2015. február 11., szerda

Született február 11-én: Jennifer Aniston


Jennifer Aniston színésznő, 1969-ben ezen a napon született Los Angelesben. Édesapja görög származású színész, édesanyja ír és olasz felmenőkkel rendelkezik. Kiskorában Waldorf iskolában jár, és szülei elkötelezetten óvják a korai média ingerektől, ezért nem nézhet tévét. Apja filmjeit is csak kamaszként látja. Viszont addigra megérik benne az a művészi véna, aminek kibontásához a dráma szakra való beíratkozása adja a végső lökést. Kreatívitása nem pusztán a színjátszás terén mutatkozik meg, hanem egész gondolkodásában, élethez való hozzáállásában is megjelenik. 21 évesen debütál egy kisebb sorozatban. Tény, hogy apja és keresztapja Telly Savalas segítségével indul el, de saját tehetségének és alkalmazkodó képességének köszönheti, hogy végül őt válogatják be az induló Jóbarátok sorozat egyik főszerepére. Tíz évig megy ez a sorozat, és Jennifer sok fiatal lány példaképe lesz, utánozzák frízuráját és öltözködését, és a sorozat révén rálel legjobb barátnőjére Courtney Coxra is, akivel évekkel a sorozat után is jó barátságban marad, sőt kislányának keresztanyja. A kedves és vicces szomszéd lány benyomását keltő Aniston sok férfi szívet megdobogtat. Először Adam Duritz majd John Mayer zenésznek a párja. Majd Paul Rudd és Tate Donovan színészek következnek a listán. Brad Pittel a húszas éveinek végén találkozik, és 31 éves, amikor világraszoló lakodalmukat megtartják. A kapcsolatból nem születik gyerek, pedig mindketten akarnak, de Jennifer folyton halasztgatja beinduló karrierjére hívatkozva. Öt évig ők a filmipar bájos párocskája, amikor is Brad lelép a kapcsolatból Angelina Jolieval. Jennifer megpróbálja összeszedni magát, annak ellenére, hogy pár év alatt volt férje három saját és három nevelt gyereknek lesz az édesapja, neki meg nem érkezik a vágyva vágyott gyerek. Ez idő alatt viszont meglepően sokat forgat, és igazából elkezd kibontakozni sokírányú tehetsége is, amit a sorozatbeli szerepe elrejtett a nézők és talán még önmaga előtt is. Vince Vaughnnal jön össze, majd több rövid kapcsolata is van, egésszen addig, míg 41 évesen meg nem ismeri Justin Theroux forgatokönyv írót, akivel azóta is együtt él, sőt a jelek szerint öt hónapos terhesen első gyerekét várja. Születési képletében a harmóniát kereső és konfliktuskerülő Mérleg aszcendens adja karakterének látható részét, Kos Vénusza pedig a kissé vadóc, impulzív és újdonságokra, fiús elfoglaltságokat előnybe részesítő jellemét. A Rák Mc jelzi, hogy bensőséges, családi jelleget öltő sorozat szereplése mennyire személyére volt szabva. Kapcsolatai és házassága nehézségeit a hetes ház csúcsán álló Szaturnusz terheli. A négyesház Napja a Vízöntő jegyében mutatja a megújult energiákat amelyek a család és a szülők részéről személyisége kibontakozását segítik. Holdja a Nyílas jegyében abban segíti, hogy lelkesedése, hogy anya lehet egyszer az idő múlásával se apadjon el teljesen. Ma 46 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése