2015. július 28., kedd

Született július 28-án:Jacqueline Kennedy

Jacqueline Kennedy, eredeti nevén Jacqueline Lee Bouvier 1929-ben ezen a napon született New Yorkban.Francia arisztokrata család sarja, apja egy bonviván, édesanyja pedig egy olyan nő, aki sokat szenved férje hűtlenségétől.11 éves, amikor szülei elválnak, és anyja férjhez megy egy olajtársaság vezetőjéhez. Négy évvel fiatalabb húgával és két mostohatestvérével elképesztő gazdagságban nő fel. Gondos nevelésben részesül, sőt kimondottan sikeres pályát fut be, kezdve azzal, hogy ő az év bálozója, és az egyik legnépszerűbb diák az egyetemen is. Párizsban a Sorbonne-n majd a Washington Egyetemen francia szakon diplomázik. Újságíróként helyezkedik el, többek közt rendszeresen jelennek meg riportjai és ő közvetíti az angol királynő koronázási ceremóniáját is. Rovatja számára szellemes kérdéseket tesz fel a washingtoni embereknek, majd a kérdések és a válaszok megjelennek az újságban az interjúalany fényképével. Ekkoriban eljegyezi John Husted tőzsdeügynök, de az eljegyzést három hónap után felbontják. 23 évesen ismerkedik meg John Kennedyvel. Nem véletlen a találkozásuk, hiszen egy részről megszervezik azt, másrészről őt nézi ki a Kennedy család a következő elnök feleségének. Feladja karrierjét és feleségül megy hozzá. Már az esküvő alatt divattörténelmet ír, amit később ikonikusá fejleszt. Ruhája, egyéni ötletei, egyszerre hagyományos és mégis újszerűen ható öltözködési stílusa jól kiemeli egyéniségét, és mély nyomot hagy a divatújdonságokra éhes nőkre. Férje már a nászútjukon megcsalja, ami miatt válni akar, de a család egymillió dollár nyomatékkal meggyőzi, hogy maradjon benne a házasságban és a további hűtlenségek felett is hunyjon szemet, sőt szinte arra biztatják, hogy maga is kezdjen szigorúan titkos viszonyokat. Így kerül fel a listájára Frank Sinatra, Paul Newman, és Marlon Brando. Az elején az ambivalens érzések és a rá nehezedő nyomás miatt nem tud teherbe esni, majd nehezen dolgozza fel, hogy kétszer is elvetél. Egy problémás terhesség után halva születik első lánya. 28 éves, amikor megszületik végre a lánya. 31 éves, amikor férjét elnökké választják, és fia az első gyerek aki a Fehér Házba születik. Átrendezi az egész rezidenciát, gyerekszobát és kiskertet rendez be, felújítja a szobákat, majd látogatók fogad és prospektusok segítségével kalauzolja őket. A felújítás költségét így szerezve vissza. Közvetlensége és kedvessége rendkívül szimpatikussá teszi. A férje nélkül is döntéseket hozó nő révén példakép és az ötvenes évek egyik nőideálja. A politikában is aktívan részt vesz, sőt férjének is rá kell jönnie, hogy bizonyos helyzetekben a szavazatok begyűjtése érdekében feleségét kell előtérbe helyeznie. Jackie rengeteg energiát öl jótékonykodásban, sokszor azért vállal magára feladatokat, hogy boldogtalanságát eltakarja. Megtörténik ugyanis az is, hogy miután férjét hűtlenségen kapja és jelentet rendez, férje beviteti a kórházba és elektrosokk kezelésnek vetik alá. Ilyen és ehhez hasonló megaláztatások nagyon megedzik, de mindezek ellenére példás feleség marad. 34 éves, amikor férjét lelövik mellette egy kampány út során, de itt is példásan és a helyzethez képest példamutatóan viselkedik. Ezután megváltozik az élete, aminek egyrészről örül is, hiszen elege van a protokollból, és gyermekeit is normál iskolában akarja járatni, új életet akar kezdeni egy olyan férfi oldalán, aki biztonságot ad neki. Ez lenne a harminc évvel idősebb Aristotele Onassis. Házassági szerződés, fényűző élet és állandó bulvárhírek között sem lel valódi boldogságra és nem tud teljesen megnyugodni. Hét év után csak azért nem válnak el, mert Onassis meghal. Az elkövetkezendő húsz évben  magánemberként él, távol a protokollt igénylő dolgoktól. Csendben de nem teljes visszhang nélkül él, hiszen számos jótékonysági akció és kulturális esemény támogatója. 64 évesen hal meg rákban.
Születési képletében a titokzatos és a dolgok mélyebb megértésére vágyó, önmagáért kiállni képes Skorpió aszcendens adja karaktere alapjait. A kilencesházas Nap jelzi az utazás iránti szeretetét, és a más kultúrák megismerésének a vágyát, míg az ugyancsak itt álló Merkúr mutatja riporteri képességeinek színvonalas jellegét, hiszen az Oroszlán jegyében a nagyszabású tudósítások, események és érzelmek kimutatása és megfogalmazása mutatkozik meg. A kettesház Szaturnusza az erős biztonságvágyat, és a pénz elvesztésének félelmét jelzi. A nyolcasház Vénusza viszont örökséget és szerencsét mutat, akárcsak a hetesházas Jupiter, ami két házasság lehetőségét is felveti ugyancsak szerencsét jelezve. Ma 86 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése