2015. április 12., vasárnap

Született április 12-én: Tama Janowitz

Tama Janowitz írónő, 1957-ben ezen a napon született Kaliforniában. Édesapja pszihológus, aki pszichoanalizíst alkalmazva gyógyítja betegeit és a válságban jutott pácienseit. Édesanyja irodalomtanár, aki rengeteget olvas, és lányában elülteti az irodalom szeretetét. E két örökséggel az irodalom és a lélektan területén indul el, és ennek hatására kezdi el érdekelni az írás, mint belső átalakító folyamat, ahol a fájdalmak nem direkt módon, hanem áttételesen, a szereplők bőrébe bújva segít feldolgozni a frusztrációinkat. 10 éves, amikor szülei elválnak, és ő édesanyjával Massachusettsbe költözik. A középiskola elvégzése után a Barnard College hallgatója, amit 20 évesen be is fejez, majd két évre az M.A. képzésen vesz részt a Hollings Collegeben. 22 évesen beiratkozik a Columbia Egyetem művész szakára. New Yorkba költözik, és ezzel egy időben írni kezd. Andy Warhol köreihez tartozik, ahol intenzív párbeszédek folynak a különböző szellemi és művészeti irányzatok között. Ebben a társadalmi rétegben rengeteg inspirációt kap. New Yorkról és az ottani életéről kezd el beszámolókat, novellákat írni. 29 éves, amikor novellás kötete "New York rabszolgái" címen megjelenik, és egy csapásra híressé válik. 32 éves, amikor film születik a novellafűzérből James Ivory rendezésében. A film forgató könyvét is ő írja, sőt a főszereplő barátnőjét is eljátssza. 35 évesen feleségül megy Tim Hunt kurátorhoz. 42 éves, amikor lánya születik. Hét novellafűzére jelent meg eddig. Jelenleg Brooklynban él. Születési képletében a Nyilas aszcendens adja karakterének derűs és színes oldalát, míg a Kos Nap az erőteljes kissé zord és agresszív részét. Az ötösház Merkúrja az írást teszi meg kreativitása alapelemének, ahol az alapos és hedonista Bika jelleg az élvezeteket, a jólétet teszi meg az írás témájának. A tizenkettesház Szaturnusza jelzi, hogy nem igényli a kirakat életet, még akkor sem, ha jellemét kissé excentrikussá varázsolja a nyolcasház Uránussza. A tízesház Szűz jellege is a visszafogottságot támogatja, és az alaposságot, a folytatásos történetekhez szükséges kitartást és szétterjedő figyelmet teszi meg munkamódszerének. Ma 58 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése