Kreatív gyüjtőmappáim

Egy nehezen megfogható impulzus eredményével állunk itt szembe. Egy rendszerezést láthatuk. Voltak ugyanis különböző irományaim, amelyeket ide oda rakosgattam, folyton átrendeztem, szelektáltam. Három nagy csoport ezen belül is már kétségbe esve könyörgött a méltánytalanságaik miatt. Elegük volt a cipős doboz, padlás, fiók mélye, ágyneműtartó élményből. Odáig jutottak, hogy egy kézmozdulatommal utolsó útjukra szánták el magukat a szelektív papír gyűjtőben. Kidobatták magukat. Hogy ezzel aztán fél éjszakát forgolódva, engem alaposan megkínozzanak. Hogy másnap bocsánatkérően, egyenként utánuk nyúljak, és újra visszaemeljem őket az életembe. Méltó hely? A filozófia szigorlati tételeim méltó helye? Vagy az irodalom elméleti cikkeké? A tizenöt évvel ezelőtti asztrológiai elemzéseimé? Nem akarom kidobni, de megvagyok nélkülük. Nem kötődnek szorosan a mindennapjaimhoz, de ha kezem ügyébe állnának, tömören, kellemesen akkor talán örülnék. És hát nagyon kell az öröm. Az apró tárgyak istenét érzem a hátam mögött, ahogy a vastag táblájú padláson ragadt, utolsó három dossziémat elkezdem bevonni valami régi francia újsággal. Kívül, majd belül hozzájuk ragasztok az apró cikkekből egy egy kivágást, kis képet a pesti estből, régi nők lapjából. A lefűzhető műanyag tasakokat is, még százas kiszerelésben legalább tíz éve vettem. Most minden tasakban két-két tétel kerül. Á... élvezetes ez az átláthatóság. Persze még ilyenkor is esélyt adok  a kidobásnak, és van ami él is vele. Közben mégis örülök, hogy ami van az megmarad.  Főleg a munkáért, amit egy egy tétel kidolgozásába fektettem. Megsimogat egy két írás jelenléte. Olyan gondolatok ezek, amelyek nem csak akkor voltak hasznosak, hanem most is értékesek. Spinoza a szubsztanciáról, Leibnitz a monászokról, Berkley az anyagról, Hegel az abszolút szellemről Heidegger az egzisztenciáról még mindig meg tud szólítani. Tovább gondolom magam általuk, még ha nem is úgy, amivel bármelyikük is egyetértene. Fontosak. Hát ujjongani lehetne ebben a felismerésben, hogy ezek rajtam átégtek, hogy ezek engem varázsoltak, feltöltöttek elgondolkodtattak, érleltek és ennek íme, itt van az írásos dokumentuma. Ugyanezzel a szívhanggal készítem el az irodalmi írások mappakönyvét, külön fejezetet szentelve József Attila alkotási esettanulmányának, a költészetnapi versenyeken írt verseknek, Hamvas Bélának és lett fura módon egy humor kategóriám is. Az asztrológia már könnyebb, ott már régóta kategóriák szerint élek.Ezek a tudásanyagok papíron, ma  olyanok, mint a zsebkendőn a hímzés a papír zsebkendő korában. Ki ki ítélje meg, hogy mennyire hasznosak vagy haszontalanok. Majd, hogy a hasznossági elv szükségszerűen létező szempont-e az életében. Nálam helye van a hasznossági szempontoknak. Szeretek magam is hasznos lenni, nehezen tűröm a feleslegeket, pedig néha ezekből nyerem a legtöbb ihletett. Valami rendezett haszontalanság jellemez a lét megfogható, és megfoghatatlan szintjein, és ez elégedett örömmel tölt el. Nálam legfőbb haszna az örömnek van, és az öröm mögött most az apró tárgyak rendezgető istene bujdokol.

Muladhára csakra: a gyökerünk kereke

Az  élet ott szunnyad a magban. Csíraként indul a tudat, a lélek, a föld és a testünk mélyén. Elrejtve, láthatatlanul. Lent és bent. Burokban. Itt kezdi bontogatni  a lehetőségeit. Innen tart az egészen kicsitől, az egészen nagy fele.Titokban van még a léte önmaga előtt is. Az elrejtettségben tudatlanul álmodja magát valamivé, ami teljesebb, mint jelenlegi állapota. Az elején alárendelten, kiszolgáltatva a természet és az ember törvényeinek. Nyirkos sötétségben. Vérből és erő kifejtésből. Aztán az erő feszülve csavarodik az anyák csípője köré, hogy segítse világra hozni a föld egy újabb gyermekét. De itt feszülnek az elengedéseink és megtartásaink a létfenntartás légalapvető szintjeit körülölelve. Az emberi testben  ez a kezdeti energiát őrző pont a farokcsont és a keresztcsont között helyezkedik el a gerincoszlop alsó végénél a gát és a végbélnyílás között.Ez az állati és emberi tudat határa. A tudattalannal áll kapcsolatban, vagy ahogyan sokan hinni merjük az előző életeink tapasztalatai és tettei tárolódnak ezen a ponton. Ezért személyiségünk fejlődésének alapját képezi, és komoly befolyással van arra, hogy miként alakul sorsunk – a karma törvénye szerint. Ezen a ponton sok az átjárás. "Tarts meg és aztán elengedj el" -mondatja velünk mindahányszor mozgásra kényszerül. Itt tartjuk vissza és engedjük el konfliktusainkkal együtt vizeletünket, székletünket. Itt lövell a férfi test teremtő ereje. Itt bocsátódik útjára a női testben ciklikusan a holdak nedve . Tűz pirosan, rubinvörösen és ha úgy van szennyezett vörösben lángolva, elnyelésre kész sötétpirosan. A gyökércsakra tehát a fizikai biztonságérzettel, bizalommal áll kapcsolatban. A biztonság, túlélés, pénz, otthon, a munkánkkal teremthető létbiztonság kérdései, tudat alatt megbúvó félelmeink, szorongásainkkal szorosan összefüggenek. Az ezekhez a témákhoz kapcsolódó félelmek - hogy fizikai szükségleteid kielégítődnek-e - összezsugorítja a gyökércsakrát, sötétté és szennyezetté téve azt. Valósággal elfojtódik, amikor a gondolatok állandóan a pénz, a karrier és a vagyon körül forognak, így egy állandó hiányérzet jelentkezik. Egy elzáródott gyökércsakra általában önmagát beteljesítő jóslatként vonzza a pénzügyi gondokat.Elemek tana azt mondja, hogy az itt található energia a földé. A föld energiája tölti fel és indítja útjára az élet minden formáját. Ez indítja be a lét kerekét, küldi tovább a lényt a következő kerékig az első levegővétellel. De addig is óvja és védi féltve mindentől, ami a többi három elem sajátja. Ezen a szinten legfontosabbá válik a leföldelés. Ez most azt jelenti, hogy felismerjük, hogy a testünkben élünk. Ami nemcsak azt jelenti, hogy a tükörben belenézve észrevesszük ezt, hanem azt is, hogy szeretjük azt és elismerjük szükségleteit. Saját testünk szeretete a feltétele annak, hogy szeretni tudjuk a másik ember testét is. Nagyon fontos, hogy "gyökeret" tudjunk ereszteni. Ez a gyökéreresztés feltétele a rendes törzs kifejlődéséhez és a lomb kibontásához. A testben a tartó oszlopnak mondott gerinc és a csontok képviselik ezt a legjobban. A fogak azért tartoznak ide, mert segítségükkel történik meg az étel energiává alakítása, a külvilágból bejött információ velük válik szó szerint is szerves résszé. A köröm segítségével kaparintjuk meg ezeket.Helyzetük és funkciójuk során még ide tartoznak az ízületek, a végbél, és a vastagbél is.  A vérképzés,sejtképzés,vérnyomás, testhőmérséklet szolgálja tovább a gyökér szerepét, hiszen az életünk gyökere minden, ami létünk erejét táplálja. Mivel minden energiaközpontunk, avagy kerekünk, csakránkhoz kapcsolódik egy egy endokrin mirigy ezért talán nem meglepő, hogy ide mellékvese tartozik. lehet, hogy elsőre furának tűnik, de ha ismerjük a funkcióját azonnal megértjük. A mellékvese felelős ugyanis az általános vitalitásért. Számos olyan hormont termel, melyek vitálisak a szervezet egészséges működéséhez. Hormonja az adrenalin, noradrenalin, ami fontos szerepet játszik minden mozgás, megmozdulásnál és előfeltétele a lendületesség sokfajta megnyilvánulásának. Az adrenalin vagy epinefrin ugyanakkor egy neurotranszmitter is. A szimpatikus idegrendszer  hatását közvetíti, vagyis egy szimpatomimetikum; az „üss vagy fuss” reakció (készenléti reakció) egyik kulcshormonja. A mellékvese velőállományában termelődik fizikai megterhelés vagy stressz hatására. Szerepei közé tartozik többek közt, hogy tágítja az agy és a szív, a vázizmok és a máj ereit, ugyanakkor szűkíti a vese, lép a bőr és a bélcsatorna ereit. A raktárakat kiürítve növeli a keringő vér mennyiségét. Vagyis arra készteti a szervezetet ez a hormon, hogy akcióba lépjen a túlélés érdekében legyen az táplálkozás és elmenekülés a legoptimálisabban reagáljon. Pontosan ezek miatt a funkciók miatt egyértelmű, hogy életfeladataink közül a legjobban a törzsi szellem megélése mutatja meg a szerepét. A gyökerek, ősök, család, mind olyan fogalmak ,amik köré minden más csak rendeződni tud. Nem véletlen, hogy ezen a szinten tapasztaljuk meg a fizikai érzések legősibb részét, az örömet, a fájdalmat, a stabilitást. Harmonikus működésére törekedve azt vehetjük észre, hogy egészségessé válik a kapcsolatunk a fizikai, anyagi világgal. Ilyenkor szó szerint egészségesek, erősek vagyunk, két lábbal állunk a földön. Természetesen ez a harmonikus működés kisebb nagyobb kilengésekkel néha alul és túl működve hívhatja fel a legjobban  a figyelmünket arra az egyszerű igazságra, hogy az egyensúlyhoz folyamatos tudatosság szükségeltetik. Ezért ha azon kapjuk magunkat, hogy erős én-központúság, fizikai vakmerőség, durvaság, düh, agresszió, birtoklási vágy uralkodik el mindennapjaink sokféle cselekvései közepette akkor tudnunk kell, hogy kibillentünk. Természetesen ezt a túlműködést néha alul működés is helyettesítheti, sőt a kettő együtt is megjelenhet. Alul működik ez a csakra, ha csekély önbizalom, önromboló viselkedés, határozatlanság, félénkség, félelem, aggódás uralkodik el a tudatunkban. Testi betegségek formájában is megmutatkozhatnak ezek a kibillentségek, és ha nem vennénk észre csekély önbizalmunkból fakadó félelmeinket és aggodalmainkat, esetleg felfújt egónkat, akkor ezek testünkbe csapódva mutatják a helyes utat. Ilyen betegség lehet a csontok és a csonthártya betegségei.  Ízületi gyulladás, de a túlsúly legtöbb formája is ide kötődik. A gyökércsakra egészsége érdekében fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő arányt az aktivitás és a passzivitás között. Ha ez a központ állandóan túl aktív, akkor elvonja a az energiát a létfontosságú szervekből, így azok működése kárt szenved. Ha viszont túl ritkán aktivizáljuk ezt a csakránkat akkor energiahiány lép fel, a test többi része nem kap elég életerőt. Mivel az első csakra az egész csakrarendszer legfőbb energiaellátója, azt is mondhatjuk ez a test erőműve. Ahhoz, hogy a gyökércsakra energiáját egészséges áramlásba tartsuk, egészségesen kell táplálkoznunk, friss levegőn kell mozogni és rendszeresen meg kell tisztítani az egész életünket. A böjt és a szauna nagyon sokat tud segíteni a test mérgektől való megtisztításában. Viszont nem csak a testünknek van szüksége tisztításra, hanem a közvetlen környezetünknek is. Évente egyszer lomtalanítást kellene rendezni és elengedni azokat a fizikai dolgokat, amikre már nincs szükség. Ezáltal mind testileg mind lelkileg megkönnyebbülünk, felszabadulunk. Mindenfajta megkeményedés és megkövesedés a gyökércsakrával függ össze. Ha túl aktív a gyökércsakra akkor meg kell állnunk a mindennapi rohanásban, hogy elgondolkodhassunk, azon, hogy mi a fontos és mi nem az, csak annak látszik. Ilyenkor meg kell azt is kérdeznünk magunktól, hogy mi életünknek értelme és mi a lehetségesen legjobb út ahhoz, hogy becsülettel és az élet teljességeét látva végig élhessük. Nagy segítség lehet már az is, ha szüneteltetni tudjuk egy időre a versengést magunkban minden olyan helyzetben ami nem létfontosságú. Ilyenkor nagy hasznunkra vannak az olyan tevékenységek amelyek szó szerint földhöz kötnek bennünket: kertészkedés, agyagozás, főzés, kapálás, aratás, kaszálás, terménybegyűjtés...Néha már az is sokat segít, ha egy szaunázást be tudunk iktatni. Ha viszont túl passzív a gyökércsakra, akkor itt az ideje, hogy mindennap legalább egy kis időre tudatosan kitegyük magunkat pozitív stressznek. Öltözékünkben domináljon a vörös szín sokféle árnyalata, és mozogjunk rendszeresen. Az én külön bejáratú ötletem még az intim torna, ami célzottan mozgatja meg az ezen a területen esetlegesen megakadt, eltévedt energiát. A lényeg az lenne, hogy figyeljünk gyökereinkre a lét minden síkján, úgy a testünk eme elzárt pontjára, mint a tudatalattiban zajló folyamatokra és az őseinkről, elődeinkről is próbáljunk meg feltárni mindent, amit lehetséges. Ne áltassuk magunkat azzal a tévhittel, hogy ami nincsen szem előtt, az nem is létezik. Az őseink tudását és élettapasztaltát használjuk és bátran vigyük tovább, átfésülten és tudatosan csakis a ránk eső részt, vagyis amit mi is teljesen igaznak érzünk. Egy hiedelem szerint nemcsak a mi rendelkezünk energia központokkal, hanem a föld is. A föld gyökércsakrájának a Shasta-hegyet tartják, ami az egyesült államok területén Kaliforniában található. Egyesek úgy vélik, hogy a lemúriai nemzetség itt élhetett, de városuk elsüllyedt,viszont szellemüket és ősi tudásukat a mai napig őrzi a hegy. A spirituális világhoz közel álló emberek állítólag különös fényeket látnak a Shasta-hegy körül fel-felvillanni, melyekről úgy tartják, nem mások, mint a lemúriaiak szertartásának fényei. Még ha ez egy kicsit túlzásnak is tűnhet, meg kell említenem azt a tényt, hogy a világban tükröződnek a dolgok, és ami fent van az éppúgy lent is van és ami bent bennünk van, az éppen úgy kint is megtalálható. A Shasta hegyünk ápolása és energiájának megóvása éppen úgy kötelességünk, mint a régi korok emlékeinek őrzése, és értékeinek fenntartása.

Fűvész falvédő

Füvek. Gyógyító burjánjaim. A természet gyógyító nagykövetei.Kissé zagyvára sikeredet képet mutatnak, talán rendszertelennek is tűnnek, de számomra meg van a helyük. Legalul a gyakrabban használtak, felül a ritkábban. Van olyan rekesz, ami kicsinek bizonyult, és van olyan is, ami éppen üresen áll. Kendervászon darabokra piros fonállal hímeztem a növények nevét, majd fölé zöld ágat hímeztem rajta sárga bogyókkal. Indult mindez egy aranyvesszős zsákocskával, de végül mindegyik darabra az aranyvesszőt jelképező sárga bogyó került. Már egy ideje készülök egy nagyobb háttérre varrni őket, egyszínűre, de ez a hetvenes évekbeli térelválasztó, amit a Pircsi barátnőmtől kaptam, eddig jól szolgált a célnak. Úgy áll a konyhám térrendezés szerinti "segítők" sarkában, mint egy üzenőtábla. Mindennap munkát végzek rajta, megérintem, kiveszek, visszarakok. Mozgásban tartom, mint ahogyan kell. Ők az én segítőim. Ők is. Alatta a konyhapulton, vastagfalú kerámia kancsóba szűröm minden nap, a gyógyító forró nedveiket. Most éppen a palástfű van soron...de neki nem hímeztem még meg a kis tartó rekeszét. Sem az apróbojtorjánnak. Mennyi tennivalót kíván tőlünk az élet, amíg minden olyan nem lesz körülöttünk, mint amilyennek megálmodtuk, és lám amikor meg is valósítjuk, akkor is folyton átrendezgetjük, bővítjük, szűkítjük. Hajtjuk magunkat a csodáig. Addig, amíg leesik a mások álla a szép, praktikus ötleteinktől, vagy felkopik a sajátunk.

Fali mandala

Miután a konyha falát pirosra festettem, és repdeső lelkesültséggel visszarendezkedtem, valami előre nem szándékolt, odatévedt mozdulattal fogtam egy fedőt, a falhoz nyomtam, és a radírozhatatlan  ceruzámmal körberajzoltam. Csak úgy, hogy ne legyen visszaút, és kelljen itt még valamit festegetni, hogy ezt a már meglévő kör formát tartalommal muszáj legyen feltölteni. Mit komplikálom? Rajzoltam egy kört és addig piszmogtam, míg ez lett belőle. Mandala. Igazi. Nem holmi papirtólógatós, összegyűrhető, hanem fali, örök mandala. A konyha falán egy lenyomat arról, hogy ki is vagyok én most. Már azóta eltelt pár év, talán kettő, talán három. Még mindig szeretem, és ez meglepő, mert én a saját alkotásaimat olyan tüzes gyorsasággal unom meg, mint más a szezon gyümölcsöt. A saját alkotásaim nem okoznak tartós örömet. Hibáim inspirálnak, sikereim...untatnak. Szóval mindegy, mindig tovább...Nem négy perc alatt készültem el vele, mint ahogyan látszik, hanem jó bő két óra alatt támasztottam körülötte a frissen festett dühös falat.Most úgy látom elég banálisra sikeredett. Fajfenntartási ösztöneim alapkellékeit látom benne.Hiába ez a tudatalatti irtóra érti a dolgát. Ideje lenne rajzolni egy gyereket a közepébe. Gyorsan megyek is....

Tarka mellény

Szülői ház. Itt mindig van valami, amiből egy másik valami alkotható. A tárgyak kérlelnek engem. Feldolgozhatatlan mennyiségben fekszenek utamon és útszélemen, régi szobám , padlás és pince mélyén. Lomnak tartott csodák, amiben  a munka életet tud lehelni. Az időráfordítás. Á.... a jó napokon képzeletem  határtalan. Irány a padlás. Bujkálok lehajtott fejjel a gerendák között. A régi káosznak vége, minden dobozban és zsákban, fellógatva , kiteregetve, besózva, becsomagolva. Régi fonalaim egy átlátszó nylon zsákban. Kamaszfonalak ezek. Ahogy a kezembe veszem a gubancos közepüknél, és bolygatni kezdem őket, mintha megszállna valami olyan régen elfeledett érzés, aminek létezéséről  a sejtjeim még nem értesültek. Most orr és tüdő formájában múltat szippantok. Kézként múltat tapintok. És a szem...Az érzékszervektől idézést kaptam. Minden darab érzelemcsomag. Ez a kék, amiből az első poncsót kötöttem, itt a kis batyu, amit többször is szétbontottam, ez a sárga fél sál nem is olyan katasztrófa, jól jön hozzá ez az acélszürke. A lila, szürke, fekete omlós pulóver, amiben évekig suliba jártunk, először én, majd a húgom. Félig kikötött sapka, eltorzult kesztyűforma, ahol mindkét hüvelykujj balos. Mennyi félbehagyott és felesleges munka áll itt, mennyi tekerés és matringolás, kötés és bontás. A keskeny ablakú fényben, a porcsíkok között ,egy részét kiválogatom. Az udvaron izzadtan hordom a fonal mosáshoz a vizet, és áztatok, és teregetek. Este már be is szedem őket, és a lámpafénynél megtekergetem őket. Kis gömböcskék vesznek körül. Szétgurulva a konyhakövön, mint a józsefattilás üveggolyók. Még rajtuk a kamaszkor mosolya, de nincs már az emlékidéző illat. Anyám és apám is felváltva csodálja, hogy ez is milyen régen volt, hol is van a hogyishívják és, hogy emlékszel arra a kis mellényre? Nem emlékszem már. Külön emlékeink is vannak ugyanarról. Most új kép lebeg előttem. Egy tarka mellény képe. Ami még nincs. Most horgolom. Középről a háta, majd a lehagyott szemekből az ujja. Pár nap. Kész egy újabb emlék: a tarka horgolt mellény. Mert minden emlék lesz egyszer. Az is, hogy fent jártam a kamaszkor padlásán és apám, anyám körbe kerített a saját élményeivel. Női létem örömét megtűzdeltem ezzel a kis nyárbúcsúztató tarka mellénnyel. Majd ha a tél lesz életem évszaka, melegen ölelem magamhoz ezt a mellényt a szüleim foszladozó emlékével együtt.