2015. július 22., szerda

Született július 22-én:Alacoque Szent Margit

Alacoque Szent Margit apáca, 1647-ben ezen a napon született Franciaországban. Szülei nagy földbirtokosok, akiknek hét gyermeke közül ő az ötödik. Édesapja aki királyi főjegyzőként tartja el a családját, meghal amikor Margit alig 8 éves. Édesanyja igen nehéz helyzetbe kerül, hiszen a nemesi kúriát nem tudja fenntartani és gyermekeit sem ellátni egyedül. Margitot a klarissza nővérekhez helyezi el, ahol elemi kiképzést nyer. 9 évesen elsőáldozóként érzi annak bizonyosságát, hogy neki apácának kell lennie. Nemsokkal ezután súlyosan megbetegedik, és el kell hagynia a kolostort. A gyermekbénulásból végül felgyógyul, szinte a halál torkából menekülve, de anyjával együtt sokat kell nélkülöznie, és számos megaláztatás és szégyen éri, mivel elvesztik minden rangjukat és el kell adniuk minden vagyontárgyukat. 17 éves, mire anyagi helyzetük rendeződik. 20 éves, amikor visszamond egy házassági ajánlatot, és megbérmálkozik, felkészülve várja , hogy felvegyék a vizitációs nővérek rendjébe. Teljesen átszellemülten él, miközben a világ felé feledékenynek látszik. Emiatt elöljárói keményen bánnak vele. Türelme azonban mindvégig kifogyhatatlan marad. Három, az egész Egyházra nézve nagy jelentőségű kinyilatkoztatást kap. Az első látomásban János apostolként az Isten kebelén pihenhet. Azután látja az isteni Szívet. Végül az Isten szól hozzá és átérezheti az isteni Szív fájdalmát. Ezután, első-péntekenként sajgó fájdalommal érezi ezt a fájdalmat. Margit a Szent Szív tiszteletére külön ünnepet kér. Az egyház nehezen fogadja el látomásait valósnak és Istentől jövőnek. 37 éves koráig elöljárói sok kétséget megfogalmaztak vele kapcsolatban és elragadtatását a többi apáca is csak bolondériának tekinti. Egy jezsuita szerzetes áll csak ki  mellette, és ír egy könyvet róla. Margit is megírja önéletrajzát nemsokkal ezután, majd egészsége rohamosan megromlik és 38 évesen meghal. Halála után egy évvel boldoggá avatják, majd szentté.
Születési képletében a közvetítésre született, lelki egyensúlya megőrzését fontosnak tartó, békés Mérleg aszcendens adja karaktere alapjait. Az értékek házában álló Uránusz értékeinek válságát, és értékrendjének gyors pálfordulását jelzi, ahol az igazi érték a mély belső élet és az intuíciót, lelki megnyugvást előtérbe helyező Neptunusz. A titkok és kinyilatkoztatások a Plutó házhelyzetéből, a nehézségek, értetlenségek, el nem fogadások pedig az ugyancsak nyolcasházas Szaturnusz helyzetéből fakadnak. Az Mc közelében álló Nap őrzi hírnevét, és adja meg azt a megbecsülést, amit életében nem kaphatott meg. Alázatos szolgálatát a hatosházas Hold adja, még a támogató segítséget a tizenegyesház Szűz Marsa, amit egy szerzetes férfiként is értelmezhetünk. Ma 168 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése