Vishudha csakra: a torok kereke

A lélekkel teli életenergia kilép most a szeretet központjából, hogy megnyilvánulásra, önkifejezésre késztessen. A toroknál elhelyezkedő ötödik  csakra a kommunikációért felelős,és a hangban megnyilvánuló kreativitással áll kapcsolatban. Ami eddig a magunk tudomásában, zsigeri és ösztöni szinten volt, azt most mások tudomására hozhatjuk. Gondolataink megosztása több síkon történhet ugyan,de a torok kereke a beszédhez szükséges szerveket felügyeli. Ehhez az egyáltalán nem egyszerű önkifejezési formához, több gége körüli szerv részvételét igényeljük. Nemcsak maga a gége, a hangszálak, az állkapocs, a garat és a száj hanem a nyakhoz köthetően a légcső, hörgők, nyelőcső állapota is befolyásolja hangképzésünk minőségét. Talán furcsán hangzik, de a torokcsakra állapotának a hirdetője a tüdő és a fül is. A légzés folyamán közvetlen kapcsolatban kell kerülnünk a külvilággal, és a külvilágnak is kapcsolatban kell lépnie velünk. Akarva akaratlanul megtörténik a kommunikáció, akárcsak a fülünk esetében, hiszen ez az az érzékszervünk, amelyet éjjel-nappal nyitva kell tartanunk. Míg az alsóbb csakrák szintjén, ha nem akartuk akkor elkerülhettük a megnyilvánulást, és a környezeti hatásokra való azonnali reakciót, itt ezen a helyen, már nem tarthatóak a megszerzett tapasztalatok. Megnyilvánulásra, szerepvállalásra, az igazság kimondására kényszerítenek. A beszéd, a kommunikációs rendszerünk leggyorsabb és legösszetettebb eszköze. Ez a nyelvi kód nemcsak tényeket és információkat közvetít, hanem segít megfogalmazni érzelmeket, és  belső lelki folyamatokat is. Ezek  felismerése és kimondása maga a megoldás, gyógyulás része. De mint ahogyan lenni szokott, minden éremnek legalább két oldala van, hiszen itt kerül szembe az ember, az érzelmek kommunikálásának nehézségével is. Oldás és kötés, béklyó és feloldozó annak függvényében, hogy hogyan tudjuk használni, hogyan tudjuk forgatni létünknek ezt a kerekét. Ugyan a beszéd oroszlán részt vállal abban, hogy megfogalmazhassunk számunkra fontos belső párbeszédeket, érzelmeket, de nem kizárólagos a szerepe. Mint mindenben, ami fontos, az egész testünk is részt vesz. Hangsúly nélkül a szó csak porhüvely. Nyomaték természetesen sok minden lehet, többek közt a személyes jelenlétünk is. Az arcunk, testmozgásunk nagyon sokat elárul a valódi szándékunkról és megfogalmazásainkról. Mivel a szó objektív, de az értelmezés szubjektív sokszor félrevezetődnek közölni valóink. Vannak akik szerint nagy csoda, hogy egyáltalán szót értünk, hiszen mindannyiunknak más-más élménye fűződhet ugyanahhoz a szóhoz. De bárhogyan is van, a szó nagy segítség, hiszen a korlátainkkal szembesíthet, színvallásra késztet,de mindenképpen  mozgósít bennünket. Elhatározásokra késztet, megváltoztatja addigi érzéseinket, viselkedési módunkat. Beszéd közben, mi magunk is információkat szerzünk saját érzéseinkről, sokszor előfordulhat ugyanis, hogy amíg meg nem szólaltunk, nem is tudatosult bennünk, hogy milyen dühösek, örömtelenek, elkeseredettek vagyunk. Mivel a beszéd szó szerint is megmozgatja azokat szerveket, amelyek szorosan ehhez az energia központhoz tartoznak, így átélhetjük a hangunk elcsuklását, és az erőteljes önkifejezéstől megfájdulhat a torkunk. A beszéd megzengeti az érzelem húrjait, a hangszálainkon. Megmozgatja nyelvünket, szájpadlásunkat és ajkainkat. Befolyásolja a levegővételünket. A közlésvágyunk rendszeres letörése pedig, majd szétfeszíti nyelőcsövünket. Természetesen nemcsak a beszéd, hanem a hallgatás is lehet érzelem kifejező eszköz. Nagy súlya lehet, hiszen erőteljes eszközként működhet egy olyan világban, ahol a szavak veszítettek erejükből, vagy ahol félreérthetőek, súlytalanok. A kreatív önkifejezés, ebben az erőtérben nagy hangsúlyt fektet ugyan a beszédre, de mint a hangok közötti csend, a hallgatás adja meg a mondanivaló valódi erejét.  Ugyanaz a mondat, másként hangzik egy sokat megélt ember szájából és másként egy kamasz, vagy kisgyerekéből. Az igazság kimondása fontos szempontunk lehet az önkifejezésben, de ellenségünk is, ha életünk többi színterén nem élünk tisztán. Hiába a magabiztosság, ha a hamisság betüremkedik szavaink közé. Ennek a keréknek a forgását, bizony ezek a félrehallások nagyon megnehezítik. Márpedig mindannyian alapvetően arra vagyunk kódolva, hogy a megélt bizonyosságainkat igazságként hangoztassuk. Ha valaki úgy érzi, hogy nem fejezheti ki a vágyait, nemcsak elakad ezen a területen, hanem könnyen manipulálóvá is válik. A konfliktusokat nem vállalja fel nyíltan, inkább játszmába kezd. A játszmával meg nem az a  legnagyobb baj, hogy hamis, hanem, hogy igaznak látszik. Jogosnak, kikerülhetetlennek. És mint minden ami jogosnak tűnik, nem késztet arra, hogy szembenézzünk vele, vagyis megoldjuk, bevállaljuk. Ez odáig vezethet, hogy erős késztetést érzünk arra, hogy mindenhol, mindenben nekünk legyen igazunk.Gyerekként hisztizünk, és a sírást választjuk, esetleg egész testünkkel résztveszünk az "adj nekem igazat" mozgalomban. Kamaszként veszekszünk, esetleg dacosan hallgatunk a megsértődéstől és a meg nem értettség érzésétől vezérelve.Felnőtt korban társaságban miénk kell legyen a központi szerep. A játszma a torok csakra szintjén a legnagyobb csapda lehetőség. Szinte azt érezzük, hogy az egész életünk akörül forog, hogy igazat adhatunk-e magunknak, és mások is nekünk. Ennek az erőközpontnak a sajátosságai közé tartozik ennek a magatartásnak az ellenpólusa is, a túlzott visszahúzódás,bizalmatlanság. A bizalmatlanságban az ember az érzéseit dagályosan vagy egyáltalán nem fejezi ki. Az elakadt szó pangást idéz elő főleg az ehhez a csakrához szorosan kötődő endokrin mirigyben , a pajzsmirigyben. Mint a neve is kifejezi, védelmet biztosít a külső hatások ellen, de egyben akadályként is funkciónál. Növeli a szervezet energiatermelését és oxigénfogyasztását,vagyis felelős a testi és a szellemi növekedés közötti egyensúlyért. Fontos szerepet játszik a csontváz és a belső szervek növekedésében. Mivel szabályozza az anyagcserét, így hatással van arra, hogy milyen gyorsan alakul át a magunkhoz vett táplálék energiává, s milyen gyorsan használjuk fel ezt az energiát. A szervezet jódanyagcseréjét is befolyásolja, valamint a vér és a szövetek mésztartalmát.Tehát ez a központ, mint valami energia tartály működik.

Sokszor sokan azt gondoljuk, hogyha a valódi érzéseinket kimutatnánk, nevetségessé és sebezhetővé válnánk. Úgy gondoljuk, hogy az érzések és gondolatok közlésében egy zsiliprendszert kell felállítanunk, ha kell akkor többszörösen is. Az első zsilip mögött ott állnak a barátaink, bizalmas családtagjaink, a többi mögött a többi olyan ember, aki érdemes a beavatásunkra. Mert, minden információ kiadás, főleg önmagunkról , a beavatás rítusait használja. Először felnyítja az első zsilipet, aztán a többi zsilipnél megszellőztetve titkot formál maga köré, ezzel mintegy mitizálva önmagát. Mindannyian önmagunk mitikus lényét őrizzük magunkban. Szeretjük ellenőrzés alatt tartani mindazt, amilyennek mások látnak bennünket.Ez adja biztonságérzetünket. A biztonság nagyban megtöredezhet, ha olyan információk kerülnek rólunk napvilágra, ami valahogyan kikerülte zsiliprendszerünket. Ezt elkerülendő sokszor érezzük azt, hogy hallgatnunk kell, különben bolondot csinálunk magunkból. Szimatolnunk kell. Azt kell mondanunk, amit az emberek hallani akarnak, különben nem fogadnak el, vagy kinevetnek, esetleg bánthatnak is bennünket. A kiszolgáltatottság elkerülésének az a legbiztosabb módja, ha ellenőrzés alatt tudjuk tartani a velünk kapcsolatos véleményeket. Feltüntetjük magunkat. Befolyásolunk. Hatunk. Csürjük, csavarjuk a szót. Felderítünk. Ilyenkor úgy érezzük, hogy ha ki tudjuk szimatolni, kit mi motivál, akkor bárkit bármire rá tudunk venni. Legalábbis sokakat, sok mindenre. Érezhetjük azt is, hogy nem vagyunk érdemesek arra, hogy minket hallgassanak, sőt az ellenkezőjét is, miszerint: állandóan beszélnünk kell, hogy érvényesíthessük önmagunkat. Mindkét változatban stresszel kell számolnunk, ami kihat a pajzsmirigy működésére, ördögi kört hozva létre. Itt is kulcsszó a nyugalom.  A nyugodtság elvesztésével kezdődik a legtöbb betegség, és a feszültségek felfedezésével, és felszámolásával a legtöbbjük fel is számolható. A nyugalmat  megszerezhetjük ideiglenesen is, ha másképpen nem lehet. Ilyenkor nem riadunk vissza apró hazugságoktól, elhallgatásokról, sőt félrevezetésektől sem. Így megspórolunk magunknak egy időre pár nyugtalanságot. Ezekből aztán, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha azt mondjuk amit mások hallani akarnak, akkor  megkaphatjuk, amit csak akarunk.Legalábbis nagyobb eséllyel. De másfajta trükkökhöz is folyamodhatunk, pl. ha nehézségeinket meséljük, szánalmat és figyelmet csikarunk ki az emberekből, vagy ha elég parancsolóan viselkedünk, megfélemlíthetjük az embereket, ezáltal teljesítik a kívánságainkat. Ha a kívánságaink teljesülnek, akkor boldogok vagyunk, hiszen sikerült átvitt értelemben lenyomnunk magunkat a mások torkán. Elfogadásra találtunk.
A torok csakrában nem csak a kifejezőképesség, és a kommunikáció központja található, hanem itt van az inspiráció központja is. Az ihlet pedig minden teremtés szülőanyja. Mint tudjuk, "kezdetben vala az ige". Vagyis a teremtés a szó kimondásával kezdődik, és minden szó kimondásával, ma is tovább alkotjuk a körülöttünk lévő világot. A kerék elindul. A lét kereke mozgásba lendül és mozgásba lendít. Mint a lélegzet. Adunk és kapunk. Nem lehet csak ki, vagy csak be lélegezni. Az egyensúlyunk a változással, a mozgásban maradással tartható csak fenn. Az első lélegzet vétellel jelenünk meg ebben a világban. Úgy lendülünk bele a világ folyásában, hogy a levegőjét beszívjuk és hírt adunk magunkról a lét legprimitívebb hangjain. A levegővétel később is folyamatos, és kényszerítő kapcsolatot tartat fenn a körülöttünk levő dolgokkal. Nem tudunk nem részt venni a világban, ha már itt vagyunk. Nem tudunk elzárkozni sem, hiszen a levegő által kapcsolatban kell maradnunk egymással.
