2015. május 19., kedd

Született május 19-én: Nellie Melba

Nellie Melba operaénekesnő, eredeti nevén Helen Porter Mitchell, 1861-ben ezen a napon született az ausztráliai Richmondban. Skót emigráns család első gyermeke, akit még hat kisebb gyerek követ. Építész apja kilenc évvel az ő születése előtt emigrál Ausztráliába, ahol nagyon rövid idő alatt meggazdagodik. Gyerekeit jó nevelésbe részesíti, és a kor arisztokrata családjainak megfelelő nevelés részeként a gyerekek énekelni és zongorán játszani is megtanulnak. Melba 6 éves, amikor először közönség előtt énekel. A Melba nevet ő maga találja ki szeretett városa Melbourne rövidítéseként magának, amolyan művésznévként. Itt tanul ugyanis énekelni, és itt vannak az első sikerei is, amelyek persze az elején nagyon szerények. 20 éves, amikor meghal az édesanyja és ő férjhez megy. 22 éves, amikor megszületik a fia, és 23 évesen már el is válik, mivel férje fizikailag bántalmazza. Rövid és sikertelen házasság után, ahol még férje nevét sem hajlandó soha sehol sem megemlíteni, úgy dönt, hogy Európába utazik és megpróbálkozik a világhírnévvel. 25 éves, amikor megérkezik Londonban, majd pár hónap után Párizsban kezdi el továbbképezni a hangját. Egy kis Brüsszeli kitérő után mégiscsak Londonban tér vissza, ahol 27 évesen végre felléphet a Covent Gardenben, és megmutathatja lírai szoprán hangját a nagyközönségnek. Pár év alatt körbeutazik Europán, majd New Yorkban a Metropolitan ünnepelt operaénekesévé válik. A férfiak is lelkesednek érte. Ezekben az években Fülöp herceg kegyeit élvezheti, aki segíti karrierjét és anyagilag is támogatja. Versengenek érte az operaházak, és bár összesen húszonöt szerepet tanul be, e kis repertoárjával is a legkeresettebb operaénekes a századelőn. Gyermeke nem játszik túl sok szerepet az életében, bár ő maga rengeteg anyaszerepet eljátszik a színpadon. Az első világháború idején felhagy az énekléssel és rengeteget jótékonykodik. Időközben Melbourne mellett felépül a háza, ahová visszakíván vonulni. Itt tanít egészen a haláláig a Konzervatorium tanáraként. Ő az első ausztrál, aki megjelenik a Times magazin címlapján. Ekkor már 66 éves. Igazából éveken keresztül búcsúzik a közönségétől, folyamatos búcsú koncerteket adva, mindegyikről azt állítva, hogy ez az utolsó. Legendás búcsúkoncertjein több százan ünneplik és élvezik még mindig tökéletes hangját. Élete vége fele megírja önéletrajzát. Számos kitüntetésben részesül és életéből Melba címmel film is készül. Étel specialitások és intézmények is viselik a nevét. 70 évesen hal meg Sidneyben. 
Születési képletében az emberek figyelmére éhes Nyilas aszcendens és a nagy munka bírású, komoly Bak elsőház adja karakterének alapjait. A hetesház csúcsán álló Mars hírtelen kötött és gyors lefolyású házasságára ad magyarázatot, míg a tízesház Holdja a színpadias anyaságot támogatja. A kilencesház Jupitere a hosszabb utazások sikerességét, míg a Szaturnusz a szakmai nehézségeket, és akadályokat jelzi. A hatosház telítettsége és az itt tartózkodó Nap is azt mutatja, hogy életének ritmusát a mindennapi éneklés, próbák sorozata adta és nem a fellépések. Különös énektechnikája is ennek a Bika jegynek köszönhető, ahol a Merkúr és a Nap együtt állva fényszöget vetve az Mc-jére.  Ma 154 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése