2015. március 29., vasárnap

Született március 29-én:Elle Macpherson

Elle Macpherson modell, eredeti nevén Eleanor Nancy Gow, 1964-ben ezen a napon született Sidneyben. Szülei négy gyereke közül a legidősebb. Kiskorától kezdve balettozik. 14 éves, amikor felbomlik a családjuk, és anyja újra férjhez megy. Nevelőapja nevét egy hivatali hiba miatt kapja meg, így lesz a vezetékneve Mcpherson. 18 évesen jelentkezik az egyetem jogi karára. Elsőéves az egyetemen, amikor Aspenben nyaralva felfedezik, és modellként leszerződtetik. Elle ezt olyan lehetőségnek látja, ami miatt megéri félretenni a jogi egyetemet is. 19 éves ekkor, és 183 cm-es magasságával ragyogó fiatal lány, akin jól mutat minden ruha, sőt  a legjobban az mutat, ha nincs is rajta. Ő maga a megtestesült tökéletesség, nemhiába marad rajta az egyik címlapfotó szalagcíme a "Test" becenév. Arányos testalkatához természetes szépség tartozik, sugárzó mosollyal és egész lényéből áradó kedvességgel. Még ebben az évben az Elle magazin címlapjára kerül, majd az elkövetkezendő hat évben, még jó párszor. 21 éves, amikor feleségül megy Gilles Bensimonhoz. 22 éves, amikor a Sport Illustred címlapján nemzetközi ismerettségre tesz szert. Rekord szám fogy el a magazinokból, aminek ő van a címlapján. 26 éves, amikor véget ér a házassága. Időközben pár kisebb filmszerepben is feltűnik, többek közt a Jóbarátok sorozatban. 33 éves, amikor megismeri Arpad Bussont és egy év múlva megszületik első fia, majd 38 évesen a második. 41 éves, amikor véget ér a kapcsolatuk. Négy modelltársával egy Fashion Café nevű hálozatot hoz létre, és a modellkedést lassan felváltja az üzletasszonyi szerepkör. Születési képletében az erőteljes és szívós Bika adja karakterének alapjait. Az elsőházban álló Hold az erőteljes női jegyeket hangsúlyozza, és testi jegyeiben ezeket erőteljesen ki is emeli. A tizenegyesház telítettsége arra enged következtetni, hogy főleg közösségi emberként éli meg önmagát, akinek fontosa társulás, és a közös szellemű tevékenységek végzése hasonszőrű emberekkel. Az itt tartózkodó Jupiter erősíti sikereit a társulásban. Vízöntő Mc-je merésszé teszi új dolgok kipróbálásában, de a Szaturnusz bolygó óvatossá teszi, és átgondolttá. A tízesház Vénusza jelzi, hogy karrierjében fontos szerepet játszik a szépség. Ma 51 éves.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése