Amikor mesélek

Amikor mesélek, meghurcolom magamat. Ez amolyan vidám hurcolkodás. Kifeszítem esetlenkedve mindazt, amit már kiteregettem. Az esetlen esetlegesség fontos, hiszen minden erősre fogalmazás rontja az ember hitelét ebben a tudatunk által uralt világban. Itt minden igaz lehet, de mindennek az ellenkezője is. Csak a pillanat igazságának lehet nyomatéka, és csak is annak ,amit az ember a saját szűrőjét vállalva mond el. A legtöbb mesét, mint Micimackó, én is magamról mondom. Úgy is mondhatnám, hogy mindegyiket, de azért ez még sem lenne igaz. Mégis mintha mindegyiket magamról mondanám, hiszen a legtöbbet azzal mondom el magamról, ahogy mesélek. Mert én már csak ilyen vagyok. A meghurcoltatásra kimondottan szükségem van. Mintha nem is lehetne másképpen elbeszélni a dolgokat csakis úgy, hogy kikarikírozom, kitömködöm. Elölről hátulról megvilágítom, hogy utána ködösíthessek. Így szétmosva az események valódi sorrendjét, magam is megláthassam az események igazi mozgatórugóját. Belemártom magam a történetekben. Ha belekérdeztek esetlegesen homályos részletekben, akkor megbicsaklás nélkül mondhatom a rátok szabott változatot is. Merthogy én olyan alkalmazkodó történetmesélő vagyok, olyan aki a történet sikeréért megküzd a hazugság démonaival is ha kell, és igazán nem vethetitek a szememre, ha esetleg néha elbukom. A mese nem ér véget azzal, hogy elmeséltem. Á dehogyis. Ugyanis fura módon, ha már elmeséltem, akkor én onnantól kezdve úgy emlékezem az eseményekre, ahogyan elmeséltem. A múltba szaladnak a tények, vége az objektivitásnak. Új emlékeim lesznek. Van olyan történetem, amiről tudom, hogy nem úgy történt, ahogyan elmondtam. De már mindenki úgy mondja tovább...és...már én sem tudom hogyan is volt. A nyers változatot újra helyszínelnem kell valakitől, ki ott volt és az igazságot őrzi.A történetmesélő életérzés pazar. Hitemmé vált, hogy a megélés valósága erősebb a tényekénél. Ezért mindenkinek csak ajánlani tudom az elől hátul megvilágításban az arányok egy pici eltolódását. Az alapvető tények amputálása nélkül. Csak mi történetmesélők...mi mindig legyünk készek az elgörbült , kiszáradt tények életre keltésére. Ha kell annak árán is, hogy meghurcoljuk magunkat az önmagunk iránti őszinteségben. A történetnek így nem is kell minden ponton igaznak lennie, mert elég lesz az, hogy mi igazak vagyunk benne.