Ajna csakra: a homlok kereke

Belobbantak a test törzsi szintjén az erőkörök. Megfordultak a létfenntartás, a szexualitás, majd a hatalom,  a szeretet és a kommunikáció kerekei.Az erő megmozgatott a testhez kötődő összes tevékenységünkben. Most az arcon, a két szemöldök között, elérte azt a pontot, amit  homlok csakrának nevezünk. Ezt a helyet, szinte az összes kultúra az elme lakhelyének tartja. A homlok színterén tehát új kerék fordul. Ez a csakra ugyan a két szemöldök között, a koponya és a tarkó által behatárolt térben nyugszik, de hatása az egész test szintjén érzékelhető. A szervezetben a szem, az arcüregek, a koponyaalap és a halántéklebeny tartozik hozzá. Belső elválasztású mirigye, a hipofízis az agyalapnak nevezett agyi részben helyezkedik el. Valaha az egész endokrin rendszer uralkodó mirigyének tartották, mostanra már kiderült, hogy a hipotalamusz által kiválasztott hormonok irányítják működését. Befolyásolja a növekedést, az anyagcserét és az egész szervezet kémiáját. Például azt a hormont állítja elő, amely szüléskor az összehúzódásokat okozza, és megindítja a tejelválasztást. Ezek a hormonok befolyásolják a növekedést, inzulinkiválasztást, tejképzést, testnedveket, és a mellékvesekéregre és nemi szervekre hatnak.Értelemszerűen uralja a szemeket, a koponyaalapot, arcot, fület,orrot, arc - és homloküreget, kisagyat, központi idegrendszert. A látóideg kereszteződésében van, így az érzékelést is hangsúlyozza.
 A létet fenntartó erőegyüttes itt olyan erőket mozgósít, amelyek egy magasabb tudatszint létezését teszik lehetővé. Itt történik meg tehát az észlelés, és az irányítás bonyolult folyamata. Az irányítás, feltételezi az irányt is, ahová terelni szeretne,ezért segítségével a létet tudatosan érzékeljük. Az elme, a valódi tapasztalás eszköze itt a fizikai síkon. Az érzékszervek csak az eszközei. Elménknek megadatott az, ami semmi más részünknek sem sajátja: önmagáról gondolkodhat. Születésünkkel behangolódunk a három dimenziós világ rezgésszámára, ezért teljesen azonosítjuk magunkat a fizikai testünkkel. A test csak azért van, hogy hordozzon bennünket ebben a világban. A test profi intézője, vezére és alkotója, az elme, aki ismeri az adott létsík viszonyai, vagyis tudatosságra képes. Egy élőlényt akkor nevezünk tudatosnak, ha a környezetéről egy megfelelően komplex modellt alkot, és a szerint cselekszik. A gondolatok, a világról elképzelt igazságaink, annyira szubjektívek, hogy csak egy láthatatlan közmegegyezésnek köszönhetően tűnhetnek valósnak. Világunkat magunk alkotjuk az elménk segítségével. Mi vagyunk a felelősek ezért az alkotásért.
Kiszolgáltatottságunknak és a külső körülmények kizárólagosságának, ezen a szinten szükség szerűen meg kell szűnnie. Támpontunk egyedül a saját elménk lehet. Meg kell tanulnunk azt a felelősség vállalást, amiben már senkire nem támaszkodunk, és semmilyen külső eszközt nem veszünk igénybe. 
 A képzelőerőnk nyújtotta képességeink is a homlokcsakra aspektusába tartoznak. A múlt vizualizálása, a jövőre vonatkozó pozitív képek létrehozása, valamint a fantáziálás ennek az erőtérnek a megnyilvánulásai.  Az ibolyaszínt társítjuk hozzá. Míg a „fizikai szemünkkel” az anyagi világot látjuk, addig ezzel a harmadik szemnek is nevezett energiaközponttal a fizikai feletti síkot érzékelhetjük. Mivel a telepátiával, intuícióval, álmodozással, képzelődéssel hozható összefüggésbe, szerepe és hatása túlmutat a látható eredményeken. Szerepet játszik az alkotásban és annak elismerésében, hogy a látottak jelentős hatást gyakorolhatnak ránk. Még ha nem is vagyunk tudatában, mindannyian érzékenyek vagyunk a környezetünkben látható képekre.Főleg ami érzékeny idegi vagy fizikai állapotunkban ért bennünket, vagy létünk hajnalán a gyerekkorunkban amikor még minden információra nyitottabbak voltunk. Ezért is nem ajánlatos gyerekkorban a vizualitás eszközeivel élni, hiszen a külső szájba rágós képi világ elveszi, de mindenképpen jelentősen csökkenti a belső képek megformálásának képességét. Azok a képek, amelyek meglendítik a fantáziát, azok segítséget jelentenek, mert a fantáziának kapaszkodókra van néha szüksége. Így míg a mozgókép megkönnyíti a fantázia dolgát, ki is zárja, hogy a számunkra megfelelő irányba tereljük, addig az állókép inspirációs forrás, aminek fája alatt jó megpihenni elálmodozva, tehát teremtve. Egy mese olvasása, és az ebből készült mesefilm nézése nem tűnik túl nagy különbségnek. Pedig ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott, az megjelenik lelki szemei előtt. Piroska megy az erdőbe. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben hol van az előre legyártott, mirelit képi világ?  Mielőtt bekapcsolhatná az az ember a fantáziáját, már ott is a következő kép. Nagy igazság, hogy az viszi valójában előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.
A homlokcsakra elégtelen működése szellemi tompasághoz, érzelmi közömbösséghez, és túlhajszoltsághoz vezethet.A túlságosan energetizált homlokcsakra fejfájásban, hallucinációban, rémálmokban és a koncentrációs készség zavaraiban nyilvánulhat meg. Vakság, különböző szempanaszok (zöld- és szürkehályog), agydaganat, agyvérzés jelentkezhet.
A folyamatosan visszatérő fejfájás általában arra utal, hogy nem vagyunk képesek az intuícióinkra hallgatni. Sok nő érzi úgy, hogy a gyermekével kapcsolatban erősek az intuíció, ezért érdekes a homlokcsakra szoros összefüggése az anyasággal.

A túl sok reális gondolkodás meggátol cselekedeteinkben, terhessé válik számunkra és fejfájást idézhet elő. Ellenkező esetben, az energiahiányos homlokcsakra jele lehet a rossz memória, a szemprobléma, a minták felismerése során tapasztalt nehézség, illetve az, ha az illető nehezen vizualizál. 
Zavarát mégis a legnyilvánvalóbban a hiányzó belátás és felismerés, zavaros érzékelés jelzi. Ilyenkor az ember elveszíti a bizalmát. Nem látja a jövőt, nincs jövőképe. Ilyenkor lehet rövidlátás,tanulási nehézség.A látászavarok többsége, így a rövidlátás, távollátás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás mind arról árulkodik, hogy valamit nem szeretnénk látni és megtudni. A távollátó a jelenből a jövőbe szeretne menekülni, a rövidlátó a jövőtől tart, a kötőhártya gyulladásban szenvedő legszívesebben behunyná a szemét valami előtt. Ha az energiaáramlás akadályokba ütközik, csak a látható világ válik valóssá a számunkra. Életünket az anyagi vágyak, a testi szükségletek, és a meggondolatlan érzelmek határozzák meg. A lelki konfliktusokat fárasztónak és feleslegesnek találjuk, a spirituális igazságokat elutasítjuk, mert úgy véljük, ezek csak képzelgéseken alapulnak, értelmetlen álmodozások, amelyeknek nincs gyakorlati jelentésük. Gondolkodásmódunk főként a világban uralkodó vélemények és nézetek irányában fejlődik. A nehéz helyzetekben könnyen elvesztjük a fejünket. Előfordulhat, hogy nagyon feledékennyé válunk. A hatodik csakra csökkentett működésével gyakran együtt járó megértési zavarok figyelmeztetnek bennünket arra, hogy nézzünk jobban önmagunkba, s lelkünknek azokat a tartományait is ismerjük meg, amelyek a látható felszín mögött rejlenek. Nagyon súlyos esetben gondolataink összekuszálódnak, zűrzavarossá válnak, s a fel nem oldott érzelmi gócaink teljes befolyása alá kerülnek.

A földünk, mint erőtér, szintén rendelkezik homlokcsakrával. A föld úgynevezett elmeszékhelye feltételezhetően Irán és Afganisztán határán, a Kuh-e Malek Sia-hegyen található, és az emberiség közös tudatosságáért felelős. A spirituális nézetek iránt fogékonyak úgy gondolják, nem véletlen, hogy itt folynak a legvéresebb háborúk, hiszen a föld tudatát uralni a legnagyobb hatalom. Bár a hely különös erővel bír, most nem célszerű odalátogatni. Csak bízni tudunk benne, hogy hamarosan a megértés egy magasabb szintjének megélésével ez a helyzet megváltozik.Addig is tudnunk kell, hogy minden értünk történik, értünk emberekért, a mi üdvösségünkért.