Ez a csakra összeköttetésben áll egy kisebb mellékcsakrával, amely a tarkóban helyezkedik el és hátrafelé nyílik. A tarkó a hátgerinc és a koponya találkozásának színtere, olyan hely ahol létünk legősibb emlékeit tároljuk. Ezt a két tulajdonképpen független energiaközpontot gyakran egyként említik. Működésüket tekintve, a tarkó és a torok viszont, oly szoros összeköttetésben állnak egymással, hogy egy csakrának is tekinthetjük őket. Mindkettő az önmagunk újrateremtésével, önkifejezésével áll kapcsolatban, és mint ilyen meghatározza helyünket a világban. A nyakunk ugyanis egy olyan szerv, ami a legmozgathatóbb, ami segít abban, hogy a világban alaposan körülnézzünk. A nyak ad lehetőséget az előre, hátra és oldalnézetekre, a dolgok közelebbi vagy távolabbi megvizsgálására, és ezzel együtt a rugalmas szemléletre.
  Mivel az ötödik kerék fontos kapcsolatot tart fenn az alsóbb és a fej-csakrák között, ezért hídként szerepel a gondolataink és az érzéseink között, impulzusaink és a rájuk adott válaszok között, ezenkívül egyidejűleg a külvilág felé közvetíti az összes csakra tartalmát. Mivel itt fejezzük ki mindazt, ami bennünk van: vidámságunkat és szomorúságunkat, a szerelem, a boldogság, a félelem és a harag érzését, valamint gondolatainkat, meglátásainkat és belső világunk tapasztalatait, ezért az ehhez a területhez hozzárendelt természeti elem az éter. Az éter olyan tér, amelyben a sűrű elemek kifejtik hatásukat. A jógatanokban az éter mint alapvető anyag szerepel, amelyből a sűrítés folyamatával létrejöttek az alsó csakrák elemei - a föld, a víz, a tűz és a levegő. De az éter a hangok, a kiejtett szavak, s ugyanakkor az alkotást segítő szavak hordozója is, azaz az információk szállítója a lét minden szintjén. Belső életünk a kiejtett szavakon, a gesztusainkon, a mimikánkon keresztül vetül ki a külvilágra, de ugyanúgy a többi kreatív kifejezésformák által is, mint például a zene, a tánc, a képző- és iparművészet.

Azonban mindig csak azokat az érzéseket és gondolatokat tudjuk kifejezni, amelyek ténylegesen megtalálhatók bennünk. Így az ötödik csakra alakítja ki bennünk az önmagunkon való elmélkedés képességét. Ám ahhoz, hogy gondolkodni tudjunk, bizonyos belső távolságra van szükségünk. A távolság itt tényleg üveggolyó, hiszen minden szemszögből látatni tudja a velünk megtörtént eseményeket, és jótól rossztól egyenlő távolságot tud tartani. A kifejező eszközeink csiszolásával egyre öntudatosabbá válunk. Egyedivé. Másoktól jól különválaszthatóvá. De mint tudjuk, csak a jól külön választott dolgok egyesíthetőek, így beilleszkedésünk, elfogadtatásunk már nem esetleges, hanem bizonyossággá válik. Elhagyhatjuk  gúzsbakötő játszmáinkat, hiszen nem kell féltenünk határainkat sem. Így egy idő után már a gondolatainkat nem befolyásolják az érzelmeink és a fizikai tapasztalásaink és lehetővé válik az objektív megismerés. A legmélyebb ismeretekre akkor teszünk szert, amikor megnyílunk a végtelen tér előtt, amely olyan, akár a széles égbolt, s melynek világoskék színe megegyezik a torokcsakra színével. Ilyenkor lecsillapodunk és csendesen szétáramlunk a külső és belső térben. Az ötödik csakra érzékszervi funkciója a hallás. A szavaink nem mindig tudják kifejezni, amit szertnénk, ezért az áthallásokat értenünk és érzékelnünk kell. Ha valakinek a szó mindig és minden körülmények között ugyanazt jelenti, az ne csodálkozzon, ha a füle megbetegszik. Ezen a csakrán keresztül halljuk meg a teremtett világ rejtett hangjait, és a saját, igazi belső hangunkat is. Általa lépünk kapcsolatba a bennünk lakozó lélekkel, fogjuk fel sugallatát és megingathatatlan bizalmat fejlesztünk ki a magasabb rendű belső vezetőnk iránt. Életünk igazi feladata, a dharma is világossá válik számunkra. Megértjük, hogy belső világunk  ugyanolyan valóságos, mint a külső világ. Képesek leszünk felfogni és továbbadni a nem fizikai síkról és a valóság magasabb dimenzióiból érkező információkat. Ez az isteni sugallat önkifejezésünk fontos elemévé válik. Tehát az ötödik csakrában minden síkon megjelenik a tökéletesség egyéni kifejeződése.Működési zavara esetén ez a tökéletesség megtöredezik. A megtöredezettségben önkifejezési problémák, beszédzavarok jelentkezhetnek. Ilyenkor támad az az érzésünk, hogy bár nagyon is tudjuk mit szeretnénk, és mit nem, mégsem tudjuk ezt nyilvánvalóvá kommunikálni. Monoton hangunkat megpróbáljuk a hanghordozásunk változtatásával élénkíteni. Küszürüljük a torkunkat, hogy a jobb megfogalmazásra rátaláljunk.  Érzelmi síkjaink is egymásra torlódhatnak, ezért azt érezzük, hogy bármit is osztanánk meg, az már a következő percben a saját ellentétének közlését is magával vonhatja. Mintha a torkunkban gubanc lenne, mintha elnémulnánk saját történéseink kavalkádjától. Ebben a torokszorításban aztán sokféle reakciókat produkálhatunk, lehetünk elhalkultak, de elkezdhetünk fecsegni, sőt hazudni is, hogy valahogyan kiküszöböljük ezt a működési zavart. A meg nem értettségre, a saját belső erőtartalékaink és korábbi traumáink alapján reagálunk. Főleg a gyerekkori traumák befolyásolják, hogy erőteljesen vagy álcázottan, dühösen vagy visszahúzódva reagálunk. Álcázott reakció lehet ha  felvesszük ilyenkor a bohóc álarcát. Ez nem jó vagy rossz magatartás, hanem egy túlélési stratégia. Ilyenkor viccelődünk, terelünk, szabadkozás nélkül témát váltunk. Legtöbbször azért vesszük fel a komédiás álarcát, hogy eltakarhassuk lelkünk tragédiáit.Meggondolatlanságaink aztán elhozzák nekünk a várt és nem várt eredményeket. A testünk nyelvén ezek megnyilvánulhatnak torokfájdalmakban, pajzsmirigy zavarokban. Tünetként tekinthetünk a köhögésre és a fülünk gyulladásaira ugyanúgy mint a különböző nyelvproblémákra, száj és tüdőbetegségeire, mandula gyulladásra, bronchitisre. A nyakfájdalmai, akárcsak a rettegett sclerosis multiplex, mind ugyanennek a problémakörnek a kisebb nagyobb mérföldköve.

A bennünket körülvevő világ is tükrözi a saját kommunikációs problémáit. A természet részeként mi emberek leképezzük mindazt, ami a világban megoldandó. Így történhet meg az is, hogy ahogyan a testünkben van képviselője a  vishudha csakrának, úgy a földünknek is van egy kommunikációs csatorna rendszere aminek központi kerekének a gízai piramisokat tartják.

A gízai piramisok nemcsak a

legrégebbi turisztikai attrakciók a világon, hiszen már időszámításunk
kezdetekor is két és félezer évesek voltak, hanem a mai napig megfejthetetlennek tűnő rejtélyek színterei.
Egész történetüket misztikum és titok övezi, történészek és régészek
vitatkoznak létrejöttük körülményeiről, okairól.Annyi bizonyosnak látszik, hogy elhelyezkedésük nem puszta építészeti formaság. Tájolásuk alapos csillagászati tudást kívánt, és jelenlétük azt sugallja, hogy túlmutatnak turisztikai látványosságukon. Olyan kommunikációs erőteret fókuszálnak aminek megértéséhez a régészeti feltárás már kevés. A csoportos megváltás véget érni látszik, ezért saját erőinket kell fókuszban állítanunk mindabban, ami a másik emberrel bennünket összeköt.