most lelked vágyait szövöd.
Veszteségeid bőrödre tapadnak,
értelmét elveszik jól ismert szavaknak.
Görcsös kapaszkodás ül ki a kezedre,
kígyók csavaródnak vonagló testedre.
El kell engedned, nem tarthatod vissza,
minden történésed sors könnyeit issza.
Félelem ótvara szétterül, mint szégyen,
túl vagy az életen,túl a keresésen.
Megmeredt most élted, földed felszántva,
de nincsen, aki magot dobjon a sorába.
Nem tarthatod már meg, de nincs jobb helyette,
légüres teredet, nincs ami betöltse.
Ellenállásodba fájdalmak lapulnak,
lelked legmélyébe haragokba fúlnak.
Kapaszkodsz, és fogod, hiába már nincsen,
nem látod az utat, ami tovább vigyen.
Tanulj meg búcsúzni, felszabadult hitben,
ami ma valóság, az már holnap nincsen,
és ami hiányzik, meg még nem kaphatod,
holnapra ragyogja be majd az ablakod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése