2014. december 16., kedd

Született december 16-án: Jane Austen

Jane Austen írónő, 1775-ben ezen a napon született Winchesterben. Édesapja anglikán plébános. Édesanyja nyolc gyereknek ad életet, ő a sorban a hetedik. Gyerekkorában, apja tekintélyes keresetét feléli a soktagú család, ezért fontossá válik, hogy a fiúk jó állást találjanak, és a lányok jól menjenek férjhez. A nem túl tehetős családban viszont, szeretetteljes légkör uralkodott, amit anyja vidámsága és apja bölcs természete alapozott meg. Kiterjedt rokoni kapcsolatok révén sokat utazgattak, és sok olyan helyszínt meglátogathatott, ahol későbbi regényeinek történetei játszódnak. A család sok baráti kapcsolattal rendelkezik és köztisztelet övezi. 8 éves amikor nővérével egy női rokonukhoz költöznek Oxfordban, és ott járnak iskolában, egészen addig, míg egy járvány kitörése, haza nem kényszeríti őket. Jane számára ez egy nagyon élményteli időszak. 10 éves, amikor nővérével egy kollégiumban beíratják. Ezt a bentlakásos időszakot mindketten nehezen viselik ezért nagyon közel kerülnek egymáshoz. Szövetséget kötnek, és így minden gondjukat és bajukat megosztják egymással, és jó testvérekhez méltóan védelmezik egymást egész kamaszkorukon át, amikor is Cassandra férjhez megy. 25 éves, amikor a tengerpart közelébe költöznek, és itt találkozik egy férfival, akibe beleszeret. Egy nyári kalandjuk leánykéréssel folytatodik, de a férfi titokzatos körülmények között eltűnik. Nem sok idő múltán kiderül, hogy meghalt. Jane nem tudja kiheverni a történteket.  Ugyan eljegyzi magát egy Harris Bigg-Wither nevű fiatalemberrel, de az eljegyzést rövid idő után felmondja. Az írásba menekül, hogy fájdalmának történetek írásával értelmet adjon. Történeteinek középpontjában házassági bonyodalmak állnak, de mégsem a szenvedély a fontos, hanem az, hogy hogyan telitődik a boldogság érzésével a kapcsolat, ha az két olyan ember között zajlik, akik hasonlóan gondolkodnak. Minden regényének nő a főszereplője, és legtöbbször olyan aki egyébbként nem szerelmes természetű, és egyfajta lakonikussággal szemléli a saját és mások szerelmi ügyeit. Abban a korban a szerelem amúgy sem egyéni, hanem inkább dinasztikus, vagyis családi ügy. Jane tudta ezt, mégsem kívánt részt venni benne, ahogy hősnőinél sem szempont a családi nyomás. 30 éves, amikor édesapja meghal, és nem marad a családnak fenntartója. Szerencséjükre egyik bátyja jelentős örökséget kap és Jane önállóságát meg tudja őrizni. 36 éves, amikor első regénye megjelenik. Ebben az időben fedezik fel, hogy egy Addison nevű betegségben szenved, amitől nagyon erőtlen és teste folyamatosan elfeketedik. Visszavonultan él és alig mutatkozik emberek előtt. Nővérével levelezik és folyamatosan ír. Hat regényt ír: Büszkeség és balítélet, Emma, A klastrom titka, A mansfieldi kastély, Értelem és érzelem, Meggyőző érvek. 41 évesen legyűri a betegség. Születési képletében a Szűz aszcendensen álló Neptunusz megadja jellemének csendes, kifinomult és büszke jellegét. A hármas ház Merkúrja a Nyilas jegyében mutatja erős késztetését az írásra, és annak romantikus jellegét. A négyesház Napja jelzi, hogy személyisége kiteljesedésének fontos része a család és a közvetlen rokoni kapcsolatai. Az itt tartózkodó Mars és Plútó mutatja, hogy innen merít energiát és ide is fekteti be. Történeteinek családi jellegei is ezt mutatják. A kilencesház Jupitere és Uránusza jelzi, hogy erős tanulási vágya, és más emberek életének megismerése fontos a számára. A Hold és Szaturnusz együttállása jelzi, hogy nehézségei voltak abban, hogy anyaként megélje önmagát. Ma 139 éve született.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése