2014. december 10., szerda

Született december 10-én: Emily Dickinson

Emily Dickinson költő, 1830-ban ezen a napon született Massachusetts állambeli Amherts-ben. Itt tölti szinte az egész életét. Édesapja egy helyi politikus, édesanyja pedig egy olyan nő, aki szinte alig beszél, és folyamatosan betegeskedik. Egy bátyja és egy húga van. Mindketten támogatják és nagyon szeretteik. Bátyja, Emily legjobb és egyetlen barátnőjét veszi feleségül, és a birtokuk szomszédságában telepednek le. 10 éves amikor olyan iskolába íratják, ahol irodalmat is tanulhat. Iskolatársaival egy titkos irodalmi társaságot alapítanak, és saját verseiket olvassák. Alig két éve telik el azóta, hogy hivatalosan lányok is tanulhatnak, de ezt Emily különösképpen nem díjazza. Az ő temperamentuma nem lázadásra, akaratérvényesítésre, hanem kontemplatív életre hívatott. Azért 17 évesen még tesz egy próbát, hogy az alap irodalmi ismereteit kiegészítse és beiratkozik egy vallásos iskolába. A sok elvárás, és zaj, tumultus és törtetés zavarja. Otthagyja az iskolát. Olyan erőteljes honvágya van, ami felülírja tanulás iránti vágyát. Innen kezdve csak ritkán szakad el otthonról, amikor nagy ritkán valamelyik rokonát meglátogatja. Több kérője is akad, de ő mindegyiket elutasítja. Igazából érdekelné a társasági élet, lenne ő emberek között, de a csevegések értelmetlensége, és felületessége fárasztja. Ezeket átgondolva úgy dönt, hogy befeleforduló, szinte hermetikus életet él. Napjainak nagy részét a kertészkedés adja, amiben szenvedélyesen beleveti magát. A zöldséges kert gondozását a lugasban való álmodozás váltja. Majdnem két ezer verset ír, minden idejét a kert gondozásnak, költészetnek, és a szűk családi körnek szentelve. Verseinek sorsa, esetleges publikálása nem érdekli. Egyszer egy kritikus véleményét kikéri ugyan a verseiről, de amikor az túldíszítettnek, romantikusnak mondja, felhagy azzal, hogy véleményeket hallgasson, arról amin ő munkálkodik. A csendes elvonultságban élt életéről  és gondolatairól, nemcsak költészete árulkodik. Versek írása mellett leveleket is ír. A Mesterhez írott levelei, egy titokzatos idegenhez szólnak, akit apja barátjaként azonosítanak később, aki egy újság szerkesztője. Ezek a levelek nem kerülnek elküldésnek, inkább csak amolyan vallomások, amelyekhez kell egy megszólított. Amit nem tud versben kifejezni, azok megjelennek ezekben a levelekben, de az is feltételezhető, hogy ez egy titkos egyoldalú szerelem dokumentációja. 28 éves korában kis csomagocskákban kezdi rendezni a verseit, amelyeket selyemszalagokkal köt át, és fehér ruhába jár egésznap, mint mondja, azért, hogy az alkotás átragyoghasson rajta. Vállalt cölibátusa több, mint egyszrű szexuális önmegtartoztatás, és nem vallási hanem inkább tudatosan átgondolt vállalás.  Talán nem véletlen, hogy a párkapcsolati problémákat jelző veséje betegszik meg, és végül veseelégtelenségben hal meg 55 éves korában. Halála után a kritikus és a húga segítségével versei nem várt visszhangra találnak. Igazából költészete e szomorú esemény után teszi őt híressé, egyes verseit megzenésítik, bizonyos irodalmi körökben állandóan idézgetik. Születési képletében a tízes ház Szaturnusza mutatja  megnyílvánulási nehézségeit. E bolygó fényszöge az ötös ház  Mars Plútó együttállásával mutatja, hogy az idő és tehetség eltolódásban lehet egymással. Költészete, amit a tizenkettes  ház magányos Holdja is jelez, a személyiségéhez olyan erősen kapcsolódik, hogy szinte egy vele, ezért sem lehetett publikálni csak halála után. A Vízöntő Uránusz a hármas házban új szemllet kibontakozását, és az írás újszerűségét mutatja. A megfogalmazásainak szokatlansága is innen eredeztethető. A házcsúcson levő Jupiter Neptunusz együttálás jelzi álmodozó megnyilvánulásait, és azt, hogy elfoglaltságainak nagy része meditatív állapotot igényelnek. Sikert az hoz neki, mi nem megfogható, le nem mérhető, ami lírikus és titokzatos. Ma 184 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése