Április elseje: A bolondok világnapja

Azokat az embereket mondják bolondnak, akik szellemben szegények. A szellemben szegény olyan embernek tűnik, aki megelégszik azzal amije van. Nem sokra viszi, hanem a minél kevesebbre, arra ami szükséges, és ez a szükséges az elégséges. Ők a fordított világ királyai. Sőt világunk királyainak királyai, hiszen ők az egyetlenek, akik a kevéssel megelégedve végtelen hatalommal bírnak. Mernek szólni. Kiszólni. Beszólni. Mármint a kiskirálynak, a nagy királynak, a pünkösdinek és a királytalanságtól szenvedő álruhás hercegnek és hercegnőnek. A bolondság nem a gyagyaság kulturmegfelelője, hanem tudatállapot. Az igazság kimondásának háttérlökete. Nélküle nincsenek hősök és mártírok, nincsenek szabadságjogok, és nincsen íze semminek, ami valóban fontos. A bolond, nem feltétlenül ismeri a dolgok szóbeli értékét,de a cselekvését biztosan. Jó érzékkel éli meg mindazt, ami fontos, vagyis az édes semmittevést, és a nem gondolkodás gyönyörűségét. Még mielőtt azt gondolnátok, hogy ez könnyű neki, hiszen a normalitás provokációitól mentesen könnyű a semmit tenni, meg kell említenem mégegyszer, hogy a bolond nem gyagyás.

Hamvas szerint ő az egyeteln ember, aki a a hatalom örületét legyőzte. A becsvágyon kivül álló, aki nemcsak a harci szituációkat kerüli ki sikeresen, hanem azt a zsibvásárt is, ami minden fájdalmak szülőanyja. Ő a boldog ember, aki a loholás közben szundikál, aztán mégis mindenkinél előbb odaér. Mindig  ahová kell. Ez néha a sehova, néha a bárhova, néha a Jehova. A nem akarásban van minden cselekvésének gyökere, ezért tetteit nem a felelőtlenség, hanem a legmélyebb felelősség hatja át. Tudja, hogy az áramlatra kell bíznia magát. Nem a fej, hanem a szív tudásával tudja. A zsigerek bölcsességével, amelyek nem megvalósítják a vágyakat, hanem eloszlatják. Azt gondolnánk, hogy a bolond érdektelen és érzéketlen a többi ember szenvedései és örömei iránt....és tényleg. A bolondot az ember a legmélyebb valójában érdekli, amikor a bonyodalmas trükkjei nélkül lehajtott homlokkal megadja magát. Ezért teljes lényével együttérző, anélkül, hogy ebben az érzésben belebonyolódna. A bolond ritka ember. Felismerése  olyan  agytekervényeket igényel, aminek idegkapcsolatai még építkezés alatt állnak. Korunk embere a gyagyikaság legyintésében maga alá töpörinti őket. Ez a töpörintés jól jön a bolondnak. Mert ebben az álruhájában szabadság és sok minőségi idő van. Ahol nem kell megfelelni, nem kell valamilyennek lenni, vagyis meg lehet maradni annak, akinek valójában érdemes. Önmagának. A bolond ezért nem fél, mert elég önmagának. Nem kell bonyodalmas trükköket kieszelnie, hogy tíz körmével valamiféle csapat verődések részese lehessen. Ő ki meri mondani, meg meri tenni, meg tudja élni. Ő mi vagyunk a lehető legjobb változatban, az önmagunkkal szembeni humor legteljesebb pompájában. Ezért a bolondok világnapja azé a humoré is, amiben mi vagyunk az alany és az állítmány, a kezdet és a vég. Április elseje tehát a legfontosabb ünnep, és a bolondozás a legfontosabb tevékenység.