2015. május 28., csütörtök

Született május 28-án: Kylie Minogue

Kylie Minogue énekesnő, 1968-ban ezen a napon született Melbourneban. Apja ír könyvelő, édesanyja angol táncosnő, aki a helyi kórházban dolgozik. Három gyermekük közül Kylie a legnagyobb. 12 éves, amikor egy televíziós produkcióban kisebb szerepet kap. 15 éves amikor az énekléssel is megpróbálkozik a Young Talent tehetségkutatón. 18 évesen egy szapanopera kisebb szerepét játssza, így országos ismertségre tesz szert. Húgával folyamatos versengésben vannak, hiszen hol az egyikük, hol a másikuk van fókuszban. 19 éves, amikor megnyeri a legnépszerűbb televíziós előadó díját és megismeri Jason Donovant, akivel egy ideig nemcsak együtt játszik és énekelget, hanem együtt is jár. INXS  frontembere, Michael Hutchence, az aki miatt faképnél hagyja Donovant, aki hosszú ideig nem képes feldolgozni a szakításukat, és drogozni kezd, ketté törik karrierje. Kylienek szerencséje van az énekléssel. Több véletlen egybeesés jelzi, hogy ezzel kell foglalkoznia. Így minden mással felhagy csak az éneklést folytatja. Bármelyik dalhoz nyúl hozzá sláger lesz az ő hangjával. Az I should be so lucky például nem is neki íródik, akárcsak a Loco-motion, mégis ő kell a sikeréhez. Táncolható popzenei dallamok szegődnek hozzá, és valahogy úgy alakulnak, a dolgok, hogy mire 20 éves, addigra már megjelenik első kislemeze. Ezt szinte minden évben követi egy újabb kislemez. Közben a munka okozta stresszt több kisebb kapcsolat is enyhíti. Összejön például Claude van Damme-al, aki történetesen akkor már házas. 28 éves, amikor megismerkedik Stephane Sédnaoui fotóssal. Kapcsolatuk nagyon gyümölcsöző, hiszen ezekben az években több videóklipp is készül, amelyek gyönyörű képi világa nemzetközileg is elismerté teszi. Elkezdi turné sorozatait. Oliver Martinez színésszel való találkozása a harmincas éveinek végén arra inspirálja, hogy megvalosítsa álmát, hogy anya legyen, de nemsokkal a családtervezés előtt kiderül, hogy mellrákja van. Leáll a turnékkal és gyógyulására koncentrál. A sikeres gyógyulás után viszont szakítanak, és nemsokkal ezután Martineznek gyereke születik Halle Barry színésznőtől. Ez azért is rosszul érínti, mert kiderül, hogy a kemoterápia miatt már nem szülhet gyereket. 41 éves, amikor megismerkedik a nála kilenc évvel fiatalabb Andrés Velencoso spanyol modellel, akinek kedvéért házat vesz Spanyolországba és kész letelepedni és gyereket örökbefogadni. Öt év után ez a kapcsolat is véget ér, hiszen Kylie munkamániásnak bizonyul, aki nem tud elszakadni a fellépéséktől.
Születési képletében csillogásra született, öntörvényű Oroszlán aszcendens adja karakterének alapjait. A kedves, optimista és kényelmet szerető Jupiter az elsőházban sikeressé teszi a személyiségének kerekded vonásait. Az ütközéseket és a vitákat elkerülő karaktere viszont nem tűr ellentmondásokat. Erőteljessége, tüzes temperamentumát szellősé és mozgékonnyá teszi az Ikrek jegyében elhelyezkedő Nap mellett a Hold és a Mars is.  E két utóbbi találkozása hátráltatja anyaságát is, mivel e tüzes vizes közegben egymásnak feszülő erők küzdenek, méghozzá az Ikrek, amúgy is pólusokra épülő jegyében.  A Bika Mc stabillá teszi karrierjét, míg a Vénusz jelzi, hogy szépsége fontos szempont lesz benne. Ma 47 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése