Trendkivüli vélemény a házasságról

Minden évben 1981 óta, február második vasárnapját, a házasság világnapjaként ünneplik. Teszik mindezt abból a meggondolásból, hogy a házasságnak visszaadják elveszőfélben levő rangját. Az őt megillető helyét. Merthogy van ilyen hely? Nem tudom. Nekem van egy-két nem trendi véleményem a házasságról. Először is, és talán sokadik átgondolásra is, a házasság olyan intézményesített együvé tartozás, aminek soha nem volt feltétele a szerelem. De még csak az egymás iránti hűség sem. Odaadásról, őszinteségről ne is beszéljünk. Inkább csak tükör. Sokszor ijesztő és néha biztató. Sokszor akadályozó, néha támogató. Sokszor idegesítő, néha megnyugtató. Sokszor mellé ütött hang, néha teli találat. Valami számomra érthetetlen okból, sokan vágynak rá, hogy kipróbálják, és szinte ugynennyien meg is teszik. Sokan megbánják, néhányan áldják. Aki magányos, az vágyait sokszor egy társ köré rendezi. De közelében sem lehet annak az érzésnek, amit azok éreznek akiket házasságban elhanyagolnak majd elhagytak, esetleg ellehetetlenítettek. Az ismeri a magánynak a legszívszorongatóbb formáját. Nem is értem miért maradhatott fenn ennyi évszázadon keresztül, és főleg miért még ma is? A ijesztő statisztikák ellenére. Talán a remény. Talán a belső kényszer a valahová tartozásra. Talán csak mert a társadalomban így szebbnek tűnnek a konturjaink. Talán a "kivétel erősíti a szabályt" meggyőződése miatt. Talán csak a jótékony szerelmi köd. Vagy egyébb köd. Szóval e ködön túl, a házasság mégiscsak tükör, és nem is olyan rossz ebben a szerepében. Szépen mutatja gyengeségeinket, erőtlenségünket, félelmeinket. Összeférhetetlenségig fajuló makacsságainkat, beidegzödött kirohanásaink értelmetlenségét. Mutatja persze a jót is. Mutatja a másikét is. Na de...Együtt lakva ismerszik meg a jó barát, mondja a mondás. Persze, bizonyos dolgok még így sem derülnek ki. Mert a figyelem elkalandozik. A megszerzés öröme halványodik. A legragyogobb férfi és nő is megunható. A szorultságban minden rossz kiéleződhet. Tény, hogy a házas élet nem tudja lefedni tükörszerepében létezésünk összes síkját. Mert van amit csak a barátaink, a gyerek, apánk, anyánk, munkatársunk, régi szeretőink, esetleg az újak tudhatnak csak meg rólunk. Az ember titok rajongó. Mindenkinek van ugyanis legalább egy álma, ahol koloncnak tűnik a házastárs. Akinek nincs ilyen álma, az gyorsan szerezzen magának. Merthogy a teljes lefedettség nem igazán a teljes élet jele. Inkább a bizonytalanságé, ahol a kolonc mi magunk vagyunk. A házasságban álmok válnak valóra és álmok szünnek meg. Könyörtelen szembesítéseinkben meglehet, hogy a másik egyenessen ellenséggé válik. Megroppantja személyiségünk hátgerincét, esetleg a fizikait is megropogtatja. Szóval a házastársunk tudhatja hogyan alszunk, mit eszünk és hogyan fésüljük ki az álmot a szemünk alól. Információi lehetnek rólunk, ami vérmérsékletünket, megrögzöttségeinket, intim szokásainkat illeti. De csak korlátokkal. A házastárs nem pszichológus, nem barát és nem barátnő. Ha pszichológus lenne akkor sem. Mert...érintett ember. Érintett a mi szokásainkban, meggyőződéseinkben. Ezért befolyásolt. Ezért előítélettől nem mentes. Ezért nem lehet teljesen objektív. Nem. Nem, mert ő maga is, ahogyan mi is, meghatározódik általunk. Függvényben vagyunk a másiktól, és mint ilyenek, magunkat nem tudjuk kivonni teljesen az alól, ami a másik. Igenis fontos, hogy a férjem ne legyen gazember, vagy igenis fontos, hogy az legyen. Igenis fontos, hogy a feleségem tudjon pénzt keresni, vagy pont hogy hagyjon meg engem pénzkeresőnek. Attól függően, hogy mit gondolunk a világról, úgy választjuk ki a másikat abból a világból. Tapasztalataink és érzelmi világunk olyan erőteljes számadást és mérlegelést végez a házasság kötés előtt, amit egy bérszámfejtő sem bírna követni. A házasság státuszát tehát a másik fél is adja. Úgy mondják, hogy emelheti és földbe döngölheti, addig megszerzett, vagy feltételezett helyünket  a különböző létező és nem létező lelki, testi esetleg szellemi ranglistákon. Mert a házasságban úgy tartozunk a másikhoz, hogy befolyásoljuk viselkedésünkkel, örömeinkkel és fejlődésünkkel a másik életvezetését is. Még ha nem is látszik. Még ha nem is úgy, ahogyan szeretnénk. Szóval a házasság tükör. Régen állótükör, ma már széttörhetőbb, talán mozaikosabb. A házasság státusz mutató. Mutatja a helyet a társadalomban, ezért és nem másért volt fontos felfelé házasodni. Egy házasság ugyanis eldönthette az ember sorsát. Régen ha felesége lettél egy kubikosnak, tudhattad, hogy a földet túrjátok, és nincsen bársonyzsínór a kalapban. Ha földesúr kérte meg a kezed, akkor jöhetett a hintó és a kalapos doboz. Ma, ez a státusz már nem mesterség alapján van leosztva, de most is beszél a pénz, a birtok viszony, az élelmesség. Ma már a házasság többnyire és jó esetben, lelkiállapot. Régen örökös iktatással, ma már lehet szerződést bontani. De akkor is állapot, ami figyelmes megfigyelőknek sokat elmond az egyéni lelki sérüléseiről, vágyakozásairól, netán félelmeiről. A házasság lehet alibi, és menekülés. Lehet befektetés, és rossz döntés. Lehet szerelem, és lehet gyötrelem. Egy a biztos: csakis úgy lehetünk benne, hogy valami, amit addig nem tudtunk magunkról, mindenképpen kiderülhessen.