Az evés, az élet filozófiám nagyszerű kifejezője. Főleg a leves kanalazgatása kapcsán érzem azt, hogy a készítése, tálalása, alapanyagai milyen gőzölgő egyszerűséggel tudják tükrözni életszemléletemet, és aktuális hangulatomat egyszerre.Túl a kényszerítő szükségszerűségen, hogy enni kell, enni szoktak, mutatója nemcsak lelki,testi éhségemnek, hanem más írányú lelki rezdüléseimnek is. Egy olyan folyamat, ami alatt a külvilágot dolgozom fel a
bensőmben. Most, amikor annyi minden történik bennem, legszívesebben ugyanazt eszem. Ilyenkor, a külvilág ismerősen kerül megemésztésre. Az, ami kintről van, nem zavarja azt, ami bennem van. Csak támogatja. Ami a külvilágból nekem kell, az a sok érzékszervet felkorbácsoló langy lötty. Leginkább leves. Szívesen fogyasztom, főleg azokat, amelyeknek a zöldség a fő összetevője. Lényeg a színes egyszerűség. A krémleves finom, de nem a napi főzésem része. Ízeket kombinálok. Csak fogok egy kosarat, kimegyek a vámház téri piacra, vagy régen a 
konyhakertbe, és levadászom a sokféle zöldséget. Majd a tisztítás után, egy nagy konyhakéssel, apróra kaszabolom őket. Néha egy részét előpirítva megfőzöm. Nagyon sok fűszert használok. Erőteljesen kombinálok, lehetetlennek tűnő íz kavalkádok ilyenkor színt vallanak. Soha nem ugyanazt főzöm, vagy csak elvétve. Nekem ez valahogy nem megy. Volt már rá példa, de ilyenkor el kezd viszketni a fakanál a kezemben. Ez bosszantó is néha, hiszen ha nincsen túl sok kedvem ahhoz, hogy megtaláljam a jó íz
kombinációt, akkor legszívesebben újra főzném a tegnapi levest, de sajnos legtöbbször már nem pontosan emlékszem, hogy hogyan is készült. Azt mondják, hogy maga a táplálkozás a föld elemet erősíti bennünk. Az mondjuk nem is hangzik rosszul, mivel a föld elem képviselte dolgokkal eléggé hadilábon állok.
konyhakertbe, és levadászom a sokféle zöldséget. Majd a tisztítás után, egy nagy konyhakéssel, apróra kaszabolom őket. Néha egy részét előpirítva megfőzöm. Nagyon sok fűszert használok. Erőteljesen kombinálok, lehetetlennek tűnő íz kavalkádok ilyenkor színt vallanak. Soha nem ugyanazt főzöm, vagy csak elvétve. Nekem ez valahogy nem megy. Volt már rá példa, de ilyenkor el kezd viszketni a fakanál a kezemben. Ez bosszantó is néha, hiszen ha nincsen túl sok kedvem ahhoz, hogy megtaláljam a jó íz kombinációt, akkor legszívesebben újra főzném a tegnapi levest, de sajnos legtöbbször már nem pontosan emlékszem, hogy hogyan is készült. Azt mondják, hogy maga a táplálkozás a föld elemet erősíti bennünk. Az mondjuk nem is hangzik rosszul, mivel a föld elem képviselte dolgokkal eléggé hadilábon állok.
Amikor harapunk, konfrontálódunk. Leszakítjuk magunknak a részünket. Erőt mozgosítunk magunkban. A lágy levesek ezt nem igénylik tőlem, talán ezért is a kedvenceim. Ha már itt tartunk akkor elmondható, hogy rágni nem annyira szeretek, inkább csak tépni, széthasítani. Az örlés, amit oly sokaknál békés mosolyban csomagolva látok, engem türelmetlenné tesz. Engem a szürcsölés izgat még. A pici bögrében sűrű leves babonáz meg. Leszek tőle nyugodt. Leszek tőle békés.
Az evés áldott tevékenység és szent feladat. Evés közben az életnek szükségszerűen íze lesz. Az ízlelés közben pedig,
azt fejezem ki, hogy jogot
formálok magamnak a mindennapi élethez,
a testem fenntartása érdekében elveszek valamit a külvilágból, ami azután csak az enyém lesz. A bírtokviszony meleg borzongással árad szét a testemben. Szeretek enni. Szeretem bekebelezni, beszürcsögni a világot a maga lágyabb állagában, vagy a maga elszántszéttéphetőségében. Hiszem, hogy az evés több, mint a test folyamatainak kezdeti szakaszához köthető munkafolyamat. Hiszem, mert tapasztaltam kínját a megbetegítő étkezésnek és a rosszul felmért ételadagnak. Tapasztaltamfolyamatát a gyógyulásnak a tudatosság szintjén. Amikor a hasam gondolkodott, beszélt hozzám és én, minő kegyelem, meg is tudtam hallgatni őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése