a nem tudásé. A tudatlanságunk abban van, hogy ezt a középre helyezett kiszolgáltatottságban gazdagodást nem akarjuk meglátni, és azt hisszük, hogy ha bármit is visszatartunk a magunk részére akkor tudjuk a legjobban megvédeni a határainkat. Elfogadni vagyunk kénytelenek a megszületésünk pillanatától a halálunkig, és adásra köteleződtünk a létünk fenntartásának biológiai, érzelmi feltétele érdekében. Nincsen belégzés kilégzés nélkül. Fösvénységünk a ritmust szakítja szét, az áradást akadályozza, visszatart, megrekeszt, pangást és kibillentséget okozva sodor hamis védőkorlátok közé. A fösvénység börtön.
 Ellentétben a bujaság és a torkosság „bírni akarásával” az alap probléma itt abban rejlik, hogy nem akarunk odaadni, vagy egyáltalán másokkal megosztozni valamin. Ily mód a fösvény emberből zsarnok lesz, aki mindig mindent magának akar megtartani. Az őrültség mindazonáltal abban áll, hogy a begyűjtött dolgokat nem használja, sem a maga, és főleg nem mások számára. Ezáltal felhalmozott pénzéből, ami önmagában egy hatalmas potenciált képez, egyszerűen holt papírok és érmék halmaza lesz. A fukarság azonban nem korlátozódik pusztán a pénzre, hanem kiterjed a tulajdon minden formájára és ezen túlmenően megakadályozza a megadás és a megkívánás értelmében vett nagyvonalúságot is. Nemcsak hogy semmit nem ad kölcsön vagy oszt meg másokkal, érzelmi támogatást sem nyújt, nem is beszélve a gyengédségről. A fösvénység mindenféle segítőkészségtől oly mértékben megfoszt, hogy még egy egyszerű tanácsot sem képes adni. Végeredményben a fösvény embernél minden már csak önmaga körül forog, és a többi embert fenyegetésként éli meg, mivel azok mindig követelhetnek valamit. A szombati nap a Szaturnusz bolygó hatása alatt áll. A Szaturnusz lelki és testi küszöbeink őre. Nem enged tovább amíg a meg nem tanultam az addig feladott leckét. A megkövesedést, leblokkoltságot, felelősséget, betegséget helyezi előtérbe, de a  megtanult lecke után ő biztostja azt is, hogy az eredmény biztosan megjelenik.

A világhoz való szigorúan csak szatornikus hozzáállás közel jár ahhoz, hogy egyre jobban elzárkózzon és megkeményítse magát, gazdagságát gyakorta elrejtse, egyre jobban és jobban elszigetelődjön, és minden iránt az életben elveszítse az érdeklődését, kivéve a vagyona iránt, amelyet azonban soha nem használ ki. S ennek ellenére szívesen elmélkedik azon, hogyan „hosszabbíthatná meg" ki nem használt életét, midőn egy nap örökül hagyja a vagyonát. A nehézkesség a fösvénység legfőbb kisérője. Ahol könnyedség van, ott kevesebb a lehetőség arra, hogy örömnélküli megosztatlanságban legyünk. Mivel azonban a lehetséges örömök átéléséhez úsznunk kell az árral és el kell engednünk a nehezékké váló fösvénységeinket ezért ez az elavult fogalom új életet kell, hogy nyerjen. Figyelmeseségünkkel kell őt kitüntetnünk. Ha jeleit magunkon tapasztaljuk, tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy miért van szükségünk mindarra amit nem mások fele áramoltatni. Ha újra meg újra méltatlannak bizonyulunk az erényeinkhez amiket már sajátunknak érzünk akkor tudnunk kell, hogy az elengedés és megszerzés folyamata olyan mint a ki be áramló levegő. Az arányon van a hangsúly. Nem kell odaadnunk senkinek a nem létező gatyánkat és nem kell megöríznünk mindenáron olyan értéket sem amit generációink markukban szorítva nekünk kapartak. Nem kell. Mert az élet pulzálása a régit átveszi, de új formában kell, hogy továbbadja, ha azt akarja, hogy élet maradjon. Ez a folyamatos konvertálás lehet a helyes hozzáállás. Megőrízni és elengedni együtt, folyton abban a formában amiben éppen életképes. Értékek nem vesznek el, hiszen éppen attól értékek, csak ideiglenesen álruhában bújnak. Mentésüket újabb és újabb formákat találva kell néha elvégezni. Fantáziánkban ott élnek a régi nosztalgiák ízei, de konvertálás nélkül egy olyan létperemre sodrhatnak, ahol a nevetségesség a legenyhébb forma. Sok buzgóságunkban amivel kitakarjuk a régi értékeket olyan porosodásokat találunk amihez nincsenek meg a hagyomány kívánta takarító eszközeink. De ha mégis megvannak akkor használjuk őket, hiszen minden íjjat először hátrafelé kel húznunk, hogy jól előre repülhessen. Azt tapasztalom a saját fösvénységeimben, hogy ezeket a hátra lépéseket kell sokkal tudatosabban megtennem, és több bizalmaat kell szavaznom a jövőfele pattanásnak. Nem ragaszkodhatok egy ponthoz sem ahhoz, hogy az íjam nyomvonalán, ahhoz, hogy valóban célba találhasson. Fösvénységem sokféle lelki tehetetlenségem fedőneve, amit eddig csak az elengedés és nem ragaszkodás megélésével tudok elkerülni, de nem kizárt, hogy valami más is eszembe jut. Az biztos, hogy az ár, amelyet ezért a bűnért fizetünk, az, hogy nem lesz szellős az életünk. Megdohosodunk. Élő holtak leszünk, vagy még inkább élettelen élők. Ezért a heti lelkigyakorlatom szombati napján kiszellőztetem a hét közbeni puhányságomat, megkeresem a visszafogottságom mélységeit, bedeszkázom a szemem alatti karikát. Miközben hopplárézom ezt az utolsó üresjáratú gondolatot, megszavazom a bizalmat a jövőheti örömöknek és belemosolygok e szöveg fösvénységet rejtegető hiányosságaiba, amivel ma megint nem tudtam teljesen megosztani mindazt, amit szerettem volna.

