2014. december 30., kedd

Született december 30-án: Patti Smith



Patti Smith énekesnő, eredeti nevén Patricia Lee  Smith, 1946-ban ezen a napon született Chicagóban. Édesanyja pincérnő,aki Jehova tanújaként elkötelezett hittérítő,  apja gyári munkás. Patti szigorú erkölcsi és vallási nevelésben részesül bátyjával együtt, ennek ellenére, vagy pont ezért hamar lázadni kezdett, és hangosan hirdetni kezdte, hogy lehet, hogy Jézus mindenki bűnéért meghalt a kereszten, de nem az ő bűneiért. 11 éves, amikor rátalál a tibeti buddhizmusra, és az általa kínált életstratégia sokkal közelebb áll hozzá, mint a kereszténység. A középiskola elvégzése után elkezd ugyan dolgozni egy gyárban, de beilleszkedési zavarai vannak, nem találja a helyét, ezért folyamatos összetűzésbe kerül a konvencionalitásokkal. 21 évesen egy alkalmi kapcsolatból lánya születik, akit még abban az évben örökbe ad. New Yorkba költözik. Lázadásai a punk és rock felé sodorják, és a zenében találja meg a legjobb kifejez módot arra amivel gondja van a világban. A zene mellett sokféle önkifejezéssel próbálkozik, többek közt képzőművészettel, performanceokkal. Robert Mapplethorpe fotóssal romantikus kapcsolatba keveredik és bekerül a punk világában, ahol kiállításokra és rengeteg önkifejezési módra van lehetősége. Megalapítja saját csapatát. Nemcsak zenél, hanem verseket ír és fest is. Új kapcsolata Allen Lanier gitárossal új zenei inspiráció. 34 évesen férjhez megy egy másik gitároshoz  Fred Smithez, aki a házasságuk tizenötödik évében infartusban meghal. Ké t gyerekük születik, 36 évesen a fia, és 41 évesen a lánya. Közben szeretett bátyját is hirtelen elveszíti, és régi barátai közül is szinte mindenki meghal. Új életet kell kezdenie, új hangon kell megszólalnia, ezért újra zenélni kezd és a szövegek is újak, korszerűbbek. Az életéről közben film készül. Mára gyerekei felnőttek és ő mint punk nagyi sok zenész példaképévé vált. Születési képletében a Nyilas aszcendens adja lelkesedését és a hit iránti elköteleződést, főleg, hogy itt tartozkodik a Merúr is, aki minden elköteleződést, meggyőződést újra fogalmaztat vele. Erős elsőházában tartózkodik még a Nap és aMars is, ami kissé férfias jellegét adja és erőteljes érvényesülési képességeit is kihangsúlyozza, sőt magyarázatot ad arra is, hogy miért saját magáról nevezte el a zenekarát. A descendensen tartózkodó Uránusz változatossá teszi színpadi megnyilvánulásait, és felgyorsítja kilépéseit a kapcsolataiból, erős szabadságvágyát helyezve előtérbe. Barátai segítségére számíthat és rengeteg pártfogója, támogatója van. Ma 68 éves. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése