10.Versbe rántva

 Szabad futásomat ereklyék botlasztják,

gömbölyű húsomat szekták tapogatják.

Árnyaikat vetik tudatom fényébe,

malasztot nyökögnek fülem szemérmébe.

Felhasítják bennem ösztönöm kárpitját,

megfeszített isten rongyait szárítják.

Ha egy leszek közülük, árát pénzbe kérik

dicső megtérésem fénypercekbe mérik.

Betegségnek látják megtört keresztségem,

elkezdik bemérni sovány vezeklésem.

Lenyomják a hátam félig görbült ívét,

lecsurgatják lassan lelkem édes ízét.

Nyalatják a semmit kifordított  számmal,

mártogatják elmém elhagyott hazámmal.

Ha egy leszek közülük, hátamra borzolnak,

magamtól maguknak , ájulva rabolnak.

Megnyítják a csakrám, tágítják az elmét,

testemre feszítik aurám kegyelmét.
Ha nem válok arannyá, bátran neheztelnek,

feltartott kezekkel bűnösnek neveznek.

Nehéz évnek állok szilaj magasságán,
még kilóg a lóláb mennyeknek oltárán.

De lecsutakolt részem imára hajolva,

bűnös hajlatomat életvízzel mossa.
Elmaradok lassan durcás régi fénytől,

szárnyakat fakasztok a napnak öröméből.