Advent negyedik vasárnapja

A mai napon kerül meggyújtásra a régi hagyományok fehér gyertyája, és a liturgikus lila gyertya. Ez az év legmélyebb napja, és ezen a legsötétebb napon születik meg a fény. A téli napfordulása a fény fele fordulás is egyben. Talán nem véletlen, hogy ez a harmónia megteremtésének napja. Hol máshol is kellene megteremteni ezt, hanem ott ahol nincsen. A gödör alján. Fura szó a harmonia, mert bár mindannyian átéltük már (ha máshol nem akkor az anyaméhben), mégis állandóan keressük. Nem is tudok semmi másról, ami ennyire illékony lenne, úgy, hogy közben fő törekvésünk részét képezi. A harmónia számomra egy olyan átélés, amiben a dolgok egymáshoz tudnak igazodni. A hangok egybecsengenek. Bármilyen távol is volt addig több dolog, több ember, több érzés, a harmóniában átölelik egymást. Ez a mai nap lehetősége és feladata is egyben. A nem összeillőket összeilleszteni egy történet kapcsán, ahol az érzések még bennünk is ambivalensek. Nekem vannak ilyen történeteim. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is. Ilyen történetek felelevenítése kapcsán is ömlesztve vannak az hangulatok, mint a fa alatt a szaloncukor. Szétválogatásuk néha csak egy pillanat. Egy villanással segíthet egy új élmény, vagy egy jó beszélgetés. Máskor meg az ember csak ide oda rakosgatja, és nem tudja rendesen a saját élete fájára felilleszteni őket. A karácsony tehát harmonia teremtés. A tevékenységek szimbolikus jelentést kapnak. A kitakarítás a lelki lomtalanítás megfelelője, a gyertyagyújtások a remény lángjai. A karácsonyi fa az életnek fája, míg a díszek és maga a diszítési folyamat az ember törekvése, hogy minden érzelmet, anyagi tárgyat és eseményt a szellemi fejlődés irányába fordítson. Harmoniát teremtve a fennt és a lent között, a kint és a bent között. Kibékülés és adóságrendezés, mérlegelés és esztétikum. A mai nap ha lehetséges, akkor legyen a művészeteké is. Táncoljuk körbe legalább gondolatban az életfát, és énekeljük el tiszta szívből a karácsony énekeit, hogy a mennyből az angyal eljöhessen mihozzánk is.