Női tarot rongyszőnyegen: 2. Főpapnő

Engesztelő fénykörök ékesítik évköröd,
most lelked vágyait szövöd.

Lágy körvonalban idomulsz,

ha engedik odasimulsz.

Kelyhedben hagyod mézedet

megszülve újra az életet.

Füzérbe szedett érveket,

csalogat szádra az élvezet.

Ős ösztön ül szíved köré,

 befér megérzéseid mögé…

Szárnyra kél a bölcsesség ,

hagyományhoz költ mesét.

Meleg keblű szóbeszéd,

simítja házad elejét.

Fátyol a léten, félig van készen

álomból szakítva élsz.

Hajadban és ruhád szegletén,

gyereknyomokat hagyott a fény.

Közvetítesz,felfogsz türelmed kivár,

így kapod a kulcsot, mi titkokat kitár.

Elmúlhatatlanra cseréled a múlót,

ebből nyered el örök egyensúlyod.

Női tarot rongyszőnyegen: 1.Mágus

Létrehívó fénykörök, ékesítik évköröd,

most lelked vágyait szövöd.

Testedbe halmozod értelmedet,

szemedbe nézel a fejed felett.

Feszülj a másnak, szólj és meglátnak

magokat hintsél a világvarázsnak.

Fakassz hitedből szemeket

Kezdetben lásd meg végedet.

Sötétségek lángja teremtő áldozat,

formába önti leghőbb vágyadat.

Égen a kéz, földön a láb,

így válassz életet , halált.

Kutass, erődből élet fakad,

tedd láthatóvá  a napárnyadat.

Kristály agyadon a teremtés tüze

sötétséged repedésként űzze.

Űzd mesterségét a lényegrevalónak

tégy szívességet a felkavarónak.

Alkosd a testet újjá az újhoz

fordulj magadban az alkotóhoz.

Készítsd a magot, járd be az útját,

éld át az újnak csírakész múltját.

2.Ji King:Kun (befogadó)

Földé váló tudatvágyad,
hűség anyaölt találhat.

Hamvaidból tested támad.

Odaadás kancatejét, 
szívód őseid erejét.

Varrod életed széleit.

Ima békéd női szárnyán, 
áldozz a formák oltárán.

Szüld a semmit, semmi árán.

1.Ji King:Chien (teremtő)

Pusztulásból árnyak szállnak,
csírái egy új világnak.

Ezer vágyú csapkodásnak.

Végső áldozattá váltan,
 múló régin újjá váltam.

Azzá roskadtam kit vártam.

Éberségben álom lettem, 
esély szárnyra felfeküdtem.

Vágyból, hitté sűrűsödtem.

Lélekmentő tevékenységem a szövés

Mindenki, aki valaha szőtt, kötött, vagy hímzett, tapasztalhatta, annak megnyugtató, ellazító hatását. Az ember nyugodtan üldögélhet, látszólag lustán, lelkiismeret-furdalás nélkül, és saját gondolatainak a fonalát is tovább kötögetheti, fűzheti, szőheti. Teljes mértékben fel tudok oldódni ebben a munkában. Az ismétlődéssel járó odafigyelés kilazít, elringat, gondolatokat támaszt, és szüntet. Mindezek mellett nevelőmunka, türelem gyakorlat. Összpontosítást, odafigyelést igényel. Lebilincselő ereje abban rejlik, hogy nemcsak az eredmény, hanem maga a tett is, vagyis a végeredményhez szükséges tevékenység is az emberi sors ábráját mutatja. A visszatérő minta ténye, beszélhet az ismétlődő napokról, évekről, de az ünnepek által keretbe foglalt egész életünkről is. Benne van ebben a tevékenységben, maga az egész élet, a tudásunk erről az életről, sejtelmeink arról, ami volt, és talán arról is, ami elfog következni.  Ezért hagyományozható. Ezért folyton megújítható. Törvényeivel szabaddá tesz. Valahová tartozásunkat biztosítja, és mivel végteleníthető, kiapadhatatlan forrás a jövő nemzedék számára is. A szövés kultúrát őriz, értékeket ment úgy át úgy, hogy talán az aki sző nem is tud róla. Magába bújtatott információival fontosabb lehet, mint a szó. Egyetemes szimbólumai vannak. A maradandóság felé való teljes odafordulásával, a szövés folyamatosan kultúra teremtő tevékenység. Az átörökítés nagy munkája mellett, belesurran mindig a jelen is, a személyiség is. A fenti üzen a lentinek, és fordítva. A profán szót vált a szakrálissal. Az igazán fontos dolgok, emiatt nem is tudnak elvesznni. Ha a szükség kényszere nem hívta volna életre a szövést, mint tevékenységet, akkor is valószínű megjelent volna a történelmi időben, mert sehol máshol meg nem jeleníthető információt közül. Lényünk, és életcélunk válhat érthetővé az által, hogy megéljük-e, vagy sem nőiességünket, vagy férfiasságunkat. Mindkét nemnek a maga módján meg kell alkotnia a lenti eget, és azzal eggyé kell válnia, vagyis az isteni törvényt le kell hoznia az életébe, és ott azt valamiképpen alkalmaznia. Csillag ingecskéket kell varrnia, mint a Hat hattyú meséjében, vagy ha férfi, akkor el kell indulnia ennél sokkal látványosabban, a maga csillagútján megküzdeni a hétfejűvel. A férfi lényéből adódóan, sokkal kifele fordulóbb, mint a nő. Számára az élet problémáira legtöbbször a cselekvés a megoldás.A nő lelkivilágának bizonyos területein az időé a döntő szerep. A szövés ezt a lelkületet hordja magán, hiszen a csendben, időigénnyel végzett munka akkor hozza meg az eredményt, maga pompájában, amikor eljön az ideje. Hasonlóan az áldott állapothoz, itt is alapvető álláspont a várakozás. A Hat hattyú hősnője nem beszélhet, míg el nem készültek az ingecskék, vagyis próbát kellett statikusan kiállnia. Amikor valamit kivárni kell, akkor semmi más nem segíthet, és minden beavatkozás elhibázott.A szőnyeg elkészítésének folyamata alapvetően női tulajdonságokat kíván, ezért elmondható, hogy a nőt alapvető minőségében teszi nővé. A nő otthonülőnek tűnik, fészeklakónak, mert lényéből fakad, hogy belső életet éljen, keretek, közé szorítsa magát, biztonságban legyen. Tapasztalatom szerint a nőknek igen fájdalmas, ám rendkívül fontos, hogy magányosságukat érzékeljék, és elfogadják. Az alkotás magányában, akárcsak a gyerekről való gondoskodásban, be tudják tölteni sorsukat, ugyanúgy, mint a férfi, aki zsákmányt szerez, kalandozik, és más jelképek között éli meg létét. Csipkerózsika meséjében, a fiatal lánynak elkerülhetetlen sorsa, hogy megszúrja kezét az orsó. A felnőtté válás folyamatához tartozik, hogy nővé válását, a kislányiság elhagyását, azzal is környezete tudomására hozza, hogy tipikus női mesterséget kezd el űzni. A mesterség megtanulása alkalmat ad, arra, hogy felnőtt nők társaságában maradhasson, és tőlük ez alatt a saját szerepköréről is megtudjon lényeges dolgokat. A középkori német nyelv a família női ágát, így emlegette: guzsalyoldal. A guzsaly szimbóluma volt a női hozzájárulásnak ahhoz, hogy az élet pergőbben és tartalmasabban teljen. A pergő rokka mellett felcseperedni, azt jelentette, részesülni az életre való felkészítésből. Megszőni a stafírungot, a kelengyét, több volt ez, mint puszta hasznossági elvet követő cselekedet. Rítus lett belőle, és a leány névjegye. Ahogyan szőtt, abból lehetett látni, milye a lelke, mennyire türelmes, mit tart fontosnak, és mit vár az élettől. A szép Vaszilissza meséjében a lány szövő munkája révén kerül érintkezésbe a királlyal, és nyeri el szerelmét, mert a király a szövés minőségéből, és a belőle kisugárzó odafigyelésből megérzi a lány kivételes személyiségét. Az uralkodó hitveséül kívánja azt, aki ilyen szép ingeket tud készíteni. Arról, ahogyan font, szőtt és varrt azt halljuk: a fonál oly páratlanul finom, a szövedék meg olyan míves volt, hogy az ingeket nem is hordhatta, más csak a király. A lány által a király hordhatta birodalmának legremekebb, legfinomabban kidolgozott ingeit. Azzal, hogy a testére selymes inget vehet, a királyt a hősnőnk nagyfokú érzelmi differenciáltsághoz segítette, hiszen a ruhánk érzelmeket hordoz. A ruhánk sok mindent elárul mirólunk, nemcsak a színe, a minősége is. Selyem estélyiben önkéntelenül is befogadóbbak, érzékenyebbek, könnyedebbek vagyunk, mint egy durvább szövésű munkaruhában. Az ing, ami még közelebb van hozzánk, mint a ruha, az élet intim szféráját érintő lelkületre utal. Az ilyen ingekkel ellátott király például, nem merev törvényekkel kormányoz, vagy nem miniszterelnökével késztet magának frázisokkal tűzdelt beszédet, hanem képes okosan felfogni minden helyzet valóságos, és intim jellegzetességét. Ez a mese egyik tanulsága. Igenis számítanak az olyan apróságok, amelyek tartalmasabbá teszik az életünk. Abban, ahogyan egyre nő egy nőnek az igénye, hogy szebb legyen, és teljesebb a keze alól kikerülő munka, én a fejlődés lehetőségét látom nemcsak a személyiségében, hanem a lelkületében is. A szövés integrációs folyamat, mert mindeddig tudattalan történéseket emel fel a felszínre, a tudat fényébe. Az így megtörtént felismeréseink hasznosak lehetnek sok alapvető, az élettel kapcsolatos kérdéseink megválaszolásában. E meditatív állapotot igénylő munkában, összekapcsolódhatunk magával a bölcsességgel, úgy ahogy azt több mesében megteszik az erdő mélyén, vagy a toronyban élő útba igazító öreganyák. Ezekről a szőnyegbe rejtett kincsekről fogok még beszélni, úgy, ahogyan merem remélni, hogy kell és érdemes. Addig is alkotom a semmiből a valamit. Teremtek.

Mindennap

 Mindennap...gondoskodom a szemtelen humorról önmagammal szemben
                  ...portalanítom begubózott nézőpontjaim
                  ...meghallgatom a testem morgolódásait
                  ...méltányolom az erőtlenné vált erőlködéseim
                  ...vigasztalom kissé árnyékossá vált világomat
                 ...felébresztem a ráncot a mosolyomon
                 ...megemelem egy régi összezuhanásomat
                 ...visszacsókolom a huncut múzsát
                 ...megpuhítom a könyöklés bőrkeményedéseit
                 ...megetettem a kutyám...emlékét
                 ...életet lehelek a létbe

Útravaló versbe rántva

Utat járok, könnyű lábbal, port kavaró gyors vágtával.

Megballagom ezt a földet.

Nincs személyem, nevem senki, mit törekszem ezt feledni?

Gondolatok meggyötörnek, oda raknak, ide teszek,
 hol az égre, hol a földre.

Kincs vagyok a koldusoknak, nincs a szánni valóknak.

Hova megyek, honnan jöttem,

szerződésem hol kötöttem?

Szerződésem boldog átok, felfakadva mást kiáltok.

Minden szóban minden percem, hol eladom, hol megveszem.

Nincsen új a napom alatt.
Vaj vagyok, vagy csak egy falat

isten nagy-nagy kenyeréből?

Hol megrágnak, hol kiköpnek,
meseként a bölcs jövőnek.

Vágyaimat koronázom, hol leveszem....
 Hol szétvágom kötelékét a jelennek.
Bágyadtságomon keresztül jár a húzat.

Kik bemennek, kik kijönnek.

Napjaimnak vérző szárnyát csapkodja a nyers szókimondó beszéd.

Élet vagyok, mellé nézek, élet leszek, hát henyélek.

Három szenthez imával járok, csukott szájammal kiálltok.

Kik vagyok és miért éltem? Csak a zsebeimet féltem...

A szívembe csúsztatom megfáradt, porló tudatom.

Hentes dallam étel ízén, átkísérem Léthé vízén.

Lecsusszant a hús a torkán, szentes oltárt képzelt hozzám.

Jó vagyok ma, bágyadt csendben kést döfök az asztalrésbe.

Könnyeimet követelem, mások füstölgéseit lenyelem.

Hiánylány vagyok a sorban, barna hajam festék nyomban.

Nem tűröm ha szólnak, elfordulok ha nem szólnak.

Jobb ha nem is beszélek ezekről a rusnya nem nézős percekről.

Eltekergek, gondolatokat enyelgek.

Vágyom magam kútját kertjét, tekergő fuszulykáját.

Lenyelem a nyalás falást, rajta isten lelke benne.

Hol vagyok, ha majd nem leszek, feltettem a kéréseket.

Nincsen kérdőjel a végén, visszajönnék Léthé vízén.

Magány nincsen csak gyáva láb meglépni a lélekhatárt.

Ha kimegyek, én jövök be, magam vagyok a szemembe.

Hol lehetnék, mindig vagyok, rám szálltak már az angyalok.

Autónkat tolják velünk, szemezgetik kása szemünk,

jót nevetnek karácsonykor, mosolyom fut le az arcukról.

Betegségem könnycsepp arcán megértésük a szivárvány,

együtt jöttünk, együtt megyünk.
A szemét ott marad az utakon. Felszedném.

Hol vagyunk már, mihez képest?

Békakurutty magán számot dühöngnek a sovány lányok.

Leány voltam mikor írtam, asszony szívem végigsírtam.