2015. február 27., péntek

Született február 27-én: Elizabeth Taylor



Elizabeth Taylor színésznő, 1932-ben ezen a napon született Londonban. Amerikai szülők gyermekeként, rögtön kettős állampolgár. 6 éves, amikor a háború kitör és visszatelepednek Amerikába. Édesanyja színésznő, aki lányából hírességet akar, ezért  Liz fényképével házal a különboző filmstúdióknál. 11 évesen kapja meg a Lassie visszatér főszerepét, és innentől kezdve folyamatosan forgat. A 157 cm magas Liz szépségével elbüvöli a szőkeségektől hemzsegő szakmát. Első szerelme Glenn Davis, de első völegénye mégsem ő, hanem a  milliomoscsemete Bill Pawley, akivel azért szakít, mert le akarja beszélni a filmezésről. 18 éves, amikor egy másik milliómos Nicky Hilton felesége lesz. Első gyerekét elvetéli, és mivel férje meg nem mutatkozik elég együttérzőnek, elválik tőle. A következő férjével az Ivanhoe forgatásán ismerkedik meg és egy évvel a válása után, ismét menyasszony. Michael Wilding-gel öt évig van együtt és két gyermekük születik, mielőtt kihunyna szerelmük. Ezután jön a szerelem a kalandos életű producerrel, Mike Todd-dal, aki először veti fel neki, hogy rövidítse a nevét Liz Taylor-ra. Egy közös gyermekük szüleik. A boldogságnak azonban egy tragikus baleset vet véget, a férfi repülője lezuhan és szörnyet hal. A gyászoló özvegyet az énekes Eddie Fisher, a férj legjobb barátja vigasztalja, de közben szép lassan szerelemmé, majd házassággá mélyed a kapcsolatuk. A Kleopátra forgatásakor 29 éves, de már kétszer elvált, egyszer megözvegyült, és ugyan a negyedik férje elkíséri Rómába, de az elkerülhetetlent ő sem tudja megakadályozni: a találkozást Richard Burtonnel.  Két év múltán, a sajtó árgus tekintete elől elmenekülve házasodnak össze. Másnap Burton Hamlet szerepében lép színre Torontóban, ahol az előadás végén a színpadra szólítja újdonsült nejét, és a dán királyfi Ophéliához intézett szavait ismételi: „Én mondom, nem lesz több házasságunk.” De természetesen ez a házasság sem tart örökké. Tizenegy közösen forgatott film után útjaik elválnak. Majd minden közös filmjük, kapcsolatuk egy aspektusának tükre. A Nem félünk a farkastól címűért  Oscar díjat is kap, és a kritikusok szerint ez életének legjobb alakítása. Ez már a második Oscar díja, az elsőt a Modern kaméliás hölgyért kapja. Több százmillió dolláros vagyonuk felét ingatlanokra, jachtra, gyémántokra és festményekre költi. Burtonnal luxusszállodákban élnek, ahol teljes emeleteket lefoglalnak, és a szobaszervízt is sajátos módon értelmezik, amikor az ételt gyakran másik országból hozatják házhoz.  40-dik születésnapját Budapesten ünnepli. Házasságukat az alkohol rontja meg és Liz folyamatos féltékenykedése és felfokozott lelki állapotai. Elválnak, majd egy év után újra összeházasodnak. Liz 44 éves, amikor végleg elválnak útjaik, bár szerelmük megmarad akkor is, amikor mindketten újraházasodnak. Liz még kétszer. Először egy szenátor John Warner felesége lesz, majd egy alkohol elvonón ismerkedik meg utolsó férjével, aki sokkal fiatalbb nála, és pár év után 64 évesen végre férj nélkül marad. Egész életében komoly egészségügyi problémákkal küzd, több mint száz műtéten esik át. Hatszáz milliós vagyonának egy részét az AIDS-alapítványra hagyományozza.79 évesen szívelégtelenségben hal meg. Születési képletében az optimista és az élet örömeit meglátó, szenvedélyes Nyilas adja személyiségének látható részét. Változó kapcsolatait a házasságházának Ikrek jellege adja, aki a változásra ás a kíváncsiságra építi fel hivatalos kapcsolatait. Szenvedélyességét a nyolcasház Plútója tovább mélyíti. Hármasházának bolygói a kommunikáció sikerességét, és a színész szakmában elért sikereit mutatja, amit a színházat támogató Mérleg Mc is tovább támogat. Ma 83 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése