2015. március 18., szerda

Született március 18-én:Vanessa Williams

Vanessa Williams színésznő, 1963-ban ezen a napon született New Yorkban. Származását illetően elképesztő kavarodás eredménye, hiszen ghánai, angol, finn, kameruni és portugál felmenői vannak. Öccsével, aki később szintén a színész szakmát választja,  középosztálybeli szülők gyermekeiként nőnek fel. Szülei mindent megtesznek gyermekeik érvényesülése érdekében. Már csecsemő korában Miss Amerikának becézik, és a legjobb középiskolába íratják. 10 éves, amikor egy baráti családnál tölt pár napot, és ott a család fiatal felnőtt lánya szexuálisan molesztálja. Ez az esemény mélyen felzaklatja, és idő előtt megnyitja érdeklődését a szexualitás iránt. Miután bejut a Syracus Egyetem színház szakára, több szépségversenyre is benevez. Szépségét 19 évesen egy Miss Amerika cím koronázza meg, de addig számtalan verseny győztese. Először ő is modellként próbál érvényesülni. Otthagyja az egyetemet is, hogy teljesen erre tudjon koncentrálni, hiszen ekkor még sötétbőrű lányok nem nagyon modellkednek. 20 éves, amikor az afro származása miatti piszkálódások és a megjelent meztelen fotói miatt úgy dönt, hogy visszaadja a Miss Amerika címét és a koronát is. Az éneklésre akar koncentrálni. 24 évesen férjhez megy Ramon Herveyhez, akivel tíz évig élnek együtt. Két lánya és egy fia születik tőle. Közben úgy érzi az énekléssel kell foglalkoznia. 25 éves, amikor megjelenik első lemeze. Grammy jelölést kap már az első albumával és hetekig vezeti a slágerlistákat. Berobban szinte a zenei életbe. Időközben színpadi színészként is kipróbálja magát. A filmezés adja magát, először betétdalokat énekel, majd kisebb dekoratív szerepeket kap. 27 évesen végre olyan szerepeket is játszhat, aminek révén elkezdenek számítani rá színésznőként is. 35 éves korától tv filmekben szerepel. Időközben elválik férjétől és a nála hat évvel fiatalabb Rick Fox kosárlabdázóhoz megy feleségül, majd 37 évesen szül még egy kislányt. Útjaik elválnak pár év házasság után. A szakmai áttörést 41 évesen éri el, és már szinte 50 éves, amikor a Született feleségek egyik főbb szerepét megkapja. Magát inkább énekesnek és anyának, mint színésznőnek tartó Vanessa mégis hitelesen játszik, és erőteljes önkritikáját, arra használja, hogy fölös köröket megspóroljon a színész szakmában. Születési képletében az anyaságot hívatásának tekintő Rák aszcendens adja személyiségének egyik alapját. Az Mc közelében tömörülő bolygói viszont jelzik, hogy személyiségének kiteljesedését a társadalmi pozíció megszerzése alapozza, legyen az énekes, modell vagy színészet. A Nap Jupiter együttállás mutatja, hogy a joviális, az életet könnyed egyszerűségében szemlélő természete érzékenyen reagál minden kritikára és sértésre. Ezt megelőzendő ő saját maga legnagyobb kritikusa, aki annyira nem bírja a feszültséget, hogy inkább feltárja a titkait, minthogy mások megszólják, esetleg zsarolják vele.A Merkúr helyzete jelzi, hogy éleslátása és intelligenciája nagy segítségére van a karrierje kiteljesítésében. A kilencesház csúcsán álló Szaturnusz Vénusz együttállás jelzi, hogy szépségével együtt jár az érettség is, és ezért  erotikus kisugárzása az évek múlásával sem csökken. Ma 52 éves.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése