2015. április 5., vasárnap

Született április 5-én:Bette Davis

Bette Davis színésznő, eredeti nevén Ruth Elizabeth Davis 1908-ban ezen a napon született a Massachusetts állambeli Lowellben. 10 éves, amikor szülei elválnak, és ő innentől kezdve kollégiumban nevelkedik. Itt dönti el, hogy híres lesz, és bármi legyen is megpróbál színésznő lenni. Erős akarattal sikerül beverekednie magát egy színi iskolában, ahol nem akarnak vele foglalkozni, mert nem találják szépnek. De Bette nem az a lány aki könnyen feladja. Homály fedi azt a tényt, hogy 21 évesen a semmiből hogyan sikerül bejutnia a Broadwayre. 22 évesen már szerződést ír alá az Universalal. Néhány visszhang nélküli filmje után elbocsátják. De nem keseredik el, már New Yorkban próbál szerencsét, amikor a rivális Warner Brothers is próbafelvételre hívja. A stúdió munkatársa a pályaudvaron várja, de dolga végezetlenül tért vissza főnökeihez: mert senki nem volt az utasok között, aki egy leendő filmcsillagra hasonlított volna. Bettenek később is inkább a tehetségét, mint a szépségét méltatják.  Szörnyű nőszemélynek nevezik, és tény, hogy sokszor úgy is viselkedik. A belső zaklatottságból és utálatosságból mégis sikerül erényt faragnia. Nemcsak a filmezés, hanem a férfiak körében is sikeres. 24 éves, amikor férjhez megy Oscar Harmon Nelsonhoz. 26 évesen  az örök szolgaság című filmben nyújtott alakításáért Oscar díjra jelölik. Egy évvel később a Dangerous címűért már haza is viheti. Állítólag a filmakadémia díját azóta nevezik Oscar díjnak, amióta a kis szobrocska fenekére Bette azt a megjegyzést teszi, hogy az a férje, Oscar fenekére emlékezteti. Egycsapásra hihetetlenül kapós lesz, mindenki vele akar forgatni, és mivel a szép színésznők tömegei ostromolják Hollywoodot, és csak elvétve akad olyan akit komplex és csúnya nő szerepére lehet szerződtetni, ezért akad munkája bőven. Nagy vetélytársa, Joan Crawforddal is ekkor kezdődik a rivalizálása, ugyanis fejébe veszi, hogy az akkor már híres Joant letaszítja trónjáról. A szokásos rivalizálást az teszi ellenségeskedésé, hogy Joan elszereti élete nagy szerelmét Franchot Tone színészt. Így kezdődik éveken keresztül tartó elmés és provokatív üzengetésük, ami mindkettőjük természetét jól illusztrálja. Nem riadnak vissza egymás fizikai bántalmazásáról és leggyengébb pontjainak felemlegetésétől sem. 30 évesen hazaviheti második Oscar szobrocskáját is a Jezebel nagyszerű alakításáért. Kemény, bátor és független asszonyokat alakít, akik nem szépségükkel hódítanak, úgy cigarettáztak, mint a férfiak és mindig elérik céljukat. A korabeli sajtóban a Greta Garbo utáni legnagyobb tragikának nevezik. Bette a való életben is a sarkára tud állni, ha meggyőződése úgy kívánja, a filmstúdiók főnökeivel is összecsap. A legnagyobb férfi sztárok oldalán a legnagyobb rendezők foglalkoztatják. Közben férjével hat év után elválnak. Ekkor már három abortuszon van túl. Arthur Farnsworth a második férje, akihez 32 évesen megy feleségül.  Ennek a kapcsolatnak alig sikerül három évet kihúznia. 34 évesen ő a világ legjobban fizetett színésznője, élete felgyorsul. Harmadik férje William Grant Sherry, akivel öt évet élnek együtt, és egy közös lányuk születik 39 évesen. 42 évesen már háromszorosan elvált nő, aki csak azért válik el, hogy feleségül menjen Gary Merrilhez, akivel tíz évet sikerül együtt eltöltenie, és még két gyereket adoptálnia. Lánya felnőttként több filmben is együtt játszik vele, majd lelkipásztor lesz és könyvet is ír anyjáról, ami miatt Bette kitagadja a vagyonából. A dolog érdekessége, hogy Joan szintén gyerekeket fogad örökbe, majd két gyerekét kitagadja a vagyonából, és az egyik szintén könyvet ír róla, ugyanazzal vádolva, mint Bette lánya: alkohol problémák, erőszakos nevelési módszerek. 54 éves, amikor Joannal együtt játszanak. A Mi történt Baby Jane-el című filmben nagyszerűt alakítanak mindketten, és persze végig versengenek. Az egész forgatás másról sem szól, mint kettejük valódi utálatának és kölcsönös lenézésének a megfilmesítéséről. A film minden esetre fantasztikusra sikeredik, mint Bette szinte minden filmje.  80 éves koráig játszik, és úgy néz ki  forgatás nélkül nem tudja magát elképzelni. 81 évesen hal meg rákban. Születési képletében karakterének alapvonását a cselszövő, titokzatos, gúnyos és erőteljes kifejezés módokat választó Skorpió aszcendens adja meg. Az ötösházas Nappal a Kos jegyében úgy tűnik minden energiáját az alkotásban sűrítette, és váratlan gyors felívelését azért nem követte hanyatlás, mert a Szűz jegyű Mc-je megfontolt és fegyelmezett, profi játékot biztosított a számára. A gyerekekkel való nehézségeket a rugalmatlan, zord és hagyományos nevelési módszerekkel élő Szaturnusz biztosítja. A hetesház telítettsége a kapcsolatok és a folyamatos visszajelzések fontosságát jelzi. Ma 107 éve született.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése