Amikor egy, kettő, álom

Amikor alváshoz készülődöm...na ilyen nem sokszor van. Az alvás megy, a készülődést rá kihagyom. Nem szeretek készülődni. Az átmenetiség érzése ijesztő nekem. Szeretek itt-ott lenni, de nem a még nem és a már nem között. A készülődés kikészít, mert olyan szembesítéseket hurcolhat magával, hogy ki vagyok, és mit miért is csinálok. Szóval amolyan kényelmetlenség. Ha lehet megspórolom magamnak a nap e végső szakaszában. Nincsen szertartásféle lefekvés előtt, egy kis meleg tejecskével, félig olvasott könyvvel, kis filmnézéssel, pohár borral, illatos fürdővel. Inkább kifárasztom magam sokirányú tevékenykedéssel, és csak eldőlök mint a megbotlott lovak. Öntudatlanságot használva pajzsként a gondolkodástól távol.Lesz, ami lesz. Ha másnap nehezebb napom van, akkor az  eldőlést hánykolódással fűszerezem. Ha meg csak eltelt ma is egy nap, és holnap is eltelik egy nap, akkor: egy, kettő, álom.  Titkos ez az álomküszöb. Rejtélyes tartózkodási hely. Rejtélyes duplikátor. Kikapcsolja az agyunkat, és órákon keresztül egy másik létsíkon tart. Bámulatos. Mi ehhez képest a nemrég felfedezett boszniai Nap piramis rejtélye? Hát semmi. Bizony ám. Mert a rovás írt piramisban általános következtetések vannak a világ hogyan és mikéntjéről. Világrengető, eddigi információnkat mind felülíró, na de nem személyes, az egyéni életünkre is felhatalmazott megoldásrendszer. Na így az álomban... Ott van minden közös emlék tárháza, minden idők, minden rezgése. A közös tudatalattinkban járunk minden éjszaka .Le sem kell ásni 15 méter mélyre. Meg sem kell halnunk ehhez. Na de mire ezek feljönnek  a lélekbányából, már csak pár törmelék és morzsalék. Az ember csak úgy bután áll, hogy na ma miért a nagyanyja nyeles bugyijáról álmodott, amit végül bedarált egy ventilátor. Amikor nagy ritkán felkészülök az alvásra, és meg tud érinteni ennek az utazásnak a mélysége, akkor átgondolva a napomat, elengedek. Az egy, kettőben ez az elengedés néha menti a nyugalmamat.Előrágok jövendő eseményeket. Megforgatok magamban kérdéseket, amire remélem a választ a reggeli ébredésnél. Hiszem , hogy tudjuk a válaszokat minden kérdésünkre, ami a személyes életünket érinti. Talán a Nappiramis titkát is. Na de nincs az a motiváció, hogy este a boszniai titkot programozzam. A világ rejtélyeinek megoldásához így kevés leszek érzem....Na de az a nyeles bugyi.... És mint tudjuk, ott az energia ahol a figyelem. Arra találjuk a feleletet, amihez a legtöbb érzelmet tudjuk odaengedni. Az egy- kettőben, az álom előtti pillanatokban, sokszor megcsippentem a lényeget. Ebben a sodrás előtti pillanatban olyan eszenciák vannak, amire úgy érzem nagy szükségem van. Ezért mostanában az alváshoz készülődöm. Jobban mondva, készülök az egy kettőre. Nem hagyom, hogy bedaráljon a nappal, mint a nagyanyám nyeles bugyogóját a ventilátor.