Női tarot rongyszönyegen:8. Igazság

Egyensúly fénykörök ékesítik évköröd,
most lelked álmait szövöd.
Örök a törvény, belőled fakad,
add meg a helyét, légy így szabad. 
Koptasd a mázat, vess új magot,
mard fel elmédbe az örökkévalót.
Tölcsére legyél a bizonyosságnak,
tedd le a terhét, annak ha bántnak.
A tegnapi csíra a mának virága,
a holnapba  pernyeként szállva.
 Bosszúnak lángját taposd el gyorsan,
amit megtennél, tedd azt okosan.
Sarkadban lihegnek lehetőségeid,
a jó és a rossz is bevégeztetik.
Markodban ülnek a tények,
de szívedben fekszik a lényeg.
Megpróbáltatások nem véletlenek,
 te fűzted sorsodba mint lélegzetet.
Keresztre feszültél útelágazásnál.
Mintha a végzeted keresnéd, bevárnád.
Vakká válj a képre, mely központod kivájja,
idézd fel magadban, hol az igazsága.

Női tarot rongyszőnyegen:7.Diadalszekér

Siker fénykörök ékesítik évköröd,
most lelked vágyait szövöd.
Életed próbája, hogy mit érzel sikernek,
azon az úton, mik odáig vezetnek.
Indulatok árnya fényszikraként árad,
meglöki a kezed, elindítja lábad.
Szerencse hajnal fakad fejed felett,
ragyogó színekben tüntetve fel mezed.
Kérkedő föld szemed, érzelmek pórázán,
elsiklik ég szemed reflektor sugarán.
Kalandok fűzére nyakadba akasztva,
mintha a nyugalom volna megskalpolva.
Kudarcod a vágyad, mely a sikert hívja,
elveszi a lelked, erőidet szívja.
Ítéletet mondhatsz most a múltak felet,
eldöntheted így hát mire mondasz nemet.
Fantom képeket vetít az akarat,
megnyúzva szemedbe a fénysugarakat.
Irigyeid hátán, nem juthatsz magasra,
megrázzák magukat le a szakadékra.
A győzelmed magjait szétszórtad a földre,
hullámvölgy itatja, fojtogatja élve.

Női tarot rongyszőnyegen: 6. Szeretők

Szenvedély fénykörök ékesítik évköröd,

most lelked vágyait szövöd.

Döntésből született minden mi élhet,

eredetéhez döntésként megtérhet.

Érzést táplálsz most, nem tudva a végét,

elkenni próbálod hiányzó négy szélét.

Szerelmetes élet virágait félted,

így építed  most vágyott békességed.

Teljes szívből éled, mindazt ami látszat,

s megtalálod benne hol a gond s a bánat.

Lépésedben van a közel s a távol,

merre indulnál el ha szívedben fázol?

Meghoztad a választ vágyaid oltárán,

kisírhatod magad egyiknek a vállán.

Hiányérzetedben a világ bepótol,

szemed elé rakva mindazt, ami hódol.

Démon csapdáidban ingerek feküsznek,

mikor felébrednek bosszúra esküsznek.

A megpróbáltatásban önmagadra lelhetsz

fel sem tett kérdésre válaszokat nyerhetsz.

Minden sóvárgásod csak egyet mutathat,

az elszakadt részek külön nem maradnak.