Női tarot rongyszönyegen:8. Igazság

Egyensúly fénykörök ékesítik évköröd,
most lelked álmait szövöd.
Örök a törvény, belőled fakad,
add meg a helyét, légy így szabad. 
Koptasd a mázat, vess új magot,
mard fel elmédbe az örökkévalót.
Tölcsére legyél a bizonyosságnak,
tedd le a terhét, annak ha bántnak.
A tegnapi csíra a mának virága,
a holnapba  pernyeként szállva.
 Bosszúnak lángját taposd el gyorsan,
amit megtennél, tedd azt okosan.
Sarkadban lihegnek lehetőségeid,
a jó és a rossz is bevégeztetik.
Markodban ülnek a tények,
de szívedben fekszik a lényeg.
Megpróbáltatások nem véletlenek,
 te fűzted sorsodba mint lélegzetet.
Keresztre feszültél útelágazásnál.
Mintha a végzeted keresnéd, bevárnád.
Vakká válj a képre, mely központod kivájja,
idézd fel magadban, hol az igazsága.

Női tarot rongyszőnyegen:7.Diadalszekér

Siker fénykörök ékesítik évköröd,
most lelked vágyait szövöd.
Életed próbája, hogy mit érzel sikernek,
azon az úton, mik odáig vezetnek.
Indulatok árnya fényszikraként árad,
meglöki a kezed, elindítja lábad.
Szerencse hajnal fakad fejed felett,
ragyogó színekben tüntetve fel mezed.
Kérkedő föld szemed, érzelmek pórázán,
elsiklik ég szemed reflektor sugarán.
Kalandok fűzére nyakadba akasztva,
mintha a nyugalom volna megskalpolva.
Kudarcod a vágyad, mely a sikert hívja,
elveszi a lelked, erőidet szívja.
Ítéletet mondhatsz most a múltak felet,
eldöntheted így hát mire mondasz nemet.
Fantom képeket vetít az akarat,
megnyúzva szemedbe a fénysugarakat.
Irigyeid hátán, nem juthatsz magasra,
megrázzák magukat le a szakadékra.
A győzelmed magjait szétszórtad a földre,
hullámvölgy itatja, fojtogatja élve.

Női tarot rongyszőnyegen: 6. Szeretők

Szenvedély fénykörök ékesítik évköröd,

most lelked vágyait szövöd.

Döntésből született minden mi élhet,

eredetéhez döntésként megtérhet.

Érzést táplálsz most, nem tudva a végét,

elkenni próbálod hiányzó négy szélét.

Szerelmetes élet virágait félted,

így építed  most vágyott békességed.

Teljes szívből éled, mindazt ami látszat,

s megtalálod benne hol a gond s a bánat.

Lépésedben van a közel s a távol,

merre indulnál el ha szívedben fázol?

Meghoztad a választ vágyaid oltárán,

kisírhatod magad egyiknek a vállán.

Hiányérzetedben a világ bepótol,

szemed elé rakva mindazt, ami hódol.

Démon csapdáidban ingerek feküsznek,

mikor felébrednek bosszúra esküsznek.

A megpróbáltatásban önmagadra lelhetsz

fel sem tett kérdésre válaszokat nyerhetsz.

Minden sóvárgásod csak egyet mutathat,

az elszakadt részek külön nem maradnak.

A péntekem fő bűne a: Torkosság

A torkosság komolytalanul hangzik. Nem is nagyon lehet érteni, hogy hogyan került fel a halálos bűnök listájára.

Az ember hat szelet tortát befal és az a büntetése, hogy másnap  kissé émelyegve, gombóc hassal ébred? Ebből kialakulhat ugyan egy rossz szokás, de pusztán egy picike, büntető joggal fel nem ruházható kis kilengés. Ennyi és semmi több. Nem ez nem tartozhat  a komolyan büntetendők közé, ezt valaki becsempészte közéjük. Próbából, hogy lássuk feltűnik-e valakinek. Már a lustaságnál is felmerült bennem ez a gondolat, de azt még elhessentettem, hiszen aki nem dolgozik az ne is egyen. Na de aki dolgozik, kilábalva a lustaság bűnéből az mennyit egyen? Merjen-e enni egyáltalán? A  torkosság, olyas valamivé vált a töprengés tengerem közepén, amivel most muszáj szembenézni, mert hanem, elborítanak a hullámai, miközben irdatlanul korog a gyomor. Az érthetetlenség akkor érte el csúcspontját, amikor megéhezvén felismertem, hogy az ember, puszta játékosságból is elköveti bármikor.  Nem akartam a kirívó esetekre gondolni, hiszen, ha halálos bűn, akkor itt lóg mindannyiunk feje felett.Ez a bűn pontosan a látszólagos komolytalansága miatt, feszegette nagyon az érdeklődési körömet. Azt sejtettem ugyanis a ránehezedő súlytalanságból, hogy többről van itt szó, mint pusztán arról, hogy mit eszünk, és mit nem. Mindannyian tudjuk, mert egyre többször tapasztaljuk is,hogy nem élelmiszerrel, hanem érzelmekkel táplálkozunk. Az étel több, mint testi táplálék, mert ha csak annyi volna, akkor nem foglalkoztatna bennünket, nem gyötrődnénk, hogy miből, hogyan és mennyit együnk meg. De hát foglakoztat, mert az étel preferenciák legalább annyit elmondanak gondolkodásunkról, világképünkről, hitünkről mint amennyit az éppen aktuális érzelmeinkről és lelki állapotunkról. A táplálék által, birtokba vesszük a világot. Mindahhoz hozzáférünk szimbolikusan, és a szó szórós értelmében is, ami rajtunk kívül áll. A hússal például, magunkhoz vesszük az agressziót és a fájdalmat is, amit a leölt állatnak a zsigerei megőriznek a számunkra. Minden élelmiszer nem csak anyagot, hanem energiát és információt is hordozz magában. A kenyérrel és gyökér növényekkel leföldeljük magunkat, a gyümölcsökkel és mézzel megédesítjük az életünket, ha éppen nincsen benne elég élmény. A fogyasztói szemléletet erőltető társadalmunkban, a jólét elsősorban az anyagi javakban való bővelkedést jelenti. Minden, aminek köze van ahhoz, hogy valakinek tűnjünk a többiek szemében a fogyasztással kapcsolatos. A fogyasztás helyszíne a torok rész. A torok, ami a benyelő szervünk. A torok a torkosság szimbolikus helyszíne.

Az a mienk, amit elfogyasztunk, vagyis ami teljes mértékben a birtokunkban van. Ilyen értelemben, nem csak táplálékot, hanem kapcsolatokat, érzelmeket és tárgyakat is birtokunkban veszünk, és a szónak hol szorosabb, hol tágabb értelmében elfogyasztjuk.

Nem is olyan régen szemléletünkben a lelki, szellemi, erkölcsi értékek bősége is hozzátartozott a jólét fogalmához, és az igazi fogyasztás ,vagyis maga a gazdagság az élet minőségében állt.
A  mennyiségnek a minőség fölött aratott győzelmét nevezem torkosságnak.  Úgy érzékelem, hogy a mennyiséggel nagyon sok mindenben elvész a minőség, és amiben nem, ott bizonyosan megtaláljuk az odafigyelést és az állandó lelki, vagy akár testi odafigyelést. A mértéktartás azért erény, mert állandó jelenlétet igényel. Középen lenni, vagyis nem lenni túl engedékeny, de túl szigorú sem, úgy az evésben, mint a  gyerek nevelésben, információ szerzésben, vélemény formálásban erőteljes önismeretet és folyamatos gondolkodást igényel. Ami valljuk meg nagyon sokszor fárasztó. Könnyebb azt enni, ami éppen van, úgy ahogyan mások is teszik. Ruhát választani is könnyebb az aktuális divat szerint, mint elgondolkodva, akárcsak gyereket,kutyát nevelni. Nehéz jelen lenni. Pedig a rutin megöli a kreativitást éppúgy, mint ahogy írtja boldogságra való készségünk. Régi szabály, hogy ahová az ember figyel, oda áramlik az energia. Ha nem figyel csak megszokásból cselekszik akkor elveszíti a  lehetőséget a feltöltődésre, és az energia, amit a rutinnal meg akar spórolni, el is vész. A torkosság is, mint a többi bűntársa arra int, hogy barátkozzunk meg azzal a ténnyel, hogy tudatosság nélkül nincsen minőségi élet, és nem engedhetjük meg magunknak a legapróbbnak látszó dolgokban sem a tudatlanságot. Az önmagunkon elvégzett munkát, semmi mással nem tudjuk behelyettesíteni. A torkosság  is figyelmeztet, hogy el kell jutnunk az önismeret azon fokára, ahol számszerűségeknek nincsen prioritásuk, ahol a nyelés funkció mellé tudatosságnak is kell társulnia. Nem ehetjük meg mindazt, amit megetetne velünk a világ. Információ,anyag és energia triászában minden mindennel összefügg az életünkben, és míg vannak nagyon látványos ok okozati láncok, addig vannak olyanok is, amelyek csak egy nagyobb rálátási körben felismerhetőek.

A táplálkozás szorosan összefügg azzal, hogy mit gondolunk a világról, és elsősorban önmagunkról. Olyan szorosan  mint, ahogy az érzelmi megnyilvánulásaink, is fokmérői annak, hogy mi történik a lelkünk mélyén, hová tartunk és azt milyen eszközökkel akarjuk elérni.
A táplálkozás, és az érzelmeink is mutatók, szeizmográfok, és ezért analógiásan összefüggenek, nemcsak egymással, hanem egy sor olyan életterületünkkel, amiről nem is gondolnánk, hogy táplálkozási szokásainkat befolyásolják, és ezen keresztül érzelmeinkre is hatással vannak. A torkossággal azt mondjuk magunkban, hogy ide nekem a legjobb falatokat.  Még, még, és még annál is többet. Akkor látható, hogy ki vagyok, ha minél több helyet tudok elfoglalni a világban és minél többet tudok bekebelezni belőle. Kiterjesztem magam azzal, hogy megnövelem a testméretemet, és ezzel a kiterjesztéssel kevesebb jut mindannak, ami körülöttem van és több jut belőlem, vagyis abból akinek érzem magam, annak amit képviselek.

Jóból is megárt a sok.  Torkosnak lenni azt jelenti, hogy nem ismerjük fel a mértéket. Az asztrológiában Jupiternek  megfelelő halálos bűn a mértéktelenség. Rokonságban áll a bujasággal, így könnyen össze is téveszthető vele. Ám míg ott a vágy egy gyönyört ígérő tárgynak szól, itt egyszerűen egy válogatás nélküli magunkba tömésről van szó a következő mottó alapján: „a túl sok nekem nem elég”. Úgy tűnik, mintha egyfajta igényességről lenne szó, és az ember csak egyszerűen a legjobbat akarná magának, de az az igazság, hogy az ember a legtöbbet akarja magának a legjobból és mindezt szinte bármilyen áron. Ha lehet persze akkor a legolcsóbban. Ahol a Jupiter nem fejleszt ki valódi érzékiséget, ott elmerül az értelmetlen bőségben, úgymint a mértéktelen evésben, pénzhalmozásban, ivásban, hogy ezzel küzdje le belső ürességét. Eme halálos bűn ismertetőjegye egyfajta negatív transz, kábulat, amely az értelmetlenség érzését leplezi. Ezt szolgálja mindaz, amit mértéktelenül fogyasztunk, legyen az akár órák hosszat tartó tévézés, állandó zenehallgatás, számítógépes játékok, szörfözés az interneten, maguk a könyvek, ha mértéktelenül olvassuk őket, eltérítenek minket attól, hogy reflektáljunk a tartalmukra és észrevegyük az értelemre irányuló, mélyre hatoló kérdéseket.

Az a folyamatos ingeráradat, amelynek a modern társadalomban kitesszük magunkat, nagymértékben hozzájárul ehhez a transzhoz. A transz ezen a szinten a nem gondolkodás szédületét jelenti és nem azt az egységélményt amiből a lét megértése fakad. Mindenki szédül valamiben, hiszen másképpen e földre csábító kavarodásban nem tudnánk résztvenni. Mégis e szédületben olyan becsapódások vannak, ami az ember szenvedésteli létének jogosultságát fenntartja nem leépíti. A jupiterhez kötődő másik kulcs szó a megrészegültség. Inni a felejtés vizéből és a létbe sodródni anélkül, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. Kenyér és víz. Olyan szimbólumok amik túl mutatnak a hétköznapiság korlátain, bár azon belül is felülmúlják önmagukat, hiszen életben maradásunk legfontosabb feltételei( én személy szerint a kenyér életben tartási munkálatait nem igénylem, de a jelkép az jelkép). Az élet kenyere és az élet itala, a maga egyszerűsítettségével azt kívánja elmondani, hogy ami nem feltétele az életnek az nagyon sok esetben ellensége annak. A torkosság is az élet ellen irányul, hiszen valamiből többet veszünk magunkhoz. Alkoholizálodik az életünk. Itt van mindjárt a munkalkoholista, aki túldolgozza magát, hogy belső ürességét ne érezze. Vagy a hatalomtól megrészegült, aki nem tud betelni azzal az érzéssel, hogy ő nagyon fontos. Ugyancsak ebbe a kategóriába tartozunk amikor mániás vásárlóvá avanzsálódva, a megszerzés gondolatával töltjük fel kiüresedett életünk. Ilyenkor megrészegülve a pazarlás és megszerzés különös kavarodásában egy részeg ember tüneteit hordozzuk, hiszen homályos szemekkel, a válogatás nélküli költekezés remegése járja át a testünket .De nem hagyhatjuk ki azt sem, aki ugyanilyen homály szemekkel járkál a különböző ezoterikus szertartások szentélyeiben kívülről várva a megváltás szent gyümölcseit, és nem magában érlelve azokat a türelem és kitartás erényét gyakorolva. A gyors megvilágosodás reményeitől remegve ő is torkos, ő is szédült. Sok minden eljuttathat egy olyasfajta transzhoz, amely a mélyebbre hatoló, az értelmet kutató kérdéseket elfedi. Míg a meditálás, az útkeresés, a más népek kultúrájának megismerése fontos eszköze lehet saját utunk megtalálásához addig az ezekben való belemélyedés nem mindig jár együtt a benső világunk transzformációjával, csak alibiként szolgál arra, hogy ne nézzünk szembe a napi és személyes életünk által kínált kihívásokkal. Hajlamosak vagyunk például azt hinni, hogy állandó meditálással rendszeres befizetéseket eszközölhetünk megvilágosodás-számlánkra, ami azonban egyértelműen mint „ámító-számla” lepleződhet le. Keresésünk így lesz zsákutca, hiszen minden út jó út, ha rajtuk járva megoldjuk a feladatainkat, és nem magunk előtt görgetjük őket, hogy végül torlaszt képezve zsákutcává avassák a caminónkat. 
Mindannyian tapasztaltuk már valamilyen formában, hogy mit jelent a túl sok a jóból. A rosszul értelmezett bőség fogalmát mindenki átélheti, aki látja, hogy jóléti társadalmunkban a gyerekeket nemcsak karácsonykor árasztják el úgy ajándékokkal, hogy már semmi kívánságuk nem marad, hanem szinte a nap minden óráját ki lehet tüntetni ezzel az elterelő hadművelettel. A gyerek ilyenkor egy időre vágyak nélkül marad, de a szónak nem a felszabadító , spirituális értelmében, hanem  kéretlenül, kielégülés nélkül, mert a megküzdés boldogsága messze elkerüli. Boldogtalanok lesznek, hiszen a megküzdés öröme olyan minőség amit kihagyni csak az hagy ki szívesen aki még soha sem tapasztalta. A torkosság ezért egyik feltétele a boldogtalanságnak. Adva vesz el. Alattomossága abban is megmutatkozik, hogy azt az érzést kelti mintha egyenesen ő lenne a feltétele a jólétünknek.Mintha nélküle már nem is lehetne a miénk mindaz ami fontos, nélküle fél emberek vagyunk, nem gömbölyű egészek. A birtoklás része az életünknek de nem feltétele. Mivel az élet a maga körforgásában egyensúlyra törekszik ezért gyaníthatjuk, hogy ha felhalmozunk valahol, az máshonnan hiányozni fog. Ha torkosságunk sokféle életterületünkre kiterjed, akkor átveszi az életünk felett az irányítást, és kiderülhet nem jó javakból halmoztunk fel, talmi volt mindaz amit megkaparintottunk, hiszen nem tudott hozzá tenni semmihez, ami igazán fontos lett volna, semmit nem elégített ki, amire valóban vágyakoztunk. Amit eme halálos bűnért feláldozunk, az a valóság megélése, a megküzdés öröme, a lélek felemelkedő szárnyalása, amit nem húz le a másnaposságnak is becézett bűntudat.

A csütörtököm fő bűne a: Bujaság

A bujaság tavasszal felserkenő kórságom, ami  aztán egész nyáron gyötör. Őszbe fordulván ágyhoz szegez, és köszvényként kínoz egész télen. Szabadalmaztatva van az év összes napján. Kivételes napokon, felséges gyötrelmekkel fogdossa a szoknyám szélén a jó és rossz kedvemet. Amikor elkerül, szenvedek. Amikor megkerül, szenvedek. Olyan bűn ez, ami ha van ha nincsen, a legszélsőségesebb magatartásokban kényszeríthet. Alaptermészetünk csontvázához tapasztva, ő maga a hús. Vajon, a bujaság mennyire szerves velejárója, a bennünk erőt képviselő szexualitásnak? Vajon a természetes nőiességünk, férfiasságunk melyik lépcsőfokán ránt be minket az illegalitás sötét pincéjében, és vajon lehet-e erőnk a valódi megértéséhez, felismeréséhez és esetleges legyőzéséhez? Egyáltalán kell-e vele a harc? Valamennyien tudjuk, milyen nehéz féken tartani gondolatainkat, ha a nemiség területére érkezünk. Bomlott elménk kényszerképzete, hogy ez tipikusan a testhez kapcsolódó bűn, amit csakis a testi impulzus legyőzésével, időzítésével, konvertálásával oldhatunk fel. Kicsit mintha széttárt kezekkel állnánk a test ama hatalma előtt, ami a legválogatottabb perverzióknak becézett őrületekkel hajkurássza csakis szeretetre vágyó tiszta lelkünket. Lélek, elme, tudat, szellem ártatlanul figyelnék testi vágyaink kusza zavarodottságban elkövetett bűneit? És ha nem a test, akkor ki követeli a búját bennünk? A test csak kivetülés lehet, mert a test önmagában bűnt nem követhet el, hiszen a maga fizikai valóságában nem erkölcsi kategória. Szimbólum csupán, végrehajtó, megvalósító eszköz. Olyan jelkép együttes ami megjelenésében is, de főleg fizikai működésében valamiféle mutat. Több, mint az aminek látszik. Jelzőtábla valami mögöttes tartalom fele, lelki útmutató, szellemi tükör, színtér és megélési felület. Kondér, amiben a sorsunkat kotyvasztjuk. Hieronymus Bosch képein nagyon szépen nyomon követhető az a szimbólumrendszer, amivel a többi bűn között maga a bujaság is megjelenik. Itt van mindjárt a legfőbb jelkép a varangyos béka – amely legtöbbször egy szereplő nemi szervén gubbasztva jelzi a bujaságot.Vagy a medve, aki kiemelten a  férfibujaság jelzője. Az erőé, ami legtöbbször, de főleg legnyilvánvalóbban a nemiség kapuján tör utat magának. Talán ez a legegyszerűbb módja is, vagy csak a legkönnyebbik. Vagy a legerősebb? A korsó is ilyen szimbólum, amit általában egy bottal kombinálva alkalmaz, akárcsak a duda és a lant. Bosch megrajzolta a kora társadalmi képét de túl is mutatott rajta, hiszen a helyzet formáiban, külsőségeiben ugyan merészen sokat változott, de belső mohóságában, letisztázatlanságában mit sem. Sőt mintha a szabadnak hirdetett szexualitásban az ember a korlátokkal együtt elvesztett volna valami olyan jótékony varázslatot is ,ami talán pontosan a szexualitás eredendő méltóságát kívánta volna megtartani. Mai szemmel nehézkesnek és viccesnek tűnik ahogyan a boschi képeken a virágszedés(gyümölcsszedés) nemi érintkezést jelent, és az eper jelenti a földi kéjt, a mohó élni vágyást. Talán mert már nyíltan megnevezhetjük a dolgokat. De mintha ezzel a nyíltan beszéléssel, be is zárnánk magunkat egy személyesebb privát szférában, ahol a szexualitás csakis miránk egyszeri megismételhetetlen egyedekre vonatkozna, és nem is lenne a nagy teremtő körforgás része. Ebben a privát szférában pedig vannak elfogadható és nem elfogadható viselkedési minták. 

Epikuros azt mondja, hogy már az állatoknál, sőt növényeknél  is megfigyelhető, hogy születéstől fogva keresik azt ami kellemes, és kerülik azt ami kellemetlen. Ebből fakadóan az etikájának alapja, hogy az élvezet a Jó, a Rossz pedig a fájdalom. Ezt nevezzük a mai napig hedonizmusnak, és minden törékenynek látszó élvezetünket megtámogatjuk vele.

A cél, hogy ne érezzünk fájdalmat, se nyugtalanságot, ha ez sikerült akkor „megszűnik lelkünk vihara”. „Akkor érezzük az élvezet szükségét, amikor az élvezet hiányában fájdalmat érzünk.” Ha nincs fájdalom élvezetre sincs szükség

Ez volt az amit az epikureusok nagyon is jól tudták. Alapvetésük ugyan az volt, hogy az életet élvezni kell, és a fájdalmat el kell kerülni, de azt ők is elismerték, hogy a legnagyobb élvezet nem az „érzékein csiklandozásában” keresendő, hanem mindennemű fájdalomtól való mentességben. Minden fájdalomtól mentes élet ugyanis mindennemű felindulást is megszüntet bennünk. Mellesleg ők maguk nem hajkurászták az élvezeteket, egyszerűen éltek és az élet minden területén kerülték a mohóságot és a bujaságot.

De nem mindannyiunknak sikerül egyszerű életet élnünk, és a bujaságnak is sokféle módja adódik. Talán a legfinomabb formája, amire még nem is gondolunk, amikor gondolatban megszólunk másokat azért, ahogyan megélik nemiségüket, vagy ahogyan beszélnek róla. Ha csak ebbe az irányba téved is a gondolatunk, máris benn vagyunk a hálóban, ami gondolkodásunkat bármilyen messzeségbe elviheti. A behálózás és behálózottság az a mozzanat, amikor a belső vezetettségünket külsőre, és ezzel együtt tőlünk független, általunk nehezen befolyásolható külsőségekre cseréljük. Hamisra, ideiglenesre, amiben a lelkünk a test kiszolgálója, és nem fordítva. Belül tudjuk, hogy mi lenne az igazi, de ezt egyre nehezebb valóban is megélni, vállalni, hiszen azt látjuk, hogy testünk ékszerei nélkül szürke és unalmas mindaz amink van. Ez a kényszerképzetünk aztán új hazugság halmazt fon szeretetre éhes természetes létre teremtett lényünk köré. Az eredendőség háttérbe szorulásával egyre több bujaságon buzgólkodunk, egyre több figyelem elterelő manőverre van szükségünk, hogy örömet érezzünk.

A bujaságban az ember elveszít valamit az eredendő ártatlanságából és megszerezni, birtokolni akar. Ezért megjelenik a pazarlás szenvedélye, hatalomvágy, az erők mértéktelen összecsapása a legyőzés és legyőzöttség érzése, a kiszolgálás és kiszolgáltatottság torzított formáival tarkítva amúgy sem szenvedésmentes földi létünket.A bujaság tehát több mint szexuális őrület, több, mint perverzió és a nemi szervek találkozásának válogatott mohósággal megélt módja.  Az asztrológia a bujaságot a Vénusz-hoz rendeli. Vénuszhoz aki a test minden szintjén harmoniát, élvezetet, kiteljesedést akar. A testiséget elutasító prüdéria korának maradványaként kinevetjük és jelentőségében alulbecsüljük. Semmiképpen sem korlátozódik ugyanis a szexuális megkívánásra. Itt a bujaság azt jelenti, hogy vágyakozásunk élvezettel kecsegtető objektumának oly mód ki vagyunk szolgáltatva, hogy mindenáron és újra meg újra birtokolni akarjuk. Ez a vágy elárasztja tudatunkat, és ott fixa ideává válik, amely semmi másnak nem hagy teret benne.Ez a megszállottság végzetessé válhat, elrabolhatja minden időnket, és arra inspirálhat, hogy csakis akkor lehetünk boldogok, ha az élvezetet magát minden szinten birtokban tudjuk venni. Mivel a kéjvágy mindig csak átmenetileg elégíthető ki, és minden egyes újbóli megjelenésnél egyre többet kíván, az eltévelyedés szinte biztosra vehető. A tévút a legjobban a sós víz példájával érzékeltethető. Hiszen ahogy az a kísérlet, hogy a szomjúságot sós vízzel oltsuk, csak egyre nagyobb szomjúsághoz vezet, amely egyre több vizet kíván, a bujaság is nagyon gyorsan átvezet a minőségtől a mennyiséghez, az élvezettől a csillapíthatatlan élvezeti függéshez, amely egyre rövidebb időn belül egyre több gyönyört kíván, aminek következtében a pazarlásra való hajlam szívesen párosul a bujasággal. Az a képzet, hogy ekképp valóban többet megélhetünk, illúziónak bizonyul, mivel a megélés kényszerű ellaposodása nem teszi lehetővé a mély kielégülést. De a teljes kiábrándulásig hosszú az út. A vágy újra és újra felkorbácsol bennünket arra, hogy hinni tudjuk kielégíthetőségében.Mélység nélkül azonban nem jön létre a magával ragadottság varázsa, amelyet a Vénusz annyira szeret. Ez az elragadottság maga a lét teljessége iránti vágy, azért, hogy elfogadjanak és szeressenek bennünket, hogy bátran és őszintén lehessünk a legbensőbb vágyainkkal együtt szerethetőek. Mivel ez nem történik meg, ezért éljük meg az egész világot előbb vagy utóbb hamis varázslatként, egyfajta gigantikus csaláshalmazként. Vigasztalatlan formájában eme eltévelyedés rosszindulatú elkeseredéssé, gyűlöletté lesz, amelyet minden olyan dologra kiterjesztünk, amely látszólag megtagadja tőlünk vágyunk beteljesülését, ezáltal egyre destruktívabb, sokszor szadisztikus vonásokat ölt. Amit e megtévelyedésért feláldozunk, nem más, mint életkedvünk és a szép dolgokban lelt örömünk, amelyek helyére érzéketlenség és megkeseredettség lép.