2015. március 22., vasárnap

Született március 22-én: Fanny Ardant

 Fanny Ardant színésznő, 1949-ben ezen a napon született a franciaországi Saumurban. Édesapja katonai diplomata, akinek Monacoban van kiküldetése. Fanny a gyerekkorát e picike országban tölti, kivételezett helyzetben, jó anyagi körülmények között. Kamasz, amikor visszaköltöznek Franciaországba. Középiskolásként közli szüleivel, hogy színésznő szeretne lenni. Szülei a támogatásukról biztosítják, azzal a feltétellel, hogy előtte el kell végeznie egy egyetemet, olyan diplomát szerezve, amit akkor is tud használni, ha nem lesz sikeres színésznő. A politológiát választja, mint később bevallja, nem azért mert a politika érdekelné, hanem azért, mert ez az egyetlen szak, amit három év alatt el lehet végezni. 25 éves, amikor a színjátszás "sztanyiszlavszkij módszerét" alkalmazva színpadra lép. Ez a belső azonosulást előtérbe helyező módszert alkalmazza a későbbi szerepében is, ezért a felkészülés maga hosszabb és bensőségesebb folyamat, a játék maga pedig egy erőteljes lelki átalakulás végeredménye. 26 éves, amikor Dominique Leverd francia színész felesége lesz és megszületik az első lánya. 30 éves, amikor filmezni kezd. 32 évesen találkozik Francois Traffaut rendezővel, akivel mintegy teamben filmeket írnak, rendeznek és játszanak. Kilépve a szokványos keretek közül, egy realitásokat figyelembe vevő mégis kissé szürreálisnak tünő eszközrendszert használnak. Több nem szokványos, főleg emberi kapcsolatokról szóló filmnek  ő a főszereplője. 35 éves, amikor közös lányuk megszületik. De a sors rövid időt szán ennek a kapcsolatnak, hiszen alig egy évvel a kislány születése után a francia újhullám rendezője agytumorban meghal. Fanny egy film forgatás közben szerez tudomást szerelme halálúról, de tovább játszik igazi profiként a fájdalmát beleépíti éppen készülő filmjébe: A veszettekbe. Majd még abban az évben leforgat még kettőt. Karrierje csúcsán számos díjjal és szakmai elismeréssel jutalmazzák. A pénzt nem költi látványelemekre és nem él celebként, bár mostanra a franciák elsőszámú dívái közé tartozik. Csak olyan szerepeket vállal, amelyek izgatják, amelyek elmondanak valamit abból, amit maga is közölni szeretne. 41 éves, amikor megszületik harmadik lánya, akinek második férje, Fabio Conversi filmproducer az édesapja. Ezután forgatja a Vágy forradalma és a Mindörökké Callas című nagy sikerű filmjeit. Jelenleg Párizsban él, szenvedélyesen játszik és mond véleményt az aktuálpolitikáról. Születési képletében a csendes, anyaságát előtérbe helyező, kényelmes és erőteljes belső életet élő Rák aszcendens adja karakterének alapjait. A tízes házas Nap Mars együttállás adja személyiségének kirobbanó erejét, amit szépen sikerült befektetnie szakmai életébe. Ezt segíti az Mc-vel együttálló Merkúr, ami élessé csiszolja elméjét és okossá és megfontoltá teszi a szakmáját érintő döntésekben. Bak Holdja nehezíti anyaságát azzal, hogy visszafogottá teszi a szeretet kimutatásában, ami jól kiegyenlíti a túláradó Rák aszcendenst. Szépségét a lágy Halak jegye avatja visszafogottá és érzékennyé. Az életében végbemenő változások nagy többsége a külvilágtól elzártan, a lelkében zajlik, és nem kísérik felhajtások. Ma 66 éves.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése