19.Ji King:Lin(közeledés)

Ideje van aratásnak,
ideje a távozásnak.
Kapott helyed, add át másnak.

Ami történt, az mind kellett,
a sors szolgálja a rendet.
Tiszta az ég felhők felett.

Szeretet nélkül nincs élet,
ami fontos újjá éled.
Tanítód megmentett téged.

18.Ji King: Ku(munkálkodás)

Elrothadt mag csírát bontott,
fényességed árnyat ontott.
Ablakban áll minden gondod.

Bénult erők szárba szöknek,
szülő adja gyermekének.
Múltból jövők menekülnek.

Írva sorsod tenyeredbe,
átáramlik vérkörödbe.
Tiszta lappal indulj végre.

Hamvazószerda

Létünk végtelen körforgásában megvan az ideje mindennek. Ideje van a szántásnak, és ideje van az aratásnak. Ideje a születésnek, ideje a halálnak. Nem kívülről nyomás által, hanem belülről, a belső tér összerendeződő erői által. Mint két körbe forgó fogaskerék, ahol az egyik a kozmikus teret spirálisan tágítja, a másik meg a személyes teret ehhez alakítja. Erőszaknak helye csak azért nem lehet, mert ez a sok személyes forgolódás úgyis addig tart, amíg meg nem történik az összehangolódás. Évek múlhatnak úgy el, hogy az ember, a kozmikus időbe görbült térhez tartózva forgatja létkerekét. Mert őrzi felmenői hagyományait. Aztán kibillen ebből. Talán betegség, talán sérelem, talán kíváncsiság által. Talán ez, talán az. Talán csak. Talán mert útnak kellett indulnia meseszerűen, hogy a tudását ehhez a hangolódáshoz személyessé tehesse. Nem tudni. Találgatással telhetnek az évek, amiben a hagyomány otthonmaradottjai rosszalanak. Bűntudatok tépáznak, és a honvágy gyötör. Pedig tudjuk, hogy szükségszerű a magunk körforgásában, a kozmikus rendhez igazodást egyedivé tenni. De ehhez el kell mozdulni abból a szögből, ahol nagymama a kezünket fogta. Egyik kézzel visszanyúlni, a másikkal a messzelátót megragadni.  Ebben a gesztusban ideiglenesen a rendnek is meg kell bomlania. A hagyományt sem mindig az tartja, aki kényszerülten másolja, hanem aki magára, a mostanra tudja szabni, anélkül, hogy az lényegi elemét elveszítené. Ma hamvazószerda van. A régi dolgok meghaladásának napja. A fölöslegből ilyenkor válik kibonthatóvá a lényeg. A sokból az elég. Ma van a feltámadás alaplépése. A kályhától indulás ünnepe. A kályhától, ahol ott áll minden anyám, aki a hamuból a szappant kifőzte. A mélyben most kapja a csíra az erőt, ahhoz, hogy minden szennyet ledobjon magáról. Az összázsiai népek is innen veszik a bátorságot, hogy új évet indítsanak. Lelkünk csíráiban is véget érhet most egy álom. A lehetőség a szunnyadásban valamire rányithatja a szemét, amit a megvalósulásban látni szeretne. De csak talán. Lehetőségként. Soha nem kényszeres kötelességként. Itt a böjt, az önmeghaladás csakis önkéntes és szabad lehet.

A felismerésben történő. A felismerésben, a megértésben, hogy az élet végtelen körforgásában most van ideje a tisztulásnak. Több lehetőség közül ez az egyik, amiben az ember a teremtés természeti erőit is segítségül kaphatja. Világunk az állandó lehetőségek világa. Ahol a tudatosságban élt napjaink kitermelik a megvalósulást. Pontosan úgy ahogyan a csíra is megvalósítja a benne levő lehetőséget a természet többi részére hagyatkozva. A megvalósulásához szükséges erők, a megfelelő időben pont azzal fogják megtámogatni, amire szüksége van. Ha meg elmarad a májusi eső, akkor más lehetőségeket kap, hogy a világ minden évben az aratást megünnepelhesse. Ma ha tudsz mag lenni a földalatti energiák erejét használva, és nem a napsütötte déli szél után várakozva, akkor húsvétkor a megvalósulásod szárba szökkenhet, hogy ott újabb erők kíséretébe burkolózva a feltámadást megtalálhasd. 

17.Ji King:Szui(követés)

Rögeszméket sodor az ár
Életutad cikcakkban jár
Amit élsz arra nincs szabály

Valami elindult benned
Tágra nyitja lehunyt szemed
Harcaidban egy már veled.

Csillagodat kövesd bátran
Alkalmazkodj, de szilárdan
Sorsod ihletik most százan.

December 14: A megvilágosodás világnapja

Ezen a napon a megvilágosodásnak nevezett tudatpillanatot ünnepelhetjük. A megértés, megérzés, és megélésnek olyan összesítően leegyszerűsítő időnélküliségét, amiben mindenhol, mindenki, mindenben egy. Egy, de nem ugyanaz. Vagy inkább nem ugyanannak látszó. A látszatok érdekesnek tűnő világában, csak elmesélésből, tanításokból sejtjük mi pihenteti egyesek  felüdülésre nem vágyó, vágyakban nem felüdülő természetét. Akik a megvilágosodás ügye köré tekerték életük szálait, állítják, hogy maga a folyamat számos meglepetést tartogat a lélek számára, és amikor bekövetkezik, összetéveszthetetlen felismeréseket hozz. Örökre és visszafordíthatatlanul. A kétség, ami olyan sokáig vitt előre az utadon, egyszeriben csak eltűnik. A zavarodottság, ami hajtotta cselekedeteidet, hirtelen renddé áll össze. A megbántások tanulságokká szelídülnek, az akaratot már nem az ambíció béleli.  Áthaladnak rajtunk az események, és az események érzelem maradványai nem tényezői életünk áramlásának. Ilyenkor a legcsendesebb, legtágultabb és egyben legszerényebben boldogító "ahá"-t éled át. Ugyanakkor ez egyáltalán nem olyan állapot, mint azt előtte bárki várná és elvárná, remélné vagy gondolná magában. Kiszámíthatatlannak tűnő természete viszont az állandó jelenlétet igényli. A történetben nem lesz új szereplő, hiszen a személyiség számára semmi sem változik. Reggel felkel megmosakszik, eszi azt amit addig, issza azt amit addig. Lélegzik, játszik és továbbra is hordja a fát, rakja a tűzet. A törvények ugyanazok maradnak, adózni fog és az ajánlott levelét a postán veszi fel. Különleges isteni képességei sem támadnak csak úgy, maguktól. Másfelől viszont minden megváltozik, mert ettől kezdve más lesz az információk visszacsatolódási útvonala. A személyiség fokozatosan megváltozik, átíródik. Az elkülönültség tudata helyett az egység tudata erősödik meg. Az órájának nem lesz más funkciója, mint az időt megmérni napfelkeltétől, napestig, de nem hajt, nem fokoz, nem szorgalmaz. Nincs külön pihenés, és nincs külön munka, mert a kettő egy és ugyanaz. A cselekvés, a nem cselekvés által nyeri el minőségét.

Az időből való kiszabadulás a múltat elegyengeti, a jövőt a jelen legteljesebb megélésében teszi át. A rendszer adminisztráció, ami a test ápolását, az étel elfogyasztását eddig betuszkolta az ennél fontosabb önmegvalósítások közé, most letisztul és kiemelt szerepet kap. Szimbolikus cselekedetek sorává növi ki magát minden találkozás a kenyérrel, a vízzel és a természet jelenségeivel. Visszafordulnak önmagukban a napok. Nem irányuk már az előre. Egy fajta belső erőt táplálva, önmagában fordul a tudat is. A nyugodt, visszavonult életvitel a boldogságnak azt a mélységét adja, amire a verejtékes munka, erőlködés, kínlódás és gyötrő kényszerek között nem jutott lehetőség. Az apró feladatok elvégzése a létezés legteljesebb átélésével jutalmaz. Az egy dologgal való foglalkozás csak látszólag szűkíti látóterünket, hiszen végtelen perspektívával ajándékoz meg az odafigyelésben. Azt igényeli aki akkor és ott vagy, és vagy aki vagy. Jutalmad maga a munka, miközben végzed. A megvilágosodásban nem történik semmi. Vagy inkább a Semmi történik.....