2015. július 4., szombat

Született július 4-én:Gina Lollobrigida

Gina Lollobrigida színésznő, 1927-ben ezen a napon született az olaszországi Subiacoban. Édesapja bútorasztalos, aki feleségével nagy szegénységben négy lányt nevel. Gyerekkora a Mussolini rezsim alatt telik, és kamaszként át kell élnie a második világháborút is. Lehetőségei a továbbtanulásra, és egyáltalán az  önmegvalosításra akkor válnak reálissá, amikor véget ér a háború. Így 18 évesen, mint tehetséges festőnövendéket felveszik a római Képzőművészeti Akadémiára. Ösztöndíjasként szobrászatot tanul, de közbe énekórákat vesz, hogy énekesnő lehessen. Modellkedni kezd, hogy kiegészítő keresetre tehessen szert. Természetesen felfigyelnek szépségére és biztatják, hogy az éppen akkor induló Miss Róma szépségre bejelentkezzen. Gina nemcsak ezt nyeri meg, hanem Miss Itália címét is 20 évesen. Az utcán is leszólítják filmes, ajánlatokkal bombázzák, így szerepel is egy két mellékszerepben kisebb filmekben. Ekkor ismerkedik meg Milko Skofic jugoszláv orvossal, aki nyolc évvel idősebb nála, és nemcsak feleségül veszi, de feladja orvosi praxisát is, hogy Gina filmes karrierjét menedzselni tudja. 25 éves, amikor végre nagyobb szerepet is rábíznak, ő játsza a Királylány a feleségem női főszerepét, ami nemzetközi sikert hoz neki. A kalandfilmek után neorealista filmek következnek: Kenyér, szerelem, fantázia, A világ legszebb asszonya, Trapéz. 28 évesen megszületik a fia. 32 éves, amikor elválik és Hollywoodba költözik. Pár film után viszont visszatér Olaszországba, ahol egy tv show-t vezet Ma este Gina Lollobrigidával. 42 évesen visszavonul a filmezéstől és fotózni kezd, több albuma is megjelenik. Bár többször jelölték Golden Globe-ra, soha nem kapta meg, és érdekes módon a fotózásért kapta a legnagyobb elismeréseket, például a Firenzei Művészeti Akadémia felvette tagjai közé. Öntudatos nőként a filmipart csak átmenetinek tekinti és mindenki mással ellentétben nem színésznőnek, hanem fényképésznek tartja magát. A politikával is megpróbálkozott, de végül amikor elindult a választásokon rájött, hogy ez nem az ő világa. 79 évesen újra férjhez akart menni, még a fiánál is fiatalabb férfihez, de a lagzit végül mégis lefújták. A világ legszebb asszonyának kikiáltott isteni Lollo mára már nyugodt életét éli az olasz tengerparti házában.
Születési képletében a mozgékony, önérzetes és okos Ikrek aszcendens adja karakterének látható alapjait. A kettesházban a Plútóval szorosan együttálló Nap személyiségét magnetikussá, kiismerhetetlenné, sőt félreismerhetővé teszi. Ez mutatja azt is, hogy pénzét is ezzel a magnetikussággal szerzi meg. A hármasház Merkúrja jelzi, hogy szívesen és sokat tanul, míg a négyesház csúcsa köré csoportosuló bolygók azt mutatják, hogy ragaszkodik a hagyományokhoz, a családhoz és a gyökereihez. A tizenegyesház Jupitere rajongókat és pártfogókat sodor az életébe, míg a Neptunusz történeteket kreál róla és városi legendákat, őrizve mítoszát egész életében. Ma 88 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése