2015. március 27., péntek

Született március 27-én: Maria Schneider

 Maria Schneider színésznő, eredeti nevén Marie Christine Gélin 1952-ben ezen a napon született Párizsban. Román  és francia szülők gyermeke. Apja francia színész, román édesanyjának egy kis könyvesboltja van. Apja kiskorában elhagyja, és ő édesanyja nevét veszi fel. Kamaszként, annyira szereti a filmeket, hogy a zsebpénzét arra költi, hogy heti háromszor moziba mehessen. 15 évesen modellkedni kezd, és így találkozik Brigitte Bardotval, aki ismeri édesapját és ezért segit neki bekerülni a filmszakmában. Alig 18 évesen szerepel Roger Vadim egyik filmjében egy kisebb szerepben. 19 éves, amikor megkapja élete második szerepét Bernardo Bertolucci ma már klasszikusként számon tartott Az utolsó tangó Párizsban című erotikus filmdrámájában. Fiatal kora ellenére, vagy talán pontosan ezért, ösztönös játéka lenyügözte a filmszakmát és magát Marlon Brandot is, akivel annak haláláig jó barátok maradnak. A túlfűtött szexualitás és a nyílt színi meztelenkedés explicit ábrázolása alaposan megbotránkoztatja az akkori nézőközönséget, de meghozza számára a világhírnevet. 22 évesen bevallja, hogy biszexuális. 24 éves, amikor  nyomtalanul eltűnik a Caligula című szoftpornó-történelmi-életrajzi film forgatásáról, nem sokkal később pedig bejelentkezik egy római elmegyógyintézetbe egy olyan nővel, akit a szeretőjeként nevez meg. Ezekben az években mentális állapota nagyon megromlik, köszönhetően drogfüggőségének. Többször is túladagolja magát, emellett van egy öngyilkossági kísérlete is. 28 éves, amikor sikerül kikeverednie a szenvedélybetegség poklából és elhagyja a drogot. Nem vállal több meztelen jelenetet és állítja, hogy a rendezők, főleg Bertolucci kihasználták, és többszörös abuzust követtek el rajta, az ő látszólagos beleegyezésével, miközben kihasználták naivitását. Bár a siker gyors és erőteljes, meg kell azt is tapasztalnia, hogy nem veszik komolyan színészként és szexszimbolumként kezelik. Pedig ajánlatokban nem szenved hiányt, hiszen többek közt olyan filmekben játszhat, mint Michelangelo Antonioni Foglalkozása: riporter, Franco Zeffirelli Jane Eyre vagy René Clément A gyerekfelügyelő és Jacques Rivette  Körhinta című filmjében. Számos kulturális kitüntetésben részesül. 51 évesen rákkal diagnosztizálják. 58 éves, amikor meghal. Születési képletében az emberi kapcsolatoknak kiszolgáltatott Mérleg adja személyiségének alapját. Az elsőház Marssa erőteljessé és arra hangolja, hogy a lehetőségeket megragadja és gyorsan a saját javára használja. Az Oroszlán Mc a csillogást és a reflektorfényt célozza meg, mint karrierlehetőséget. A hetesház Holdja a női minőséget a kapcsolatban a másik fél részéről is behozza. A hatosház telítettsége jelzi, hogy életének egyik legfontosabb területe volt a munkáé. A sorsfeladatok felismerésében  a sikereket biztosító Jupiter és a az intelligens és gyors észjárású Merkúr is segíti. Az ötösház Vénusza jelzi, hogy a szépsége és szexszimbólum státusza a kreativításának alapja és háttere. Ma 63 éve született.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése