2015. május 18., hétfő

Született május 18-án: Olivia Harrison

Olivia Harrison dokumentumfilmes, eredeti nevén Olivia Trinidad Arias, 1948-ban ezen a napon született Mexikóban. Egy fiú és egy lány  testvére van. 3 éves, amikor mexikói szülei úgy döntenek, hogy a jobb élet reményében a napsütötte Kaliforniába költöznek. Itt végzi el a gimnáziumot is, ami után rögtön, alig 18 évesen dolgozni is kezd, mint titkárnő. Az első munkahelye egy zenei kiadó, ahol megismerkedik későbbi férjével a Beatles tag George Harrisonnal. 26 éves, amikor a találkozásból, ami egy partin zajlik, egy meghívás kerekedik a soron következő Beatles túrnéra, ahol természetesen lányok tízesével követik a gombafejű fiúkat. George ekkor még házas, és szerelmes is feleségében, aki viszont elhagyja, így hát Oliviával vigasztalodik, aki ahogy telik az idő egyre hozzávalóbbnak bizonyul. Kiderül, hogy gyereket vár, de a házassággal még várni kell, mert George édesapja váratlanul meghal. 30 éves, amikor megszületik a fia, és pár hónappal a születése után össze is házasodnak. Olivia a csendestárs, az a Beatles feleség akiről nemsokat hallani, pedig sok inspirációval szolgált a dalokat és szövegeket is író férjének. Férje két albumot is neki dedikál. A romániai rendszerváltást követően, az elsők között van, aki felkarolja az árvaházi gyerekek ügyét, sőt felhívja a közvélemény figyelmét az ott zajló történésekre, amelyekben az éhező, bezárt gyerekek teljes kiszolgáltatottságban és állati sorban élnek. Alapítványt hoz létre Senki gyermékei néven. 51 éves, amikor egy betörő fanatikus rajongónak sikerül betörnie a házukban, és férjét éppen leszúrni készül. Azonnal közbelép és fejbeveri egy lámpával. Az ő hidegvérének köszönhetően nem történik éleveszélyes sérülés, és a pszichiátriai betegséggel küzdő betörőt sikerül lefegyverezni. Az eset után még jobban elfordul a nyílvánosságtól, főleg, hogy nem sokkal előtte derül ki, hogy férje rákbetegségben szenved. Minden idejét azzal tölti, hogy férjének megszépítse az utolsó éveit. 53 évesen marad özvegy. Azóta is több segély akció és kezdeményezés köthető a nevéhez. Filmet forgata világban fellelhető szenvedésről és  férje életéről. Dokumentumfilmjei díjakat is nyernek.
Születési képletében a saját köreiben érvényesülésre törekvő, nagylelkű és bátor oroszlán aszcendens adja karakterének alapjait. Ezt erősíti tovább a tűzes Mars, aki a hirtelen cselekvést, a gyors gondolkodást és kezdeményező képességet adja még a karakteréhez. A visszafogott Szűz elsőház ezt az energiát nem kifele, a személyes önmegvalosításra, hanem befele összpontosítja. A tízesházas nap viszont azt sejteti, hogy személyes ambiciói vannak, amelyeket a férjén keresztül kívánt megvalosítani, ezt sejteti az odaadó, mások érdekeit előtérbe helyező Halak hetesház is. Az ötösház Jupitere jó nevelői adottságokat és sikereket jelez az alkotásban és a gyereknevelésben. Ma 67 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése