Anahata csakra: a szívünk kereke

Az életenergia eljutott a lélek kapujába. Itt, ahol dobban a szívünk, kinyílnak az érzelmeink. Pulzálnak, áramolnak, hozzák-viszik belső és külső történéseinket, kreálva hozzá csak ránk jellemző, személyes érzésvilágot. A képek, a szavak és a hangok itt alakulnak át tényekből, érzésekké. A szegycsontunk alatt megbúvó szívcsakránk már a megismerés, és a tudatosság szintje. Olyan erőképlet van itt jelen, ami tudatosságra ösztönöz bennünket, és hajtóerőt ad ahhoz, hogy megismerjük spirituális énünket. A kis herceg óta tudjuk, hogy "jól csak a szívével lát az ember", vagyis az igazi megismerés a szeretetből fakad, és a szívből származik. A zöld és a rózsaszín, ami ennek az energiakeréknek a sajátja jól érzékelteti azt a friss és gyermeki örömet amely ennek a helynek a sajátja. Itt a mellkas közepén, szédült táncba kezd a személyesség és egyetemesség is, hiszen míg a szeretet személyessé válik,addig az egyéni érdekek egyetemessé. A negyedik csakrán keresztül jut kifejezésre az a képességünk, hogy átérezzük a lényünket, egyetértsünk önmagunkkal, együtt érezzünk és egy hullámhosszra kerüljünk másokkal. Ezen a központon keresztül fogjuk fel a természet szépségét, valamint a zene, a képzőművészet és a költészet sugallta harmóniát. Most összegyűjthetjük azokat a lelki erőinket, amit eddig szétszórtunk létünk fenntartására. Kiléphetünk önmagunk érdekeltségeiből, akár a teljes önfeladásig. Ami eddig minket táplált, azt most mások táplálására fordítjuk. Középpontban érkeztünk a szó jelképes és valódi értelmében is, hiszen alatta és, felette is három energiaközpont van a testhez kötődő szinteken. Talán nem véletlen, hogy itt a szívünk alatt hordozzuk gyermekünket is, aki a lenti három erőközpont útján egészen a szívünkig fészkeli be magát. Ez az erőközpont, átmenetet jelöl két olyan energia forgás között is, amelyek nélküle nem tudnának összehangolódni. Alatta helyezkednek el a személyes önfenntartás, túlélés, biológiai létfenntartás kerekei, fölötte a személy feletti tudatosságé. Szimbóluma a hatszög, amely világosan ábrázolja, miként érnek egymásba a három alsó és a három felső csakra energiái. A szív csakra a levegőnek, mint természeti elemnek, illetve a tapintásnak, mint érzékszervi funkciónak van alárendelve. Ez a szív mozgékonyságát a valamely irányba tartó mozgást, a kapcsolatteremtést, a megérinthetőséget és a dolgok megérintését jelenti. Itt vagyunk hát a kályhánál, ahogy szokás mondani, már csak azért is, mert itt az erő  melegséget sugároz, és megihleti az emberi szellemet. Akár egy légfújó, ami feléleszti a lángot. Itt van tehát létünk tűzhelye. Itt találkozik a földből felemelkedő női energia az égből eredő férfi energiákkal.Azzal, ahogy másokat vagy önmagunkat gondozzuk, erőket szabadítunk fel.Márpedig az a mód, ahogyan érzelmeinket megéljük, tudatosítjuk és azt másokkal megosztjuk, mind mind árulkodik életerőnk áramlásáról. Szívélyességünk szó szerint szíven érint másokat. Szűkkeblűségünk viszont, szűkké teszi az áramlás folyamát. A lelkesedésünk is innen merítkezik, hiszen lélekkel telinek lenni pontosan azt fejezi ki, ami ennek az erőközpontnak a sajátja:önmagunk középpontjában lenni az itt és most-ban. Csak ami a középen van az áramolhat, legyen szó zenéről, táncról, szerelemről, gyerekszülésről, ételkészítésről. A periféria a központ fele törekszik, és ha már ott van, akkor tud csak mások fele áramolni. Ide köthető a segítőkészség, az érdeklődés más emberek iránt, és a reményteljes vidámság. Minél inkább meg tud történni ez a könnyed örömteliség, annál inkább biztosak lehetünk abban, hogy az idetartozó szerveink egészségesek maradnak. Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg, és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.
Valódi átalakuláshoz az ego meghaladása szükséges, mert csak így fejezhetjük ki a valódi szeretetet. A szívmeridián- a kézen ér véget, szimbolizálja, hogy a dolgok megérintenek minket. Az érzelem arra ösztönöz minket, hogy cselekedjünk. Ha a szívünk megnyílik, nem hajhásszuk többé az önös örömöket.Ilyenkor kezet nyújtunk másoknak. Érintünk, érintődünk.
Ez az erőközpont irányítja a tapintás-érzékelést, a szívet, a mellet, a bolygóideget, a vérkeringést, és az immun- és belső elválasztású mirigy rendszert. Mivel minden energia központunk kerekéhez, fizikai szinten egy-egy endokrin mirigy is tartozik, ide a titokzatos csecsemő mirigy került. Ez az egyetlen az immun szervek közül, aminek közvetlen agyi kapcsolata van. Mivel hozzá közel, a légcső és a nyelőcső közti területen futnak a nagy nyirokpályák, a csecsemőmirigy egészen különleges helyet foglal el, aktívan részt vesz szervezetünk energia-háztartásában, az idegrendszerünk és hormonrendszerünk, illetve nyirokrendszerünk és immunrendszerünk közötti kölcsönhatásban. Ha  jól működik, akkor nem alakulnak ki az emberben különböző félelmek, fóbiák, szorongások, illetve nem alakul ki túlzott szkepticizmus. Nagyon sok gyerek ösztönösen ütögeti a mellkasát, ugyanis a csecsemőmirigyet lehet, és érdemes külsőleg is aktivizálni. De mint mindennek, ami úgymond a szívünket megmelengeti kísérője a nevetés ezért ide tartoznak az olyan külső tevékenységek is, amelyek nevetésre ingerelnek. Szívcsakránk megmelegítése történhet szerelemmel, a harmóniával, és a belső átalakulással, sőt azzal is ha nem érzem magam magányosnak. Amint nehezemre esik másokkal kapcsolatot teremteni, rögtön megérezhetem ennek a keréknek az elakadását.A probléma hátterében, egy olyan gondolati séma is állhat, hogy az az érzésünk van elvesztettünk valamit vagy valakit. Elvettek tőlünk valamit, amit egyébként nem adtunk volna oda.Kiüresedtünk. Nincsen aki szeressen.Mielőtt ezeknek az érzéseknek teret engednénk, a tudatosulás első mozdulatánál vegyünk egy mély levegőt, úgymond mozgassuk meg intenzíven a mellkasi részt. Ugyanis az érzés önmagában csak egy tényt közöl: egyedül maradtam, megcsaltak, becsaptak, nem szeretnek, de a módot ahogyan mi ebbe belelovaljuk magunkat, azt mi magunk választhatjuk meg. Bármilyen furcsa, szívcsakránkon keresztül a levegő segítségével lépünk kapcsolatba a külvilággal. A levegő az az egyetemes minőség, amely mindent mindennel összeköt, pontosan olyan, mint a szeretet. Sokan azt gondoljuk, hogyha megcsalnak bennünket arra csakis  felháborodottan reagálhatunk, pedig jogosan reagálhatunk rá nyugodtan és elengedően, sőt megbocsátóan is. A kiállást a saját jogainkért, az ilyen magatartás fogja igazolni. Természetesen, egy krónikus lelki nyomorúságban tengődő hozzáállást, sokkal nehezebb megváltoztatni, hiszen ezek már megkövesültek, a szívünk tájékán lerakodtak. Talán már testi tüneteket is okoznak. Ilyenkor, a mások fele fordulás segít. Ha nem szeret bennünket az, aki a mi szeretetünk tárgya, akkor meg kell tanulnunk egész lényünkkel olyanok fele fordulni, akik szintén szükséget szenvednek a szeretetben. Szakítás után lenni, nem egyszerű érzelmi állapot, hiszen szívünket tépi a bánat, kiüresedtünk, marcangoljuk magunkat. Ilyenkor is az tesz jót, ha az első hullámok után átevezünk mások probléma tengerébe, mintegy feledve a mienket. Ez a más vizekre evezés, megtanít aztán bennünket arra, hogy hogyan kezeljük saját szívszorító történeteinket is.Külön érdekesség, hogy ennek az energia állapotnak az egyik kifejeződési formája a hisztéria. A hisztéria, mint elakadt szeretet. Úgy is mondhatnám, hogy amikor nem lehetséges a direkt beszéd arról, hogyan is érzünk, akkor ez a mások számára ijesztő magatartás veszi kezdetét.
Nyilván, ennek a csakrának az alul működése esetén képtelenek vagyunk viszonozni a szeretetet, félünk feltárni legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket.Ilyenkor meg kell keresnünk saját belső központunkat, azt a helyet ahol biztonságban töltekezhetünk, ahol megnyugszunk, ahol feltölthetjük kimerült tartalékainkat.
Észlelhetünk magunkban olyan kibillentségi helyzetet is, melynek során szeretetünkkel rátelepszünk másokra. Ilyenkor szinte zsarnokokká válunk, és birtokolni akarjuk szeretteinket. Szükségszerűen csalódunk az emberekben, mert túl sokat adunk magunkból, az energiánkból, szeretetünkből azoknak, akik nem ezen a túláradó szinten képesek érzéseinket viszonozni. Az is előfordulhat, hogy mi nem vagyunk fogadóképesek e másfajta szeretetre. Tehát szívünk energiái képesek megváltoztatni környezetünket. Egyesítik, kibékítik az embereket. Melegséget és kedvességet sugároznak magukból, ez megnyitja embertársaik szívét, lelküket bizalommal és örömmel tölti el. A segítés magától értetődő. Érzéseinket nem befolyásolják kétségek és bizonytalanság. Azért adunk, mert örömünk van benne, cserébe semmit sem várunk. Mindent amit teszünk, tiszta szívvel tesszük. Rájövünk milyen fájdalmat okoz a szeretettől való elszakadás, és átéljük az együvé tartozásból származó örömöt. Képesek vagyunk elkötelezett kapcsolatokra. Munkahelynél többet jelentő hivatásra. Ha a munka nem csak egy állás, a szívcsakra elégedett. 
Többféle elmélet született már arra, hogy a föld szívdobbanása hol hallható. Mi magyarok, szeretjük hinni, talán jogosan, hogy ez a Dobogókőnél ki is tapintható.Maga a  pilisi és visegrádi hegyvidék együttese  a térképeken is jól láthatóan szív alakot formáz. Jól látható a kissé elnyújtott szívforma, amelyet északon és keleten a Duna vize, délnyugaton pedig a Vörösvári-ároknak nevezett völgyrendszer ölel körbe. Bárhogyan is van töltekezni tudunk ezen a helyen és megdobban a szívünk ha elengedjük a fölös gondolatokat, és a kétségek helyett az egységre összpontosítunk.

Ajna csakra: a homlok kereke

Belobbantak a test törzsi szintjén az erőkörök. Megfordultak a létfenntartás, a szexualitás, majd a hatalom,  a szeretet és a kommunikáció kerekei.Az erő megmozgatott a testhez kötődő összes tevékenységünkben. Most az arcon, a két szemöldök között, elérte azt a pontot, amit  homlok csakrának nevezünk. Ezt a helyet, szinte az összes kultúra az elme lakhelyének tartja. A homlok színterén tehát új kerék fordul. Ez a csakra ugyan a két szemöldök között, a koponya és a tarkó által behatárolt térben nyugszik, de hatása az egész test szintjén érzékelhető. A szervezetben a szem, az arcüregek, a koponyaalap és a halántéklebeny tartozik hozzá. Belső elválasztású mirigye, a hipofízis az agyalapnak nevezett agyi részben helyezkedik el. Valaha az egész endokrin rendszer uralkodó mirigyének tartották, mostanra már kiderült, hogy a hipotalamusz által kiválasztott hormonok irányítják működését. Befolyásolja a növekedést, az anyagcserét és az egész szervezet kémiáját. Például azt a hormont állítja elő, amely szüléskor az összehúzódásokat okozza, és megindítja a tejelválasztást. Ezek a hormonok befolyásolják a növekedést, inzulinkiválasztást, tejképzést, testnedveket, és a mellékvesekéregre és nemi szervekre hatnak.Értelemszerűen uralja a szemeket, a koponyaalapot, arcot, fület,orrot, arc - és homloküreget, kisagyat, központi idegrendszert. A látóideg kereszteződésében van, így az érzékelést is hangsúlyozza.
 A létet fenntartó erőegyüttes itt olyan erőket mozgósít, amelyek egy magasabb tudatszint létezését teszik lehetővé. Itt történik meg tehát az észlelés, és az irányítás bonyolult folyamata. Az irányítás, feltételezi az irányt is, ahová terelni szeretne,ezért segítségével a létet tudatosan érzékeljük. Az elme, a valódi tapasztalás eszköze itt a fizikai síkon. Az érzékszervek csak az eszközei. Elménknek megadatott az, ami semmi más részünknek sem sajátja: önmagáról gondolkodhat. Születésünkkel behangolódunk a három dimenziós világ rezgésszámára, ezért teljesen azonosítjuk magunkat a fizikai testünkkel. A test csak azért van, hogy hordozzon bennünket ebben a világban. A test profi intézője, vezére és alkotója, az elme, aki ismeri az adott létsík viszonyai, vagyis tudatosságra képes. Egy élőlényt akkor nevezünk tudatosnak, ha a környezetéről egy megfelelően komplex modellt alkot, és a szerint cselekszik. A gondolatok, a világról elképzelt igazságaink, annyira szubjektívek, hogy csak egy láthatatlan közmegegyezésnek köszönhetően tűnhetnek valósnak. Világunkat magunk alkotjuk az elménk segítségével. Mi vagyunk a felelősek ezért az alkotásért.
Kiszolgáltatottságunknak és a külső körülmények kizárólagosságának, ezen a szinten szükség szerűen meg kell szűnnie. Támpontunk egyedül a saját elménk lehet. Meg kell tanulnunk azt a felelősség vállalást, amiben már senkire nem támaszkodunk, és semmilyen külső eszközt nem veszünk igénybe. 
 A képzelőerőnk nyújtotta képességeink is a homlokcsakra aspektusába tartoznak. A múlt vizualizálása, a jövőre vonatkozó pozitív képek létrehozása, valamint a fantáziálás ennek az erőtérnek a megnyilvánulásai.  Az ibolyaszínt társítjuk hozzá. Míg a „fizikai szemünkkel” az anyagi világot látjuk, addig ezzel a harmadik szemnek is nevezett energiaközponttal a fizikai feletti síkot érzékelhetjük. Mivel a telepátiával, intuícióval, álmodozással, képzelődéssel hozható összefüggésbe, szerepe és hatása túlmutat a látható eredményeken. Szerepet játszik az alkotásban és annak elismerésében, hogy a látottak jelentős hatást gyakorolhatnak ránk. Még ha nem is vagyunk tudatában, mindannyian érzékenyek vagyunk a környezetünkben látható képekre.Főleg ami érzékeny idegi vagy fizikai állapotunkban ért bennünket, vagy létünk hajnalán a gyerekkorunkban amikor még minden információra nyitottabbak voltunk. Ezért is nem ajánlatos gyerekkorban a vizualitás eszközeivel élni, hiszen a külső szájba rágós képi világ elveszi, de mindenképpen jelentősen csökkenti a belső képek megformálásának képességét. Azok a képek, amelyek meglendítik a fantáziát, azok segítséget jelentenek, mert a fantáziának kapaszkodókra van néha szüksége. Így míg a mozgókép megkönnyíti a fantázia dolgát, ki is zárja, hogy a számunkra megfelelő irányba tereljük, addig az állókép inspirációs forrás, aminek fája alatt jó megpihenni elálmodozva, tehát teremtve. Egy mese olvasása, és az ebből készült mesefilm nézése nem tűnik túl nagy különbségnek. Pedig ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott, az megjelenik lelki szemei előtt. Piroska megy az erdőbe. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben hol van az előre legyártott, mirelit képi világ?  Mielőtt bekapcsolhatná az az ember a fantáziáját, már ott is a következő kép. Nagy igazság, hogy az viszi valójában előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.
A homlokcsakra elégtelen működése szellemi tompasághoz, érzelmi közömbösséghez, és túlhajszoltsághoz vezethet.A túlságosan energetizált homlokcsakra fejfájásban, hallucinációban, rémálmokban és a koncentrációs készség zavaraiban nyilvánulhat meg. Vakság, különböző szempanaszok (zöld- és szürkehályog), agydaganat, agyvérzés jelentkezhet.
A folyamatosan visszatérő fejfájás általában arra utal, hogy nem vagyunk képesek az intuícióinkra hallgatni. Sok nő érzi úgy, hogy a gyermekével kapcsolatban erősek az intuíció, ezért érdekes a homlokcsakra szoros összefüggése az anyasággal.

A túl sok reális gondolkodás meggátol cselekedeteinkben, terhessé válik számunkra és fejfájást idézhet elő. Ellenkező esetben, az energiahiányos homlokcsakra jele lehet a rossz memória, a szemprobléma, a minták felismerése során tapasztalt nehézség, illetve az, ha az illető nehezen vizualizál. 
Zavarát mégis a legnyilvánvalóbban a hiányzó belátás és felismerés, zavaros érzékelés jelzi. Ilyenkor az ember elveszíti a bizalmát. Nem látja a jövőt, nincs jövőképe. Ilyenkor lehet rövidlátás,tanulási nehézség.A látászavarok többsége, így a rövidlátás, távollátás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás mind arról árulkodik, hogy valamit nem szeretnénk látni és megtudni. A távollátó a jelenből a jövőbe szeretne menekülni, a rövidlátó a jövőtől tart, a kötőhártya gyulladásban szenvedő legszívesebben behunyná a szemét valami előtt. Ha az energiaáramlás akadályokba ütközik, csak a látható világ válik valóssá a számunkra. Életünket az anyagi vágyak, a testi szükségletek, és a meggondolatlan érzelmek határozzák meg. A lelki konfliktusokat fárasztónak és feleslegesnek találjuk, a spirituális igazságokat elutasítjuk, mert úgy véljük, ezek csak képzelgéseken alapulnak, értelmetlen álmodozások, amelyeknek nincs gyakorlati jelentésük. Gondolkodásmódunk főként a világban uralkodó vélemények és nézetek irányában fejlődik. A nehéz helyzetekben könnyen elvesztjük a fejünket. Előfordulhat, hogy nagyon feledékennyé válunk. A hatodik csakra csökkentett működésével gyakran együtt járó megértési zavarok figyelmeztetnek bennünket arra, hogy nézzünk jobban önmagunkba, s lelkünknek azokat a tartományait is ismerjük meg, amelyek a látható felszín mögött rejlenek. Nagyon súlyos esetben gondolataink összekuszálódnak, zűrzavarossá válnak, s a fel nem oldott érzelmi gócaink teljes befolyása alá kerülnek.

A földünk, mint erőtér, szintén rendelkezik homlokcsakrával. A föld úgynevezett elmeszékhelye feltételezhetően Irán és Afganisztán határán, a Kuh-e Malek Sia-hegyen található, és az emberiség közös tudatosságáért felelős. A spirituális nézetek iránt fogékonyak úgy gondolják, nem véletlen, hogy itt folynak a legvéresebb háborúk, hiszen a föld tudatát uralni a legnagyobb hatalom. Bár a hely különös erővel bír, most nem célszerű odalátogatni. Csak bízni tudunk benne, hogy hamarosan a megértés egy magasabb szintjének megélésével ez a helyzet megváltozik.Addig is tudnunk kell, hogy minden értünk történik, értünk emberekért, a mi üdvösségünkért.

Vishudha csakra: a torok kereke

A lélekkel teli életenergia kilép most a szeretet központjából, hogy megnyilvánulásra, önkifejezésre késztessen. A toroknál elhelyezkedő ötödik  csakra a kommunikációért felelős,és a hangban megnyilvánuló kreativitással áll kapcsolatban. Ami eddig a magunk tudomásában, zsigeri és ösztöni szinten volt, azt most mások tudomására hozhatjuk. Gondolataink megosztása több síkon történhet ugyan,de a torok kereke a beszédhez szükséges szerveket felügyeli. Ehhez az egyáltalán nem egyszerű önkifejezési formához, több gége körüli szerv részvételét igényeljük. Nemcsak maga a gége, a hangszálak, az állkapocs, a garat és a száj hanem a nyakhoz köthetően a légcső, hörgők, nyelőcső állapota is befolyásolja hangképzésünk minőségét. Talán furcsán hangzik, de a torokcsakra állapotának a hirdetője a tüdő és a fül is. A légzés folyamán közvetlen kapcsolatban kell kerülnünk a külvilággal, és a külvilágnak is kapcsolatban kell lépnie velünk. Akarva akaratlanul megtörténik a kommunikáció, akárcsak a fülünk esetében, hiszen ez az az érzékszervünk, amelyet éjjel-nappal nyitva kell tartanunk. Míg az alsóbb csakrák szintjén, ha nem akartuk akkor elkerülhettük a megnyilvánulást, és a környezeti hatásokra való azonnali reakciót, itt ezen a helyen, már nem tarthatóak a megszerzett tapasztalatok. Megnyilvánulásra, szerepvállalásra, az igazság kimondására kényszerítenek. A beszéd, a kommunikációs rendszerünk leggyorsabb és legösszetettebb eszköze. Ez a nyelvi kód nemcsak tényeket és információkat közvetít, hanem segít megfogalmazni érzelmeket, és  belső lelki folyamatokat is. Ezek  felismerése és kimondása maga a megoldás, gyógyulás része. De mint ahogyan lenni szokott, minden éremnek legalább két oldala van, hiszen itt kerül szembe az ember, az érzelmek kommunikálásának nehézségével is. Oldás és kötés, béklyó és feloldozó annak függvényében, hogy hogyan tudjuk használni, hogyan tudjuk forgatni létünknek ezt a kerekét. Ugyan a beszéd oroszlán részt vállal abban, hogy megfogalmazhassunk számunkra fontos belső párbeszédeket, érzelmeket, de nem kizárólagos a szerepe. Mint mindenben, ami fontos, az egész testünk is részt vesz. Hangsúly nélkül a szó csak porhüvely. Nyomaték természetesen sok minden lehet, többek közt a személyes jelenlétünk is. Az arcunk, testmozgásunk nagyon sokat elárul a valódi szándékunkról és megfogalmazásainkról. Mivel a szó objektív, de az értelmezés szubjektív sokszor félrevezetődnek közölni valóink. Vannak akik szerint nagy csoda, hogy egyáltalán szót értünk, hiszen mindannyiunknak más-más élménye fűződhet ugyanahhoz a szóhoz. De bárhogyan is van, a szó nagy segítség, hiszen a korlátainkkal szembesíthet, színvallásra késztet,de mindenképpen  mozgósít bennünket. Elhatározásokra késztet, megváltoztatja addigi érzéseinket, viselkedési módunkat. Beszéd közben, mi magunk is információkat szerzünk saját érzéseinkről, sokszor előfordulhat ugyanis, hogy amíg meg nem szólaltunk, nem is tudatosult bennünk, hogy milyen dühösek, örömtelenek, elkeseredettek vagyunk. Mivel a beszéd szó szerint is megmozgatja azokat szerveket, amelyek szorosan ehhez az energia központhoz tartoznak, így átélhetjük a hangunk elcsuklását, és az erőteljes önkifejezéstől megfájdulhat a torkunk. A beszéd megzengeti az érzelem húrjait, a hangszálainkon. Megmozgatja nyelvünket, szájpadlásunkat és ajkainkat. Befolyásolja a levegővételünket. A közlésvágyunk rendszeres letörése pedig, majd szétfeszíti nyelőcsövünket. Természetesen nemcsak a beszéd, hanem a hallgatás is lehet érzelem kifejező eszköz. Nagy súlya lehet, hiszen erőteljes eszközként működhet egy olyan világban, ahol a szavak veszítettek erejükből, vagy ahol félreérthetőek, súlytalanok. A kreatív önkifejezés, ebben az erőtérben nagy hangsúlyt fektet ugyan a beszédre, de mint a hangok közötti csend, a hallgatás adja meg a mondanivaló valódi erejét.  Ugyanaz a mondat, másként hangzik egy sokat megélt ember szájából és másként egy kamasz, vagy kisgyerekéből. Az igazság kimondása fontos szempontunk lehet az önkifejezésben, de ellenségünk is, ha életünk többi színterén nem élünk tisztán. Hiába a magabiztosság, ha a hamisság betüremkedik szavaink közé. Ennek a keréknek a forgását, bizony ezek a félrehallások nagyon megnehezítik. Márpedig mindannyian alapvetően arra vagyunk kódolva, hogy a megélt bizonyosságainkat igazságként hangoztassuk. Ha valaki úgy érzi, hogy nem fejezheti ki a vágyait, nemcsak elakad ezen a területen, hanem könnyen manipulálóvá is válik. A konfliktusokat nem vállalja fel nyíltan, inkább játszmába kezd. A játszmával meg nem az a  legnagyobb baj, hogy hamis, hanem, hogy igaznak látszik. Jogosnak, kikerülhetetlennek. És mint minden ami jogosnak tűnik, nem késztet arra, hogy szembenézzünk vele, vagyis megoldjuk, bevállaljuk. Ez odáig vezethet, hogy erős késztetést érzünk arra, hogy mindenhol, mindenben nekünk legyen igazunk.Gyerekként hisztizünk, és a sírást választjuk, esetleg egész testünkkel résztveszünk az "adj nekem igazat" mozgalomban. Kamaszként veszekszünk, esetleg dacosan hallgatunk a megsértődéstől és a meg nem értettség érzésétől vezérelve.Felnőtt korban társaságban miénk kell legyen a központi szerep. A játszma a torok csakra szintjén a legnagyobb csapda lehetőség. Szinte azt érezzük, hogy az egész életünk akörül forog, hogy igazat adhatunk-e magunknak, és mások is nekünk. Ennek az erőközpontnak a sajátosságai közé tartozik ennek a magatartásnak az ellenpólusa is, a túlzott visszahúzódás,bizalmatlanság. A bizalmatlanságban az ember az érzéseit dagályosan vagy egyáltalán nem fejezi ki. Az elakadt szó pangást idéz elő főleg az ehhez a csakrához szorosan kötődő endokrin mirigyben , a pajzsmirigyben. Mint a neve is kifejezi, védelmet biztosít a külső hatások ellen, de egyben akadályként is funkciónál. Növeli a szervezet energiatermelését és oxigénfogyasztását,vagyis felelős a testi és a szellemi növekedés közötti egyensúlyért. Fontos szerepet játszik a csontváz és a belső szervek növekedésében. Mivel szabályozza az anyagcserét, így hatással van arra, hogy milyen gyorsan alakul át a magunkhoz vett táplálék energiává, s milyen gyorsan használjuk fel ezt az energiát. A szervezet jódanyagcseréjét is befolyásolja, valamint a vér és a szövetek mésztartalmát.Tehát ez a központ, mint valami energia tartály működik.

Sokszor sokan azt gondoljuk, hogyha a valódi érzéseinket kimutatnánk, nevetségessé és sebezhetővé válnánk. Úgy gondoljuk, hogy az érzések és gondolatok közlésében egy zsiliprendszert kell felállítanunk, ha kell akkor többszörösen is. Az első zsilip mögött ott állnak a barátaink, bizalmas családtagjaink, a többi mögött a többi olyan ember, aki érdemes a beavatásunkra. Mert, minden információ kiadás, főleg önmagunkról , a beavatás rítusait használja. Először felnyítja az első zsilipet, aztán a többi zsilipnél megszellőztetve titkot formál maga köré, ezzel mintegy mitizálva önmagát. Mindannyian önmagunk mitikus lényét őrizzük magunkban. Szeretjük ellenőrzés alatt tartani mindazt, amilyennek mások látnak bennünket.Ez adja biztonságérzetünket. A biztonság nagyban megtöredezhet, ha olyan információk kerülnek rólunk napvilágra, ami valahogyan kikerülte zsiliprendszerünket. Ezt elkerülendő sokszor érezzük azt, hogy hallgatnunk kell, különben bolondot csinálunk magunkból. Szimatolnunk kell. Azt kell mondanunk, amit az emberek hallani akarnak, különben nem fogadnak el, vagy kinevetnek, esetleg bánthatnak is bennünket. A kiszolgáltatottság elkerülésének az a legbiztosabb módja, ha ellenőrzés alatt tudjuk tartani a velünk kapcsolatos véleményeket. Feltüntetjük magunkat. Befolyásolunk. Hatunk. Csürjük, csavarjuk a szót. Felderítünk. Ilyenkor úgy érezzük, hogy ha ki tudjuk szimatolni, kit mi motivál, akkor bárkit bármire rá tudunk venni. Legalábbis sokakat, sok mindenre. Érezhetjük azt is, hogy nem vagyunk érdemesek arra, hogy minket hallgassanak, sőt az ellenkezőjét is, miszerint: állandóan beszélnünk kell, hogy érvényesíthessük önmagunkat. Mindkét változatban stresszel kell számolnunk, ami kihat a pajzsmirigy működésére, ördögi kört hozva létre. Itt is kulcsszó a nyugalom.  A nyugodtság elvesztésével kezdődik a legtöbb betegség, és a feszültségek felfedezésével, és felszámolásával a legtöbbjük fel is számolható. A nyugalmat  megszerezhetjük ideiglenesen is, ha másképpen nem lehet. Ilyenkor nem riadunk vissza apró hazugságoktól, elhallgatásokról, sőt félrevezetésektől sem. Így megspórolunk magunknak egy időre pár nyugtalanságot. Ezekből aztán, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha azt mondjuk amit mások hallani akarnak, akkor  megkaphatjuk, amit csak akarunk.Legalábbis nagyobb eséllyel. De másfajta trükkökhöz is folyamodhatunk, pl. ha nehézségeinket meséljük, szánalmat és figyelmet csikarunk ki az emberekből, vagy ha elég parancsolóan viselkedünk, megfélemlíthetjük az embereket, ezáltal teljesítik a kívánságainkat. Ha a kívánságaink teljesülnek, akkor boldogok vagyunk, hiszen sikerült átvitt értelemben lenyomnunk magunkat a mások torkán. Elfogadásra találtunk.
A torok csakrában nem csak a kifejezőképesség, és a kommunikáció központja található, hanem itt van az inspiráció központja is. Az ihlet pedig minden teremtés szülőanyja. Mint tudjuk, "kezdetben vala az ige". Vagyis a teremtés a szó kimondásával kezdődik, és minden szó kimondásával, ma is tovább alkotjuk a körülöttünk lévő világot. A kerék elindul. A lét kereke mozgásba lendül és mozgásba lendít. Mint a lélegzet. Adunk és kapunk. Nem lehet csak ki, vagy csak be lélegezni. Az egyensúlyunk a változással, a mozgásban maradással tartható csak fenn. Az első lélegzet vétellel jelenünk meg ebben a világban. Úgy lendülünk bele a világ folyásában, hogy a levegőjét beszívjuk és hírt adunk magunkról a lét legprimitívebb hangjain. A levegővétel később is folyamatos, és kényszerítő kapcsolatot tartat fenn a körülöttünk levő dolgokkal. Nem tudunk nem részt venni a világban, ha már itt vagyunk. Nem tudunk elzárkozni sem, hiszen a levegő által kapcsolatban kell maradnunk egymással.
Ez a csakra összeköttetésben áll egy kisebb mellékcsakrával, amely a tarkóban helyezkedik el és hátrafelé nyílik. A tarkó a hátgerinc és a koponya találkozásának színtere, olyan hely ahol létünk legősibb emlékeit tároljuk. Ezt a két tulajdonképpen független energiaközpontot gyakran egyként említik. Működésüket tekintve, a tarkó és a torok viszont, oly szoros összeköttetésben állnak egymással, hogy egy csakrának is tekinthetjük őket. Mindkettő az önmagunk újrateremtésével, önkifejezésével áll kapcsolatban, és mint ilyen meghatározza helyünket a világban. A nyakunk ugyanis egy olyan szerv, ami a legmozgathatóbb, ami segít abban, hogy a világban alaposan körülnézzünk. A nyak ad lehetőséget az előre, hátra és oldalnézetekre, a dolgok közelebbi vagy távolabbi megvizsgálására, és ezzel együtt a rugalmas szemléletre.
  Mivel az ötödik kerék fontos kapcsolatot tart fenn az alsóbb és a fej-csakrák között, ezért hídként szerepel a gondolataink és az érzéseink között, impulzusaink és a rájuk adott válaszok között, ezenkívül egyidejűleg a külvilág felé közvetíti az összes csakra tartalmát. Mivel itt fejezzük ki mindazt, ami bennünk van: vidámságunkat és szomorúságunkat, a szerelem, a boldogság, a félelem és a harag érzését, valamint gondolatainkat, meglátásainkat és belső világunk tapasztalatait, ezért az ehhez a területhez hozzárendelt természeti elem az éter. Az éter olyan tér, amelyben a sűrű elemek kifejtik hatásukat. A jógatanokban az éter mint alapvető anyag szerepel, amelyből a sűrítés folyamatával létrejöttek az alsó csakrák elemei - a föld, a víz, a tűz és a levegő. De az éter a hangok, a kiejtett szavak, s ugyanakkor az alkotást segítő szavak hordozója is, azaz az információk szállítója a lét minden szintjén. Belső életünk a kiejtett szavakon, a gesztusainkon, a mimikánkon keresztül vetül ki a külvilágra, de ugyanúgy a többi kreatív kifejezésformák által is, mint például a zene, a tánc, a képző- és iparművészet.

Azonban mindig csak azokat az érzéseket és gondolatokat tudjuk kifejezni, amelyek ténylegesen megtalálhatók bennünk. Így az ötödik csakra alakítja ki bennünk az önmagunkon való elmélkedés képességét. Ám ahhoz, hogy gondolkodni tudjunk, bizonyos belső távolságra van szükségünk. A távolság itt tényleg üveggolyó, hiszen minden szemszögből látatni tudja a velünk megtörtént eseményeket, és jótól rossztól egyenlő távolságot tud tartani. A kifejező eszközeink csiszolásával egyre öntudatosabbá válunk. Egyedivé. Másoktól jól különválaszthatóvá. De mint tudjuk, csak a jól külön választott dolgok egyesíthetőek, így beilleszkedésünk, elfogadtatásunk már nem esetleges, hanem bizonyossággá válik. Elhagyhatjuk  gúzsbakötő játszmáinkat, hiszen nem kell féltenünk határainkat sem. Így egy idő után már a gondolatainkat nem befolyásolják az érzelmeink és a fizikai tapasztalásaink és lehetővé válik az objektív megismerés. A legmélyebb ismeretekre akkor teszünk szert, amikor megnyílunk a végtelen tér előtt, amely olyan, akár a széles égbolt, s melynek világoskék színe megegyezik a torokcsakra színével. Ilyenkor lecsillapodunk és csendesen szétáramlunk a külső és belső térben. Az ötödik csakra érzékszervi funkciója a hallás. A szavaink nem mindig tudják kifejezni, amit szertnénk, ezért az áthallásokat értenünk és érzékelnünk kell. Ha valakinek a szó mindig és minden körülmények között ugyanazt jelenti, az ne csodálkozzon, ha a füle megbetegszik. Ezen a csakrán keresztül halljuk meg a teremtett világ rejtett hangjait, és a saját, igazi belső hangunkat is. Általa lépünk kapcsolatba a bennünk lakozó lélekkel, fogjuk fel sugallatát és megingathatatlan bizalmat fejlesztünk ki a magasabb rendű belső vezetőnk iránt. Életünk igazi feladata, a dharma is világossá válik számunkra. Megértjük, hogy belső világunk  ugyanolyan valóságos, mint a külső világ. Képesek leszünk felfogni és továbbadni a nem fizikai síkról és a valóság magasabb dimenzióiból érkező információkat. Ez az isteni sugallat önkifejezésünk fontos elemévé válik. Tehát az ötödik csakrában minden síkon megjelenik a tökéletesség egyéni kifejeződése.Működési zavara esetén ez a tökéletesség megtöredezik. A megtöredezettségben önkifejezési problémák, beszédzavarok jelentkezhetnek. Ilyenkor támad az az érzésünk, hogy bár nagyon is tudjuk mit szeretnénk, és mit nem, mégsem tudjuk ezt nyilvánvalóvá kommunikálni. Monoton hangunkat megpróbáljuk a hanghordozásunk változtatásával élénkíteni. Küszürüljük a torkunkat, hogy a jobb megfogalmazásra rátaláljunk.  Érzelmi síkjaink is egymásra torlódhatnak, ezért azt érezzük, hogy bármit is osztanánk meg, az már a következő percben a saját ellentétének közlését is magával vonhatja. Mintha a torkunkban gubanc lenne, mintha elnémulnánk saját történéseink kavalkádjától. Ebben a torokszorításban aztán sokféle reakciókat produkálhatunk, lehetünk elhalkultak, de elkezdhetünk fecsegni, sőt hazudni is, hogy valahogyan kiküszöböljük ezt a működési zavart. A meg nem értettségre, a saját belső erőtartalékaink és korábbi traumáink alapján reagálunk. Főleg a gyerekkori traumák befolyásolják, hogy erőteljesen vagy álcázottan, dühösen vagy visszahúzódva reagálunk. Álcázott reakció lehet ha  felvesszük ilyenkor a bohóc álarcát. Ez nem jó vagy rossz magatartás, hanem egy túlélési stratégia. Ilyenkor viccelődünk, terelünk, szabadkozás nélkül témát váltunk. Legtöbbször azért vesszük fel a komédiás álarcát, hogy eltakarhassuk lelkünk tragédiáit.Meggondolatlanságaink aztán elhozzák nekünk a várt és nem várt eredményeket. A testünk nyelvén ezek megnyilvánulhatnak torokfájdalmakban, pajzsmirigy zavarokban. Tünetként tekinthetünk a köhögésre és a fülünk gyulladásaira ugyanúgy mint a különböző nyelvproblémákra, száj és tüdőbetegségeire, mandula gyulladásra, bronchitisre. A nyakfájdalmai, akárcsak a rettegett sclerosis multiplex, mind ugyanennek a problémakörnek a kisebb nagyobb mérföldköve.

A bennünket körülvevő világ is tükrözi a saját kommunikációs problémáit. A természet részeként mi emberek leképezzük mindazt, ami a világban megoldandó. Így történhet meg az is, hogy ahogyan a testünkben van képviselője a  vishudha csakrának, úgy a földünknek is van egy kommunikációs csatorna rendszere aminek központi kerekének a gízai piramisokat tartják.

A gízai piramisok nemcsak a

legrégebbi turisztikai attrakciók a világon, hiszen már időszámításunk
kezdetekor is két és félezer évesek voltak, hanem a mai napig megfejthetetlennek tűnő rejtélyek színterei.
Egész történetüket misztikum és titok övezi, történészek és régészek
vitatkoznak létrejöttük körülményeiről, okairól.Annyi bizonyosnak látszik, hogy elhelyezkedésük nem puszta építészeti formaság. Tájolásuk alapos csillagászati tudást kívánt, és jelenlétük azt sugallja, hogy túlmutatnak turisztikai látványosságukon. Olyan kommunikációs erőteret fókuszálnak aminek megértéséhez a régészeti feltárás már kevés. A csoportos megváltás véget érni látszik, ezért saját erőinket kell fókuszban állítanunk mindabban, ami a másik emberrel bennünket összeköt.

Sahasrara csakra: a fejtető kereke

Az életenergia körbeért. A kígyó a saját farkába harapott. Végpontjához érkezett, ami egyben a kiinduló pontja is. A fejtető ezen legmagasabb pontján olyan erőket veszünk birtokba, amelyek alapjaiban határozzák meg létezésünk minőségét. Ez az egyéni sajátosságokat hordozó életenergia a koponyán keresztül folyamatos kapcsolatot tart fenn az egyetemes életerőkkel.Nem is csakra, inkább felszabadításra váró isteni tudatosság területe ez, ahol minden megtörténhet. Ez a hely az igazi otthonunk. Innen indul nagy utazásunk az életbe, és fejlődésünk végén ugyanerre a helyre érkezünk vissza. Az ember sok mindenre törekszik belső hajtóerőinek erőssége szerint, mégis legmélyebb célja az egység és üdvösség létrehozása. Itt a létünkért felelős életenergia elérheti az emberi képességek csúcsát. Csak a tapasztalat a megmondhatója, milyen lehet egy ilyen egységben hosszan leledzeni. Az egybeolvadás az én összeolvadása az univerzum kozmikus energiáival az emberiség kissé elfeledett képességévé vált. A megvilágosodás, mint valami nehéz gyakorlat tornyosul fölénk és széttáratja elernyedt karjainkat, mintegy kifejezve tanácstalanságunkat és segélykérésünket a láthatatlanná vált erők irányában. Pedig ahogyan mára már megtudtuk, az erő bennünk lakozik. Amint fent úgy lent, amint kint, úgy bent, keresztjét hordozzuk. A nyugalom állapotának létrehozásával, válik ez a kereszt teherből, áldott állapottá. Könnyű örömmé, amiben feloldódik a te és az én fogalma, a dolgok valódi természetének megértését adva. Ilyenkor kapcsolatba lépünk a hatalmas, korlátlan tudással.A tudással, mely sosem vész el,de mindig átalakul, és átalakulásaival, folyton keresésre ,belső és külső utazásokra kényszerít. Olyan utazásokra, amiben önmagunkat egyre jobban elhelyezhetjük a kozmikus rendszer fogaskerekeiként. Mozgásban lenni azt jelenti, hogy élni. élni azt jelenti, hogy részt venni. Részt venni azt jelenti, hogy hatni. A hatás pedig megszüli a saját ellenhatásait, ami újabb és újabb körforgások képeit vetíti elénk. Ezekben a körforgásokban tapasztalatokra, bölcsességekre jutunk.
 A korona csakra az egység és a bölcsesség központja. Megfelelő működésekor, tisztában vagyunk önmagunkkal, tudjuk kik vagyunk, és miért jöttünk. A felsőbb akaratba való hit, beépül mindennapjainkba. A Korán szerint, a középkori iszlám misztikusok a létezést fénynek tekintették. Felfogásuk szerint, az agy igen sok fényt sugároz ki. Ez az elgondolás a kereszténységben, mint a glória fogalma, és ábrázolása jelenik meg. A koronacsakra minden kultúrában azzal a fénnyel függ össze, ami egyszerre rezgés és anyag. Ezt a fénysíkot mindenkinek egyedül kell elérnie. Még a tekintélyt igen tisztelő klasszikus jógatanítások is azt hangsúlyozzák, hogy egyetlen mester sem juttathat el arra a szintre, ahol a szellem és az anyag összekapcsolódik. Az, hogy a koronacsakra szintjén az anyag és a szellem eggyé válik, azt jelenti, hogy az anyag engedelmeskedik a szellemnek. Ezen a szinten tehát az ember szellemi erejével uralja az anyagot, így a saját testét is. A koronacsakra szintjén már nem félsz, felelősséget vállalsz a saját életedért, és megbízol belső hangodban, intuíciódban.Energia színe lila és ragyogó fehér. A hetedik csakrában valójában soha nem jönnek létre zárlatok. Ez a csakra csak fejlett, vagy kevésbé fejlett lehet. A többi csakrával ellentétben a koronacsakra problémái ritkán okoznak klasszikus betegségtüneteket. Az itt fellépő zavarok inkább pszichózisban és különféle személyiségváltozásokban nyilvánulnak meg. A legtöbb embernél nyugalmi állapotban van a koronacsakra. Problémák akkor léphetnek fel, ha aktiválod a csakrát, és nem ennek megfelelően viselkedsz. Amikor a korona csakra kezd megnyílni, egyre gyakrabban élünk meg olyan pillanatokat, amikor megszűnni érezzük a szakadékot belső lényünk és a külvilág között. Tudatunk tökéletesen lenyugszik és megnyílik, s ebben a nyugalomban és csendben saját életünket mint örök érvényű tiszta létet éljük meg, amelyben a dolgok összességükben léteznek.Mégis léteznek olyan betegségeknek mondható problémák, amelyek ehhez az energia központhoz köthetőek. Ilyen például a parkinson kór, aminek sajátossága, hogy hiányzik a dopamin, egy neurotranszmitter, ami pedig a végtagok remegéséhez és megmerevedéséhez vezet. A betegség okát még nem ismerik, de azt megfigyelték, hogy ezeknél a betegségeknél teljesen zárt a koronacsakra, a gyökércsakra viszont egészen nyitott. Ez megmagyarázná e betegség funkcióját, vagyis azt, hogy a betegnek nincsenek belső képei, és teljesen a külvilág segítségére van utalva. A parkinsonhoz hasonlóan ide tartozik az alzheimer és az elmegyengeség is.  Különösen időskori elbutulás formájában lép fel az agy elsorvadása miatt. Ezt jelentős emlékezetvesztés követi, amely a racionális gondolkodás és ítélőképesség lassú, de állandó gyengülésével és regresszióval jár. Az, hogy a beteg ismét olyan lesz, mint egy kisgyerek, arra utal, hogy belső gyermekének kellett volna több teret engednie. Alzheimernél  hasonló tünetek lépnek fel, mint az elmegyengeségnél. Ez a regresszió is a belső gyermek háttérbe szorításáról szól. A skizofrénia minden formájánál a beteg csak befelé tekint, a saját világába, és kikapcsolja a külvilágot. Az érintett nagyon gyakran rendkívül érzékeny a kollektív tudattalan üzeneteire, amelyeket azonban nem lehet a hétköznapi valóságra vonatkoztatni. A beteg koronacsakrája tehát állandóan szélesre tárt, és semmilyen módon nem tudja bezárni. Mint minden pszichózisnál, itt is elsősorban a gyökércsakrával kell foglalkozni.Van még egy szent betegségnek tartott idegrendszeri betegség, ami ide tartozik, és ez az epilepszia. Őket régen bölcs, vagy szent embereknek tartották, akik képesek kapcsolatba lépni más világokkal, és képesek beszélni az istenekkel. Az epilepszia az agy elektromos zavaraira vezethető vissza, és ugyan gyógyszeres kezeléssel megszüntethető, mégis azok akik a betegségeket mélyebb szinten szemlélik, úgy vélik, hogy az epilepszia oka az, hogy a fejtető és a köldökcsakra túlzottan nyitva van. Az érintett ezért pontosan érez minden atmoszferikus, és érzelmi zavart. A pszichológusok szerint a beteg arra használja a rohamot, hogy kimeneküljön egy kellemetlen helyzetből. A nagy rohamoknál, a realitással való kapcsolat is bezárul, és a beteg kizáródik mindenből, ami rajtra kívül áll. Ez a bezáródás, nagyon sok úgynevezett új keletű betegségeknél is megjelenik. Mintha a határaink kijelölésével lennének gondjaink, és folyton attól kellene tartanunk, hogy nehogy mások túl közel jöjjenek hozzánk. De pánikban esünk akkor is, ha túlságosan el távolodni látszanak. Se túl közel, se túl távol. Ha ez sérül, depresszió és különféle elhatárolódási problémákkal birkózódunk, hangulataink ingadozásának jelzőtüzénél. Szinte általánosnak mondható a depresszió elterjedése, főleg az utóbbi pár évtizedben. A valódi depresszió és a depresszív hangulatok is arra vezethetők vissza, hogy a koronacsakrát ugyan aktiválod, de nem tudsz bánni az energiájával. A reaktív depressziónál, amelyet a társ, a gyermek, vagy akár a munkahely elvesztése vált ki, nagyon fontos megtartani a koronacsakra képi energiáját, vagyis a jövőképed. Bármi történjen, az élet megy tovább. Ha nincs jövőképed, nincs reményed és depressziós vagy, akkor fennáll az öngyilkossági kísérlet veszélye. Ez a kilátástalanság és a reménytelenség kifejeződése. Egyúttal kommunikációs stratégia is, hogy segítséget kapj. Aki öngyilkos lesz, annak a  nehéz problémákat meg kell megoldania akkor is, ha mostani élethelyzetében kimenekül belőle. Igazából az öngyilkosság végtelenül elfáradt segélykérés. Sokszor csak pihenni szeretnénk a probléma teljes kiiktatásával, időt kérünk arra, hogy más szempontok szerint belátásokra tehessünk szert. Aludni szeretnénk, elpihenni az élet terhétől. Az alvás  töltekezés, nemcsak azért mert a test pihen, hanem ,mert a tudat a teljes nyugalmi állapot megvalósulásának állapotában van.
Amikor a tudat eléri a legmagasabb szintet, akkor az energia a keleti pszichológia szerint itt koncentrálódik. A díszes korona elhelyezése az uralkodó fején valószínűleg erre utal, miszerint annak kell uralkodnia, aki a legfejlettebb tudatú ember. Születésünkkor még nincsen teljesen bezáródva a fejünk tetején ez a rész. Úgy is mondhatnánk, hogy a koronánk felül nyitott. Fokozatosan keményedik meg ez a rész, ahogy az értelem és ego megszületik bennünk és ezzel párhuzamosan az intuíciónk elpárolog, vagy legalábbis jelentősen csökken. A jógában azonban hangsúlyozzák, hogy ezt az ablakot ki lehet nyitni ha a kellő tudatállapotot sikerül megszereznünk. A jógik nem véletlenül tudják meghatározni azt is, hogy mikor hagyják el testüket. Itt, a koronacsakránál a tapasztaló és tapasztalt közti különbség is eltűnik. A jógában ezt a csakrát az ezerlevű lótusszal szimbolizálják. A tudat tágabb szintre terjed ki, mint amit szavakkal ki lehet fejezni. Itt már a koronacsakrában széleskörű tudatosság van jelen, ami nem ismer korlátokat. 
Tibetben, a Himalájában található a koronacsakra, ahol a keleti tanok szerint megnyílik az univerzális tudás kapuja. A

Kailash-hegy és a környező táj látványa csodálatos élményt nyújt az utazónak, habár ez, a buddhisták és további négy vallás által is a legszentebbnek mondott hely még nem vált turistalátványossággá. Ha idelátogatsz, kissé nehézkes, bár annál szebb út vár rád. A zarándokok által folyamatosan látogatott hegy gyönyörű környezetben.A tibeti Manasarowar- és Rakshastal-tó közelében magasodó hely olyan benyomást kelt, mind amitől egy lépés csak a mennyország.