2014. december 1., hétfő

Született december 1-én: Bette Midler

 Bette Midler színésznő, 1945-ben ezen a napon született Honoluluban. Zsidó család gyermeke, apja hajófestőként dolgozik, édesanyja házvezetőnő. Nevét Bette Davies színésznőről kapja, akit anyja nagyon kedvel. Középiskolásként elnyeri az év legbeszédesebb, majd az év legdrámaibb diáklánya címet. A helyi egyetem dráma szakára jelentkezik, de három szemeszter után megunja és kirúgatja magát. Két kis filmben is belekerül, de valahogy elakadnak a dolgok, és azzal kell szembesülnie, hogy nem talál munkát. Így karrierje kezdetén gyári munkásként kezd el dolgozni. Mivel nem az a tipikus színésznő alkat, amivel gyors sikereket lehet megcsípni, nehéz szívvel, de a könnyedebb műfaj felé fordul. Humorát, és ironikus színészi játékát az évek érlelik olyan hatékonnyá, hogy felfigyeljen rá Hollywood. 20 évesen kereset kiegészítésképpen a 155 cm maga Bette lokáltáncosként dobálja formás lábait, és közben mindent megtesz azért, hogy ne maradjon észrevétlen. Egy év múlva már go-go girl, ami nem túlságosan nagy előre lépés, de izgalmasabb munka. 22 éves, amikor a Broadway-en egy kisebb szerepet kap, és ezt követi három éven keresztül több más háttérszerep. 26 éves, amikor az az ötlete támad, hogy énekelni kezdjen, és egy zongorakísérővel egy homoszexuális bárban kezdenek el fellépni. Az éneklés hatékonyabb érvényesülési lehetőségnek bizonyul, hiszen alig egy éven belül a seattle-i Operában kápráztatja el hangjával a hallgatóságot. Egy kiadó gyorsan le is szerződteti, és beindul a karrierje. Nemcsak az éneklés, hanem hirtelen a színészi karrierje is impulzust kap, és megkapja élete első jelentősebb filmszerepét, amiben először csak énekel. 34 éves, amikor első igazi színészi munkájában,  prózai szereppel kell megbirkóznia. Ebben olyan sikeresnek bizonyul, hogy a 80-as, 90-es években több másik is követ. Közben komédiásként is fel lép, egyfajta stand up-osként szórakoztatja élőben a közönséget.  39 éves, amikor végre rátalál az igazi, akivel hat heti ismeretség után összeházasodnak. Martin von Haselberggel nagyon egymásra találnak, kapcsolatukban nem jön könnyen a gyerek. Bette már 41 éves, amikor végre teherbe esik és megszületik a lánya. Nemcsak színész és énekes, hanem producerként is nagyon sikeres. Számos díj birtokosa, csak Grammy díjból három van neki.Ő az egyik kitalálója a közösségi kertek projectnek, és az elsők között van, aki alapítványt hoz létre a megvalosításukra New Yorkban. Középiskolákban felvilágosító órákat tart természetvédelemből és közösségek szervezését tanítja. Emberjogi és környezetvédelmi aktivista, mellette a mai napig aktívan színész. Születési képletében a Kos aszcendens adja impulzív, aktivitásra kész, kezdeményező, hirtelen ritmust és tempót váltó természetét. A Bak Mc mutatja, hogy karrierjében állhatatos és kitartó, aki nem riad vissza az idő múlásától, sőt azt a maga javára tudja fordítani. A kilences ház Merkúrja szót emel az emberi jogokért, a jó ügyekért, és minden olyasmiért, ami az emberi létet egyetemességében érinti. Nyilas Napja a nyolcasházban elmélyíti karakterét, és azt feltételezi, hogy életében a külső vidámság mögött komoly megélések lehetősége rejlik. Azt a tényt, hogy ezek nem feltétlenül rossz élmények, mutatja a Vénusz a házcsúcson. Szerencsés kapcsolatait és jól működő házasságát a hetes ház csúcsán álló Jupiter erősíti. A négyes házban álló bolygók mutatják, hogy a család és a hagyományok fontosak neki, és a Szaturnusz jelzi a szülés, teherbeesés esetleges nehézségeit, vagy időbeli eltolódását. Ma 69 éve született.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése